Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-07-30 / 61. szám

1921. julius BO. Békés 3 személyesíteni képtelenség. Az előadás rövidségét az is előidézte, hogy a darabból, — de mindjárt hozzá is teszem: »hála Istennek“ — nagyon sokat kihagytak. A kisebb szerepeket Tompa Irma, Nagy Laci. Turay és Jenőfi helyes ossz játékkal töltötték be. Rendezés kifogástalan. Csütörtökön este ugyancsak Sik Rezső fel­léptével Lili bárónő operett ment telt ház előtt magas szárnyalásu előádásban, melynek vezető tengelyében Vida Ilus (Lili) haladt az arcélen. Pezsgő temperamentumával és gyönyörű öltöze­teivel ragyogó hatást ért el. Nemkevésbbé dicsé­retre méltó Majoros Juliska (Clarisse), aki ezen szerepet ezúttal először, játszotta és úgy éneké­vel (Cigarett dal), mint egyéniségének teljesen megfelelő természetes játékával nagyon behíze­legte magát a közönség tetszésébe. Szűcs Laci énekben és játékban feltűnően jól volt disponálva. Elsőrangú és versenyen kívül álló Sik Rezső (Malomszegi báró) pompás játéka, habár a zsar- zsonban kissé tüntetőén fokozott. Az összes többi szereplők — még a súgót is beleértve — melegen játszottak és a társulat színvonalát mutatja, hogy az ország egyik kitűnő művésze mellett sem maradtak le és mindhárom estén és mindhárom műfajban nagysikerű együttest nyúj­tottak. Színházi heti rnSsori Szombaton B bérletben Ezüstsirály, operett- újdonság, itt másodszor. . Vasárnap bérletszünetben, délután félhely- árakkal Farsang tündére, operett, este rendes helyárakkal Sárga csikó, népszínmű. Hétfőn A bérletben, Szybill, operett. Kedden B bérletben Folt, amely tisztit, dráma. Szerdán A bérletben A legszebb kaland, vígjáték-újdonság, itt először. • Csötörtökön B bérletben Százszorszép, operett-újdonság, itt először. Pénteken A bérletben Fedora, dráma. Szombaton B bérletbén Tatárjárás, operett. Vasárnap délután félhelyárakkal Debrecenbe kéne menni, operett, este 8 órakor A bérletben Százszorszép, operett-újdonság, itt másodszor. SPORT. 39. számn feladvány. Kintzig Róbert, (Pilisesaba). Világos: Kel, Yf6, Be8, Fdl, h4,He2,eö,gy:d6f3, g4 (10) Sötét: Ke3, Vg3, Hfl, g2, gy:h2 (5) Mat lsét lépésben. Sakkozóink figyelmébe. Mivel lapunkban térszüke miatt a sakkrovatnak a jelenleginél nagyobb teret nem adhatunk, ez okból lapunk sakkrovata, — hogy a sakk kultusz terjesztése iránti kész­ségét ezzel is bizonyitsa — bővített, teljes kétha- sábos terjedelemben, külön lenyomatként jelenik meg hetenként, ameiy rovatban sakkfeladványo^ 's játszmák közlésén kivül a világ sakkeseményeiről is bő terjedelemben tájékoztatjuk az olvasót. Ma­gyarországon egyedül a mi lapunk foglalkozik ilyen bő sakkrovatban a sakk ügyével s munkál­kodik, fárad annak terjesztése és megkedveltetése érdekében s azt hisszük, teljesen méltó a sakkozók támogatására. Előfizetési ára a külön lenyomata sakkrovatnak egész évre 60 korona, félévre 30 korona, tanulóknak egész évre 40 korona, mely a »Békése szerkesztőségébe »Sakk« jelzéssel küldendő be. » Egyedüli gyümölcs foliftisztitó és legtökéletesebb zsiroidószer az EXO L szint felfrissíti, karimát nem hagy, benzin által okozott foltokat el­Serfésvész i4i9 és baromfi-kolera i_2v ellen évtizedek óta használják legjobb eredménnyel a dr. Lackner György hercegi állatorvos óv- és gyógyszerét, melynek használatával meggátoljuk a vész továbbterjedését. \ kis üveg ára Ü 30.— 1 nagy üveg a a K 60.— Minden üvegen rujtu van a használati uta­sítás. Postán legkevesebb 2 kis üveget vagy 1 nagy üveget küld OO koronáért. Főraktár : BOJVTIIA. .1IÍVŐ „Oroszlán“ gyógyszertára, Budapest. IV., Papnö­velde-u. 3. gp£'~ Postaköltség nincsen. Tölgyfa hálószoba berendezés eladó Nagyrománváros, Vadaskert-utca 2. sz. alatt. 1429 1—1 Egy jókarban levő szabadonfutó kontra- fékes kerékpár 850 koronáért eladó Danka Lajosnál Kisváros, Fecske-utca 6. sz. 1437 1—1 Tollat bármily mennyiségben a leg­magasabb árban vesz Weltmann Izsák Bonyhádi ut 3. szám alatt. 1420 1—2 Kereskedelmit végzett leány, ki köny­velésnél már huzamosabb ideig alkalmazva volt, állást keres. — Cim : Tomcsányi-utca 28. szám. 1 1423 1—1 Kálvária-düllő 4. számú tanyaépület elbontásra is eladó. 1424 1—1 Víg-utca 14. számú ház eladó. 1425 1-1 HETES azonnali belépéssel felvétetik Dobay János könyv- és papir­kereskedésében. GyIMTE-SzAFT. 2:1 (0:0) Jókedv és hu­mor kísérte mindvégig a Gyulai Ipari Munkások Testedző Egyesületének és a Színészek Atlétikai és Football Truppjának barátságos mérkőzését. A meccs — mint propaganda — anyagilag s erköl­csileg jól sikerült. Vida Ilus kezdő rúgása a kö­zép fedezetig jutott, ki továbbította csatársorának és azok gyors támadása az e’C, percben a kapus kezébe juttatta a labdát, Már-már azt hitte az ember, hogy a GyIMTE komoly ellenfélre talált, de az első roham hamar visszaveretett és mind­végig megmaradt az iparosok teljes fölénye. A GyIMTE érezte a nagy klasszis különbséget és goalra nem is törekedett. Csatársora ügyesen kom­binált, de a kapu előtt szándékosan átjátszotta a labdát a színészek lábára, sőt Gál brillírozott ön­maga bszereltetésével, még a kényszer tizenegyest is élesen kapu mellé lövi. Csak a GyIMTE vé­delme nem ismert pardont és minden alkalommal visszavetette a támadókat. így lett az első félidő 0:0. A második félidő már eredményesebb volt. A GyIMTE goalját a színészek visszaadták és hogy mégis az erősebb nyerjen, Tárnái megszerzi a vezető goalt. Záródott a meccs 2:1-re az ipa­rosok javára. Ha a nagy meleg nem alkalmatlan­kodik, egész kellemes szórakozást nyújtott volna a tréfás játék. A színészek elmés megjegyzései, némelyek bravúros luftja és tréfás szabálytalan­sága hangos tetszést váltottak ki a publikum köré­ből. Az ily kabaré meccsek a rendes, néha tul- komoly mérkőzések között, mint Ízletes fűszer hatnak az emberre. Máskor is szívesen látjuk szí­nészeinket a football porondján, csak nem ép a déli hőhullámokban. Gyomai SC—Gyulai AC. 1:0. (0:0) Csaló­dással néztük végig szimpatikus csapatunk vere­ségét. A GyAC nem játszotta ki formáját és igy az eredmény reálisnak mondható, különben a goalt a kapus védhette meg. Látszik a training és fe- gyelemhiány. A gyomaiak erősen, sőt némelyikük kissé durván támadott, miért is egyet a biró kény­telen volt kiállítani. A biró nehéz -munkáját jól végezte. távolítja. 1367 2—SV Kapható a „Sas“ drogériában (Kardos Gyula) Gyula, Hirdetmény. A gyulai Kossuth-téri barakk ártézi fürdő (zuhany és faye ice kádak) haszonbérbe kiadó. Ugyancsak ott circa 100 kocsi 3 éves érett trágya eladó. Bővebb felvilágosítás a népgondozó ki- rendeltség gazdasági hivatalban (volt József- laktanya) Steigerwald irodafőnöknól. 1441 1—2 Friss déligyümölcs Kérjen legjutányosabban árajánlatot! Se^all iV.-nél 14431-* Budapest, IX Csarnok-tér 6. Eladó egy nagy erős kocsi Nagyromán­város, Hosszu-utca 20. szám alatt. 1442 1—1 Egy jó bizonyítványokkal rendelkező vizsgázott stabil gépész, ki esztergálvozni tud, géplakatos és vizsgázott elektrotechnikus fel­vételik Személyes jelentkezések a gyufagyári irodában. 1440 1—1 Elveszett egy 27* éves sötét pej heréit csikó kis csillaggal, 160 cm magas, Sebestóny János szeregyházi tanyájáról. Becsületes meg­találó a gyulai államrendőrségnek adja át. Eladó egy kisebb füszerüzlet beren­dezés. A helyiség kiadó, esetleg külön Tom­csányi-utca 28. szám. 1426 1—1 * 1 Eladó ház! Gyulán, Újváros, Zöldág­utca 23/a szám alatti 3 szoba, 2 konyha, 1 kamra és mellékhelyiségekből álló lakóház, kerttel együtt eladó. 1430 1—1 Legjobb minőségű, saját gyártmányú cemeiitcserép, cement kutgyürü és mindennemű cementáru kapható llogyoróssy Sándor szobrász kőfaragó és cementáru ipartelepén Gyulán, Br. WenCkheim Bóla-u. 10. J ___________________1126 11 —*_________' ___ ^ Ár lejtési hirdetmény. A gyulai rom. kath. hitközség az alábbi munkák telje­sítésére pályázatot hirdet: 1. A belvárosi iskola utcai részének javítása és me­szelése az ablak alsó párkányzatáig, valamint a földszinti osztályoknál levő folyosó javítása és meszelése. 2. A nagymagyarvárosi iskola utcai és udvari részének teljes, valamint a folyosónak az oszlopok magasságáig való javítása és meszelése a régi szinben. 3. 14 tanterem javítása és meszelése. 4. 2 rendes és 1 kicsiny szoba javítása és meszelése (Scherer tanitó urnái). 5. 1 konyha, valamint az osztály előtti folyosó javítása és meszelése (Bekker tanitó urnái). 6. A Rázel-utcai tanitói lakban 2 szoba, 1 konyha ki­javítása meszelés nélkül. 7. A nagymagyarvárosi iskolai tanitói lakban 3 szoba és 1 konyha kijavítása meszelés nélkül. 8. A Rázel-utcai egyházfi lakban whajlat javítása mintegy 2 m2 bádog hozzáadásával, í el és a szükséges ácsmunkák teljesítésével. 9. A Városház-utca 22. számú épületben: a) az ürszék befedése cseréppel s a szükséges faanyagok hozzáadása; b) szennyvizgödör teljes elkészítése boltozattal 2 m. mélységben és 1'80 m. átméretben, valamint egy felvehető vasrostély ké­szítése 0 45X0 45 m. nagyságban; c) a folyosó előtti fal javítása és meszelése. írásbeli ajánlatok teljes részletezéssel folyó évi augusztus hó l-ig Lukács Endre gondnokhoz (Maróthi- tér 1. sz.) küldendők. Részletesebb felvilágosítást nyújt Dundler Ferenc hitközségi számvevő (Rázel-utca 4. sz.) f. hó 25-én és 27-én délelőtt 11—12 óráig. 1428 1—1 Gróh György Lukács Endre józsefvárosi gondnok. egyházgondnok. Száraz bühk, cser hasáb és aprított tűzifa legolcsóbban beszerezhető NTnvtílr fanagykereskedésében ÍHUVCIA L sl/ÖLVtűi V/lk Gyulán, Gróf Wenckheiir Krisztina-utca 13. szám. Saját fis mukkal jutánje^an házhoz szállítunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom