Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-03-30 / 2. szám, Vörös Zászló
1919 märcin« 30. Vörös Zászló szolgáltatás zsákutcájába. Kár a könnyekért. Hála Istennek! Yagy elvtársik leszünk ezután, vagy senkik. Yagy ellenségei egymásnak ! Ki tudja ? . . . No de hát megfordulhat egyszer ez a világ. Eddig önök voltak felül, most a nép lesz felül, Ám azért ne rettegjenek. Dolgozni kell! Emberi becsület nélkül sivár lenn« az élet, tehát mi az ütésnél is megnézzük először, hogy hová ütünk .. . Gyerünk ki a farbával! A Directórium elrendelte a volt felmentettek jelentkezését, kik fokozatosan be lesznek osztva a hadseregbe. A szellemi és ipari munkásokból szép számmal, de a földmivesgazdák közül igen kevesen jelentkeztek. Gyerünk ki a farbával jó emberek, mert elmúltak a régi idők és baj lesz a lustaság miatt. . . Vágásra alkalmas élő állatok rekvirálásának engedélyezése céljából a Direktorium táviratilag fordult a földmivelésügyi népbiztossághoz Budapestre. Az árdrágító közvetítő kereskedők ipar- igazvlvanyainak bevonását a Direktórium elrendelte. Halálozás. Demkó Györgyné szül. Szőke Rózái íolyó évi március ho 28 án délelőtt 11 órakor életének 61., boldog házasságának 19. évében''meghalt. Halálát kiterjedt nagy rokonság gyászolja. Gyászistenitisztelet. Dézsi Mihály a 101. gyalogezrea harcosa, ki részt vett az orosz harcokban 1916-ban oroszfogságba és az ott szerzett súlyos betegségében 1917 március hó 24-én meghalt. A hős katona — aki messze távolban örök álmát alussza — emlékezetére máic.us hó 23-án délután a református templomban gyászistentisztelet tartatott, melyen a lesújtott öreg szülei s bánatos testvérein kivül bizonyára az ismerősök és jóbarátok sokasága is lerótta a kegyelet adóját. — Mindazok, kik megjelentek a gyászistemtiszteleten fogadják a család hálás köszönetét. Házasság Öcsödi Pál női szabó házasságot kötött Kiss Rozáliával. — Lukács Mihály ácsmester házasságot kötött Haász Anna gyulai lakossal. — Rövid József cipész házasságot kötött Totorán Paraszkiával. — Bíró Ferenc földmives házasságot kötött Fábián Zsuzsánnával. — Kovács Ferenc földmives házasságot kötött Alberti Margittal. — teres András házasságot kötött Farkas Rozáliával — Náfrádi József földmives házasságot kötött Gyulai Juliánná Piroskával. Eljegyzések. Krepelka Ferenc eljegyezte március 26-án Aigner Ilonkát. — Őze Gyula eljegyezte Mészáros András leányát Annuskát. — Pflaum Antal szabóiparos eljegyezte Kneifel István földmives Annusfca leányát. — Sztojanovits József Szegedről eljegyezte Erdélyi Rózsikét Gyuláról. (Minden külön értesítés helyet.) Malálós teher autó szerencsétlenség. F. hó 28-án d. e. 10 órakor a vasutaliomasrol Anka György 19 éves és Bulla Péter 20 éves gyuiai lakos, a város alkalmazásában álló soffőrök, a város tulajdonát képező teher-autón a Kosauth- téri mázsáíó-házhoz répát szállítottak. Az autó a gimnázium előtt haladt és a gimnázium sarkán a mázsáié felé akart befordulni, minthogy úgy az úttesten, mint az úttest mellett a heti piaci árusítók és vásárlók útban állottak az autót vezető Anka György lélek-jelenetét vesztve hirtelen az úttest melle mintegy másfélméterre vezette be a gépet. — Pálinkás Sándor 56 éves földmunkás elvtársat a gép elütötte, ki szörnyet halt, Gyulai Lajo3 65 éves Hujnal-u. 40. sz. alatti lakó elvtársat súlyosan, Hajdú Istvánué született Gyepes Erzsébet 21 éves gyári munkás elv- társnőt könnyebben megsérültek. A helyszínen nyomban megjeleni rendőrség a holttestet a közkórházba szállíttatta, a súlyosan sérült Gyulai Lajost a katonaság hordágyon vitette be a kórházba. A vizsgálat megindult. Híyaglázás. A Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak f. hó 22-én megtartott táncmulatságán feiülfizettek: Fodor Testvérek 200, Braun és Czinczár 100, Kötőgyár, Dr. Major Simon, Dobay János. Weisz Mórné, Leitner Menyhért, Weisz Ede, Reisner Artur, Reisner Béla, Reisner Endre, Reisner malom, Goldmann Testvérek, Gyulavidéki Kereskedelmi r.-t.. Békés Dezső, Vámos Imre 50—50, Neumann Márton 40, Andrásik Pál, (árad) 35, Géci Béla igazgató, Spielmann Gyula, Tenczer Rudolf, Barth Izsó, Goldberger Ignácné, Faragó Andor, Zuzmann János, Névery Béla, Dénes Izidor 30—30, Lowy Sándor, Keresztesy Lajos, Multas Mór, • Weisz Rózsa 25—25, Dr. Márky Janos, Barna Sándor, Silberstein Izidor, Fábián Lajos, Szabó Nándor, Nádor Mór, Diószegi Testvérek, őzv. Schillinger akabné. Scher Konrád, Dobos József, Yidó György, özv. Schwarz Gáborné, Galbács Imre, Kocsis László, Fried Jenő Felek János, Berliner Lajos, Benkő János, Déri Albert, Déri Lajos, Lánárd Ferenc. Haász Imre, Gonda Dezső, Grün- baum Armin, dr. Leszl, dr. Pollák, dr. Polgár, Feldmann Sándor, dr. Szóbél Dávid, Stern tánc- tanító, Preisler Szeri, Goldmann József, Pálinkás András, Kováes Albert, Mészáros Sándor, Klin- kovics István, dr. Keppich Frigyes, Licht Artui, Kransz Lajos, Körtvélyessy Elek, Frattini János 20—20, Stark Jenő.Szegedi István, Diósi Józsefné, Bekker Antalnó, Székely Manó, N. N., Schön Vilmos, Lázár György 15—15, Dundler Károly 14, Uleiay József, Yeisz Henrik, Zieibauer Alajos, Leopold Béla, Kelemen Lános, Berónyi Böske, Schwarz Mariska, Csete Lajos, Nyíri József, özv. Réh Adolfné, dr. Martos József, dr. Schriffert Ferenc, Nádor Jenő, dr. Wertheim Iván, Kohn János, Kohn Bella, Walfisch Géza, Ráfi Ferene, Gebei István, Grünfeld Gyula, Schillinger Sándor, N. N., Benkö Márton, Dobay Jenő, Nagy János, dr. Jeszenszky Nándor, Erdélyi Andor, Sonnenschein Miksa, Ebergényi János, Székely László, Gróh József, Wiszt József, Mundrucó Péter, Szabó százados, Messinger Gáspár, Goldmann Imre, Pemmer János, Mészáros Mariska, Gergely Hermann, N. N„ Pitter Imre, N. N., Nagy István, Csizmazia Rezső, Gombos Illés, ifj. Schmidt Gyula, Pölöskei József, Szabó Sándor, Sebőn Sándor, Licht Abrahám, Policzer Gyula, Farkas Testvérek, Faragó József, Tannenbaumné, Lusztig Béla, Szinberger Rezső, Lindenfeld József, Nagy P. István, Déutch Blanka és Viri, Schwarz Piri és Margit 10—10, K. B 8, Nagy János, N. N , Domokos Mária, Rosza N., Tóttal Sándor, N. N , Dermencsin Mihály, Werner János, Farkas Giziké, Biksz N. 5—5, Szilágyi Mariska, N N., Goldmann Lipót (Nagyvárad) 2—2 koronát, összesen, 3228 korona. Tiszta jövedelem 3173 korona 28 fillér. Ebből 20% a Rokkant-alap és 20% a Szociálista Part alap javára fordíttatott. A telülfizetésekért köszönetét mond a rendezőség. A „Népszava“ és a „Vörös Újság“ a magyarországi Szociálista Pártnak központi közlönyei, illetve hivatalos lapjai. Mi újság külföldön? A munkásmozgalom Franciaországban erősen terjed. A munkások követeléseinek megtagadása általános sztrájkot von maga után. A bolseviki agitáció egész Spanyolországot behálózza. Mindenütt kihirdették az ostromállapotot. A kommunizmus terjedésének meggátlására a kormány már nem is gondol.- Az antant elhatározta, hogy a Magyai ország megcsonkítására vonatkozó határozatokat revízió alá veszi. Kétséget kizárólag beismerik, hogy Magyarországgal szemben helytelen magatartást tanusitottak. Egyiptomban a beduin és szenasszi csapatok fellázadtak az angol uralom ellen. A lázadók több várost elfoglaltak. A fölkelés bolsevista jellegű. Az orosz bolseviki csapatok az Archangelszki kerületben nagy győzelmet arattak. A Forradalmi Kormányzótanács rendeletéi. A címek eltörlése. A magyarországi Tanácsköztársaságban nincs nemesség, rang és cim ; nincsenek rendjelek, érdemrendek és más hasonló kitüntetések. Nincsenek továbbá oly címek sem, amelyek csupán hivatali rangviszonyt fejeznek ki (pl. államtitkár, miniszteri tanácsos, titkár stb.) A közalkalmazottak azt a hivatali elnevezést viselik, amely az állásukkal egybekötött működés szakszerű feltüntetésére szolgál (pl. csoportvezető, osztályvezető, könyvtáros, irógépkezelő stb.) Ezeket a megjelöléseket az egyes igazgatási ágakban az illető népbiztos határozza meg. A hamis hírek terjesztőinek büntetése. Aki oly hireket terjeszt, amelyek a köznyu- galora megzavarására alkalmasak, forradalmi törvényszék elé állítható és súlyos büntetéssel sújtható. Ha az ilyen hirek terjesztése a közbiztonság megzavarásával járó mozgalmakat, vagy más igen súlyos következményeket idéz elő, a forradalmi törvényszék halálbüntetést is kiszabhat. Nincs helye büntetés kiszabásának, ha a való tények tárgyilagos ismertetése a köznyugalom megzavarására irányuló célzat nélkül történik. Románajku testvéreinkhez ! Nem kell hieni a csábitéknak. Korszakos, nagy átalakulások izgalmas óráiban testvéri együttérzéssel fordulunk hozzátok, románajku testvéreink ! Hónapok óta árulnak el benneteket hatalmi polcra, miniszteri bársonyszékekre és magas rangra áhítozó gonosz politikusok és őrült fantaszták, kik minden szavukkal és minden lépésükkel a román királyi udvart és az elnvomó bojár-uralmat szolgálják. Testvéreink! Itt a helyetek mi köztünk! Az elnyomottak fájdalma nemzetközi fájdalom, amit csak nemzetközi forradalommal lehet orvosolni. Ne higyjetek a csábítóknak, kik szabad életet és boldogságot hirdetnek, de kancsukát és szolgaságot fognak adni. Románajku proletártestvérek! Emberi jogokat és boldogságot nem a királyok és földesurak adnak. Lökjetek félre minden megfizetett uszitót. Az egyenlőség hazájába az ut csak a proletárdiktatúrán keresztül vezet. Minden ipari és kereskedelmi munkásnak, minden dolgozó embernek, minden földmives szegénynek egy táborban van a helyük nemzetiség külömség nélkül. A csábítóknak pedig pokolban a helyük. Elvtársak! Minden izgatót fel kell jelenteni a forradalmi biztosságnál. Parancs. Megparancsoljuk a termelőknek és magánosoknak, hogy a múltban megállapított fejkvóta szerint a mai napon tulajdonában levő gazdaság és állatállomány részére megállapította még hátralevő időre igényelt takarmány és vetőmagon felüti mennyiséget az összes gabonanemüekből: búza, kétszeres, árpa, rozs, zab, köles, repce stb., valamint főzelékek: bab, borsó,lencse sth. április nyolcadikig a város raktárába (gimnáziumi tornacsarnok) beszállítani kötelesek. A beszolgáltatott áruk hatósági áron kifizettetnek. Jelen parancsot nem teljesítők forradalmi törvényszék elé állíttatnak. Gyula, 1919. március 29. A direktórium. A Munkástanács és Szociálista Párt telefonszáma s Gyula 119. A folyószámla és betéttulajdonos személyazonosságának igazolása. A pénzügyi népbiztos 1257/P. \ • szánin Végrehajtási utasítása. 1. A Forradalmi Kormányzótanács XII sz. rendelete értelmében mindenki, akinek folyószámlája, vagy más bevételje van, a pénzintézetnél 14 nap alatt személyazonosságát igazolni tartozik, ötezer koronánál kisebb összegeknél a jelentkezési határidő harminc nap. Ez a rendelkezés vonatkozik az illetőnek saját nevén elhelyezett betétjére, valamint valamely más, akár létező, akár kötött néven, valamely betű, vagy szám alatt, vagy bármely megjelöléssel, vagy jelszóval elhelyezett betétjére. A személyazonosság igazolása arcképes igazolvánnyal, okirattal, tanukkal, vagy bármely hitelt érdemlő módon történhetik. 2. Minden pénzintézet köteles a helyi hírlapok utján, vagy egyéb alkalmas módon (falragaszok, hirdetés) feleit a személyazonosság iga-