Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-09-15 / 75. szám
s Békés 1920. szeptember 15. A nullás búzaliszt ára — mint tudva van — azért emelgetett fel tetemesen, hogy ezáltal a szegény néprétegek ellátása jóval olcsóbbá tehető legyen, vagyis hogy a tömegfogyasztásban sokkal nagyobb kelendőségnek örvendő, illetve az emberi táplálkozásra nélkülözhetetlen u. n. főző- és kenyérliszt fajok lehetőleg jutányos áron kerüljenek forgalomba, illetve a szegényebb sorsú fogyasztók ellátására. A közélelmezési kormány mindent elkövet az irányban, hogy a közellátás e tekintetben is minél jobban biztosítva legyen, s épen azért, hogy a forgalomba kerülő 0-ás liszt jobban elhelyezhető legyen, a törvényhatósághoz intézett rendeletével megengedte, hogy mindazok, akik fejkvóta szerintiJlisztjárandóságukat80'/# erejéig O-ás lisztben veszik ki, azok lisztjüket már szept. hó folyamán négy hónapra előre (szeptember, október, november és december) egyszerre beválthassák. A közélelmezési kormány egyúttal appellál a jobbmódu lakosság hazafiasságára, fel- hiván a figyelmüket azon körülményre, hogy a magasabb áru O-ás liszt beszerzése nekik az ország jelenlegi nyomasztó és súlyos gazdasági helyzetében nemcsak előnyük, hanem hazafias kötelességük is. A lisztellátás folytonosságában szombaton és hétfőn ismét zökkenés merült fel, ami sok háztartásban kellemetlen zavart okozott. Ámbár az ellátás intézésénél buzgó és hozzáértő szakközegek működnek, ugylátszik mégis elkerülhetetlenek az ilyen időleges fennakadások. Remélhelőleg ezek nem fognak sűrűn megismétlődni, amint az intézők már most kikutatják, hogy az ellátás fonalán hol történt a megszakítás ? Méhészeti tanfolyam. A m. kir. földmive- lésügyi minisztérium Gyulán 18 napra terjedő ingyenes méhészeti tanfolyamot tart, melyen a kaptárkészités is taníttatni fog. A tanfolyam megnyílik, ha legalább 25 hallgató jelentkezik és az első tanfolyamra olyanok vétetnek fel, akik a méhészetben már némi jártassággal bírnak. A hallgatni szándékozók összeírás végett Heilinger Károly városi adóügyi tanácsnoknál jelentkezzenek a hivatalos órák alatt. Halálozás. Baudermann Jánosné szül. Orgován Teréz szeptember 10-én életének 29. évében Gyulán elhunyt. Halálát férje, egy kis fia és nagyszámú rokonság gyászolja. A színkörben szokatlan esemény történt vasárnap este az előadás alatt. A színpad csillárvezetéke rövidzárlatot kapott, amely pillanatok alatt lánggal égve, a szobadiszitést képező vászon menyezetet veszélyeztette. Eber tűzoltóságunk a veszély pillanatában az előfüggönyt leeresztette s gyors közbelépésével a tűzvésznek elejét vette, úgy hogy pár perc után az előadás a rendes mederben folyt tovább. A közönség a legteljesebb nyugalommal várta az előadás folytatását. Hasonló eset ismétlődése ellen minden intézkedés megtörtént. Előre igazítják az órát. Magyarország egész területére a nyári időszámítást szeptember 20. napján egy órával ismét előre igazítják. A kétegyházi hadirokkant, hadiözvegy és hadiárvák nemzeti szövetsége gróf Almásy Alajost az egyesület védnökéül választotta meg. Az erre vonatkozó díszoklevelet a küldöttség szónoka Versényi Elemér egyesületi titkár hosszabb beszéd kíséretében nyújtotta át a fiatal grófnak, ki ezt mint közéleti megtiszteltetést meleg szavakban köszönte meg. Törvénykezési. Statáriális ítélet. A gyulai törvényszék rögtönitélő tanácsa hétfőn halálra ilélte Keller Mihály és ifj. Takács Ferenc szentesi származású legényeket. A két huszonegy éves fiatalember ez évi május 2-án Újkígyós és Csanádapáca között az országúton ögyelgett, revorverekkel, késsel felfegyverezve, nyilván valami könnyű pénzszerzés alkalmát lesve. A balsorsa Kiss Mihály ujkigyósi gazdalegényt hozta arra, ki atyja szekerén Apácza felé hajtott. A két legény felkéredzkedett a szekérre és alig helyezkedtek el azon, Keller Mihály hátulról egy pisztolyaggyal főbe ütötte Kiss Mihályt, aki hátraszédült a bakról. Ekkor Takács Ferenc is reárontott, torkát fojtogatta, mig Keller tovább folytatta az agyba-főbe verést. A megtámadott ember elkábult, támadói pedig, mikor már azt hitték, hogy meghalt, ledobták a szekérről, bs- cipelték a buzavetésbe, a szekérrel pedig elhajtattak. Szentesen adták el azután a szekeret és a lovakat. Kiss Mihályt az arra járók találták meg és haza szállították. Több hétig beteg volt, a kocsiról történt lcdobás következményét most is érzi. Az elvetemült rablók csak augusztusban kerültek a csendőrség kezére. A mai tárgyaláson Keller Mihály beismerte bűnét, mig Takács Ferenc azt mondotta, hogy nem tudta Keller szándékát, de azután ö is osztozott vele a kapott pénzen. A rögtönitélő bíróság mindkét vádlottat halálra ítélte. Az elitéltek megtörtén könyörögtek kegyelemért; a bíróságnak e kérdésben hozott határozata természetesen nem kerül nyilvánosságra. Amennyiben az elitéltek nem kapnak kegyelmet, a halálos Ítélet Gyulán fog rajtuk végrehajtatni. L£GrJABB. Budapest. A hivatalos lap hétfői száma legfelsőbb kéziratot közöl, mely szerint a Kormányzó Ur Egan Imrét Békés és Aradmegye főispánjává nevezte ki. Genf. Tace Jonescu kijelentette, hogy Középeurópában kötött szövetség lokális jellegű, de Románia messzebb menő célokat követ. A román, görög és jugoszláv szövetség közös célra törekszik. Románia nem gondol a középeurópai államok megegyezésére Lengyelország nélkül. Románia Csehországgal és Jugoszláviával olyan megállapodásokat kötött, amelyek értelmében Románia Magyarországnak ezen államok ellen intézett támadása esetén haladéktalanul ezen államok pártjára fog állani. Kaposvárról jelentik : A Horvátországban kitört parasztlázadás egész Belovár megyére kiterjedt. A községekbe kirendelt állatrekvirálókat agyonverték. A lázadók az ellenük kirendelt katonasággal megütköztek. A katonák egy része letette a fegyvert, másik része a lázadókhoz csatlakozott. A felkelők nagy része szökött katonákból áll, akik nyíltan hangoztatják, hogy a harcot Petár király ellen folytatják Londonból jelentik, hogy Angliában tartózkodó Kamenev orosz népbiztos Angliában eladta az orosz korona ékszereket. Páterváron újabb bolsevista ellenes zavargások voltak. A népbiztosoknak el kellett rejtőzniök, hat népbiztost a Nerába fojtottak. Budapest. Az egyetemi és főiskolai beírásokat elhalasztották a numerus clausus ügyében való döntésig. IZIKÉIZET. Szombaton és vasárnap este Csáky Antal színtársulata Lolli ezredesei operett-bohózatot adta mérsékelten népes ház előtt nagy tetszés mellett. Ez az operett a divatos táncoperetteknek vezető sampionja. Librettójában, kidolgozásában, szövevényeiben, zenéjében egyaránt mesteri szerzemény. A társulat összes tagjainak alkalmat nyújt tehetségük csillogtatására, amit a szereplők ki is használtak. Az önálló sikereket egybehangzó mellékjátékok egészítették ki. Nemcsak Vida Lus és Matolcsi vezetett, de helyenkint mások is túlsúlyra küzdötték fel magukat. Kár, hogy a szokatlanul hűvös esték az előadást és a közönség kedvét némileg lehangolták. A zenekar nagy figyelemmel és finom játékkal működött közre a pompás előadásban. Hétfőn este A becsület, Sudermann ismert társadalmi színmüve ment, tekintettel a hűvös időre és a kevés közönségre, némi kihagyásokkal és rövidítésekkel, de mégis eléggé kerekded értelemmel. A cipész házaspár szerepében tökéletességgel játszott Donnáim és Markovics Margit; Kallay Károly mint Róbert, a főalak, igen nehéz szerepében nem birt a vezető színvonalon tartósan helyt állani; modorban és eredetiségben jók voltak Csáky, Jávorné, Rafay és Garő János, de az ifjú dőí szerepekben hidegen játszott a két partner és velők együtt Ceglédi Béla is. A társulat már csak néhány estén játszik, innen rövidebb időre Szentesre, onnan pedig Békéscsabára fognak téli állomásra menni és semmi kétség, hogy jelen összetételükben tetszésre fognak működni. Heti műsor: Szerdán A bérletben Tériké, vígjáték ujd. Csütörtökön bérletszünetben Cigánygrófnő, operett-újdonság. Pénteken bérletszünetben Cigánygrófnő, op.- ujdonság. Szombaton B bérletben Aranyembor, dráma. Vasárnap bórletszünetben d. u. A cigány, népszínmű, este Cigánygrófné, operett-újdonság. (Szerkesztői üzenetek. Okleveles tánctanár nrnak Helyben. Minden népfajnak és kialakult nemzetnek van jellegzetes táncformája. így van csárdás, valcer, lengyelke, kóló, Z8ukáta, négyes, boston, menüett, stb. stb. melyek bár ezerféle tónusban váltakoznak, de ütemben és kifejezésben azon nemzet temperamentumát tükrözik vissza. A népies táncformáknak nem kell mester, ezt természetszerűleg veleszületett tudással táncolja az ősDép és ehez nyúlni nem szükséges, de nem is szabad, mert ezen ráhatással csak rontani lehet. A foxtrott és társai is ilyen idegen ráhatás ; táncolhatják az előkelő internacionalisták, de nem szabad azzal a magyar nép romlatlan rétegébe befurakodni. Leveléből látjuk, hogy ön komolyan és nemesen fogja fel hivatását, ennek nagyon örülünk és annak is, hogy. még a ritkább magyar táncokat is igyekezett tauitani. Azt is készséggel elismerjük, hogy a táncoktatáshoz jobban ért, mint mi. Ami azonban a táncoknak a nemzeti öntudatra és a közerkölcsiségre való hatását illeti, engedjen meg, ehhez mégis csak mi értünk jobban és ha erről beszélünk, akkor a táncmester is csak engedelmes tanítvány lehet. KmT.XÉB. E rovatban közlöttekórt felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Volt feleségem, Németi Rozáliáért semminemű felelősséget nem vállalok. Gyula, 1920. szeptember 10. 2237 1—1 Rozsos János. A magyar országgyűlési törvénycikkek gyűjteménye (1836—1906.) 8° szép kötésben eladó. Megtekinthető Dobay János könyvárus üzletében. 2235 i-a Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Józsefvároson, Jókai Mór-ntca 26. szán alatt Hack Márton férfi szabó üzletében kelmefestő és vegytisztító vállalatot nyitottam, ahol elvállalom mindennemű férfi és női ruha festését és tisztítását. Tisztelettel 2238 1—2 Csete Gábor kelmefestő. Árlejtési hirdetmény az „Újvárosi Olvasókör“ épületének javítási munkálataira. Az árajánlatok folyó hó 18-án déli 12 óráig szakmák szerint ács, kümüves, szobafestő stb. külön-külön, avagy egyben is beadhatók lepecsételt borítékban Bartos József Kör igazgatóhoz Corvin- utca 28. szám alatti lakásán, ahol pontos adatok az építkezésre vonatkozólag az ajánlatot tevőknek rendelkezésre állanak. 2239 1—l »******«l*£ft****£4l*««0**é**±l<fe#<t*£#* ^ r | Zongora hangolást és javítást | U pontosan és lelkiismeretesen eszközöl £ Weisz Antal Terónyi Lajos-utca 9. sz. » U alatt. 187 60 -* £ »*******iy********iv**********i****** B. Kovács Mihálynak szentbenedeki nagymajor földjén 100 kéve leveles kóró és 3 kocsi disznónak való tök eladó. 2240 l—l Plüss és posztó női és gyermek kabátok érkeztek Névery és Seheibert-céghez, hol a legolcsóbb árakban beszerezhetők. , ____________2242 1—1_________________ A Békéscsabai Sertéshizlaló R T. békéscsabai telepén nagyobb mennyiségű különféle méretű deszka kisebb tételekben is előnyös áron eladó. Érdeklődők bővebb tájékozódást nyernek a telepi intózősógnól. 2241 1—3 Nagyobb összegű készpénzzel társnlnék vagy biztos befektetéshez kiadnám. Ajánlatokat levélben e lap kiadóhivatalába „Azonnal* jeligére kérek. 2243 1—2 Galbács Józsefnek Szabadka 117. szám alatt 15 hold földje haszonbérbe kiadó. _________________2244 1—1__________________ A régi cóldomb mellett, a gyakorlótéren öt hold föld, benne ,kót hold here, két legelővel együtt eladó. Értekezni lehet Farkashalom 17. szám alatt Kolmann Károly tanyáján. Ugyanott kerékgyártók részére szerszámfa van eladó. 2233 1—1 8v«Mb( IBH. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdájai