Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-12-15 / 52. szám
2 Békét 1918. december 15. Éreztük, hogy akkor ütött a mi elveink órája, hogy azokat állítsuk be az életbe és azok szerint rendezzük be az életet államban, társadalomban — és a többi nemzetekhez való viszonyunkban is. — Hogy ép ez a világborzalom, a népek nagy háborúja fejlesztette a társadalmat oda, azt sejthettük, de nem az elején és különösen nem akkor, mikor győzelemtől mámorosán önmagunk dicsőségétől és nagyságától elbódultunk. Uj elveink igazán újak a társadalom azon hatalmas tömegeinek, melyek eddig részint hatalmi vágytól, részint társadalmi állásuknál fogva, részint felekezeti elfogultságból, részint szűklátókörű nemzeti és faji érzéstől félrevezettetve nem látták az életrevalóság hatalmas erejét ama szociális igazságok tömkelegében, melyek eleddig is a világ elé tárultak. Távol áll tőlünk, hogy letagadjunk minden jóravaló alkotást az elmúlt rendszerben! Távol legyen tőlünk, hogy egy-egy jóindulatú alkotást készséggel el ne ismernénk 1 De mondjuk meg a valóságot, mindez nem volt egyéb, mint a tátongó sebek valamelyes behegesztése. Sokszor kirívó volt az az éles ellontét, amely a rendszer belső lelkülete és az alkotások között kitárult. Mélyen éreztük** hogy ép magának a régi rendszernek gyökerében kell összeomlania, mert foltozgatással nem lehet sokáig bírni. Arra ugyanis nem volt kilátás, hogy a dolgok természetes fejlődési rendje szerint álljon elő a mai világ uj képe. Korhadt rendszereknek az a sajátsága, hogy a hatalomhoz mereven ragaszkodó, az uj idő követelményeivel szemben siket emberek, mondjuk vezető elemek mellé mindig alkalmas és hűséges társul szegődik oda a közfelfogás, mely irtózik a változások mélyreható intézményétől, mely megszokott viszonyaiban nem szívesen gondol uj irányra, kivált ha még azon felül anyagi érdeke is oda vonja. Ha valamit már most határozottan meg lehet állapítani, azt minden csalódástól menten megállapíthatjuk, hogy sokkal több hive volt eddig is az uj elveknek, mint gondoltuk volna. Mi nem ismerünk sem természetben, sem az emberi meggyőződések kialakulásában ugrást Mi azt valljuk, hogy a lelkek mélyében, hol lasabban, hol gyorsabban, de mindenesetre biztosan előrehaladt az uj elvek felé való terelődés. Mi azt halljuk, hogy sok-sok ember lelkében a felgyülemlett a keserűség, az elégületlenség, mely megannyi hullámként közelebb sodorták őket az uj pontok felé. Mi azt is valljuk, hogy sokan maguk sem gondolták, hogy az események rohanó árja ebbe az irányba sodorja őket úgy, lelkűk meggyőződése megérett gyümölcsként lehullott! Es ez a lelki, benső, szemmel nem látható átalakulás ép olyan gyorsan haladt, a mily mereven ragaszkodtak a régi rendszer vezető elvei azon beteg és korhadó rendszerhez, melynek oszlopai voltak. Szinte merev vaksággal zárkóztak el az elvek leheletétől, nemcsak az ablakokat zárták be előttük, de még az ablaktáblákat is jól beszegezték. Talán lehetetlennek gondolták a jelen uj idő beköszöntését, sem a jeleket nem látták, sem fél-feltörő szavát nem hallották, helyesebben látni és hallani nem akarták ! Az idők ilyen fordulata a háború első, igazi gyümölcse. A mint a háború milliók vállaira annyi szenvedést, annyi megpróbáltatást, annyi lelki megrendülést helyezett mint azelőtt évtizedek együttvéve sem, úgy bizonyos, hogy a milliók lelke ép ezen szenvedések és megpróbáltatások súlya alatt annyira mélyreható és erőteljes fejlődésen ment keresztül, mint azelőtt hosszu-hosszu időszakon át nem történt még meg. Annyi bizonyos, hogy ép ez a háború sok millió embert nagykorúvá tett, kik ép ezen öntudatuk kialakulásánál fogva követelik nagykorúságuk jogainak gyakorlását. A gyors, szinte elemi erővel haladó átalakulást máskép megérteni nem is lehet. A lelkekből kitörő, készen kialakult meggyőződés hatalmas érlelője a háború volt, az segítette diadalra. Most kiindulnak az elvek az életbe! Tudjuk, számítunk rá. hogy nagy kitartásra, de még nagyobb munkára, mindezek tetejében erőteljes, önzetlen emberekre várnak, a kik az elveket megalapozzák, a bonyadalmas élet minden ágazatába beviszik és az egész társadalmi életet ezek szerint berendezik. Mind ehhez viszont idő kell, melytől joggal és nyugodt lelkiismerettel várjuk, hogy miután az uj elvek diadalra jutottak, az emberi társadalom boldogulását tényleg emberi lehetőség szerint meg is valósítják. Dr. Pallmann Péter. A közigazgatási bizottság ülése. Hétfőn tartotta a vármegyei közigazgatási bizottság dr. FUzesséry Zoltán főispán, kormány- biztos elnöklete alatt rendes havi ülését. Az elnöklő főispán megnyitván az ülést, szívélyes szavakkal üdvözölte Kiss László helyettes főjegyzőt, aki ebben a minőségében először vett részt az ülésen, a távollevő alispánt is helyettesítvén. Kiss László hivatkozott arra válaszában, hogy 17 évig volt egyfolytában a központban és mint járási főszolgabíró értékes tapasztalatokat szerzett, reméli, hogy még ezekben a nehéz időkben is meg fog tudni felelni a reá váró feladatoknak, kivéve, amikor a helyzet olyan lesz, hogy rajta kívülálló okokból nem tehet eleget a követelményeknek. A november hónapban lefolyt események lehetetlenné tevén, hogy az egyes járások a történtekről pontosan beszámolhattak volna, Írásbeli jelentést az alispán ezúttal sem terjeszthetett a bizottság elé. Dr. Martos József megyei főügyész, aki a vármegye képviseletében részt vett a közélelmezési minisztériumban tartott értekezleten, részle. tesen, élőszóval számolt be az értekezlet eredményéről, melynek a lényege az, hogy Békés-, vármegye termelő vármegye lévén, a közélelmezési minisztériumban az az állásfoglalás jutott kifejezésre a vármegyével szemben, hogy most, amikor az ország többi részeinek ellátására mintegy 6 millió métermázsa kenyérmagra van még szükség s ez ma még nincs kiosztva, Békésvármegye nem számíthat arra, hogy a meglevő készletekből külön részesüljön, hanem a saját terméséből kell az itteni termelőknek az ellátatlanokat ellátniok. És itt volna igen nagy szüksége a közigazgatási hatóságoknak az egyes Nemzeti Tanácsok hathatós támogatására. Mert ha a Nemzeti Tanácsok a népakaratának kifejezői, akkor nekik lenne a feladatuk a nép élelmezését biztositó terményfeleslegek megállapítása és rendelkezésre bocsátása körüli teendőkben segédkezniük. Ez nem requirálás többé, hanem ön- élelmezés, vagyis a meglevő készleteknek az igazságos felosztása Olyan időket élünk, amikor a falatot meg kell osztanunk egymással. Dr. Vangyel Endre tb. főjegyző előterjesztette a beérkezett jelentéseket a november hónapban történt eseményekről s azokról a fosztogatásokról, melyek a vármegyében történtek, s a melyek a köz és vagyonbiztonságot több helyen erősen megzavarták és a tett óvintézkedéseket. A közigazgatási bizottság tudomásul vette a jelentéseket abban a reményben, hogy a további rendzavarások, miután a katonák hazatértek s a népkormány meg tesz mindent, hogy a nép jóléte amennyire az lehetséges, habár szűkén is, de igazságosan kielégittessék, szünő- ben vannak és nem fognak ismétlődni. A folyó ügyek elintézése után a bizottság a helyettes alispán előterjesztésére a vármegye e tisztsége nevében annak együtt nem létében felhatalmazást adott végül arra, hogy a vármegye részére egy személy és egy teher gép jármű szereztessék be, mivel a mai közlekedési viszonyok mellett a vármegyének erre feltétlen szüksége van. Ez a befektetés csak átmeneti, mivel a normális viszonyok bekövetkeztével ezen beszerzett jármüvek mindenkor hasznosíthatók. A vármegyének egy személy autót már sikerült is beszereznie, mely a hivatalos utazásokra a vármegye rendelkezésére áll. Itt a próba, az utolsó nagy próba. Most válik meg, életképes-e ez a nemzet, van-e életerő ebben a népben. Most dől el, nézhetünk-e bizalommal egy uj ezredév elé, vagy visszasülyedünk az örök halálba. Most látjuk meg, ki a hü fia ennek a hazának. Aki hü fia ennek a hazának, annak ma nincs pártprogrammja, annak egyetlen egyéni programmja van : dolgozni. A keresztényszociá- listának legyen programmja : ora et labora ; a nemzetközi tegye félre programmját a nyolc órai munkaidőről, ma minden magyar embernek kettő helyett kell dolgoznia; a negyvennyolcas a munkában keresse és találja az igazi függetlenséget, a radikális irtsa ki gyökeresen a tétlenséget, a kényelemszeretetet. A legkeresztényibb, a legszociálisabb, a legfüggetlenebb, a legradikálisabb programm ma a munka .Minden egyebet tegyünk félre, kapcsoljunk ki. Meg fogjátok látni, ha majd újból virágzik a hon, hogy a munka minden pártprogrammból megvalósította mindazt, ami azokban jó, ami életrevaló, ami a hazára üdvös. Tehát, munkára fel 1 Gazdák, ne hagyjatok egy talpalattnyi földet se megmüveletlenül, ne verje fel gyom még udvarotokat sem ! Mérnökök, tudósok, keressétek és kutassátok fel a haza megmaradó földjében mindazt az értékes nyersanyagot, amit eddig az elvevőfélben levő területekről nyertünk ; építsetek utakat, hidakat, hogy gyorsan közlekedhessünk, gyorsan szállíthassunk. Hatóságok, intézzétek gyorsan az ügyes-bajos emberek dolgait, bírák, ügyvédek, szolgáljátok és szolgáltassátok gyorsan az igazságot, hogy minden ügyes-bajos ember hamar térhessen vissza munkájához. Minden munka úgy végeztessék, hogy a termelő munkát mozdítsa elő, az improduktív munka mindig tartsa szeme előtt, hogy a produktiv munka gyorsabbá és könnyebbé tétele az egyetlen feladata. Ne tanácskozzunk, ne beszéljünk sokan és sokat, minden Demosthenesnél szebben beszél a tett; ne vesztegessük az időt tépelődéssel, a múltak siratásával, minden bajra vigasztalást hoz « munka ; ne töltsük az időt bűnbakok keresésével, a múlt minden bűnét jóvá teszi a szorgalom. Fáj-e, hogy elveszíthetjük a haza területének egy részét ? Dolgozzunk és mindent vissza fogunk szerezni. Elkeserit-e, hogy nem ismernek, félreértenek bennünket ? Dolgozzunk és meg fognak ismerni, meg fognak szeretni. Rosszul esik-e, bogy nincs egy igaz barátunk ? Dolgozzunk és keresni fogják barátságunkat. A leghazafiasabb erény ma a szorgalom, a legnagyobb polit'kai bűncselekmény a semmittevés. Aki nem dolgozik kettőzött szorgalommal, hűtlen a hazával szemben, fellázad a hazafiui kötelesség ellen, izgat a legszigorúbb törvény, a munka törvénye ellen. v Hü fiai ennek a Hazának ! Jöjjön bármi reánk, ne legyen az utókor ítélete rólunk az, amit elkeseredésében jósolt a nagy költő : „Élt egy nép a Tisza táján, századokig lomhán, gyáván.“ Dolgozzunk kitartóan, lankadatlanul, buzgón ; minden munkának minden valódi haszna az országé, mindnyájunké; a mi legfőbb munkaadónk a haza, ne tegyük tönkre munkátlan- sággal, tétlenséggel. A szorgalmas munka napjai után „lesz még egyszer ünnep a világon.“ Dr. Megyesy Ágoston. Bodoki Kálmán. Ezekben a mindenképen szomorú és nehéz időkben városunk társadalmát a Bodoki Kálmán halálával érzékeny veszteség érte. El hunytéval veszített a tudomány is, mert kiváló nagy képzettségű mérnök volt, noha sohasem ütötte dobra tevékenységét a nagy nyilváuosság előtt. Amolyan Szilágyi Dezső-féle tudósra emlékeztet egész lénye, aki bár alkotott, de tudományos munkáit közre nem adta, hanem átadta a tűz enyészetének. A nyugodt élet nagyobb érték volt előtte az előrehaladásnál is, ezért nem vállalkozott a sok fáradtsággal járó hivataliéi teendőkre, noha nyitva állott előtte az ut. Tradíciói Gyulához kötötték. Édesatyja is mint hírneves mérnök a 48-as sza-
