Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-01-19 / 3. szám
2 B e U é » 1919. január 19. Gyula város közönségéhez a következő felhívást küldte szét: Szives tudomására hozzuk, hogy megalakult »Gyula r. t. város alkalmazottai« szövetsége. A szövetség egyik fontos célja az elszegényedett városi alkalmazottak, azok özvegyei és árvái anyagi segélyezése. Az alapszabály értelmében a szövetség alapitó tagja lehet minden városi lakos, (testület) ki a szövetség pénztárába egyszersmindenkorra legalább ötven koronát befizet. A szövetség eddig semmiféle anyagi tőkével nem rendelkezik, a nélkül pedig nemes célját megvalósítani nem képes, ennélfogva a választmány határozatából felkérjük Címet, hogy azt a szövetséget, melynek minden tagja Gyula város összes lakosságának szenteli munkáját az által is támogatni szíveskedjék, hogy alapitó tagja lesz a szövetségnek. A tagsági dij felvételével a szövetség pénztárnoka, Papp Gyula ur van megbízva, ki a befizetéseket nyugtatja. A befizetés hiriapi- lag is nyugtáztatni fog. Gyula r. t. város alkalmazottai szövetsége nevében: Gyula, 1919. évi január hóban. Dr. Schriftart Ferenc, elnök. Hei- linger Károly, titkár. Ezen felhívásnak igen örvendetes és elismerésre méltó eredménye mutatkozik, mivel alapitó tagokul már is beléptek : Ludvig Ferenc 50 K, Ament Mihály 50 K, Dundler Károly 50 K, Schillinger Lipót 100 K, Singer András 50 K, Lehrmann Soma 50 K, Fábián Lajos 50 K, Fodor Gyula és Sándor 200 K, dr. Zöldy János 100 K, Weisz Mór és társa 500 K, Domby Lajos 50 K, Dobay Ferene 100 K, Sülé József 50 K, dr. Berkes Sándor 50 K, Nádor Mór 50 K. A syrtlai Nemzeti Tanáes Folyó hó 16-án megtartott ülésén megalakította a hadisegély- ügyeket felülvizsgáló bizottságot, melynek vezetője dr. Jeszenszky Nándor ügyvéd. A bizottság működésének helye és ideje rövid időn belül közhírré tétetik. Kérjük, hogy a hadisegély ügyben panaszosak legyenek türelemmel a bizottság működésének megkezdéséig. A gyulai általános ipartestül©! bálja az ez évi farsang legnagyobbszabásu mulatságának ígérkezik. Az ipartestületi elöljáróság adta ki az alábbi meghívót, s a többszörös jótékonycél érdekében kívánatos volna, hogy a város polgársága lelkesen támogassa. A meghívó a következő szöveggel lett kiadva: A gyulai általános ipartestület 1919. évi február hó 1-én a »Komlóiban kétharmad részben a testület, egyharmad részben az elaggott iparosok javára zártkörű táncvigalmat rendez, melyre k. hozzátartozóival együtt tisztelettel meghívja az ipartestület elöljárósága. Családjegy 20 korona, személyjegy 8 korona. Kezdete este 9 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A gyulai rom. kath. főgimnáziumi bizottságba 1920. évi december hó 31-ig Gyula r. t. város képviselőtestületéből Szikes György és Dobay Ferenc városi képviselőket küldötte ki az 1918. évi december hó 23-án megtartott városi képviselőtestületi közgyűlés határozatából kifolyólag. A gyulai nőegylet pénztárába újabban a következő adományok folytak be : gróf Wenek- heim Frigyesné 100 K, gróf Wenckheim Geizáné 20 K. Mely összegekért hálás köszönetét mond a nőegylet elnöksége. Adomány. Bánhegyi Olga a gyulai rokkant katonák alapja javára 12 koronát adományozott. Rendeltetési helyére juttatjuk. Adomány. A gyulai hadigondozó bizottság céljaira Nagy Erzsébet 300 koronát adományozott, mely összeget ez utón is nyugtat az Elnökség. Biszes esküvő. Tegnap délután vezette oltárhoz a róin. kath. anyatemplomban Schreiber Annuskát, Schreiber Ottó főgimnáziumi tanár bájos testvér-húgát Gálfi Dezső máv. hivatalnok. Az esketési szertartást báró Apor Vilmos plébános végezte. Házasság Hirmann József a gyulai róm- kath főgimnázium tanára f. hó 11-én kötött házasságot Mayer Erzsiké urleánnyal, özv. Mayer Istvánná helybeli butorraktáros leányával. A gyulai tüzoltóparanesnokság felhívása. A választmány határozata alapján felkérem az egylet összes működő tagjait, nemkülönben a katonai szolgálatból visszatért bajtársakat, hogy a folyó évi január hó 26-án — vasárnap — délután 2 órakor a saját helyiségünkben tartandó fontos értekezleten megjelenni szíveskedjenek. Tárgy: az egyleti élet megújítására irányuló teendők megbeszélése. Bajtársi tisztelettel Démusz alparancsnob. A rokkantak figyelmébe]! A Hadirokkantak Országos Szövetségének közbenjárása folytán a rokkantak felülvizsgálása e hó vége felé kezdődik. Ezen régebb formájú felülvizsgálat egyelőre csak az utókezelőintézetek benn- és künnlakóira vonatkozik. Az Országos Rokkant Szövetség ezeken a fölülvizsgálatokon képviselteti magát bizalmi embereivel. A rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyeinek egyéni általános ujravizsgálata városonként, ellátási törvény megalkotása után lesz közhírré téve. Ezen minden igényjogosult újra fölülvizsgáltathatja magát. Bakancsgyár adománya népjóléti célra. Az iskolai gyermekek cipővel való ellátását a gyulai bakkancägyär előzékenységével nagyban elősegítette. Újabban 1000 pár cipő maiimális árából 4000 korona engedményt adott. Igazán nagy szükség van az ily megértésre, mert csakis a befolyó adományok mérvében van módja a jóléti bizottságnak a nyomor enyhítését csökkenteni. Itt hívjuk fel a polgártársakat kötelességük teljesitésére ; mert még sokan vannak kik a háborús nyereség mellett sem gondolnak szűkölködő testvéreikre. A jóléti bizottság pénztára d. u. 2—4-ig a városi pénztár helyiségében van. Halálozás, Takácsy László gyulavarsánddi nyug. kántor-tanitó és postamester f. hó 12-án élete 58-ik évében hosszas szenvedés után elhalálozott. A megboldogult, ki testvérbátyja volt Takácsy Lajos gyulai róm. kath. kántornak, igen képzett zenész volt ; egyideig a gyulai róm. kath. főgimnáziumban alakult férfidalkört is vezette igen kiváló eredménnyel. Halálát özvegye szül. Bugár Lenke, gyermekei, testvérei s kiterjedt nagy rokonság gyászolják. Temetése 14-én ment végbe a róm. kath. egyház szertartása szerint nagy részvét mellett. Béke poraira ! Táncmulatság. A Józsefvárosi Fridrich-féle vendéglőben a gyulai román-ifjrság román bált rendezett karácsony második napján. A bál szép és nyugodt kimenetelű volt, melyen a közönség vallás és nemzeti külömbség nélkül nagy számmal vett részt. A bált a hadba vonultak özvegyei és árvái javára rendezték, összes bevétel volt 1300 korona. Felülfizettek : Oláh János 25 K, Seferle Szidibe, Ollyán Todor, Moldovány István, Alb Pál 10—10 koronát, összesen 115 koronát. Bimbóhullás. Huszár Imre és neje, Jároli Rozália egyetlen kis Imre fiuk 2 és fél éves korában f. hó 17-én hirtelen elhunyt. A kis halottat ma délután temetik a református uj temetőbe. A gyulai népmozgó képszinház nj játék - rendje. Az uj zárorarendelet betartásáért mától kezdve a mozgószinház előadásainak kezdete vasár- és ünnepnapokon délután V44, 7*6 és este 748 órakor kezdődik. Hétköznapokon este y48 órakor kezdődik. Ma vasárnap előadásban kerül bemutatásra az Uher-filmgyár művészi kivitelű képe, Dr. Laufen. — Hétfőn és kedden, 20-án és 21-én Herczeg Ferens nagyszerű vigjátéka, Az ezredes, szerdán, 22-én a Corvin-Bioscop nagysikerű idényujdonsága, Golgotajárás, csütörtökön, 23-án Philipp és Pressburger-cég idényslágere, Szégyenfolt, pénteken, 24-én ismét egy Corvin-ujdonság, Hattyúdal, mig szombaton és vasárnap, 25-én és 26-án Gaumont szenzációja, Szerzetes kerül bemutatásra. Halálozások. Dr. Wagner Dániel békéscsaba közkórházi főorvosa f. hó 10-én ől éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Aki sok ezerszer birkózott meg a másokra leselkedő halállal, az most őt győzte le. Képzett, lelkiismeretes orvos volt, valóságos rabja hivatásának. — Betegeiért és betegeinek élt. özvegye, két gyermeke s kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése vasárnap délután volt nagy részvét mellett az ág. ev. egyház szertartása szerint. Béke poraira ! Gutmann Dávid csabai kereskedő folyó hó 9-én hosszas szenvedés után 57 éves korában elhunyt. Halálát felesége, gyermekei s kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése 10 én ment végbe nagy részvét mellett. Dolgozni nem akarók és fosztogatók őszszeirása. A földmivelésügyi miniszter rendelete értelmében Gyulán is összeírják azokat, kik — bár dolgozni képesek — nem akarnak munkába áilani, továbbá azokat, kik fosztogatásban, rendbontásban részt vettek. Ezeket a helyi tanács, mely a földosztás ügyeit intézi, a földbirtokreform nyújtotta kedvezményekből kizárja. Szerencsétlenség. Aszódi Imre békésszent- andrási gazdálkodó tanyáján, a gazda két fiatal tanyása a kamarában talált egy gránáttöltést, mely emlékként az olasz frontról került oda. A két fiatal tanyás kivánesi volt a gránát belsejére s azt baltával feszegetni kezdte. Feszegetés közben a gránát felrobbant. Az ajtót, ablakot leszakította a detonáció, a falak összerepedeztek, a két fiatal tanyást pedig izekrs tépte. A vizsgálatot megindították. Katonai kincstári cikkeket nem szabad vásárolni. A hadügyminisztérium rendeletet adott ki, mely szerint a mniszterium tudomására jutott, hogy kincstári élelmi, ruházati, felszerelési és bendezési tárgyak, járómüvek eladatnak, ami nemcsak a kincstárt károsítja, de egyes vidékeket megengedhetetlen előnyökhöz juttat. Ezért az ily tárgyak megszerzését tilalom alá helyezi és felhívja az érdekelteket visszaadásukra, különben megindítják ellenük s büntető eljárást és elszedi a vett tárgyakat. A Motor vendéglő táncvigalmán 1919 január hó 12-én felülfizettek : Földesi János, Nagy István, Málacs Albert 10—10 K, Vig András, Sánta Demeter, Furka György, Pikó András 5—5 K, N. N. 3 K, Fári József, N. N., N N., Kovács Péter 2—2 K, Gerhart János, N. N. 1—1 K. Felülfizettek a harotérről hazatért gyulai nagymagyarvárosi földmives ifjak január hó 5-én rendezett táncmulatságán : Nánási István, Csonka István, Gergely Péter 10—10 K, Gazsó Ferenc 7 K, Csonka Mihály, Kopasz Ferenc, Zsigmond Juliska, Ludvig Adám 6—6 K, Tokai Andrásné, Csőke Péter, Csőke István, Cs. Szabó János, Sóvári Péter, Szilágyi Terézke, Felföldi Györgyné 4—4 K, Domokos József, Fábián József, Juhász Mariska, Demkó György, Luda Mátyás, Faragó József 2—2 K, Juhász Péter 1 K. 84 1—l A Figáró holnap, szerdán megjelenő uj számának vezetőcikkét Lakatos László irta »Aki nem akart«cimmel,amagyarkulturésszinházipolitikáról. Bosnyák Zoltán államtitkár Braun Sándorhoz intézett levelében amaz operai tehetségek iránt érdeklődik, akiket állítólag elnyomnak. Kosztolányi Dezső Forgács Rózsi esztétikai portréját adja és élesen ostorozza azt az üzletes vagy protekciós színházi politikát, mely nem engedi érvényesülni a talentumokat. Kaczér Illés A jelen ifjú művésznő hét száz korona címmel ir a színházi lapoknál jelentkező visszaságokról Hegedűs Gyula nyilatkozik a kollektiv szerződésről és a metreszinész- nők sorsáról, őszinte kritikák, apróságok, intimitások, pletykák vannak még a gazdag uj számban, melynek ára 1 korona 20 fillér és szerdán reggel mindenütt kapható lesz. A lapesinálás művészete. Anatole France irta, hogy az újság mostanában furcsa módon kezd hasonlítani a japáni művészethez \ minél kisebb terjedelme, annál nagyobb gonddal, finomságai kell megalkotni. A municiózus, de egyúttal lázasan gyors munkában, amelyet a modern szerkesztés jelent, Magyarországon kétségtelenül első helyre került a Pesti Napló, amely híressé vált külföldön telefon és táviratszenzációiról. A Pesti Napló mindennap közöl egész csomó eredeti hirt, amelyet előtte soha más pesti lap meg nem kap, olyan nagysulyó tudósításokat, amelyeket mindenkinek olvasnia kell. A mostani bizonytalan korszakban az ország minden rétegére fontos, hogy idejekorán és hitelesen tudja meg a világrázó eseményeket. Hogy a Pesti Napló előljár a lap- csinálás művészetében, azt a legnagyobb külföldi lapok által is átvett hitek igazolják. A riportrészt pedig előkelő és ötletes módon egészíti ki a valóban legjobb magyar belletristák gárdája. — A Pesti Napló előfizetési ára: egy hónapra K 7.80, köztisztviselőknek K 6 50. 758210/28/a/1918. Magyar hadügyminiszter. Körrendelet. Egyszeri segélyek kifizetési határidejéaek meghosszabbítása Az 1918. évi 38790—ein.—28—a) számú körrendelettel (kihirdetve a Budapesti Közlöny 1918. évi december hó 17-iki 239. számában) a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak engedélyezett egyszeri segélyek kifizetésének határidejét arra való tekintettel, hogy a gyors kifizetés egyes helyeken akadályokba ütközik, 1919. év január hó végéig meghosszabbítom. Ebből kifolyólag az illetékes adóhivatalokkal (állampénztárral) az 1919. évi lebruár végéig kell leszámolni. Budapest székesfővárosban a segélyek kifizetése kevés kivétellel már megtörtént, ennélfogva a kifizetés határidejének meghosszabbítása a főváros területére nem terjed ki s e tekintetben külön rendelettel intézkedtem. Utasítom a vármegyei és járási hatóságokat, hogy e rendelkezésről a rendezett tanácsú városok polgármestereit, az adóhivatalokat és a községi elöljáróságokat azonnal értesítsék, Budapest, 1919 január hó 7-én. »• í—i Gróf Festeticü s. k., hadügyminiszter.