Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-04-14 / 31. szám
lill. évfolyam Egyes szám ára 60 flllér, %nla, 1030. április 14. 31. széni. Hirdetési díj előre fizetendő. Nylldér sora 5 korona. Előfizetési árak: Egész évre . 50 K — f Fél évre . 25 K — f ■RT? JLj Jjj POLITIKAI, TÁRSAI*ALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér IIOISAY JÁNOS könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyilttcrek intézendők. Kézirat nem adatik vissza— Egyes szám ára 60 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Most vagy noha! A magyar költő lánglelkü szózatát történelmi események kiáltják végig a magyar földön. A múltak, a viharos századok órcajka beszól a magyar nép szomorú tavaszán, mikor a jobb jövő reményével, hitével állanak meg a milliók a véres, üszkös romok között. A földnek, a kőnek is fáj a szive attól a szomorúságtól, gondtól, mely most a magyar nép lelkét égeti. Ezeróven át viaskodtunk a létért, életünkkel védtük a szabadságot és annyi küzdelem, szenvedés, már- tiromság után meg akarnak semmisíteni a világpolitika haramiái. A magyar sors az a regebeli végzetszikla, hol láncon szenvednek a levert titánok. A magyar dicsőség csodaszarvasa elvágtatott a hadak után, az őszi avarban és csak emlékben ól már Attila kincse, az Árpádok hatalma. Valamikor a fél- világ reszketett a magyar erőtől, de most a gyávák, a balkáni söpredékek akarnak osztozkodni rajtunk. Az ezeréves magyar igazságot keresztre feszitik azok, kiket a magyar lélek messiási munkája védelmezett a századok viharában. A földben, a fákban, a virágokban a tavaszi napsugár nyomán az élet áramai megmozdulnak újra. Uj élet virágzik ki a megdermedt táján- A magyar nemzet életében is uj remény, uj hit virágai hajtanak ki. A történelmi idők határ- mesgyéjón nagy elhatározások érlelődnek a lelkében. A súlyos megpróbáltatások keresztje alatt kigyulladt a milliókban a nemzeti akarat, a nemzeti gondolat isteni szikrája. A romokból uj magyar világot, uj országot akarunk épitoni. Minden erőt, minden értéket hatalmas nemzeti egységbe forrasztunk összev Csak egy cél, csak egy gondolat lebeg mindnyájunk szeme előtt: a Kárpátok övezte ezeréves Magyarországot munkával, kitartással, kultúrával visszaszerezni, megmenteni. Az ország feldarabolásába nem fogunk belenyugodni soha 1 A magyar nép sorsa a saját kezében van. Magyarországon a lót és nemlét kérdését a nemzeti szellem reneszánsza fogja eldönteni. A magyar nép évszázadokon át vód- bástyája volt a nyugati civilizációnak. Az ő vállain nyugodott a Közép-Duna völgyében az európai egyensúly Atlasz- terhe. A jövőben is Közép-Európa konszolidációját csak a magyar kérdés igazságos megoldásával lehet elérni. Európai érdek az, bogy minket fel ne daraboljanak. A forradalom rombolása, a bolseviz- mus pusztítása után szembe kell néz nünk a létünkre törő szomszédos ellenségekkel is. Nemcsak a belső rendet kell helyreállítanunk, hanem védekeznünk kell a külső nyomás veszedelme ellen is. Ezt pedig csak a nemzeti egységgel, az összes politikai, társadalmi és gazdasági erők összefoglalásával tudjuk elérni. A történelem ujjmutatását, a nagy idők lángirását akarjuk a lelkekbe vésni. Egységes frontra van szükségünk a létiin kért folyó nagy küzdelemben. A Kárpátok rendületlen szilárdságával, sziklaláncolatával álljunk meg a nemzeti ügy mellett. A múltak és a jövendők, a magasságok és a mélységek, a szivek és a lelkek csak egy akaratot, csak egy célt harsogjanak végig a magyar földön: Szent István országához mindörökre ragaszkodunk. Ez a gondolat a glóriája, fénye minden küzdelmünknek, minden nemzeti munkának. Ez ragyogjon a közéletben, mint Veronika kendőjén az Istenember arca. Rákóczi, Kossuth népe ismét magára talál a nagy történelmi erőfeszítésben. Az erdélyi végeken a székelyek, magyarok hazaszeretete a velszi bárdokkal énekel a máglyán ; a Felvidéken, Délvidéken százezrek hűsége őrzi a Vesztalángot az ősi- oltárokon. Nőm veszett el semmi, ha régi hitüuk'megmarad. Értsük meg az idők szavát, mely Lehel csatakürtjével hirdeti az élet igéit a magyar népnek. Tüzből és vasból öntött lelkek dolgoznak a jobb jövőn, a nemzet feltámadásán. A Kárpátok szikla- sirjaiból, a világ messzi csatatereiről, északról és délről, a nagyszerű halál után megindult Csaba serege. A szörnyű tusák után égen és földön megkezdődött' újra a hunok harca. Halljátok-e, órzitek-e magyarok a lelketek mélyén ? Most, vagy soha! Anka János. A keresztény Nemzeti Egyesülés központjának kiküldöttei Gyulán. Szombaton este érkeztek városunkba a Keresztény Nemzeti Egyesülés budapesti központjának kiküldöttei: Anka János központi igazgató, Dvihally Géza és Koszorú Imre központi titkárok, akiket a vasútnál a gyulai pártvezetőség fogadott. A látogatás célja egyelőre csupán a helyi pártvezetüség- gel való személyes érintkező? felvétele lévén, nagyobb pártgyülés nem hivatott össze, hanem vasárnap délután ellátogattak a vendégek az Egyesülés ideiglenes helyiségébe, a Rákóczi Ferencutcai katb. körbe, ahol végighallgatták Németi József főgimnáziumi igazgatónak a románok eredetéről épen tartott előadását. (Erről lapunk más helyén emlékezünk meg) Az előadás után Anka János igazgató a nagyszámú hallgatóság kívánságára hosszabb előadást tartott a Keresztény Nemzeti Egyesülés szükségéről, hon- és nemzetmentö céljairól, megrendítő esetek elsorolásával vázolta azokat a borzalmakat, melyeket a budapestiek és a bolsevizmusdulta többi területek végigéltek ás az igazság ellenállhatatlan erejével mutatott reá, hogy egy irány felé mutat ma az az ut, melyen a nemzetnek haladnia kell: a megalkuvás nélkül való keresztény és nemzeti irány felé, amely irányt ma határozottan és egyedül csak a Keresztény Nemzeti Egyesülés követi. Az előadás lelkes tetszést váltott ki és az előadót melegen ünnepelték. Minden oldalról megnyilvánult kívánságra hétfőn délután újabb összejövetelt kellett rendezni, melyre a hétfőn délelőtt kiragasztott plakátok hívták meg a közönséget a városháza nagytermébe. Esen az értekezleten is Anka .János volt a főelőadó, aki másfél órás, tartalmas, ritka szónoki képességről tanúskodó beszédében ismertette a Keresztény Nemzeti Egyesülés programmját. A társadalom minden osztályából nagyszámban megjelent női és férfiközönség osztatlan tetszéssel fogadta a programmot és azt a gyönyörű szónoki keretet, melybe az előadó a programm kimentő ismertetését foglalta. Ezután Dvihally Géza párttitkár szólalt fel, aki szellemes és megragadó beszédben vázolta azokat a kötelességeket, melyek a magyarság élet-halálharcában minden keresztény magyar emberre várnak. A közönség magyar lelkében megerősödve, egy szebb jövőbe vetett bizalommal szivében és az összetartásra való erős felbuzdulással hagyta el a termet. Nem hagyhatják megemlítés nélkül, hogy Anka János régi harcosa a keresztény nemzeti irányzatnak, aki szóval és ritka kitűnő tollal, a bolsevizmus alatt pedig élete folytonos kockáztatásával egyik leglelkesebb harcosa volt azoknak a nemzeti ideáloknak, melyek most végre a diadalhoz közelednek és amelyek nélkül boldogulás e hazában nem képzelhető. Ez az elnyomhatatlan és elhomályosit- hatatlan igazság immár gyökeret vert városunk közönségének lelkében is és azt többé semmi meg nem ingathatja. Kivételes és rögtönbiráskodás. A magyar kormánynak még a múlt évi augusztus hó 19-én kiadott rendelefe külön, kivételes, gyorsított büntető eljárás alá utalta a volt tanácsköztársaság szervei, közegei, megbízottai és fegyveres erejének tagjai által elkövetett bűncselekményeket. Ez a rendelet a gyulai törvényszék területén természetesen csak most vétetett foganatba. A mondott bűncselekmények .feletti eljárás a törvényszékek hatáskörébe utaltatván, a gyulai törvényszéknél is megalakittatott ez az öttagú kivételes (anács, melynek elnöke Tóth Ferenc, tagjai pedig Sinka Endre, Wein- mann Viktor, Megyesy Ágoston dr. és Frailer Jenő dr. törvényszéki bírák. Első ízben e hó 8-án tárgyalt ez a tanács, amikor is Sztezsán György kétegyházi direktóriumi tag bűnügye tárgyaltatott. Mint röviden már jeleztük, a felszabadulással egyidejűleg a rögtönbiráskodás (statárium) is elrendeltetett, amit a vármegye korábban felszabadult részein még dr. Nagy Aladár szegedi törvényszéki elnök hirdetett ki. A most már az egész vármegye területén fenálló rögtönbiráskodás értelmében azonnal a rögtönitélő bíróság elé állítandó és halállal büntetendő mindenki, aki a magyar állam ellen hűtlenséget követ el, lázadást szervez vagy szit, embert ö), rabol, gyújtogat, áradást okoz, a közegészség, a vaspályák, vagy távirda biztonsága ellen való bűncselekményt követ el. A rögtönitélő biróság elnöke Nizsalovazky Endre törvényszéki elnök, tagjai Kurcz-Antal, Tóth Ferenc, Weinmann Viktor, dr. Megyesy Ágoston törvényszéki bírák, dr. Nagy Kálmán, Hankovszky Dezső, Göndör Béla, Ats Nagy Ferenc, dr. Török Bálint és Kovács Lajos járásbirák. Ennek a bíróságnak eddig nem akadt teendője. Hazafias és higgadt lakosságunktól el is várhatjuk, hogy ilyen súlyos bűncselekményekre nem vetemedik. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjába beiratkozni lehet mindennap délután 3—6-ig IL Rákóczi Ferenc-utca 36. szám alatt. • • f 1 . (boros, sörös, cognaeos, iikörös sífe.) magas ]VPQ Híl 1 D P O ti Prt árakat fizetünk. Nagyobb mennyiségért elküldünk WEISZ MÓR és TÁRSA, Gyula. 679 4—10 Lapunk mai száma 2 oldali