Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-11-29 / 69. szám
Censurats Dp. MUNTEAVI. jSLI- éTÍuljam. %nla, 1919« november 39. 69. szám Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K— f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. . politikai, társadalmi és közgazdászati lap. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 50 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton A legfontosabb tanulsága az elmúlt esztendőknek az a tapasztalás, hogy a népek és nemzetek a haladás terén sikereket csak akkor érhetnek el, ha az egyén teljesen ás feltétlenül aláveti magát a közakaratnak. Bárminő feladat elé állítson a sors nemzeteket, legyenek azok békés vagy háborús feladatok, sikeres megoldásuk csak úgy lehet, ha az egyének tökéletesen eggyé forrnak a közzel, minden egyéni érdek háttérbe szorul, mindenki mindenét a közület javára áldozza. Ez oly természetes követelmény, melynek igazságára az ember, mint társas lény, már sok-sok évszázaddal ezelőtt reájött. Csak a legújabb kor individualista felfogása homályositotta el ennek igazságát, de most öt esztendőnek véres tapasztalatai, egy emberfeletti küzdelemnek szomorú vége újból megtanítottak reá. Most igazán beláttuk az isteni szavaknak nagy igazságát :• „aki életét keresi elveszti azt“. Aki a maga egyéni életét és mindazt, ami az egyéni élethez tartozik, mindenekfelett keresi, az kirekeszti magát az összesógből és ha a közösség az egyesek széthúzása folytán összeomlik, maga alá temeti a feltámadás reménye nélkül az egyest is. Az egyesnek lótót, boldogságát csak az összesógért való feltétlen önfeláldozás biztosíthatja. Olyan törvény ez, mely alól senki ki nem vonhatja magát. A huszadik század embere elég végzetesen szem elől tévesztette ezt az igazságot; az a sok szerencsétlen tanítás, melyben az elmúlt század materialista bölcsészei, historikusai és szociológusai ellátták, kiölte belőlünk ezt a tudatot, a társas élet eme legelemibb tapasztalását. Vájjon nem találtuk-e természetesnek, hogy száz- és százezren igyekeztek magukat kivonni a terhes és veszedelmes kötelezettségek teljesítése alól, nem ta* láltuk-e érthetőnek és menthetőnek, hogy mindenki, akinek módjában volt, elsősoiban saját kamarája bőségéről gondoskodott. Ma méltán kérdezhetjük, hogy nem lett volna-e rövidebb a veszedelmek ideje, ha mindenki egyforma lelkesedéssel és önfeláldozással siet kötelességét teljesíteni; nem szakadt volna-e a nélkülözések időszakának hamarabb vége, ha mindenki egyszerre lemond mindenről, ami nem az óletfentartás elengedhetetlen feltétele. A sikere minden törekvésnek és feladatnak, mely elé az összesóget állítják a történelem eseményei, mindig oly mértékű, aminő arányú az egyesek odaadó, önfeláldozó részvétele az összeség küzdelmében. Ez oly természetes igazság, mint a kétszerkettő. Egy bizonyos csekély hányadát a távolmaradóknak minden küzdelem megbirja, mennél nagyobbra nő ez az arány, annái jobban vesze- lyezteti a sikert. Nem kell azt gondolnunk, hogy a háború elmúltával megszűnt a közösség iránt való önfeláldozásunk kötelessége. A béke újabb feladatok elé állítja az emberiséget, a nemzeteket Ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem arról, hogy feltétlenül alá kell rendelnünk magunkat az összesség céljának, mert az egyéni külön célok követése végzetes az összességre, de az egyénekre is. Ha földi javakkal áidattál meg, ismerd kötelességed a társadalommal szemben; Advent. < Közeledik az ádv#ent. Közeledik a Krisztus előtti nemzetek sötétbenjáró utjának emlékezetét felujitó négy hét, mely a karácsony ünnepével, a Krisztus születésének emlékezetével záródik. Messze-messze múltba szádunk vissza az emlékezet szárnyain, hosszú évezredekre tekint vissza szemünk. Évezredekre, melyek maradványai múzeumokba kerülnek, de a melyeknek története rendkívül gazdag és tagadhatatlanul bámulatos alkotásokat hagyományozott az utókorra! Azoknak a nemzeteknek története, melyek akkor évezredes birodalmakat alkottak, mi még a köztudatban elég szükkörü tudásban él. Azon népek műveltsége, tudományos és technikai előhaladott- sága, az iparban és kereskedelemben tett alapvető intézkedései csak nagyon néhány ember előtt ismeretesek. Úgy szétszórt nyomokat, még fent- maradt emlékeket, valami homályos ismeretbe hordozunk emlékezetünkben, de azok értékelése, a kiterjedt kornak méltatása aligha érdekel bennünket. Pedig az a hosszú idő több mint kétszerese annak, a mit az emberiség Krisztus után átélt. Az a fejlődés, amit az emberiség Európában és Amerikában napfényre hozott két ezer éves életében, roppant nagy lépést mutat. A népvándorlással indul meg és a középkoron át húzódik, mig az újkor megadja a fejlődésnek ama alapvonalait, melyek ma végighúzódnak szellemi és anyagi életünkön. A mai kor "szinte imádja önmagát, csodásán büszkélkedik önmaga dicsőségében, részeg önmaga nagyságától és nagykópüsködve hirdeti kiváló és páratlanul álló haladását — de csak a technikában, a gépek és a hajtó, szállító és forgalmi eszközökben. Hogy egyebekben mennyit haladt, az maradjon most még nyílt kérdés ! Nincs szándékunkban csak legkisebb mértékben is valamit letagadni vagy lebecsülni a legújabb kor hatalmas vívmányaiban. Dicsőségére szolgál a 19. és 20, századnak mindaz, a mit kulturális haladásban, vagyis inkább a különböző gép.-k megszerkesztése által elért. Minden kultúra egy-egy újabb győzelme az embernek az anyag fölött, királyi méltóságának újabb bizonysága! Kérdezni azonban van jogunk, hogy a dicsőségében megrészegült 20. század embere boldogabb és jobb lett-e sok gépei és találmányai között? Megtalálta azt a gépet, azt a villanyos erőt is, mely a szív érzéseit hajtja ? Azt a repülőgépet is megtalálta, mely a boldogság és szivörom hegyére felviszi ?! Megtalálta-e azt a dróttalau telegrafot is, mely nemcsak varosokat, államokat és világrészeket köt össze szikráival, hanem a mely az együttélő emberi sziveket köti össze ?! Mintha ugyanis azt kellene látnunk, hogy minden haladás, tudomány és gépekkel teleszórt felszerelésünk mellett is üre$ marad a szivünk, nemcsak üres, de éhes és koldusszegény ! Egyoldalú,szegényen egyoldalúvá lett a mi műveltségűnk, mert minden nagyságunk mellett is vadak és barbárok, ridegek és szivürességgel járók lettünk, talán helyessebben maradtunk! Ebben az egyoldalúságban van a mai kor műveltségének legnagyobb gyengéje és egyúttal katasztrofális sorsa. Ez az egyoldalúság veri láncba-vasba az emberi szív boldogságát, örömét és ez törte szét a 20. század békéjének összetartó gerendáját is. TÁRCA. A néhai ,,Laconia“ gőzösön. II. Egyszer — jöttünk hazafelé a Laconián — kis magyar leány halt meg tüdőgyuladásban a hajón. Az anyja is beteges volt, azért jött vissza, az apja odaát maradt Grand-Rapidsban, egy bútorgyárban. A kis leány hajnalban halt meg s úgy volt, hogy estefelé eltemetjük — hajósmódra. Zsákba tesszük szegénykét s szép csöndben le eresztjük a Földközi tenger mélyére, két öreg matróz zsoltárt is énekel melléje. Ez volt a terv — de egyszerre csak. déltájban felkeres a két legelőkelőbb amerikai utasunk — a legfőbb törvényszék egy birája s egy nagyon gazdag gyárigazgató. A többi amerikai utas nevében kijelentik, hogy meg akarják akadályozni a gyermek ilyen „kegyetlen“ eltemetését s hajlandók megfizetni a holttest Magyar- országba való szállításának költségét, hogy ott temessék el a kis leányt. Azt feleltem, hogy én nem dönthetek az ajánlatuk felett, ez a kapitány dolga, ,majd megbeszélem vele. Felkerestem Irwine kapitányt. Nagyot kacagott, amikor el mondtam, miért jöttem. Majd meglátom, milyen az amerikai jóság — szólt s megmondta, mit kell felelnem. Nincs kifogása, ha magunkkal visszük a kis holttestet és alig is kerülne valamibe a szállítása, de 2—3 nap múlva Nápolyba érünk, ott be kell jelenteni, hogy halott van a hajón Erre bizottság száll fel, nem engednek addig be a kikötőbe, amig el nem döntik, mi bajban halt meg a kis leány? Kihallgatnak engem, az angol orvost, az olasz orvost és addig, mig el nem dől, hogy nem volt fertőző beteg — olasz bizottságról van szó, hangsúlyozta Irwine kapitány — két napig is állhatunk a nyilt tengeren. Az amerikaiak csak messziről bámulhatják Nápolyi, nem foglalhatják el, de megfizetik előre lefoglalt hotelszobáikat, meg kell fizetniük a bizottság, a veszteglés költségeit. Irwine kapitány megjósolta, hogy ebbe nem egyeznek bele a yankeek s ezért azt tanácsolta, kérjem el a szállitársa szánt összeget a beteg anya számára. Majd meglátom, mennyi pénzt kapok. Délután megadtam a választ az amerikaiaknak Egy pár percig tanácskoztak s aztán sajnálkozva lemondtak tervükről Az anya számára nem kaptam egy pennyt sem. Nem is feleltek erre a. kérésemre. Este két angol matróz elénekelte a régi zsoltárt: When in our deepest trouble — amikor a legnagyobb bajban vagyuk — s harmadnapra Nápolyban voltunk. Egy-kettőre nem volt egy amerikai sem a hajón, de olasz sem. Mr. Irwine s a többi angol tiszt nem tudta, melyiknek örüljön jobban. Mert abban meg az angolok egyeztek meg az amerikaiakkal, hogy ki nem állhatták az olaszokat. A rég meghalt olaszokat, a képben, kőben élő olaszokat szeretik, de a husból-vérből valókat cseppet sem. Nem az olaszok iránti szeretet vitte őket seregestől Olaszországba, hanem öntudatlanul is : that love of the sun, that weariness of the North — a nap iránti rajongás, az északtól való megcsömörlés — amiről Walter Pater beszél. Az olaszok is lármáztak és az olaszok mincfig elégedetlenek voltak. Az olasz elégedetlenségnek pedig súlya volt, mert a hajón olasz orvos is utazott, akinek nagyobb tekintélyt adott az olasz állam, mint nekünk a magyar. Az olasz orvos az olasz állam királyi biztosa volt, a magyar az angol hajóstársaság egy rákényszeritett alkalmazottja. Az olasz orvos bedobathatta a tengerbe a rossz makarónit, a magyar orvos csak a panaszkönyvbe Írhatta kifogásait. A panaszkönyv aztán Fiúméban a magyar orvossal együtt partra került. Hogy mi történt a panaszkönyvvel, azt nem tuflom, de azt igen, hogy soha másodszor ilyen panaszkodó magyar orvos Cunard hajóra nem került. Az olasz orvos hatalmán kívül még az olaszok trachomájától féltek a Cunard hajósok. Messinában, Palermóban mindig sok szicíliai Üres palackokért, melyek tőlünk származnak (boros, cognacos, likörös stb,) magas árakat fizetünk. Nagyobb mennyiségért elküldünk. rmi-s Wefsz Klór Társa, Gyula. Lapunk mai száma 4 oldali
