Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-03-13 / 22. szám

1920. március 13. Békés 9 előre a románok által kiürítendő területekre, hogy az ott levő felesleget a főváros ellátására fordít­sák. Kedvezően halad a gyűjtés a Dunántúlon is. A kormány behozatallal is segít a helyzeten. Szerződést kötött Jugoszláviával, mely sertés és kukorica szállításra kötelezte magát részint csere­áru, részint készpénz ellenében. A hajók és a wdggonok már lent várják is a szállítmányt. — Amerika lisztet küld Magyarországnak. A budapesti jósnő ismét megszólalt. Balla- ághné .uruő, aki mar három ízben megkockázta­tott és többnyire bevált jóslataival országos hír­névre tett szert, mint egyik bécsi lap utján a nagyváradi Szabadság Írja, újból jövendölt. Még 1918. évben megjósolta 1919-re a Dekövetkezett belső villongásokat, a rémuralmat, az idegen meg­szállást, ami valóban bekövetkezett. Most 1920. évre mond jövendőt. E szerint május végén kritikus helyzet fog ismét előállani és jóval tovább tart, mig a láthatár ismét teljesen kitisztul az ország felett. Horthyt merénylettől félti. A magyar királyt még lí)20ben meg fogják válasz­tani, ez származásra idegen, de szivvel-lélekkel magyar lesz. Anglia csak látszólag lesz barátja Magyarországnak, pénztőkével azonban segíteni fogja. Fenntartja továbbra is korábbi nézeteit a jósnő Magyarország jövendő boldogulását illetőleg. A párisi konferencia csak 1921-ben fejezheti be munkáját. A csehek és lengyelek háborúra fognak kelni egymás ellen. Olaszországban a kormány- forma megváltozik, a szocializmus, miut politikai tényező végképen eltűnik. Franciaországban belső forrongás után ismét királyság lesz, azután pedig beáll a világbéke. (Bár már látnánk! Most tehát csak várni kell, vájjon az 1920. év igazolja-e Belleághné jövőbe látását s Görög keleti román püspökség Nagyvára­don. A Nagyszebenben tebruar végén tartott gör. ke), egyházi gyűlés elhatározta, hogy a 222 év előtt beszüntetett és azóta betöltetlenül álló Nagy­váradi gör. kel. püspökséget újból sürgősen visszaállítja. Az uj püspököt a 20 kerületre osztott egyházmegyében népszavazás utján meg­választott zsinati tagok fogják szsnt Tamás nap­ján megválasztani s ezzel egyidejűleg a különféle egyházmegyei hivatalokat is megszervezni. Kegyelmet kér a magyar kormány az el­itéit nagyváradiak részére A Dacia távirati ügynökség jelenti Bukarestből, hogy a magyar kormány az antantmissziók jóváhagyásával kérés­sel fordult a román kormányhoz, hogy az elitéit nagyváradiaknak kegyelmezzen meg. A magyar pénzügyminiszter a pénzfelül­bélyegzésről és az uj adókról. Az osztrák kor­mány legutóbb azt követelte, hogy Magyarorszá­gon is bélyegezzék felül a bankjegyeket. Korányi Frigyes báró magyar pénzügyminiszter erről igy nyilatkozott »Az Est«-nek: Ez ügyben többféle rendelet van már készen, amelyek közül annak idején azt fogjuk kiadni, a melyik a kiadás pil­lanatában az állam és a közönség érdekeinek leg­jobban megfelel. A mai viszonyok között mindig készen kell lennünk, hogy egyik napról a másikra uj helyzet keletkezik és ha az ilyen rendeletet idő előtt közöljük, akkor a spekuláció nagyon ki­használhatja. — Korányi Frigyes báró beszélt az uj magyar adókról is. Egyelőre nagy vagyonadót nem fognak kivetni. Inkább az örökösödési ille­tékeket és a fogyasztási adókat akarják emeini úgy, hogy a nyereségből az államnak részesedése legyen. Házasságok E hét folyamán Gyulán házas­ságot kötöttéit: Bányai Lajos kömives segéd Hirsch Teréziával, Iza István cipészmester Hanke Ottiliával, Yarga István földmives Tarkó Máriával, Otáva János vasúti tisztv. Deák Lucrétiával. Halálozások. Meghaltak e bét folyamán Gyulán: Galovics Mária 60, Marosán Mihály föld­mives 26, Kovács Jánosné 26, Marosán Katalin 65, Kovács János földmives 54, Yarga Mária 16, B. Nagy Istvánná 22 éves korukban. 100.000 koronás pályadij a spanyol ellen. A magyarországi népjóléti miniszter 100.000 ko­ronás pályadijat tűzött ki oly munka díjazására, mely a spanyol betegség gyógyításához közelebb hozza az orvostudományt. A pályázatok a nép­jóléti miniszterhez nyújtandók be. Rekvirálás. Az »Orosháza és Vidéke« cimü lap március 9. száma Írja, hogy oda a román katonai hatóságoktól újabb rekvirálási rendelet érkezett, melynek értelmében Orosházán 5 nap alatt 15 waggon kukoricát tartozik a község a katonai hatóságoknak rendelkezésére bocsátani. Gyulán elfogott betörők. Két férfi és egy nő Nagyvaradon nagy betörést követtek el ; nagy mennyiségű fehérneműt loptak s Gyulára mene­kültek. A lopásról értesített gyulai rendőrség munkához látott s ügyesen elfogta a három tag­ból álló társaságot; erről jelentést tettek Váradra, ahonnan detektívek jöttek át és Váradra szállí­tották a betörő társaságot. A 70 ezer korona ér­tékű ruhák árát megtalálták náluk és átadták Váradon a károsult családnak. Öngyilkossági kísérletek. K. A. és K. R. sarkadi illetőségű, de Gyulán szolgálatban álló unokatestvérek március első napjaiban Sarkadra hazalátogattak. Pár napi otthoniét után onnan Gyulára vasúton tértek volna vissza, de amint a vonat Sarkadra befutott, K. M. a mozdony elé vetette magát, mely tagjait összeroncsolta, de a leány életben maradt; beszállították a gyulai kór­házba, s bekísérte őt ide rokona K. R. is, aki a szerencsétlenséget hírül vinni Sarkadra aznap visszautazott. Ezen utóbbi leány Sarkadról kedden délben haza készült ismét Gyulára, hogy újból szolgálatba álljon s az állomásnál sok utas között több ismerősével állva várta a vonat beérkezését. Amint a vonat befutott, a leány hirtelen elhatáro­zással kiszökött a várakozó tömeg közül s egye­nesen eléje ugrott a mozdonynak, mely elütötte s mindkét lába fejét és egyik fülét levágta; szintén Gyulára hozták a kórházba, hol orvosi műtét alá vették. Most mindkét leány együtt fekszik a kórházban s elmélkednek azon, hogy mi lyen szép az ilyesmit a moziban látni és milyen gonosz dolog azt utána csinálni ? A kéménytüzzel kapcsolatban lapunk múlt számában a kéményseprőkre általában vonatkozó észrevételünket a gyulai józsefvárosi cég üzlet­vezetője hozzánk beküldött levelében azzal enyhíti, hogy a kéményseprő ipar nincsen Gyulán meg­felelően díjazva és nem nyújt tisztességes javadal­mazást, a kerületek is rosszul vannak elosztva és igy a megélhetés ezen iparból lehetetlen; a tüz- rendészeti alapszabályzat megszabja ugyan a kötelességet, de a dijak miképeni kezelését el­hallgatja. Ezen magyarázat lényegét nem ismer­jük, mi csak azt tudjuk, hogy Gyulán és a gyulai járásban 7000-en felüli háztartás van, ennek meg­felel ugyanennyi kémény vagy tűzhely, mely évenként 12-szer takarítva 84 ezer munkatétel, ezt pedig a jelenlegi személyzet és munkáskezek jól teljesíteni képtelenek, és hogy gyakoribb tüz­eset elő nem fordul az nem egyedül a kémény­seprők érdeme, hanem bár a gazdák között is vannak gondosabbak és kevésbbé gondosabbak, mégis inkább és természetesebben a gazdák érdeme. Budapestén a maximált húsárakat elakar­ják töroiui, mert ez áltál a helyzet tarthatatlanná vált. A szabad áralakulást a kormány lehetővé akarja tenni, hogy a mészárosok az élőmarha árához viszonyíthassák a kimérendő húst. Dl az árviszonyok alakulásának ellenőrzésére vegyes bi­zottságot szerveznek, melynek figyelme a bizo­mányosok működésére is kiterjed. A vasúti arcképes igazolványok és szabad­jegyek 1919. évi érvényességét a magyar kormány tudvalévőleg a folyó évre is hatályban levőnek jelentette ki. Ezzel kapcsolatban a román vasúti igazgatóság (CFR) ugyanazok érvényességét folyó évi május hó 31-ig szintén meghosszabbította. Eljegyzés. Ifj. V. Tar János sofőr eljegyezte Cserver Mária kórházi ápolónőt Orosházáról. A vasúti fa és széntolvajok ellen az erdélyi katonai parancsnokság február 23-án szigorú rende­letet bocsátott ki, mögt előfordultak esetek, hogy egyes kocsik teljesen kifosztva, üresen érkeztek meg a rendeltetési állomásra. Akit tetten érnek, vagy akire a fosztogatás, vagy abban való elnézés vétke rábizonyul — legyen az akár idegen, akár vasúti személyzetbeli, vagy tisztviselő, a katonai büntető- törvények alapján gyorsított eljárás szerint a leg­nagyobb szigorral lesz megbüntetve, a katonaság pedig fel van hatalmazva, bogy a tolvajokra fegyverrel is tüzelhet. Amerika segítsége a legyőzött országoknak. Az amerikai kormány által felajánlott 150 millió dollár kölcsönből Lengyelország 50 milliót, Ausztria és Magyarország 20—20 milliót, örmény- ország 10 milliót kap, a többi összeg megoszlik a kisebb államok között. A gyulai képkeretléegyár résvénytársaság VII. évi rendes közgyűlését e hó 7-én tartotta a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület közgyű­lési termében. Jelen volt 16 részvényes 1249 részvény képviseletábeh. Az elnök akadályoztatása miatt a közgyűlést dr. Ladies László vezette. Az elmúlt év mérlegét, valamint az igazgatóság és felügyelő-bizottsági jelentéseket a közgyűlés egy­hangúlag elfogadta. A részvénytársaság szelvényeit 8 százalékkal folyó hó 10-től a r.-t. irodájában beváltja. Az alapszabályok értelmében lelépő fel­ügyelő-bizottság egyhangúlag 3 évre a következő- kép választatott meg: Zuzmann János, Stern László, Spielmann Gyula, Sál József, Faulhaber József és Terényi Gedeon. Vonós négyes. Eiatal, ambiziózus kis társa­ság egyesült, hogy naponta a gyulai Király mozgó előadások zenei részét ellássák. Tegnap pénteken este mutatkoztak be a »Mennyei naran­csok« (Mese a boldogságról filmköltemény) előadá­sai), előadván a paraszt becsület nyitányát. A precízen előadott zeneszámokat a zsúfolásig telt ház közönsége meleg tüntetéssel köszönte meg. Ma szombaton és holnap vasárnap megy csak még ez a gyönyörű fotográfiája poetikus darab, amiről a mozigyülölők is kénytelenek elismerni, hogy ez a filmköltemény gyönyörű. A vasárnapi előadások közül a délután 5 és e3te 9 órai elő­adásokon játszik a zenekar. WYIIéT-TÉK. Dp. Gábor Imre ügyvédi irodáját Gyulán, Erdélyi Sándor-ut 20. szám alait 568 í-i megnyiloUa. Ez utón felhívom mindenki figyelmét, hogy volt feleségemnek, Kneife) Erzsébetnek semmiféle hitelt nevemre ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vállalok. 574 1—l Tisztelettel; Bakó .József. Ebédlőbe használható szőnyeget és hencscr-takarót megvételre keresek gróf Wenckheim Frigyes-utca 4 szám. 585 1—2 Iv-utca 16. szám alatt egy rudas Jiere- szena eladó. 539 i—1 Eladó 25 méter Northon-kuthoz való 3 centiméter belvilágn cső. Megtekinthető Nagyváradi-ut 56/a szám alatt. 586 1—1 Seres András bánomkerti 3000 tőke szőlője jó lakóházzal eladó. Értekezni lehet a helyszínen. 591 1—i Enyves utca 17. szám alatt egy nagy Singer-varrógép eladó. 590 1 Jómincsógü 25 méter futószőnyeg eladó Szent István-utca 59. szám alatt. . 593 ]—1 Fürdőkád egyszemélyes önmelegitős eladó Ecsedi-utca 21. szám alatt 594 l—1

Next

/
Oldalképek
Tartalom