Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-09-08 / 73. szám

fill, évfolyam Gynla, 1920. szeptember 8 Egyes szám ára 60 fillér, íll szám. Előfizetési árak: Egész évre . . 50 K — f m évre . . 25 K - f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. r ____f ES P OLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 60 fillér. A jövő nemzedék nevelésének gondja foglal le most mindnyájunkat és néhány napra feledteti velünk még a minden­napi kenyérnek most oly súlyos gondját is. Ez az igazi, jövőbe néző gond, hogy milyen legyen a a jövő nemzedék. Ha jól körülnézünk, éles szem­mel figyeljük az eseményeket és a szereplő és nem szereplő egyéniségeket, reá kell jönnünk, meg kell látnunk, hogy ez a nemzedék, a ma dolgait intéző nemzedék már alig képes más lenni, mint aminőnek nevelték, nem tud más eszméket kö­vetni, mint a melyeket eddig követett és egészen a jövö nemzedékre vár. hogy ajjá építse azt, amit ez a nemzedék elrontott és ösezerombolt. Mert hogy össze van rombolva az egész világ és a világ minden országa között legjobban Magyar- ország, azt ugyan a vak is látja. Nem csak azt a rombolást értjük, hogy ezeréves határokat meg­semmisítettek, ezer évig együtt élt népeket egymástól elszakítottak, hanem azt, hogy ennek folyományaképp mindenütt nyomort és eiégület- lenséget teremtettek. Hol van az az eszme, me­lyért a népek harcoltak és békét kötöttek ? Egyes túlságosan nagyravágyó, mindenáron szerepelni vágyó államférfi talán jól érezheti magát, azok a kisehb-nagyobb rétegei a lakosságnak, melyekre ezek támaszkodnak, talán lehet elégedett, de hogy mindenki boldog, elégedett volna, azt ugyan senki sem meri állítani. De még azt sem állíthatja senki, hogy a többség meg volna elégedve a helyzeté- vel/Nélkülözés, ínség, szükségérzet mindenfelé. Vájjon mi vitte ide az emberiséget. Ha a bajok végső okait kutatjuk — és ha alaposan és helyesen akarunk gyógyítani, mindig a végső okokat kell gyógyítani — azt kell konstatálnunk, azt kell tapasztalnunk, hogy azokban az eszmé­nyekben van a bajok kutforrása, melyeket a mo­dern ember és a mi cäödbe jutott nemzedékünk maga elé tűzött. Mik voltak ezek az eszmék, ezek az ideálok ? Egyetlenegyben íogialhatnók Ö3sze : a testi jólét, az anyagi javak mindenekfelett való becsülésében. Anyagi javakat bajbásztak az egye­sek, anyagi javakért harcoltak a nemzetek. Min­den törekvésnek, minden kutatásnak célja, egyet­len célja az anyagi gyarapodás volt. Nem szabad félreérteni ezt a megállapítást. Nem lemondást, nem aszkézist kívánunk az emberiségtől, csupán annak elismerését, hogy vannak az anyagiaknál értékesebb javak is, hogy az anyagi előnyök ker- getése közben ezekről a szellemi és erkölcsi ja­vakról sem szabad megfeledkeznünk, mert ezek az emberiség boldogságának az anyagiakkal leg­alább is egyenlő értékű előfeltételei. Ha tehát jobb és boldogabb nemzedéket akarunk nevelni, helyre kell állítani az emberek lelkében az egyensúlyt, mely az erkölcsi és anyagi javak értékelésénél az erkölcsiek kárára olyan erősen megbillent. Legyen a jövő nemzedék hivő, istenfélő, legyen emberszerető, szeresse hazáját az önfel­áldozásig, szeresse a munkát önmagáért, testet lelket nevelő és fentartó hatásáért és soha meg ne fogyatkozzék lelkében az erős bit, hogy ha mindezeket az erényeket erősekké és állhatatosakká neveli lelkében, akkor a »többiek* mind bozzá- adatnak neki. HÍREM. A vármegye közigazgatási bizottsága szep­tember 15-én délelőtt 9 orakor a vármegyeház kistermében gyűlést tart. A gyulai polgári fiúiskola ünnepélyes meg­nyitása hétfőn délntán történt a belvárosi róm. kath. emeleti iskolában. Jelen volt a tanári kar Schreiber Ottó igazgató vezetése alatt és az első osztályra beiratkozott 45 tanuló, valamint az ipar­testület képviselősége. Az igazgató ünnepi beszéd­ben vázolta az intézményn >k az ipari és gazdál­kodó életpályákra való nagy'fontosságát, ezután Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC felolvastatott az ügyrend és az iskolai fegyelmi szabályok. Az iskola első növendékei a buzgó ta­nári karral együttesen igen ió általános benyo­mást keltettek. A gyulai róm. kath. hitközség egyháztanácsa szeptemoer 8-án délelőtt 11 órakor a belvárosi iskola emeleti termében gyűlést tart. A lóverseny, melyre oly régen készül a MOVE derék, ügybuzgó vezetősége, ma Kisasszony napján délután 2 órakor kezdődik 8 azt a szegedi teljes katonazenekar nyitja meg. A nevezések meg­történtek, a fogadó iroda (totalizator) működni fog, hideg ételek és italokról gondoskodás történt. Belépő dijak szemályenkint I. hely 40 K, II hely 20 K, III. hely 5 K. Az egész tiszta jövedelem a MOVE hazafias céljaira szolgál, melynek vég- elszámolását lapunkban fogjuk közzétenni. A verseny sorrendje: 1. Mezőgazdák versenye két részben. 2. \ nemzeti hadsereg altisztjeinek gát­versenye. 3. Urlovasok gátversenye és sikversenye. 4. Vadászverseny természetes akadályokkal. 5. Ügető versenyek. 6. Amerikai és orosz származású lovak versenye. A távolság 1800 és 3200 méter között váltakozik. Minden futamra pénz és tárgy­nyeremények esnek. Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája Budapest. IV. Váci u 31-33 felkéri a t. hazafias Közönséget, hogy a használt postabélye­geket küldje be neki. A t. közönség ezzel minden megterhelés nélkül nagy szolgálatot tesz a Ligá­nak és hathatós támogatásban részesíti nehéz munkájában, küzdvén a szent célért: Támasszak fel az ezeréves Magyarországot! Az uj adótörvényeket a hivatalos lap szep­tember 4-ik száma részletesen közli. A törvény rendelkezik a vagyonadóról, a jövedelemadóról, a badinyereség adóról az I., II. és III osztályú keresetadórói, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról, a földadóról, és a házosztály adóról, amely lakrészek szoba-száma szerint felfelé lényegesen emelkedik. Ugyanezen lap közli a gabona őrlemények hivatalos árát is, és pedig gríz és finomliszt ára 40 K. főzőliszt 10 K, kenyérliszt 2 K. korpa és hulladék 2 K. kilogram- monfeint. A nyomdász bál szombaton este a Komló tánctermében díszes és szépszámú közönséget hozott össze. A szebbnél-szebb leányok világos szinü öltözékeit azonban túlszárnyalta a táncked­velő és udvarié férfiak fekete serege. A bál a reggeli órákig tartott, mindvégig emelkedett, vidám hangulatban és példás jó rendben folyt le, ami az ügyes rendezőség és a fegyelmezett tán­cosok érdeme. Az őszi vásár, különösen a vasárnapi ipari­vásár igen forgalmas, habár tuldrága volt. Butor- nemüek, edények, kosarak hallatlan árakon keltek, némileg estek a ruházati és lábbeli árak. Az állat­vásár árai arányban állottak az általános drágaság­gal ; az árak tartottak voltak, de nem emelkedtek ; sőt a sertéseknél némi visszaesés mutatkozott, vala­mint a borjuk ára is lefelé ingadozást mutat. Szarvasmarba és lovak árában nem volt észre­vehető változás. A szürethez fűződött jó reményeket az augusztus végén beállott tartós esőzés lényegesen megrontotta. A bő csapadéktól a szöllő fakó rothadásnak indult ez a termés mennyiségét egy harmadával, sőt ennél is nagyobb mérvben apasztotta. A must azonban sem édességéből sem sűrűségéből lényegesen nem veszített, az átlagos termésmennyiség a múlt évit felülhaladja. Az esőzés különösen ártott a C3emegeszöllőnek, melyet az idén az állandó tavaszi derült melegben a szöllőmoly is megtámadott. A hadifogoly napok jövedelmének fokozá­sára kiadott sorsjegyek a lóverseny alkalmával is fognak árusittatni s ha kellő mennyiségű sorsjegyet sikerülni fog elhelyezni a sorsolás szeptember hó 12-én lesz megtartva. Kéri a rendező bizottság a hölgyeket, urakat és diákokat, hogy a jótékony célt Megjelenik szerdán ős szombaton. szolgáló sorsjegyek árusítására vállalkozni szíves­kedjenek. Kaphatók a Dobay cégnél. Kéri végül a rendezöbizottság az elárusítókat, hogy az átvett, illetőleg átveendő sorsjegyek elszámolását ugyanott szeptember hó 10-ig délutánig megejteni szíves­kedjenek. A román demarkációs vonalon eddig fenn­állott átlépési tilalom megszűnt. A román vezér­kar főnöke átiratban tudatta a magyar hatósá­gokkal, bogy a megszállott területre a magyar hatóságok által kiállított útlevéllel most már át lehet menni. Átkelési pontok Lökösbáza, Szeged és BiharkereBztes. Most már csak az kell, hogy a vezérkar főnökének átiratát az átkelési pontok román katonai és csendőrségi személyzete is respektálja. A semleges zónát, tehát Gyula—Sar­kad vonalát Szalonta—Varsánd irányában útlevéllel sem lehet még átlépni. Esküvő. Néhai Orünwald Vilmos Marosa leányának esküdött örök hűséget Budapesten, szeptember 5-én Ungár Albert budapesti nagy- kereskedő. Házasságok Gyulán az utóbbi betekben a következők léptek házasságra: Medve Pál csizmadia mester Spitzer Rozálival, Hejlik Ferdinánd gyufa­gyári művezető Székely Juliánával, Mészáros János csizmadia mester Lavró Zsuzsannával, Somló Artbut nyomdász Bervald Szerénnel, Kiss L. Lajos földmives Kovács Máriával, Oláh Jan03 szobafestő Mocsári Rozáliával, Pára Illés földmives Körösla- dán Máriával, Sál József cipészmester Tímár Erzsébettel, Prágai József földmives Gazsó Máriával, Szabó János földmives Sándor Erzsébettel, Kovács István földmives Kovács Ágnessel, Zsotér Vilmos mészárosmester Viszt Máriával, Kristyák János földmives Kovács Máriával, Zvolenszki András hen­tes és mészáros Olá Máriával, Ilich János kőmi vés Pettner Terézzel, Braun Mátyás kőmives Hieb Erzsébettel, Gombos György földmives Budai Juliánnával. Halálozások- Az elmúlt hét folyamán Gyulán elhunytak : özv. Kimpián Mozesné Cséffai Anna 79, Mészáros Dívidné Budai Katalin 73, Krisch Mibálynó Remele Éva 37, Fröhner István ács­mester 84, özv. Szabó Józsefné Tokaji Erzsébet 73, Kiss Mihály földmives 70, Szeredi József földmives 17, Walfisch Géza kereskedő 20, Tóth Gábor nap­számos 40, B. Szabó Mihály földmives 68, Vigyi- kán Mózes napszámos 60 Perlaki Franciska nap­számosnő 25, Berbekucz György szíjgyártómester 51, Wittmann Györgyné Ament Verona 44, Misku- cza Dávid napszámos 75, Tar Istvánná Bordé Erzsé­bet 72, Fábián Lajos földmives 68 éves korában. Halászati jog bérbeadása A városi tanács a képviselőtestület 102 kgy. 6141—1920 ikt. sz. határozata alapján közhírré teszi, hogy a Gyula rt. város tulajdonát képező halászati jogot 1921 évi január hó 1-től kezdődő hat egymás után következő évre nyilvános árverésen bérbe adja. Az árverés a folyó évi szeptember hó 27-én d. e. 9 órakor a városháza nagytermében fog megtar­tatni. Az árverési feltételek Heilinger Károly adó­ügyi tanácsnoknál a hivatalos órák alatt megtud­hatók. Tüzifahiány réme fenyeget ismét, sőt éle­sebben mint valaha. Az ideiglenesen szűkre sza­bott magyar hazát környező demarkációs zárlaton túl rengeteg faanyag vesztegel a közeli állomáso­kon, és farkasszemet néznek a szintén közeli gabonával terhelt vonatokkal, de a kicserélés késik és as eljárás hosszadalmas. Mindkét részre kínos a bizonytalanság, hogy vájjon mikor értjük meg egymást ? Borosjenő, Tenke Hollód, Belényes — azt hisszük e játéknak rossz vége lesz. Mnnkakereslet. Az Alsónyír vizszabályozó társulat csatornájának kitisztítására a társnlat debreceni igazgatósága munkásokat keres. Nem uj mnukálat, hanem régi kanális kitisztításáról van szó, honnan ki kell hordani az iszapot, a partomlásokat és a gazt a mederből egy méter­nyire a padka mögé. Az egységár folyóméterben Lapunk na! száma 8 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom