Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-02-09 / 6. szám
Békés 1919. febrmár 9. « Tudomására adjuk az összes gyulai lakosoknak, hogy a kertészeti és termelőszövetkezet megalakult és eélj a az, hogy beigárrendszerfi konyhakertészettei akarja iynla Táros összes lakosságát konyhai terménnyel ellátni és lehetőleg egy helyen kolóniát alkot, hol az összes konyhakertészettel foglalkozók külön külön, de együttesen fognak működni- Kérjük pártfogólag Gyula város összes lakosságát tudomásul venni. S végül akik még ez ideig ezen szövetkezetről nem tudnak és tagjai kívánnak lenni, szíveskedjenek a „Békés“ lapban hirdetett gyűlésünkön magukat beíratni. A gyűlés folyó évi február 14-én, pénteken iéinlán 2 órakor lesz a Központi-vendéglőben. les i~i A termelőszövetkezet vezetősége. Egy szabógép ölesé árban eladó. Megtekinthető Faragó Jánosnál Gyulán, Zöldfa-utca 13 sz. alatt. 163 1—1 §0 koronát fizetek egy bejáróleánynak vagy asszonynak fenntartási munkára reggel 6 órától délután 2- óráig, reggeli és ebéd ellátással. Mosás külön fizetve. — Cim a kiadóhivatalban. 196 1—1 A Bárdosban Anka-féle telep mellett egy nagyobi» zsellérföld, valamint a téglagyár közvetlen szomszédságában szintén egy zseliérfőld. mely utóbbi tóglagyártásra ós homokbánya megnyitására is alkalmas szakad kézből eladó. Ugyancsak biczerei Körös melletti birtokára ÍO hold terület bolgár kertészetnek. állandó kezelésére és vezetésére arravaló alkalmas szakértő egyén kerestetik. Érdeklődők forduljanak Szabados József tulajdonoshoz. H7 1—=* Eenkő János ópitkezési ós tüzelő-anyagok raktárában Dobay- utca 2 szám alatt nagy mennyiségű eszter- gályozott bükkfaseprőnyelek kaphatók. 159 2~* Egy férfi-öltöny, női tavaszi kabát és egyéb ruhanemüek eladók. Ugyanott ablakok, tetőablakok és egy dobkályha eladó. Megtekinthető naponként 2—4-ig Hatvan-utca o. szám alatt. i«4 l—1 Szives tudomására adom Gyula varos ós vidéke hölgy- közönségének, hogy Friedländer Hermann kalapgyári fióküzletét •e hó 1-ón Dávid Sándornótól átvettem, mely alkalommal a nagyrabecsült hölgyközönsóg szives pártfogását is kérem. Tisztelettel Kelemen Teréz a Friedlander-kalapgyár 187 l—l fiókjának üzletvezetője. Hajnal-utca 9. sz. alatt egy szépen bútorozott szoba 3-3 villanyvilágitással azonnal kiadó. Van szerencsém Gyula város ós vidéke nagyrabecsült közönségének szives tudomására hozni, hogy iiri szabómfthelyemet ideiglenesen Gyulái), IHunkiiesy Mihály-ntea 22. szám alatt nyitottam meg, hol a legújabb divat szerinti férfi ruhák a legjutá- nyosabban készülnek 148 2—3 A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve vagyok, tisztelettel : Murvai István férfiszabó. Egy elsőrendű nf pianino eladó, m 1-1 esetleg bérbe kiadó. Megtekinthető naponként délután 2—4 óráig, Gyár-u 18. sz. alatt. Mágocsy-ntea 12. sz. ház eladó. Ugyanott 800 literes vasból készült vizhordó-kocsi eladó. m 1-3 Békeminősógü „Jolisant arepuder“ minden színben 6 korona, bókeminőségü tej- eréme kapható Terstyánszky gyógyszertarában Gyula, Megyeház-utca 8. szám. — Kenőcstógelyek magas árban vásároltatnak Ugyanoda intelligens szolid leány felvétetik. __________________140 %-S Kesken y-utca 34. sz. ház eladó. Értekezni lehet Bogár Ferenc tulajdonossal. 143 2—2 CraiEdaisxonyok figyelmét felhívom, hogy ha szappant akarnak főzni: bizalommal forduljanak hozzám. Több gazd- asszony által kipróbált ós a legjobbnak bizonyult szappanfőzőszer, szagtalan és füst nélküli petróleum-pótló, „Kakas“ védjegyű rnbafesték minden színben állandóan kapható. Szives pártfogást kér : iss 2-2 Hász Imréné Gyula, Józsefváros, Wenekheim Frigyes-u. 10. Gyulán, II. Rákóazy ferenc-utca 34 sz alatt kannáit férfi ée női ruha áilandóaa kapható Sót firzsébetnél. 149 2—3 azonnal szükséges ©ynlavárífew igazgató-tanltófeex. 112 3—3 JEladó ház. Gyulán, Hatvan-utca 11. számú ház,, mely áll 5 szoba, előszoba, 2 konyha ós több mellékhelyiségből eladó. — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. íes i_1 ■ 1 1 1 1 I 1 B 1 1 i I I I I 1 1 i 1 1 a c.ga 1 Értesítés. Értesítem Gyula város ós vidéke közönségét, bogy özr. Eferbaeh Rezső- nénck a Kossuth-tér 34. sz. alatti temetkezési vállalatát megvettem s azt továbbra is üzembe tartom. — Az üzletet újólag berendezve úgy felszereltem, hogy a legegyszerűbb temetésektől a legdíszesebbig tudok a gyászoló közönség rendelkezésére állani. Felvállalt temetéseknél személyesen megjelenek ós az esetleges megbízásokat gyorsan ós pontosan intézem. Hullaszál- litásokat és exhumálásokat a legnagyobb pontossággal és gyorsasággal eszközlöm s bárkinek eme eljárásokról mindenkor készséggel nyújtok felvilágosítást. Amennyiben évek óta működöm temetkezési vállalatnál, azon leszek, hogy mindenkor ós mindenben ki tudjam a gyászoló közönség rokonszenvót ós pártfogását érdemelni. Gyula, 1919 február hóbau. Tisztelettel: m í—i* Hztupka JLajos. m I I a i 1 i B 1 B B B B I B I i i 1 I m 200 hold első osztályú szántóföld egy tagban őszi vetéssel és őszi ugar-földdel elegendő épöletekkel Aagyzerind mellett haszonbérbe kiadó. Érdeklődni lebet Weisz Manó tulajdonosnál Gyulán, Kossuth-tér 5 sz. 172 l—l Eladó egy jókarban levő 173 l—l wnaiigporlfi. Értekezni lehet, Megyeház-utca 7. számfiiadé műhely. Gyulán, Károlyi Sándor-utca 4. számú házban egy nagyobbszabásu asztalos vagy kárpitosnak megfelelő műhely-helyi* ség kiadó. 174 1—1 Értekezni lehet a fenti szám alatt. Egy darab nj kézi táblás kocsi eladó Boros József kováesmesternél Gyulán, Csabai ut 16. szánt alatt. m 1-1 Kitűnő minőségű petróleum-pótló kapható Goldmann József füszerkeres- kedőnól (Nagyrománváros.) 178 l—l Egy ház, melyben korlátlan itaimérés, szatóes-nziet és dohányárusitási engedély van. szabadkézből eladó. i83 1— i Értekezni lehet Kohn Adolf tulajdonosnál Gyulán, Erdélyi Sándor-ut 27. szám alatt. Egy jókarbau levő varrógépet vessels. Óim a kiadóhivatalban. 18» i—i Puskás Jánosnak Gyulán, Szarka-utca 28. szám alatt 14 □ lánc heréje nyári használatra kiadó. 386 1 -1 Eladó jegy kerékpár iss í—i és egy szecskavágó. Értekezni lehet Villa-utca f 9. szám alatt. Sötétkék finom sima bő, keveset használt iiszier-szoknyáért eleserélem világos hímzett hatiszl ruhának valómat. Cim: Jámbor Mariska Gyulán, Erdélyi Sándor-ut 19. szám (Brauu-villa.) 191 1—i------------------------------ ... X-----Ér tesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy Gyulán, Romái-ut«a 9. szám alatt mechanikai gépműhelyt nyitottam, melyben motorok, írógépek, varrógépek, villamosmotorok, kino-vetitő gépek, villamos műszerek és orvosi műszerek javítását és berendezését, valamint autók és motorok jókarbantartását elvállalom. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kéri Herczeg Gábor 113 3—3 oiethanikus. 30 év óta fennálló ital mérőhely Hagymatér 1. szám alatt más vállalat miatt azonnal eladó. is* j-i Értekezni lehet Palló-utea 18 szám alatt Demkó Jóssef Munkácsy Mihály-ntea 12. számú háza és Páliak aház-ntea 1. számi httza szabadkézből eladó. m i-z Értekezni lehet Munkáesy Mihály-u. 12. Gyulán, 1919. a fctedétwiajdomas Dakar tóios nyomdája«