Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-12-13 / 73. szám
1919. decefiib r 13. Békés <> és óvatos, ajánlatos, hogy a gazdák is éberebbek és vigyázatosabbak legyenek s az aprójószágot éjjelre jól elzárható helyre csukják. A villamos áram árának újabb felemelése. A villamos tehp vezetősége bejelentette a városi Tanácsnak, hogy az áram hektovatóráját f. évi november 15-étől 80 fillérrel számlázni kényszerül, mert a tüzelőanyagok állandóan nagy mérvben drágulnak és ezen egységár mellett is csak termelési önköltsége térülhet meg csupán. Beadványában kimutatta, hogy bevételei eddig csak ■*/, részét fedezték a tüzelőanyag költségeknek és igy kényszerűivé van -ezen többköitségeit a fogyasztó közönségre áthárítani. Minden igyekezetével arra törekszik, hogy a világítás zavartalan- eágát biztosítsa és nagyobb mennyiségű tűzifát kötött le, hogy a téli idényben viiágitást biztosítson. Hivatkozik, hogy más városok is hasonlóan felemelni kényszerültek a viflamoä áram árát pl. Nagyváradon is, a hol p-dig a termelési költségek aránylag kisebbek mint itt Gyű n. R-méli, hogy a város közönsége meg fogja értein az áramárának felemelése szükségét és számláit pontosan meg fogja fizetni. Pallié Fréres, a világhírű párisi filmgyár nagyszerű újdonságait mutatja be a Király moz- gcszinház hétfőtől kezdve. Minden két napban egyik szenzációs film a másikat váltja fel. Szinre kerülnek a következő újdonságok : A tenger munkásai, Hugó Viktor után. A bűnös, Coppé Fr-n- cois után. A titokzatos, N pierkovska Staciával. Mater Dolorosa. A halálöv. A tizedik szimfónia, Gance Ábeltől. A szerelem bakfisai, Codas Romain után. Dalila, Fenillet Oktáv után. Tavaszi virágok. Szív és szív. Az összes darabok főszerepeit a Comédie Francaise, az Autoric és az Odéon színház legnagyobb művészei játszák. A Király mozgószinház igazgatósága óriási áldozatok áráa tudta — az összes vidéki mozgószinházakat megelőzve — ezeket a világhírű darabokat műsorára tűzni. Ezek sz előadások mérsékelten felemelt belyárakkal kerülnek bemutatásra december havában. Hegy mindenki hozzájusson ezeket láthatni, hétköznapokon délután 5 és este 8 órakor tartatnak meg az előadások. Az 5 órai előadásokat figy-lmébe ajánljuk a közönségnek. Szerkesztői üzenetek. Ifi ti torozott szoliát keresek azonnal. Citn a kiadóbaa. 1585 1—1 Veszek idei uj libatollat vagy pelyhet Városház-utca 1 1. 1576 1—l 7 Meghívó. A gyula remetei tanyai ifjúság december 14 én a remetei iskola helyiségében halat rendez, melyre a tánckedvelőket tisztelettel meghívja. Beléptidij szemólyenkint 10 korona. Kezdete este 6 órakor. A zenét Murvai zenekara szolgáltatja. Tisztelettel a rendezőség. 1662 1-1 Keresek jó munkás csizmadia-segédet. Cim: Kántor György Keskeny-utca 17. Ugyanott egy tanonc is felvétetik. 1577 i_i A «séffai vasúti összeülközós okának és .módjának tisztázása ügyében a hivatalos vizsgálat nagy gondossággal folyik, hogy a felelősség terhe megállapít ham legyen. A súlyosan sebesültek közöl azóta meghalt még M, das Imre nagyszalontai szül tésii fékező is, aki a karambol pillanatában a tehervonaton teljesített szolgáiaiot. Polgári leányiskolái.katholikns növendékek f. hó 13., 14,, 15 és 16-áu dé utan 5 órától 7-ig műkedvelői előadást tartanak, melynek soráu színre kerül : Az elhagyottak karácsonya, A szórakozott, Felsőit ünneplők, Legszebb ajándék, Javíthatatlanok című színdarabok. Belépődíj ülőhelyre 5 korona, állóhelyre 3 koroDa. Érdeklődőket a szegény iskolás gyermekeket segélyező előadás; a ezúton hívja meg a rendezőség. Fából faragotl gyermekjátékok vannak eladás céljából kiállítva Dobay János könyvkereskedésében, melyeket Baumann Alajos gyuiai (II. Rákóczi Ferenc-u'ca 20.) szobrász és fafaragó készített. ízléssel szerkesztett, leleményesen ösz- szeállitott ügyes kis holmik, egy háló, egy elfogadó szoba és kis kouyhaberendezás, melynek eladási ára felerészben az éhező és fázó szegény gyermekek segélyezésére van a szobrász által felajánlva. A nap lovagja gyönyörűen posntirozott 4 felvonás03 filmet mutatja be a Király mozgó- szinház ma szombaton este 8 órakor és holnap vasárnap négy előadásban, délután 3, 5 és este 7 és háromnegyed 9 órakor. A írm a Star-gyár elsőrangú gyártmánya. A sok és mélységes drámai erőtől lüktető darab főszerepét Kardos Géza, a Vígszínház kiváió tagja, mig a többi szerepeket szintén a Star-filmgyár első művészei játszák: Ujváry Károly, Gál Annié, Vánkory Gusztáv, Virág Ferenc és Dénes Rózsi. Féláru vasúti jegyek váltására jogosító arcképes igazolványok meghosszabbítása A Békés-, Csanád- és Csongrádmegyék területén lakó igényjogosultaknak a magyar államvasutak vonalain féláru jegy váltására jogosító arcképes igazolványait a szegedi üzletvezetőség hosszabbítja meg, illetve az uj igazolványokat ezen hivatal állítja ki. Az igazolványoknak az 1920. évre leendő meghosszabbítása iránti kérelmek ezen közlemény megjelenése napjától kezdve beadhattok. Ezúttal értesítjük az összes ígényjogosulta kát, hogy az arcképes igazolványok meghosszabbítási dija 4 korona igazolványonként, mely ösz- szeg postabélyegekben rovandó le. A nyugdíjasok kérvényeikben a gyermekek nevét és életkorát tüntessék ki és a közigazgatási hatóság által a megfelelő záradékot vezettessék rá. Az igazolványok visszaküldéséhez megcímzett és kellő postabélyeggel ellátott boríték melléklendő a kérvényhez. érdeklődőknek. Palasovszky Béla »Antik óm« cimü verse és Seidl Gábrielnek »Az óra« cimü verse (fordította Lányi Viktor) kizárólag csupán címükben hasonlatosak, de teljesen más tárgyú, más. »jellemű és gondolatu költemények, melyek forma és kidolgozásban sincsenek semmiféle rokonságban. P. B. költeménye tisztán az ar.tik órához intézett borongÓ3 merengés; Seidl költeménye pMig egészen más, egy képletes, átvitt értelmű vers, melyben az emberi testi szerkezetet nevezi órának, illetve óraműnek, melynek gépezetét, ha az elromlik (megbetegszik), a mester (alkotó) ujja njból felhúzza és valameddig rendbehozza ugyan, de egyszor mégis csak megáll végkép n, mikor is az óra szelleme (emberi lélek) felrepül a végtelen űrbe az örök nagy mester elé, hol beszámol, ily szavakkal: „Uram, én nem nyaltam kossá, megállóit magától.“ Eoy- nyit a netaiáni félreismerés tisztázása, vagy a kellőképen nem tájékozottak felvilágosítása céljából. ]¥YILT-TÉB. Törvényesen elvált Vidó István folyó évi december hó 6-án eljegyezte Z. Nagy Zsófi kát, Z Nagy Lajos leányát Gyulaváriból. 1565 i—1 Német Demeter földmives eljegyezte Busz Mariskát Gyuláról. 1560 t—l Toronyi-utca 6. számú ház szabadkézből eladó. — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. 1578 l—1 Enyves-utca 58. számú ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet a házban lakó Lengyel Pál tulajdonossal. 1561 1—l Hölgyek figyelmébe ! Becses tudomásukra hozom, hogy december hó 1-én uj szabászai! és varrdtaufoiyaraot nyitok, kezdők számára 6 hónapos, haladók számára 3 hónapos kurzussal, mely idő alatt a szabászatot és varrást kifogástalanul bárki nálam elsajátíthatja és mérsékelt tandíj mellett a saját ruháit is elkészítheti. Szives pártfogást kór firiinfeld Gyula, női szabó, Báró Wenckheim Béla-utca 25. Ugyanott egy perzsa szőrméből készített női sapka és muff, egy férfi és egy gyermek télikabát, 11 méter villanydrót és 2 darab villanykörte eladó. 1573 1—1 Károlyi Sándor-u. 3. szám alatti ház eladó. Értekezni lehet a házban 1559 1—2 és látszcrószeti cikkek javítását elvállalom, arany és ezüst tárgyakat beváltok. EhrenTeld S. aranyműves. 1580 1—2 Régi fajta mángorló s egyéb házi bntor és egy pár 39-es francia lakcipő eladó Mágocsi- utca 10. szám alatt. 1567 1—1 Kiinzl Ernő Károlyi ’ Sándor-utcai emeletes háza befásitott udvarral, vízvezetékkel, konyha és virágoskerttel, gazdasági udvarral és több- rendbeli gazdasági épülettel szabadkézből eladó. 1529 2—* A lakás 8 szoba, fürdőszoba és megfelelő mellékhelyiségekből áll A gazdasági épületek jókarban. Vízvezeték villanyerőre. — Ha a vétel december hó folyamán létesül, vevő 1920 április hó 24-én az ingatlant birtokba veheti. Venni szándékozók értekezhetnek Dr. Major Simon megbízottal délután 4 és 6 órák között Erdélyi Sándor-ut 21-ik szám alatti irodájában. Gyári vállalat mielőbbi belépésre irodaklsasszonyt keres kezdőfizetéssel. Sajátkezüleg irt ajánlatot .Helybeli gyári vállalat“ jeligén továbbit a „Békés“ kiadóhivatala. 1584 1—1 Egy vastengelyes kocsi eladó Kohlmanu Károlynál, Damjanich-utca 4. 1583 1—2 Nagyvüradi-ut 6. szám alatti szatócsüzlet házzal együtt eladó. 15321-1 «sä © hb « gaamssnsmisaeiHaaa ©sej* n»© i I I Vége a drágaságnak! | a mert már Nóvery Béla férfi és női divat- áruházában o'csó pénzért vásárolhat elsőrendű anyagból készült férfi, női és gyermekcipőket minden számban fél és magas szárúban, továbbá férfi ingek, kalapok, gallérok, zoknik, nadrágtartók, békebeli minőségben trikó-ingek és nadrágok, gyermek trikó-öltönyök, női kötött kabátok minden színben, szőrmék, bolerák, selyem flór és mouszlin női harisnyák, gyermek patent harisnyák, női ingek, gyermek szveterek és kapizsonok. — Nagy választék hajósaitokban és fésűkben. Továbbra is szives pártfogást kér Névery Béla, divatárnkereskedő. 1556 1 1 SíS3< »aaca i 1 9 1 I % 1 i i i « i 1