Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-02-23 / 8. szám
1919. február 23. Békés Dr. Wertheim Irán fogorvosi rendelését Tégi lakásán, Árpád-utca 22. szám alatt újból megkezdte. Rendel délelőtt 9—12-ig délután 3—6*ig. —3 Adományok. A gyufagyári szervezett munkások és munkásnők által rendezett táncmulatság jövedelméből 1903 K 22 fillér, a Józsefvárosi olvasókör báljövedelméből 193 K 50 f, leszerelt tisztek mulatságából 625 K folyt be a gyulai rokkant katonák alapja javára. Tóth Laei cimbalom tanító március hó 1-től •cimbalom órákat ad. Előjegyzéseket már most is elfogad lakásán : Gyula, Kossuth-tér 27. Sport. A Gyulai Atlétikai Club újjászervező nagygyűlését február 9-én tartotta a városháza nagytermében. Az előkészítő-bizottság a gyűlés elnökéül Mérey Gyula főgimnáziumi tanárt kérte fel, amit a jelenlevők hangos ovációban vettek tudomásul. Azután Prattinger Feren a bizottság előkészítő munkáiról számol be s utána dr. Lusztig István felolvasta a Gy. A. C. alapszabályait. Ezután a tisztikar megválasztása következett. Prattinger Ferenc bejelenti, hogy az előkészítő- bizottság a Gy. A. C. elnökéül Mérey Gyula tanárt jelöli, amit lelkes tetszésmegnyiívánulásban vesz az alakuló gyűlés tudomásul. Háry Gyula őszinte meghatottsággal vette a meleg bizalom egyhangú megnyilvánitását. Rövid szavakban köszöni a gyűlés bizalmát s Ígéri, hogy bár nem aktiv sportember, de minden lehetőt el fog követni a gyulai sport fölvirágoztatására. A többi javaslatba hozott tisztviselők és választmányi tagokat közfelkiáltással elfogadja a közgyűlés. így a Gy. A. C. a következő módon alakult meg: Elnök Mérey Gyula, alelnökök Dr. Keppich Engyes és Hummel Gyula alezredes, igazgató Ila Tóth József, titkár Prattinger Ferenc, ügyész dr. Lusztig István, jegyzők Nádor Jenő és Démusz Lajos, szertáros Nagy Ferenc, pénztárnok Erdélyi Andor, ellenőr Farkas Gizella, számvizsgáló-bizottság Faragó Andor, Nagy Erzsébet, Naschitz Rózsi, az ügyvezetésre a következőket választotta meg a gyűlés : Krizsán Béla, Kocsondy János, Balog Károly és Hirmann József, orvos dr. Gottlieb Márkus, választmány dr. Bucskó Koriolán, dr. Csete józzef, Czégényi István, Czinczár Dezső, Galbáes Imre, Góczi Béla, Hirmann Józsefné, Mészáros Sándor, jfj. Mihálik János, Mislay Elemér, Morvay Emma, dr. Nagy Kálmán, Németi Anna, Németi András, ifj. dr. Niz8alovszky Endre, Preisier Szerén, Rozsnyai Lászlóné, Sárossy Gyula, Török Etelka, dr. Tury Ferenc, Yámos Imre. Ezeken kivül 5 tagot a Gyulán állomásozó katonaság delegál. — Hirman József még kéri a közgyűlést adjon felhatalmazást a korcsolya pavilion megszerzésére egy erre kiküldendő bizottságnak, amit a közgyűlés egyhangúlag teljesített is. Teniszezőkhöz. A Gy. A. C. felkéri a tenmsz- társaságokat és tennisz-kedvelőkefc szíveskedjenek Hirmann József ügyvezetőnél bejelenteni, milyen felszerelések birtokában vannak. S kéri, hogy a sport centralizálása érdekében tárgyaljanak Hirmann ügyvezetővel, miként lehetne a tennisz sportót is a Gy. A. C. pályájára átszervezni. A Gy. A. C. telepet kereső bizottsága a várkertben ideális teret szemlélt még és minden igyekezetével azon lesz, hogy ezt gróf Almásy Dánestől ezen nemes célnek megszerezze. A tárgyalások folyamatban vannak. ISTyüt-tér, Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik felejthetetlen drága nőm elhunytával rószvótöket nyilvánították és ezáltal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ez utón mondok köszönetét a .piciny árvák nevében is ifj. Kempf József. Mindazok, kik szeretett drága nőm elhunytával rószvótöket nyilvánították és ezáltal vigasztalni próbáltak, ez utón mond köszönetét a nagyon fiatal özvegy ifj. Janies Ferenc Mindazok, kik drága jó két leányaink elvesztése alkalmával vógtisztessógökön resztvettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez utón mondunk köszönetét a vigasztalhatatlan szülők: 262 í—i Illieh János és neje. Köszönetnyilvánitás. Mindazoknak, akik folyó hó 14-ón a jég alá került gyermekeim életének megmentésében segédkeztek, de különösen Csizmazia Rezső urnák, akiben gyermekeim életének megmen- tőjét láiom, ez utón mondok hálás köszönetét. Ködmön József 265 l—i máv. tartalékos elöljáró. Dr. Kovals^ky Hébert ügyvéd, katonai szolgálatból hazatérve irodáját Gyulán, Köröspart-utea 209 2—3 7. sz. a. I. em. újból megnyitotta. Szives tudomására adom Gyula város és vidéke hölgy- közönségének, hogy Friedländer Hermann kalaii^jári fUfrkiizüetét e hó i-ón Dávid Sándornótól átvettem, mely alkalommal a nagyrabeesült hölgyközönség szives pártfogását is kérem. Tisztelettel It e i e m e n Teréz a Friedlander-kalapgyár 271 í—l fiókjának üzletvezetője. Meghívó. Ä „Gytilavidéki Takarékpénztár Részvénytársaságinak Gyulán, folyó 1919, évi március hó 1-én délután 41/2 órakor, az intézet helyiségében tartandó XIX. évi rendes közgyűlésére a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelentése2. A felügyelőbizottság jelentése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása iránti határozat és a felmentés megszavazása. 3. A felügyelőbizottság egy évre való megválasztása. Gyulán, 1919. évi február lió 11-én. igazgatóság. Kivonat az alapszabályból: 13. §. Minden részvényes, ki a közgyűlésen részt venni akar, tartozik három nappal a közgyűlés megtartására kitűzött nap előtt részvényeit a nem esedékes szelvényekkel együtt a társaságnál, vagy az e célra a közgyűlési hirdetményben kijelölendő letéti helyeken letéteményezni. Erről a részvényes elismervényt és a közgyűlésbe való belépti jogát igazoló jegyet kap. 284 1—1 Csak azon részvények jogosítanak fel szavazásra, melyek a közgyűlést megelőzőleg három hónapon át a társaság könyveiben a letevő nevére Írva vannak. A szavazati jog személyesen vagy meghatalmazott részvényes által a 14. §-ban irt módon gyakorolható. Jegyzet. A részvények letehetök intézetünknél Syalán, fiókunknál Szarvason és Budapesten a Pesti Magyar Keresk. Banknál, vagy annak nagyváradi és aradi fiókjánál. Gyulán egy nagy munkás szakósegéd állandó munkát keres német vagy magyar munkára a női fazonok készítésében is jártas. Ajánlatok Yasut-utca 26. 260 1—1 B...... ^ =■ ...=8 ér tesítés! Gye pes István 1 unl és női cipész Gyulán, Damja- nieh-utca 16. szám alatti fasüheiyét Haruckern-tér 4. szám alá (az Uferbach-fóle házba) helyezte át és ez utón kéri nagvrabecsüit megrendelő körét, hogy megrendelésükkel ezentúl a fenn szám alatt nyitott üzletében felkeresni szíveskedjenek 251 l—l 1 ■ —J Bntor készítéséhez megfelelő diófa eladó és 6 drb zsaluzatét* Vadaskertibe» 28. szám alatt. 264 1-1 Oszlopoknak és tűzifának való akácfa február 24-én délelőtt 10 érakor szabadkézből árverés utján rátánként el fog adatni. Jelentkezni lehet Dávid Gábor tanyájánál, Remetén, 278 1-1 Egy gyönyörű szép china-ezüst asztali óra *« 1-1 elköltözés miatt eladó. — Megtekinthető Garay János ékszerész üzletében, Gyulán. Értesítés! Szives figyelmébe ajánlom a nagyérdemű közönségnek, hogy a héten a következő jómi- nőségü áruim érkeztek, kérve szives meggyőződésüket. Teljes tisztelettel: 275 l-i Dobos József kereskedő. „Diana“ sósborszesz „Oroszlán“ sósborszesz „Borolin“ sósborszesz Cipőkrém fekete és sárga Hegedühúr bélből és selyemből Hegedügyanta és vonószőr Cukorkák nagy választókban Gyógycukorkák kis dobozokban Prima szemes és törött bors Rizskemónyitő és gömbölyű vaspor Világhírű Mauthner-magvak Gyorsan száradó padlólinoleum-festók. Yan szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a volt Gronbei*ger>»féle kováesmüheiyí átvettem és megnyitottam, ez utón kérem szives pártfogásukat, kiváló tisztelettel: 25$ i-2 Oláh György patkóié és kocsigyártó-kovácsmester. Értesítés! A mii- és konykakcrlészek február 28-án délután 2 érakor, a tűzoltó-laktanya nagytermében (Köröspari) gyűlést tartanak. Kérjük a mű- és konyhakertószeket okvetlenül megjelenni Tárgyak: Beszámolója a földmivelósügyi ministeriumba küldötteknek. Az országos szövetségbe való belépés és a tagdijak fizetése és egyéb sürgős tárgyak. 2»o í-i Az elnökség. Egy jókarhan levő csolnakos Singer női varrógép eiaáé. 244 1—2 Értekezni lehet Újváros, Szarka-utca 18. Eladó egy pareellafóld Oláhrét 35. szám alatt Lévay Lajosnál. 273 1-1 Egy jókarban levő egyfogaios fé- deres hintó és hozzávaló teljesen uj sárga lószerszám eladó. Megtekinthető Orgován József főmolnárnál, Eleken. 258 l—l Magános postamesternő, jobb családból való középkorú özvegy asszonyt, esetleg árvaíeányt keres, ki a háztartásnak minden teendőit magára vállalná. Óim: Postamesternő, Sarkadkeresztur, Biüarmegye. ._______________283 1 —i__________________ Új kígyós község elöljárósága a község határában fekvő úgynevezett „Hursán“- pusztai 329 hold 958 □-öl ódesfüvü legelőleriilet 1919. évi hasznosítására zárt írásbeli ajánlat utján 1919. évi ináreins 3-án d e. 10 órakor Újkígyós községháza tanácstermében versenytárgyalást tart. — Fölhívja a bérbevételre vállalkozni szándékozókat, hogy zárt Írásbeli ajánlatukat f. évi március hó 2-ig bezárólag az iktatónál adják be, vagy postán az elöljáróság címére küldjék meg. Kikiáltási ár 8000 korona, bánatpénz 1000 kor., mely a pénztárba fizetendő be. Feltételek a községi elöljáróságnál megtekinthetők. Újkígyós, 1919. febr. 16 K községi elöljáróság. 264 1—1