Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-10-02 / 80. szám

1920. október 2. Békés T Gyula város és vidéke nagyérdemű közönségéhez! Egyes gyulai uj cégek félretéve a tör­vény által is parancsolt kereskedői tisztesség elvét, a vevőközönsóg megtévesztésére azt hir­detik, hogy jó és olcsó árut csakis náluk lehet beszerezni. Alulírott kereskedők méltán hivatkozha tunk üzletünk hosszú fennállása óta azon jól eső bizalomra, mellyel mélyen tisztelt vevőink évek során át bennünket megtiszteltek, ez a legteljesebb és legfényesebb bizonyítéka an­nak, hogy jó áruink és mindig a viszonyokhoz alkalmazott előnyös áraink a nagyrabecsült vevőkőzönség legnagyobb megelégedését nyer­ték meg. Midőn a nagyérdemű közönség további szives pártfogását kérjük, egyúttal biztosítjuk m. t. vevőinket, hogy elvünk a jövőben is jó áruk, szolid és pontos kiszolgálás által az eddigi bizalmat továbbra is fokozott mértékben kiérdemelni s magunkat a legnagyobb szol- gálatkészséggel ajánlva, vagyunk kiváló tisz­telettel 2350 2-2 Znzmann János, Fábián Lajos, Lusztig Adolf, Féhn Istvánná, Jámbor István, Bálint Fereneué, Grünbaum Ármin, Frattini János, Maltas Mór, Dobos József Flagyovits és Mikallk Három családból álló méh, kaptárral együtt eladó Yadaskcrt-iiícs 2< sz. alatt. 2400 1-1 Kockacukor előnyős árban kapható Kéri Andor és Lajos üzletében 2405 1—1 (Gimnázium mellett). Uj bort veszek! Ajánlatokat kérek Tomcsányi utca 28. sz. a. Ugyanott egy kétfelé nyiló üvegajtó eladó. 24151-1 Egy cierépkáiyha eladó Kapa-utca 1. szám alatt (Nagyrománváros) 2417 1—1 Fizetéses varróleányok fölvétetnek a Balog varrodában Mágccsi-utca 3/b sz. 2413 1-1 Az uj bélyegiiieték fokozat kiszámítási táblázat, mely 1920 évi 1 október hó 1-ón lépett érvénybe megje- § lent és kapható 2406 1—1 LeopoM-nyoindábao, Gyulán. Egy szép kivitelű üzleti púid, egy kemónyfa kerek asztal, konyha asztal és egy nagy díszes konyha stelázsi Enyves-utca 41. szám alatt eladó. 240? 1—1 Egy jó házból való fin tanulónak fel­vétetik Féhn István fűszer- és festék­üzletében. 2408 1-2 Köszörűké kapható Mogyorőssy Sándor kőfaragó-ipartelepén, Gyula, báró Wenckheim Béla-utca 10. szám alatt 2409 1—1 Uj ssabé-miihely! Tisztelettel értesítem Gyula város közön­ségét, hogy Városház níea 14 szám alatt (az udvarban) szabé-mühelyt nyitottam, ahol elvállalom a mai kor igé­nyéinek megfelelő uj ruhák készítését, úgyszintén fordításokat, javításokat és tisztításokat gyors és pontos kivitelben és a legolcsóbb árak mellett. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását, kiváló tisztelettel 2388 1—1 Tamás József férfi szabó. Egy jól főzni tudó mindenes havi 400 korona bérért azonnal felvétetik a kétegy- házai főjegyzőnél. Értekezni lehet Szent Islván-ui 23. szám. 2364 1-2 Sarkadkeresztur község mellett levő 11 hold 600 □-öles földbirtokomat eladóvá teszem. — Érdeklődők forduljanak Báró Wenckheim Béla-utca 5. sz. alá. 2363 1—1 A farkashalmi dülőbon 10 hold föld felesbe kiadd. Érdeklődni lehet Palló-utca 22. szám alatt Ugyanott 350 -kéve kóró és árpaszalma eladó. 2362 l—1 Prémsapka valódi asztrakán eladó. Megtekinthető Szent István-ut 41. sz. 2361 1—1 Keskeny-uíca 8. sz. liáztelek eladó. 2359 1-2 _____________ Dö móny-utca 14. számú ház eladó. Ugyanott egy 5 éves hasas tehén is eladó 2358 1 -1 Flgj elem! Tisztelettel értesítem Gyula város és vi­déke közönségét, hogy az idei szezonra már műhelyembe megérkeztek a bel- és külföldi szőrmék. Vállalok alakításokat és javításokat, szőrme párnák és szőnyegek készítését a leg- jutányosabb árak mellett. Tisztelettel Ifj. Makray Sándor szűcs, 2377 l-l Novák-utca 13. szám. * & # * * * * ♦ ❖ * ♦ * ♦ «• ♦ ♦ $ ♦ * ♦ * ♦ ❖ ❖ * Megérkezett a legjobb külső és belső festésre alkalmas mosható és fénytartó olaj és lakk festék 24121-1 Olaj festék — — 1 kg. 90 kor. kg. 90 kor. 1 kg 80 kor. 1 kg. 80 kor. 1 kg. 90 kor. 1 kg. 80 kor. fehér — — — szürke — — zöld — — — barna — — — kék — — — piro3 — — — és minden más színben Lakk festékek minden színben 1 kg. — — — — 145 kor. Lenolaj kence — — 130 kor. Kőmives-meszelők, fejes meszelek, ecsetek minden számban, zsíros szóda, kékkő és legjobb sárga kocsikenőes, kaphatók Galbácsnál. ❖ ó ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ ♦ * ♦ * ♦ ♦ * * # & ❖ * ❖ £ Bei városban 4—6 szobás hásat megvételre keresek. Cím a kiadóhivatalban. 2398 l-l Nagyváradi-ut 56/a sz. ház eladó. 2894 1-1 Hajós-utca 8-ik számú ház eladó. 2395 1-1 Ernyő-utca 4. száuiu ház eladó. 2396 1—1 Egy erős nagy 6 0s dupla törekrostás larsaltll-féle cséplő eladó. Értekezni lehet Daoda gépésznél (Bókósmegye) Gyulavári 276. 2397 1-1 Fehérre festett ágy és üstház jókarban eladó. Tudakozódni lehet Dobos füszerüzletóbon. 2398 1—1 A MandoHF-féle gőzfürdő októ­ber 7-től néhány napig szénhiány miatt ismét zárva lesz. 2401 l—1 Plüss-szőnyeg, teljesen uj eladó. Meg­tekinthető vasárnap Virág-utca 5. sz. 24 3 l—l Cserébe adok hereszénát kukoricáért vagy korpáért. Értekezni lehet Kerecsónyi- utea 13 szám alatt- 2391 l—l Magas fizetéssel jó munkás cipészsegéd és egy tanuló felvétetik Faragó János cipész- mesternél Szent István-ut 20. szám. 2384 l—l Kenyérsütő és elárusító üzletemet Hatvan-utca 16. szám alatt megnyitottam, ké­rem a nagyérdemű közönség szives pártfogá­sát. Tisztelettel Krész József kenyórsütő. 2383 1-1 Egy kosztümre való finom fekete taft- selyem eladó. Cim : Kossuth-tér 24 szám, emelet. 2402 l—l £€erék-utca 14. sz. ház eladó. 2380 1—J Úri szabósághoz elsőrendű nagy és Ms- munkás felvétetik Haverda Ferenc férfi szabó­nál Gyula, Vida-utca 12 szám. 2378 1—1 Keresek bérbe házat telekkel vagy a város szóién földdel együtt. Ajánlatok Part­utca 40 szám. 2387 1—1 Jő munkás csizmadia segédet keresek fizetek 80 koronát, rendelt munkától 100 ko­ronát. Ifj. Szabó Antal, Damjanich-utca 10. _________________2404 1—1 Vi lághírű Turul CÍpŐk állandóan kaphatók nagy választékban a Turul cipőgyár r.-t. raktárában Békéscsabán Ferenc József-tér 1 szám alatt. 2357 l—l (Zsíros féle házban.) Bolti szolgának jó fizetéssel 15—16 éves fiút felveszünk. Kéri Andor és Lajos Kossuth-tér. 2373 l—l Szentpálfalva, Bem-utca 13. szám alatt egy patkányrogó kutya eladó. 2376 1—1 Kerecsónyi-utca 21. szám alatt egy nagy káposztás kád eladd. 2371 l—l Kállay Gábor női és férfi szabómester állandó munkára egy napszabót keres 7 korona órabér mellett. ' 2375 1—2 sóját őrlésű, állandóan minden meny- nyiségben jegy ellenében kapható Kéri Andor és Lajosnál Kossuth-tér. 2374 1-2 Pladó egy használt kocsi és egy 8 hónapos süldő Part-utca 7. sz. a. 2370 1—2 Gróf Wenckheim Krisztina utca 12. sz. alatt egy tak&réktüzhely «ladó. 2369 í-2 Hölgyek figyelmébe I Szabni és varrni tanítok háiom hónap alatt. Mindenki saját magának varrhat felelősség mellett. — Tisztelettel Gyulai Erzsi, Árpád-utca 24- szám. 2368 l-i Tanulónak jobb családból való fiút felveszünk. Kéri Andor és Lajos Kossuth tér. 2372 1—2 Galamb-utca 18. sz. alatt egy hencser eladó. 2867 l—l Kisrománváros, Hatvan utca 28. sz. alatt egy jó fejős tebén borjnval együtt eladó. 2366 í— 1 flosszu-ntca 31. számú hás eladó. 2365 1—2 Gyorsírásban perfekt ügyes gépirónő jó díjazással felvétetik a főispáni hivatalhoz. Németül is tudó előnyben. 2360 1—1

Next

/
Oldalképek
Tartalom