Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-10-02 / 80. szám
9 Békés 1920, október 2. de nehéz feladatát megkönnyítsük és eredményessé tegyük. A mindvégig tetszéssel és éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó beszéd után a vármegye főjegyzője olvasta tel a m. kir. belügyminiszternek a főispáni kinevezést tudtál adó leiratát, amelyet a közgyűlés lelkes éljenzéssel vett tudomásul. Ezek után küldöttség hívta meg az uj főispánt esküjének letétele végett a közgyűlés termében való megjelenésre. A küldöttség tagjai voltak: Szabó János, Murvai Mihály, Bohus M György, Barabás György és K. Schriftart József. Néhány perc múlva a küldöttség élén a terembe lépő főispánt ünneplő éljenzés fogadta. Az éljenzés lecsillapultával első sorban a vármegye alispánja üdvözölte a következő beszéddel : Méltóságom Főispán Ur! Üdvözlöm Méltóságodat a vármegye tanácskozási termében, ahol hivatva lesz a törvényható sági bizottsággal vállvetve és karöltve a vármegye közügyéit intézni s a törvényhatósági közgyűlés tanácskozásait nemcsak a törvény rendelkezéséhez képest, hanem pártatlan igazságszeretettel és megértéssel vezetni és irányítani, E vármegye nemes ambíciójának érvényesítésére tág teret nyit és hálás talajt nyújt Méltóságod részére. Foglalkozzék tehát szeretettel evvel a vármegyével és népével, érdeklődéssel karolja fel a lakosság jogos és méltányos érdekeit és törekvéseit, hasson közre, hogy a vármegyében a béke és nyugalom, úgy mint eddig, továbbra is fennmaradjon és hogy a törvényhatóság tanácskozásaiban az ellentétes nézetek és meggyőződések kölcsönös tiszteletben tartásával és megbecsülésével a tanácskozás rendje és méltósága jövőben is megóvassék. A pártoskodás és egyenetlenség szelleme a közigazgatás intézéséből kizárassék és azok az irányzatok, amelyek a békés munkára sem nem képesek, sem nem hajlandók, érvényesülést ne nyerhessenek és általában hogy mindazon erők és tényezők, amelyek működése áldást hozó lehet e vármegyére, közös éa vállvetett kitartó munkára egyesittessenek. Ha ilyen szellemben fogja fel hivatását, amelyben feltétlenül hiszünk és bízunk akkor ennek a vármegye törvényhatóságával együtt kifejtendő munkának meg lesz a legszebb jutalma: a vármegye békéje, nyugalma, a kizárólag a vármegye közérdekét szem előtt tartó produktiv munka s mindezek nyomán a vármegye haladása, fejlődése és felvirágzása és közvetve szerencsétlen hazánk mostoha sorsának és szomorú helyzetének jobbra fordulása.« A lelkes éljenzéssel kisért üdvözlő szavak után a vármegye uj főispánja a közgyűlés szine előtt nyomban letette az esküt, majd elfoglalta elnöki székét, araelylyel ősi szokás szerint a vármegye négy főszolgabirája őt háromszor a magasba emelte, miközben a közgyűlés tagjai meg-meg- ujuló éljenzéssel és tapsokkal köszöntötték. Az éljenzés elhangzása után dr. Konkoly Tihamér vármegyei főjegyző üdvözölte a főispánt a törvényhatósági bizottság nevében a következő beszéddel üdvözölte a főispánt: Örömmel élek az ősi joggal és őszinte tisztelettel sdok kifejezést amaz érzéseknek, melyekkel a törvényhatóság uj főispáuját általam köszönti. Méltóságos Főispán Ur ! Az ünnepélyes eskü elhangzása után közös munkára egyesültünk, mely akkor áldásos, ha egymás megértéséből és megismeréséből fakad. Ennek kívánok szolgálni midőn reá világitok ama irányelvekre, melyek törvényhatóságunkat leginkább foglalkoztatják, melyek törekvéseinket sarkalják, lelkünket hevítik, szivünket dobogtatják. Békésvái megye békeszeretö, szorgalmas népe főleg földmivaléssel foglalkozik ; érthető reményekkel tekint tehát Méltóságod működése elé, — ki a — »székely-mentő« akcióban jelentős közgazdasági eredményeket ért el és gyakorlatban szolgálta azt a politikai felfogást, mely szerint a foldmivelés a nemzet háztartásában az első helyet foglalja el s a politikai és társadalmi életre is legnagyobb hatással van. Törvényhatóságunk rendkívül törvényt tisztelő, de e mellett törvényben gyökerező jogait ismeri és féltve őrzi ; ezért közviszonyaink egyensúlya a legszorosabb kapcsolatban áll a közellátás kérdésével. Népünk tudja, hogy az országtermelésben tekintélyes részt vesz, joggal kivánja tehát, hogy nélkülözhetetlen életszükségletei megszerzésében kormányzati gondoskodás által támogatassák. Támogatásra érdemes a lakosságnak minden rétege, de elsősorban a válsággal küzdő közalkalmazottak és nem termelők nagy serege, kik egyformán önzetlenül és hazafiasán végzik azt a súlyos feladatot, mely az ország megmentésében minden igaz magyarnak tartozó szent kötelessége. A vármegye termében a pártoskodás nem ütött állandó tanyát. Ha néha mégis keletkeztek ellentétek, akkor a kérdések eldöntése után bizottságunk tagjait egymás véleményének tisztelete és a közügyek szeretete egyesítette. Törvényhatóságunk az ország sorsát nemcsak szemlélte, hanem hazafias áldozakészséggel látta, érzi, éli maga is. Most amikor a rossz csillagok járása alatt rossz időket élő nemzet lelke sir, háborog; most mikor az orazág megcsonkított teste porban hever; most érezzük igazán, hogy hazánk iránt milyen rajongó szeretettel viseltetünk. Mi tiltakozunk az ellen, hogy vármegyénkben az ország határai húzódnának, mi tagadjuk, hogy a magyarság végvárai itt volnának, mi azt tartjuk, hogy Békésvármegyében az ősi Magyarország közepe van és a magyar nemzet szive itt dobog. A halálra Ítélés ellen küzdeni fogunk és arra törekszünk hogy testvéreink felszabadításával újra hatalmassá, széppé és boldoggá tegyük szenvedő hazánkat. Ma, midőn Magyarország újjá teremtése vár reánk s a midőn oly nagy szükség van a puritán tehetségek áldozatos munkájára : fokozott bizalommal övezzük Méltóságod mély hazafiságu, acélos akaratú szervező egyéniségét; hízunk abban, hogy vágyainkat megérti, óhajainkat átérzi, közügyeinket hathatós támogatásába veszi. Mi nem fogadjuk Méltóságodat pompás, fényes palotákban, hanem egyszerű házakban és nádfedeles fehér tanyákban, de ezekben igaz magyar szív dobog és meleg érzésekkel kívánjuk, hogy a vármegye haladására Méltóságodat a Magyarok Istene — sokáig éltesse ! . . . A főispán e beszédre alábbi beszédben válaszolt: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Hálás szívvel mondok köszönetét azon valóban nem várt lelkes és szeretetteljes fogadtatásért, amelyben eDgem a vármegyébe érkezésemkor ép úgy, mint itt ebben a teremben részesíteni szívesek voltak. Igyekezni fogok az ebből kisugárzó bizalmat megérdemelni; hasznos munkása akarok lenni a vármegyének, mely a mai nappal gondozásomra bizatik. Engedtessék meg nekem, hogy ez alkalommal ne írott és betanult beszédet mondjak el, hanem őszinte szavam közvetlenségével igyekezzek hatni lelkűkre. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! ígérem, hogy minden lépésemet egyedül a lelkem mélyén égő hazaszeretet és « vármegyének szent érdekei fogják irár.yitaní. És ezt kérem Önöktől is Az országnak mai rendkívüli helyzetében össze kell fognunk valamennyiünknek, békejofcbot kell nyújtsunk egymásnak és párt, osztály, nemzetiség és felekezeti különbségre való tekintet nélkül teljesitonünk kell a ránk várakozó súlyos feladatokat úgy, amint azt a haza szent érdekei előírják. Ebben a munkában elől kivánok járni, nem szavakkal, hanem tettekkel. Önök azt kérték tőlem, hogy a béke őre legyek. Ez a kérésük felesleges. Ahonnét jöttem — Jásznagykunszolnok vármegyéből — ott nem én kerestem a harcot, hanem mások, olyanok, akik nem is annyira engem, mint inkább a keresztény politikát akarták elgáncsolni bennem. Igyekezni fogok e vármegye szép nevének érvényt szerezni minden téren. Nem rajtam, hanem Önökön fog múlni, vájjon hazafias törekvéseimet, békés eszközökkel megvalósítani sikerül-e. Kérem mindnyájukat fogjunk össze a ránk várakozó feladatok megoldására ! Súlyos helyzet előtt áll a nemzet, óriási nehézségeket kell leküzdeni az országban mindenütt, — de ezen nehézségek Béből sem oly súlyosak, mint éppen itt az ideiglenes határszélen, ahonnan minden szó áthallszik oda, ahol ellenségeink lesve várják, hogy mint tudjanak bennünket megrontani. Minden egyes cselekedetünknél arra kell gondolnunk itt, hogy ne nehezítsük meg vele az odaát sínylődő, rabságban szenvedő testvéreink sorsát. Do súlyosak feladataink más vonatkozásban is; a világháború és a reá következett két átkos forradalom úgy felkavarták mindenütt a lelkeket, annyira szembe állították az embert az emberrel, hogy — sajtos — ma ott tartunk, hogy a magyarnak legnagyobb ellensége maga a magyar. A két forradalom és a belőlük következett nyomor és szenvedés romokat hagyott vissza mindenfelé. Mindenütt sekeket látunk, amelyek gyógyításra várnak, — fekélyeket, amelyeket orvosolni kell. Addig itt békesség nem lesz, addig itt nyugodtan dolgozni nem lehet, amig ezen romokat el nem takarítottuk, amig a társadalmi és gazdasági élet testén rágódó fekélyeket ki nem operáltuk. ígérem, hogy a velem született igazságérzéssel és legjobb tudásommal igyekezni fogok ezen nehéz munkát úgy teljesíteni, hogy bármi áron és bár- mily egyéni érdekekkel szemben is az igazság győzzön. Ezen egyenes utamtól senki és semmi által magamat eltérittetni nem engedem. Ma nem a szavak és ígéretek idejét éljük, hanem a tettek és munka idejét. Da már azért sem kivánok ma hosszasan részletes programmot adni, nehogy a mi törekvéseinket ellenséges szemmel nézők abba beleköthessenek és rögtön az első pillanatban a széthúzás magvait hinthessék el. össze kell tartanunk valamennyiünknek, mert csak igy érhetjük el azt a célt, melynek elérésére törekszünk. Eddig különböző utakon haladtunk a nagy cél felé, — most remélem, együtt fogunk járni. Programm helyett hivatkozom becsületes tisztviselői múltamra, amidőn a hosszú két évtizeden át soha nem ismertem más célt, mint a köznek, a hazának érdekeit. Nem én kerestem ezen fényes polcot, amelyen most előttük állok uraim, hanem a Kormányzó ur őfőméltósá- gának és a magyar kormánynak bizalma helyezett ide, hogy folytassam munkámat ott, ahol abba hagytam. Nyugodtan nézhetnek működésem elé, mert ha egész közhivatali múltam nem lenne ép oly becsületes, mint most legjobb szándékaim, úgy nem állanék ma ezen a helyen. Soha sem csináltam pártpolitikát. Itt sem fogok csinálni. Hacsak nem nevezik pártpolitikának azon mélységes meggyőződésemet, hogy ebben az agrár országban az elmúlt nehéz idők után minden politikának arra a társadalmi osztályra kell támaszkodnia, ameiy társadalmi osztály a lezajlott viharokban a legerősebbnek, a legmegbízhatóbbnak és a legmagyarabbnak bizonyult : a kisgazdákra, a falu népére! Be kell lássak sajnos, hogy a középosztályt az elmúlt nehéz idők legyengülve és legjobb erőitől megfosztva érték s így nem volt képes ellenállni a a viharoknak. így vette át a falu népe a mi történelmi hivatásunkat és ezzel előtérbe is került. Nekünk kell igyekeznünk, hogy ezen munkájukba most bele kapcsolódjunk ismét úgy a haza, mint a mi saját jövőnk érdekében is. A jelen és a jövő a demokratikus haladásé. Nem ismerek különbséget nr és paraszt között,- Ea nekem a legkisebb muokás ember — ha hazafiasán gondolkozik és becsülettel dolgozik — épen olyan jó barátom, mint bármelyik n3gy ur. Es a legnagyobb urat is, ha félreáll most ezen vészes időkben a nemzetmentő munkától, épp úgy a haza és a magam ellenségének tekintem, mint azokat az árulókat, akiket a letűnt korszak romboló munkájánál elő1 járni láttunk. Egy keresztény és nemzeti érzéstől áthatott demokratikus Magyarországot akarok és barátommá fogadok mindenkit vagyon és rangkülönb- sóg nélkül, aki ebben a munkában támogat; de viszont a magam és a haza ellenségét fogom látni mindenkiben, aki bennünket a nehéz munkánkban akadályoz. Sajnálom, hogy az országban egyesek ma sem látják még b8 az idők változását és sehogy sem tudnak beleilleszkedni azon demokratikus gondolkodásba, amelyet mi, a haza jövőjéért küzdők, zászlónkra irtunk. S itt nem mellőzhetem, hogy egy — habár jelentéktelen, de esetleges következményeinél fogva mégis jelentő- ségessé válható — kis incidensre rá ne mutassak. Amidőn az engemet és a vármegye vendégeit vivő vonat a vármegye határéhoz ért és sorba értek bennünket a — beismerem, részemről legalább még meg nem érdemelt ünneplések és szeretetteljes üdvözlések — a szomszéd fülkéből valaki az ablakon kihajolva bandának merészelte nevezni az ünneplésünkre a falvakból kise- reglett kisgazdákat. Ezt a hangot nem fogom tűrni. Jöjjön az bárhonnan, bármily magas helyről is, keresztül fogok gázolni mindenkin, aki ma is még a társadalmi rend és béke ellenségeként mutatkozik. Azt a magyar parasztot, azt a kis földrai- ve8t és gazdasági munkást, aki a kommunizmus csábításainak oly sikeresen állott ellen, hogy belőle, a faluból egy uj keresztyén és nemzeti Magyarország reménye sarjadzhatott ki, án lenézni, lekicsinyelni, elnyomni többé nem engedem. És hangsúlyozni kell az egyik előttem elhangzott beszéddel szemben, hogy annak a felfogásnak helyességét és jogosultságát én ma el nem ismerem, hogy bárki, még ha társadalmi, politikai és
