Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-11-22 / 67. szám
Censurati Dp. MUNTEAN. LI. évfolyam. Gyula, 1919. november 22, Ö?. szám. Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f politikai, társadalmi és közgazdászati lap Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Egyes szám ára 50 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Nem elég bókét kívánnunk, akarnunk kell az ahhoz vezető eszközöket is. Mit érünk el a békesség után való ábrándos sóvárgással, ha nem teszünk meg mindent, hogy el is érjük reményeinket. Az ötesztendős világháború, a béke megszületésének nehézségei, Wilsonnak oktatásai megtanították korunk emberiségét arra, hogy a bókét, az államok békéjét csak egy erőteljes, a nemzetek felett álló hatalom képes biztosítani. Wilson útmutatásai nyomán a párisi békekonferencia úgy látja, hogy „népek szövetségét“ kell létesíteni, mely az összes nemzetek és államok felett állva és minden állam külön hatalmát magában egyesítve, képes legyen hatalmával minden egyenetlenkedóst az államok között csirájában elfojtani. Meg- valósitható-e ez, vagy csak ábrándnak fog bizonyulni, meg lesz-e ennek a népszövetségnek a szükséges tekintélye és főkóp hatalma, az a jövő kérdése. Megvalósul e a középkor álma és harcainak céljai hogy csak egy hatalom legyen a földön, mely előtt minden más hatalomnak meg kell hajolnia, ma még nem tudhatjuk. A középkor törekvéseit mozgató eszmék és erők megújulása nélkül aligha.. Egy tanulság azonban kétségtelenül le- szürődik a közelmúlt tapasztalataiból. Az államokon belül a bókét, a társadalom békéjét, a társadalmi osztályok között való bókét csak egy erős, szilárd, megingathatatlan állami hatalom képes biztosítani. Azokat az erőket, melyek egyes társadalmi osztályok képviselnek és amelyek korunkban nem ritkán az államélet céljával ellenkező irányokat követnek, csak az államélet céljait megvalósítani hivatott erőteljes állami hatalom képes féken tartani. Az osztályharcot, mely a társadalom békéjét fenekestül felforgatni alkalmas, csak az osztályok felett álló pártatlan államhatalom képes mérsékelni és kellő korlátok közé szorítani. A tőkés és munkás, termelő és fogyasztó között fennálló és napjainkban erősen kiélezett ellentéteket el kell simítani, az ezen osztályok között gyökeret vert türelmetlenséget meg kell szüntetni, mert mi sem bizonyosabb, hogy harcaik végső eredménye csak egymás teljes tönkretétele lehet. Azt a megdönthetetlen igazságot, hogy minden társadalmi osztály egymásra van utalva, egymás nélkül nem létezhet, érvényre kell juttatni és ez csak az államhatalomnak feladata lehet. Ki kell irtani gyökeresen a lelkekből azt a felfogást, mely az egyének és osztályoknak egymás rovására való érvényesülését lehetőnek és szükségesnek tartotta, úgy kell irányítani már a nevelést is, hogy annak a nagyszerű egyetemlegességnek, mely emberek és társadalmi osztályok között fenáll és fenn kell állania, szükségszerűsége, hasznossága és magasztossága már a zsenge korú gyermekek előtt nyilvánossá legyen. Mennyire eltávolodtunk attól a felfogástól, melyet több mint kétezer esztendővel ezelőtt a bölcs Menenius Agrippa a római parasztok mozgalma — ahogy ma mondanék — munkabeszüntetése alkalmával kifejezett. A gyomorhoz hasonlította az állítólag tótlen patríciusokat és a test többi tagjaihoz a dolgozó osztályokat. Valóban épen olyan szükség- képi és szétbonthatatlan kapcsolat van a társadalom osztályai között is, mint a test különböző részei és tagjai között. A test egyik tagját sem szabad a másiknak rovására sem gyengíteni, sem erősíteni, mert bármelyiket tesszük is, a többi szervet és végeredményben az egész testet gyöngítjük. Mindenik osztályt a maga feladatának szükséges feltételei között kell fentartani, sem mesterségesen erősíteni, sem erőszakkal elnyomni nem szabad és tartósan nem is lehet. Azokat a törekvéseket, melyek bármelyik osztály túlsúlyát igyekeznek szolgálni, melyek bármelyik osztálynak gyengítését, erőtlenitósót célozzák, az államhatalomnak a legkórlelhetlenebb energiával el kell nyomnia, mert ezek a törekvések végzetesek, az összességnek nemcsak pillanatnyi nyugalmát háborgatják, de létét és céljait is vógveszedelembe döntik. A minden érdeket egyformán figyelembe vevő, mindent az összeség egyetemes érdekei szempontjából intéző pártatlan államhatalom lehet csak képes ezeknek a törekvéseknek gátat.vetni és ezzel a társadalmi osztályok között a szükséges békességet megteremteni. Ha tehát őszintén kívánunk tartós, mindnyájunkat boldogító társadalmi békét, akkor legelőször is kívánnunk és támogatnunk kell a mindnyájunk felett álló, erővel és tekintéllyel rendelkező szilárd államhatalmat. TÁRCA. A.z antik óra. Egy antik óra áll szekrényemen, Őseim hallgatták bns szavát, S elmélázva szép iáök múlásán Elsiratták fagyos tél havát. Sok édes óra elmúlt már azóta, Sok csúkolózó száj elnémuló Sok boldog napnak, csóknak, szerelemnek Volt ez óra néma tanúja. Bánatos hangjával közbeszólva, Almaimból fel-fel serkent ő, Int, hogy éljek és ne álmodozzak Gyorsan múlik a át ága idő. Bus hangja mellett sokszor elmerengek Es gondolkozom az elmúltakon, S arról, hogy ez óra fogja majdan Végórám ütni egy borús napon. Őseimtől maradt antijc óra Virassz hát derűs álmaim felett, Csak boldog órákat jelezz nekem, S a gyászos órát ütni elfeledd! JPalasovszky Béla. A néhai ,,Laconia“ gőzösön. Mister W. R. Irwinet a Laconia kapitányát „büszke Will“-nek nevezték a tisztjei meg a több Cunard-tengerész. Hogy mire volt büszke Irwinet kapitány azon mindig vitatkoztunk az angol tisztek meg én: a hungarian doktor. Ők azt hitték, hogy a neve után bigyesztett három betűre: R N. R. (a királyi tengerészet tartalékosa) én, hogy a Laconiára. Négy cunard hajón, a Saxonián, Ivernián, Ultonián, Laconián tettem meg, mint a magyar kivándorlók orvosa a Fiume-Newyork utat és ezek között a legszebb, legnagyobb a 18150 tonnás Laconia volt Nagyobb Cunard hajó nem is igen jött az Adriára, erre a „kis vízre“. Szép, kényelmes hajó volt a Laconia s nyugodtan alig alig himbálózva vitte kétféle utasát az Óceánon át Amerikai milliomosokat és magyar kivándorlókat. Mindnyájan szerették a Laconiát. Az amerikaiak a szalonokért, a nagy tornatermekért, a kivándorlók mert nem rázta meg őket nagyon a Laconia. Szép csendes időben vitt minket Newyor’k felé a hajó, mégis mindnyájan elhittük, hogy nem azért nincs tengeri beteg a hajón. Az angol tisztek, matrózok legendájában hittünk. A legenda azt mesélte, hogy a búr háború idején sok ló pusztult el a hajókon, ahogy vitték ki őket Angliából Afrikába. Az angol kormány sokat törte a fejét, hogyan mentse meg a tengeri betegséggel szemben nagyon érzékeny lovakat — mig rábukkant a Cunard hajókra, amelyek úgy vannak megépítve, hogy nagy vihar is alig mozgatja meg őket s besorozta a sok szép hajót a hadi tengerészetbe. A hajók beváltak s azóta is az angol hadi tengerészet tartalékhajói. Délelőttönként mindig végigjártuk a hajót Irwine kapitánnyal Ilyen inspek- •ciós séta utón sokszor a fülembe súgta Piper az első tiszt: nézd Willt, milyen büszkén jár, itt lesznek az ágyúi. Valóban én is úgy láttam: Irwine kapitány az ágyuk régen előre elképzelt helye mellett még büszkébb lett. Tisztjei meg a többi Cunard kapitány egy cseppet sem volt rátartó az ágyuk helyére. Nem hitték, hogy valaha szükség lesz rájuk s Doherty doktor az Ultonia orvosa mindig mondogatta a fogai között ausztráliai dialektusában: több mentő csónak kellene helyettük. Nagyon kedves, nagyon bölcs öreg doktor volt Doherty. 23 éven át járkált a nagy vizen át s azt mondta nekem, hogy én voltam az egyetlen, aki haragudni láttam. Akkor az egyszer tényleg nagyon mérges volt Doherty doktor. Égy amerikai hölgy jött velünk, Nápolyban szállt a hajónkra ahová Indiából jött. Évekig lakott ott mint misszionárius s egyszer ebédnél a leghidegebb nyugalommal hozta elő hajmeresztő terveit s tetteit a hinduk megtérítésére. Minden eszköz jó volt neki arra, hogy az angol-amerikai kultúrára térítse meg a szegény „pogány s kulturátlan“ hindukat Doherty doktor dühösen hagyta ott az asztalt s csak a kereskedelmi tengerész üzleti okossága tartotta vissza a gorombaságtól. • Alig ismertem rá amikor ebéd után felkerestem a szobájában : cart is eart and west ist west — nyugat az nyugat, kelet az kelet és hagyjanak egymásnak békét, ezt a Kipling mondást hajtogatta. Kipling már rég nem ezt vallja — vájjon mit’hisz most Doherty doktor, aki mindig gúnyolta az angol imperalistákat? Mondom Irwine kapitány s a többi Cunard hajós, csöndes, számitókereskedők, nem nagyon hasonlítottak egymásra, de egyben mind megegyeztek. Ki nem állhatták az amerikaiakat. Ha Fiúméból indultunk ki Nápoly előtt egy nappal mind rosszkedvű volt s félt, mert ott szálltak föl az amerikaiak, ha Newyorkból mind boldog volt, mert ott is tettük le őket. Lármát, tolakodást, folytonos kiváncsiskodást, tudatlanságot hoznak a hajóra az amerikaiak — mondogatták az an- §*Ol tisztek és ebben igazuk volt. Az angol keveset beszél nehezen barátkozik s nem kiváncsi, az amerikai sokat beszél, ha nincs érdeke ellen rögtön beavat ügyes-bajos dolgaiba, de a másé is érdeklik. A hajón, ahol neki semmi dolga sincs, az angol tengerésznek meg sok van — ez különösen szembeötlő s nagyon kellemetlen. Ott Lapunk mai száma 4 oldal.
