Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-06-07 / 19. szám
IjI. évfolyam Gynia, 1019. junius 7 19, szám Előfizetési árak: Egész évre . 20 K — f Fél évre . 10 K — f Évnegyedre . 5 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 50 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 40 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Pünköst. Mielőtt eltávozott volna tanítványai köréből a Mester ; mielőtt az elhagyatottság leverő tudata, az elválás szorongó érzete keblük rejtekébe néma bánat gyötrő kínjait ülteté : megígérte volt Jézus az apostoloknak : »íme én elküldöm tireátok az én Atyámnak Ígéretét«, vagyis a vigasztaló Szentlelket. A tanítványok remény és aggodalom kettős érzetével keblükben várták az Ígéret valósultát. S ime: »Az Ígéret teljesedett: Szentlélek Isten küldetett a busongó tanítványokra.« Ez örökemlékü esemény ujul fel lelkűnkben ma, midőn Pünköst ünnepe van. Oh nagy nap, diadal ünnepe Krisztus anyaszentegyházának ! Fel ujul lelki szemeink előtt az első pünköst dicső képe, melyen szebben ragyog az igazság nagyszerű győze- delme, mint koronán a csillogó gyémántok. Az üldözött igazság diadallal emelkedik ki sötét sírjából; az ellenségtől megfélemlített apostolok bátor lélekkel szállnak síkra, arcukat vigasz öröme, szivüket erő és lelkesült- ség szállja meg ; a reszkető zergék rettent- hetlen oroszlánokká válnak; Péter apostol felemeli lángra gyújtó szavát, az álmélkodó sokaság előtt hirdetvén Krisztus evangéliumát s zeng ajkairól az ige : »Térjetek meg; és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánat- jokra : és veszitek a Szentléleknek ajándékát«; »akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének és megszaporodának azon a napon mintegy háromezer lelkekkel.« Ámde, ki festhetné teljes pompájában az evangéliom fénylő napját, mikor annak sugarai az első pünköst reggelén átderengték a szunnyadó lelkek sötét éjjelét s mennyei világosság lön lövelve a lelkek egére s hit- buzgóság égi szövétneke gyűlt lángra a keblek rejtőkén ? ! . , . ügy de, mily sokszor támadt azóta bitközöny lohasztó szele, mily sokszor dúlt vihar, mely eloltására tört ez égi lángnak ? ! Csak egy tekintet a keresztyénség történelmének könyvébe s erről meggyőződhetünk : . . . Méltán zendül meg azért füleinkben a kérdés : »Vettetek Szentlelket ?«, mert amidőn szemünk előtt föltárul az égiek iránti elhidegülés szomorú látványa, mely jelenséggel gyakran találkozunk korunkban ; önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy az első pünköst-szülte lelkesültség lángja hova tűnt el, a hitbuzgóság, szeretet melege miért oly idegen a keblekben ? Itt eszembe jut hazánk egy bölcsének eme mondása : »Miként bizonyos tárgyak csak lángban égnek, úgy vannak egyéniségek, kiknél a szeretetet csak mint szenvedélét látjuk, mely egyszerre felcsap, magasra lobog, zug és pattog, de parázst nem hágy maga után,« már pedig, hogy a lelkesültség maradandó s áldott nyomokat hagyjon maga után, alkotásaiban messzeható legyen: arra a lelkesültség állandósága elkerülhetlenül szükséges . . . »Azt mondják közönségesen, hogy a vallás csak annak szükséges, ki magát boldognak nem érzi; de e világon — hol semmi sem biztos s a jövő pillanat mindentől megfoszthat, miből üdvünk függ — ki érezheti boldognak magát?« Ha ez állítás felett gondolkodunk, annak igazságát kótségbevouni nem lehet. Ugyanazért az égiekért lelkesülés senki előtt közönyös nem maradhat, a lelki szükség kielégítése nem szorulhat háttérbe az anyagiak előnyeiért. Nem állhat meg okoskodásuk azoknak, kik azt állítják, hogy a vallás csak »a népnek«, csak a tudomány, műveltség alsóbb fokán levőknek szükséges, mert kétségtelenül igaz, hogy ; »Epen kitűnő embereknek szükséges a vallás leginkább, mert ők érezik igazán emberi elménknek szűk korlátáit.« Joggal tehetjük fel azért a kérdést: honnan a »szalmatüz«, vagy épen közöny gyakorta, holott állaudó lelkesültségre volna szüksége mindenkinek, mert enólkül semmi szép, magasztos életet nem nyerhet, a boldogság csarnoka föl nem épülhet . . . Nem járunk talán messze az igazságtól, ha azon nézetben vagyunk, hogy legtöbbször az álmüveltség ólomsulya szegi szárnyát a valódi lelkesültség szabad röptének, magasba szárnyalásának ; vagy az önzés nyűgei hatnak bónitólag, meghomályositva, sőt majdnem teljesen kioltva a keblekből az isteni szikrát a szeretetet s ezért terül el gyakran sötét éj ott, hol ragyogó napnak kellene fényleni! . . . Pedig nem volna szabad felednünk, hogy: »Életünk égő szövétnekhez hasonló, mely majd lassabban, majd sebesebben, de szüntelen fjgy. Boldog, ki midőn létének e múlandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.« Az emberi tökólytelensóg, az erő fogyatékos voltának őszinte beismerése, hatalmas elősegitője a helyes útra lépésnek, s »mert az önzéshez való hajlamunkat legyőzni csaknem lehetetlen, azért szükséges, hogy oly viszonyokban éljünk, melyekben saját jólétünk mások jólététől feltételeztessék. Közelebbről tekintve a családiasság s bonszeretet nem egyebek, mint az önérzósnek bizonyos nemei, melyek által az egyén nemcsak el nem szigeteltetik, sőt még szorosabban láncoltaik embertársaihoz. Pünkösti lelkesültség szálljon meg mindnyájunkat, hogy minden szépért, nemesért való küzdelemre alkalmasak legyünk s bárminő körülmények között el ne csüggedjünk, sőt hasonlók legyünk Aristippushoz, ki midőn többed magával tengeri vihar által Bhodus szigetére kivettetett, társait eként vigasztalá: »Ne búsuljunk, mert itt a tudományok tiszteltetnek!« s hogy igaza volt, be is bizonyult, mert a rhodusi iskolában bölcsészeti értekezletet tartván, elismerés és gazdag jutalomban részesült s igy önmaga s társai a szükségből teljesen kimentve lettek, sőt ő továbbra is ott maradt, midőn pedig hazatérő társai kérdezték, hogy mit izén haza ? »Mondjátok, válaszolá, hogy a szülők gyermekeiknek oly birtokokat és utiszereket szerezzenek, melyek a hajótörésből is kivihetők ; mert azok az élet valódi támaszai, melyeknek sem a szerencse viharai, sem az állami dolgok változása, sem a hadi romlások nem árthatnak.« Vajha most és mindenkor Istennek szentlelke lenne állandóan munkás a szivekben, hogy minden jóért, nemesért lelkesültség lángja világítaná meg életutunkat! . . . Dombi E^jos. Jöjj el Szentlélek • • • Az a valóban »isteni« színjáték, mely minden esztendőben végig játszódik a keresztény világban, az emberiség megváltásának szinjátéka, végső jelenetét éri el a pünkösd magasztos ünnepével. Az Igazság megszületése, megfeszittetése után reánk száll tüzes nyelvek alakjában az Igazság Lelke és velünk marad az idők végezetéig. Talán soha nem volt olyannyira szükségünk, hogy az Igazság Lelke megszálljon mindnyájunkat, hogy az igaz világosság megvilágositson minden e világra jövő embert, mint napjainkban. Láttuk, hogy az elégedetlenség a földi helyzettel, a nyomor és a rendetlen vágyak tévelyekbe, sodorták az emberek százezreit, láttuk, hogy akik felismerték is e tévelyedéseket és érezték azok vészthozó és romboló erejét, azoknak sem volt meg a lelki bátorságuk szembeszállam a meg- tévelyedettekkel, nem volt meg bennük az az erkölcsi erő, melyet csak a megvilágositott eszmék átértése és átérzése adhat meg az embereknek. Kivétel nélkül reászorulunk tehát, hogy az igazság lelke megszálljon bennünket, bogy a Szentlélek ereje megvilágositson mindnyájunkat. De a Szentlélek megvilágositó kegyelmét csak magába szállott, megalázkodott, önismerettel telt lélek képes magába fogadni. Készítsük elő lelkünket az Igazság Lelkének befogadására, készítsük elő a kegyelem állapotára. Ismerjük meg magunkat, ismerjük meg a huszadik század emberét, azt, aki kikerült testileg, lelkileg összeroncsoiva egy ötödféléves, soha nem látott világháborúból. Csak egy pillantást kell vetnünk a világháborút megelőzött évtizedekre és nyomban láthatjuk, hogy ennek a világkatasztrófának el kellett következnie. Láthatjuk, hogy, mint az emberiség négy évezreden keresztül az eredendő bűn súlya alatt, úgy nyögött a tizenLapunk mai szóma 6 oldal.
