Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-12-28 / 104. szám

LIU. évfolyam 104. szál Szerda Gyula, 1921. december 28 Előfizetési árak: Égisz évre . . 120 K — í Fél évre . . 60 K - í Hirdetési di] előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. JDJDlVilru POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FEKEKC Megjelenik szerdán és szombaton. Díszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen Közérzés. Ezzel a szóval nemcsak azt az érzetet jelöljük, amit fizikai és lelki állapotunk mi­nőségének tudata kelt bennünk, hanem az emberi közületek céljainak átértését és átér- zését, vagyis annak tiszta tudását az egyén­ben és ehhez a tudathoz irányított cselek­vést, amit a közösségnek az érdeke minden egyestói megkövetel. Magyarországon, úgy mondják, igen gyen­ge ez a közérzós. Itt mindenki elsősorban egyéniségnek érzi magát, nem pedig, amint kellene, elsősorban a közösség tagjának. Ná­lunk nem lehetne azt megcsinálni, amit Németország meg tud például csinálni, hogy ott mindenféle farsangi mulatság szünetelni fog az idén. Nálunk bezzeg vigan táncolnak, alig férnek a falakra a bálokat hirdető pla­kátok. Mert nálunk mindjárt rettenetesen jajveszékel mindenki, ha nem úgy megy a sorsa, mint szeretné, szidja az államot, kor­mányt és a többit, de rögtön nem vesz észre önmagán kívül senkit és semmit, mihelyt van valamennyi a zsebében, ha mindjárt csak olyan mostani bankó is. Nálunk nagyon ke­vés ember érti meg azt, hogy lehet, sőt esetleg kell is valamit cselekedni, esetleg érdekeink ellenére is csak azért, mert ha ezer és ezer, százezer és százezer társunk ugyanazt cselekedné, abból nagy előny, nagy haszon háramolhatnék a közre és mindnyá­junkra ; viszont lehessen, sőt kelljen valami­től tartózkodni csak azért, mert ha senki sem tartózkodnék attól, akkor bajok támad­hatnának, melyekbe könnyen belepusztulnánk. Mindezeket pedig most abból az alka­lomból írjuk, hogy egy jeles közgazdászunk a minap keservesen panaszkodott arról, hogy a kormány hiába adja ki a behozatali tilal­makat, bizonyos luxuscikkek becsempészését nem képes megakadályozni ezeken a mostani ki karózott határvonalainkon. A kirakatok — úgymond — tele vannak olyan árukkal, melyeknek behozatala meg van tiltva, ame­lyek tehát csak csempészet utján juthatnak határainkon belül. De bejutnak és pedig miért ? Mert a közönség keresi őket és meg­fizeti még azt a jóval magasabb árat is, amelybe már a csempészet rizikója is kőven bele van kalkulálva. Megveszi és megfizeti és nem törődik azzal, hogy mennyit ront azzal valutánkra, mennyi értéket és erőt von el hazájától és hajt át könnyelműen ellen­ségeink ölébe. Ez a közérzés teljes hiánya vagy a leg­teljesebb, sötét tudatlanság. Pedig még csak nem is hazafiság kérdése az egész dolog. Merőben gazdasági kérdés, ezen a csonka te­rületen lakóknak életbe vágó gazdasági kér­dése, hogy ne adjanak feleslegesen egy fillért se a külföldre, mert minden fillér, ami ha­szontalanul kimegy, nehezebbé, kínosabbá, elviselhetetlenebbé teszi idebenn az életet magyarnak és nem magyarnak, hazafinak és nemzetközinek egyaránt. De ha igazságosak akarunk lenni, nem szabad csak a közórzés hiányának bűnéül tudni he ezt az állapotot. Talán legnagyobbrészt tudatlanság, köny- nyelmü gondatlanság szüli ezt a bűnt. A közönség jórósze teljesen tájékozatlan abban, hogy miféle cikkek származunk külföldről, miknek vásárlásától kellene tartózkodnia, azután könnyelmű, gondatlan, eszébe sem jut érdeklődni, mikor a kereskedő elébe teszi a portékát, hogy vájjon nem külföldről szár­mazik-e és nem kaphatna-e szükségletére belföldi cikket is. Bűnös azután, elsősorban és súlyosan bűnös a kereskedelem egy részé­nek lelkiismeretlensóge, fffi'ély nem retten vissza a csempészett áru méregdrága meg­szerzésétől sem és csábítja annak megvéte­lére a könnyelmű közönséget. Ne Írjuk hát teljesen a közérzós rovására ezt a veszedel­met, de bizonyos, hogy ennek a közórzésnek felébresztésével, fejlesztésével meg tudnók szüntetni azt a szégyenteljes állapotot, hogy mig itthon nyomorog a termelés, nyomorog az állam, addig milliárdokat dobálunk köny- nyelmüen külföldre. Városunk katholikus egyházi épületeinek ormáról gyászlobogó hirdeti a katholikusság gyá­szát. Gyula város szülötte, tizenöt éven át volt plébánosa, Gróh Ferenc nagyváradi prépost­kanonok, folyó hó 22-é i, csütörtökön, Nagy­váradon elhunyt. A megboldogultat ritka köz­szeretet környezte egész életében, amit a nemes, jótékony lelkületével, példásan bensőséges krisz­tusi életével érdemelt ki. Erkölcsi és anyagi jótéte­ményeivel elárasztotta mindenütt az embereket és intézményeket, ahol csak működött. Legtöbbet mégis szülővárosa köszönhet neki. Határtalan volt az a bőkezűség, mellyel itt minden lelki és anyagi szükséglet kielégítéséről gondoskodott és minden nemes, üdvös eszme megvalósítását párt­fogolta és hathatósan előmo ditoíta. Tizenöt éve elmúlt, hogy eltávozott városunkból a nagyváradi prépost-kanonoki és debreceni plébánosi stallumba, de mindig úgy éreztük, hogy itt van közöttünk, neve mindig ott szerepelt az újság hasábjain, mikor valami jó cselekedettel meg lehetett emlékeznie szeretett szülővárosáról. Most elköltözött és bár távolabb van por­hüvelye az ő kedves városától, semmint annak lennie kellene, de emléke, szelleme mindig itt fog élni e város falai között. * * # Az elhunyt az 1852-ik évben született Gyulán ; 1878 ban szentelték pappá, azután hosz- szabb időn át a nagyváradi Orsolya-zárda lelkésze volt. 1894 ben neveztetett ki gyulai plébánossá. 1906 ban lett kisprépost és debreceni plébános. Ezen állásától 1918 ban vonult vissza és azóta Nagyváradon élt. Nemrégiben szélütés érte, amelyből nem épült fel. Halála hírét a karácsonyi [nagymisén hir­dették ki a közönségnek. Lelki üdvéért kedden, 27 én délelőtt 9 órakor ünnepélyes gyász­mise volt az anyatemplomban, melyet Brém Lőrinc püspöki helynök mondott. Békésvármegye és a „Magyarság“. Szenzációra minden időben éhes volt a zsurnalisztika. Ebből táplálkozik, ebből él s mi­nél felfujtabb az, annál izletesebb. A bouleward lapok különösen kapva-kapnak az ilyen finom csemegén, na hiszen természetes is, mert éltető­jük, fentartójuk: as utca is ebből táplálkozik és ezen hizik. A komoly lapoknak azonban nincs szükségük ilyen tápszerre, mert hiszen támogató­jukat a társadalom ama rétegeiből kapják, ahol a szenzációkat, bizonyos idegenkedéssel fogadják. A „Magyarság“ cimü politikai napilap — megfeledkezve komolyságáról — azzal a hírrel lepte meg a világot, hogy Békésvármegye törvény- hatósága a köztársasági államforma szabad hir­detése érdekében irt fel a nemzetgyűléshez. Az óvatosságot ugyan nem tagadhatjuk meg tőle, mert előbb csak a napihirek közé rejtette el a „világszenzációt“, várva természetesen a szokás szerint elmaradhatatlan cáfolatot, amely azonban — abból az egyszerű okból, mert azt itt. Békés­ben senki komolyan nem vette — elmaradt. A „Magyarság“ azután ezen a hallgatáson vérsze­met kapva most már tovább merészkedett egy nagy lépéssel s a szenzációt a hírek közül ki­emelve, kitette a lapja élére cégérnek. Mi a legnagyobb készséggel ismerjük el, hogy a vezércikk Írója, magas műveltségű, széles látókörű s mindenek felett szerencsétlen hazánk sorsán, jövőjén egész leikéből aggódó magyar ember, akinek agyában a honmentő eszmék egész tárháza van felépítve, tanú reá a vezércikk, azt is elhisszük, hogy neki ez a szenzáció kapóra jött a legégetőbb, a legfájóbb kérdések boncol­gatására ; bocsássa meg azonban nekünk az igen tisztelt vezércikkíró, ha arra kérjük, hogy mielőtt egy hirt alkalmul kívánna felhasználni arra, hogy azt értekezéseinek tárgyául felhasználja, igyekezzen előbb annak valódiságáról meggyő­ződni. Egyébként Békésvármegye legutóbbi gyűlé­sén az történt, hogy dr. Makay Márton ismert köstársasági érselmü szeghalmi ügyvéd azt az in­dítványt terjesztette elő írásban, hogy a vármegye a királypuccsban ss er epeitek szigorú megbünte­tését kérje a nemsetgyüléstöl. Indítványában egy szó sem volt arról, amit a „Magyarság“ említ. Dr. Makay, indítványának felolvasásakor nem is volt jelen. Az állandó választmány és a vármegye alispánja napirendre térést javasoló véleményé­vel szemben a közgyűlés, — amelyen a tisstvi- selökkel együtt mindössze ha hussan voltak jelen — Haviár Dániel felszólalása után Makay indít­ványát fogadta el. Ez a történeti igazság. Nem igaz tehát, hogy a vármegye felirt a köztársa­sági eszme szabad terjeszt lse érdekében, nem igaz, hogy Nagy Györgyöt és Búza Barnát üd­vözölte s nem igaz az sem, hogy a már ismer­tetett határozat nagy lelkesedéssel fogadtatott el, ellenben igaz az, hogy a „Magyarság“-ot valaki alaposan felültette. Békésvármegyében a köztársasági állam­formának komolyan számbavehető hívei nincse­nek s egész nyugodt lehet a „Magyarság“, hogy Békésvát megye közállapotai vannak legalább is annyira konszolidáltak, hogy a felforgató eszmék miként a múltban nem, úgy a jövőben sem fog­nak innen táperőt kapni. Legnemesebb any a ffokból készül a F*yram cipőkrém Lapunk mai száma 2 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom