Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-19 / 33. szám

1917. augusztus 19. Békés kék közül ez isk. év folyamán 20-án vonultak be katonának. A román betörés folytán Gyulára me­nekült szülők gyermekeit a főgimnáziumi bizottság minden dij fizetése alól fölmentette, sőt sokat ingyen tankönyvekkel is ellátta. Beiratkozott 340 tanuló, évközben kimaradt 74 tanuló, nagyrészben a menekült szülők gyermekei, kik visszaköltöz­ködtek Erdélybe. A jövő iskolai év szeptember 4-én kezdődik »Veni Sancte«-val. A beiratások 1. 2, 3-án délelőtt 9 órától 12-ig tartatnak. — A szarvasi ág. evang. főgimásiam értesítőjét Mocs- konyi József igazgató tette közzé. 470 tanuló iratkozott be az iskolai évben, köztük 46 mene­kült, kik évközben visszaköltöztek otthonukba. A tanári karnak két tagja hiányzik a háború kez­dete óta. A tanítás rendszeresen folyt egész az év végéig, május 26-ig. A jövő iskolai év szeptember 10-én kezdődik. A beiratások 1 —7-ig tartatnak. A gyulai áll polgári leányiskolában az 1917—18. évi beiratások szeptember hó 1-én, 3-án és 4-én délelőtt 8-11 óráig lesznek. Ez al­kalommal az újonnan belépő tanulók magukkal hozni tartoznak : a múlt évi iskolai bizonyítványt (értesítő-könyvecskét), a születési anyakönyvi ki­vonatot és az ujraoltási bizonyítványt. Bairási dij 3 K, tandíj egész évre 20 K, ifjúsági könyvtár- dij 1 K, értesitődij 1 K, kirándulási alap dij 1 K. A 20 korona tandíj fele beíráskor, másik fele februárban fizethető, a többit beíráskor kell fi­zetni. Javitóvizsgálat augusztus hó 31-én délelőtt D órakor. Tantervkülönbözeti vizsgálat szept. 5-én délelőtt 9 órakor. A békési ref. főgimnázium 1916—1917. iskolaévi, a háborús viszonyokhoz simuló érte­sítőjét az intézet igazgatója : Körber Tivadar ál­lította össze. Az értesítő úgyszólván csak a leg­szükségesebb statisztikai adatok sorolja föl. A végzett tananyagot, a tanári testület s a tanulók névsorát, a változásokat. A javító, magán- és pótvizsgálatok augusztus 31-én tartatnak ; a bei- ratások szeptember 1, 3, 4 és 5-én. A tanítás •6-án kezdődik. 3092, 3107. és 3108—1917. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1917. évre előirt föld és házadó kivetési lajstrom és a IV-ed oszt. kereseti adó pótkivetési lajstromok a m. kir. pénzügyigazgatéság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV.t.-c. 16. §-a értelmében folyó évi augusztus hó 20-tól augusztus hó 28-ig a városi adóhivatal helyi­ségében közszemlére kitéve tartatnak. Azon adózók, akik eme lajstromokban fog­lalt adónemekkel már a múlt évben megvoltak róva, a lajstrom közszemlére tételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első ízben lettek megróva, adójuknak könyvecs­kéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1917 augusztus 18-áu S60 í-i Szikes, adóügyi tanácsnok.-3121—917. Figyelmeztetnek mindazok, kik a már esedékessé vált állam­adó, köröstartozás, hadmentességi dij és köz­adó tartozásaival még ez idő szerint is hátra­lékban vaunak, eme tartozásaikat 8 nap alatt annál is inkább befizessék, mert ennek elmu­lasztása esetén a végrehajtás ellenük minden további értesítés nélkül meg fog indíttatni. Gyula, 1917 augusztus 17. 361 1—1 Szikes, adóügyi tanácsnok. Hírek. Szent István király napja, mely tudvalevő­leg nemzeti ünnep s egyben munkaszünet is, hol­nap lesz. Ez alkalommal a róm. kath. főtemp­lomban ünnepélyes istenitisztelet tartatik, amelyen a katonai és polgári hatóságok képviselői is részt fognak venni. A király születés napja alkalmából a Kos­suth Lajos-téren fényes katonai miliőben nagy tábori mise volt, melyre kivonult a Gyulán állo­másozó katonaság és teljes számban a tisztikar. A polgári hatóságok főnökei és küldöttei is meg­jelentek, azonkívül igen nagyszáma civill közönség társadalmi különbségre tekintet nélkül. A diszes oltár a főgimnázium előtt volt felállítva,. mely mögött foglalt helyet a katonazenekar és- katonai dalárda. Az előtérben rögtönzött talapzaton IY. Károly király mellszobra volt felállítva, élő virá­gokkal körülvéve. A szobor körül ízléses elrende­zésben az ezred által zsákmányolt olasz gépfegy­verek, puskák és egyéb harctéri relikviák díszítették a teret, amelyet nemzetiszinü és feketesága zászlók is ékesítettek. Az ünnepi misét dr. Lindenberger János apátplébános celebrálta fényes segédlettel. Mise alatt a dalárda és katonazenekar egyhzi da­rabok előadásával emelték az ünnepi áhítatot. Szentség felmutatáskor a zenekar a császári him­nuszt, közvetlenül utána pedig a magyar himnuszt játszotta el. Este 7 órakor a péntek esti isteni­tisztelet kapcsán az izr. templomban dr. Adler Ignác főrabbi emlékezett meg magas nivón álló szép hazafias beszédben a Felség születése napjá­ról. A .templom megtelt közönséggel, köztük a katonai tisztikar s a polgári hatóságok képvise­lőivel. Kitüntetések. A király születésnapjára igen sok állami tisztviselő kitüntetését közli a hivata­los lap. Vármegyénk fiai közül a következők ré­szesültek a királyi kegy megnyilvánulásában. Dr. Bartóky József v. b. t. t. földmivelésügyi állam­titkárnak az első oszt. polgári hadi érdemkeresz­tet, Novák Ferenc műszaki főtanácsosnak, dr. Pet- neházy László miniszteri osztálytanácsosnak, dr. Keblovszky-Mayer Lajos ministeri segédtitkárnak és Ipolyi-Keller Gyula ministeri tanácsosi cím­mel felruházott gazd. akadémiai igazgatónak a má­sodosztályú polgári hadiéremkeresztet és Czóbel Károly posta és távirda főfelügyelőnek, a gyulai postahivatal főnökének a harmadosztályú polgári hadi érdemkeresztet adományozta a király. Gróf Széchényi Miklós várnái püspök Nagy­boldogasszony ünnepnapján 645 000 koronát ado­mányozott különféle nemzeti,- egyházi,- s jótékony­célokra. 200.000 koronából Zita alapítványt lé­tesít, amelyből 10 róm. kath. vallásu egyházme­gyei hadiárva oktatást, kiképzést és nevelést kap az elemi iskolától az akadémiai, vagy egyetemi képesítés elnyeréséig. Más tiz róm. kath. vallásu egyházmegyei hadiárva oktatást fog nyerni elemi, fóldmives, vincillér, erdészet, ipar, vagy más szak­iskolában. A még fennmaradó összeg vallás kü- lömbség nélkül, az egyházmegye területéről való s tüdőbajban szenvedő hadiárvák gyógykezelésére fordítandó. A szeminárium javára (előzőleg tett százezer koronás alapítványát kátszázezer koroná­val gyarapítja oly célból, hogy már a IV. gim­náziumi osztályból vegyenek fel növendékeket, akik igy, mielőtt a teológiára kerülnének négy éven át egyházias nevelésben részesülnek, ötven­ezer koronát pedig a Nagyszénáson létesítendő nj plébánia céljára adományozott. Az áldozatkész püspök jótékony adományai immár két és fél millió koronára rúgnak. Honvédségi előléptetések. A honvédség ren­deleti közlönye a király születése napján hozta nyilvánosságra az augusztusi előléptetéseket. A gyulai 2-ik honvéd gyalogezred kötelékében a kö­vetkező kinevezések történtek. — A vezér­őrnagyi címet és jelleget nyerte : Vincz Sándor nyugállományú ezredes, a második honvéd gyalogezred volt parancsnoka. — A tényle­ges állományban kineveztettek : Zöld Mór alezre­des ezredessé, Laki Endre és Horváth Pál őrna­gyok alezredesekké, Nagy Arthur a háború tarta­mára ténvlegesitett, ezredesi címmel és jelleggel felruházott nyugállományú ezredes ezredessé, Schröder Dénes főhadnagy századossá, Káhlich Károly, Oláh Lajos, Ginzery András, Serbán Já­nos hadnagyok főhadnagyokká, Godál József gaz- dászati tiszthelyettes hadnagy-gazdászati tisztté. A tartalékban: Török József, Bogdán Aurél, Lechner Károly, Díecsin Sebő, Kákay István, Scbreyer Ágoston, Schollmann Károly, Dautner Ferenc, Sajtos Ferenc, Scholtz Károly, Kiss Dezső, Fésűs József, Moskovitz Andor, Wetter Béla, Pa- taky Gedeon, Major Dezső, Schwartz Dezső. Ke­rekes Zsigmond, Eller Imre, Szemerédy Géza, Pollák Ernő, Szőke Béla, Herold Mihály, Tamássy Emil,. Endrődy Sándor, Szécsi Andor, Hammer János és Traileszku Lázár zászlósok hadnagyokká, Gombkötő Ferenc egészségügyi zászlós egészség- ügyi hadnagygyá. A népfölkelésnél: Szigethy Antal, dr. Bleuer Lajos békési ügyvéd (4. honvéd gyalogezrednél) hadnagyok népf.. főhadnagyokká, Pataky Sándor, dr. Mázor Elemér szarvasi ügyvéd (4. honvéd gyalogezrednél) népf. tisztjelöltek népf. hadnagyokká, Schöawald Jakab és Hönyigesz Nándor gazdászati tiszthelyettesek népf. hadnagy- gazdászati tisztekké. A kettős honvédek kolozsvári tartózkodása alatt volt parancsnoka Barna Béla alezredes szintén ezredessé lépett elő. Vöröskereszté» kitüntetések. Ferenc Salvator főherceg a vöröskereszt-egylet védnök helyettese a háború alatt a katonai egészségügy körül szer­zett kiváló érdemeik elismeréséül a vöröskereszt hadiékitményes II. oszt. díszjelvényét adományoz­ta : Rziha Alajos gyulai ezredesnek, Wagner Ru­dolf számvivő főhadnagynak, dr. Kiilleg Pál népf. főhadnagynak, dr. Kemenár Elek népf. ezredorvos- nak, dr. Mezey Lajos népf. főorvosnak, Des Eéhe- rolles Krusper István századosnak, mindannyian a békéscsabai tartalékkórháznál. Ténylegesités és kinevezés. A király meg­engedte, hogy Botka Iván akadémiai tanfolyamot végzett 2. honvéd gyalogezred beli tart. hadnagy a hivatásos tisztek állományába felvétessék. A király Abonyi Dezső és Szörényi Andor végzett akadémikusokat a 2. honvéd gyalogezredhez had­nagyokká nevezte ki. Pflanzer-Baltin vezérezredes Gyulán. Pflan- zer-Baltin a cs. és kir. hadsereg főfelügyelője csütörtök este óta városunkban időzik a helyben állomásozó 11. gyalogezred megszemlelése céljá­ból. A hírneves vezérezredes, akinek nevéhez és működéséhez igen sok kiváló sikerű hadiesemény és dicsőség fűződik, a király születése napja al­kalmából tartott tábori misén is részt vett és az ugyanott megjelent dr. Berthóty István várm. főjegyző és dr. Lovich Ödön polgármesterrel be­szélgetve, meleg szavakban adott kifejezést meg­elégedésének és örömének afölött, hogy a katona­ság és polgárság közötti viszony Gyulán a leg­barátságosabb, remélve, hogy ez tovább is ugyan­így fog maradni. Katonai kitüntetések. A király a vasúti ha­diszolgálat terén kitűnő szolgálatai elismeréséül DeutschKzmWi népf. főhadnagynak, a békéscsabai vasúti állomás parancsnokának a koronás arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján, Lei- meter János 101. gy. ezredbeli főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a 3 oszt katonai érdemkeresztet a hadiékitmény- nyel adományozta. Elrendelte, hogy a háborúban vitéz magatartásáért Lobi József 7 vonat z-beli tart. katonai állatorvosnak, polgári életben Csor- vá3 község állatorvosának a legfelső dicsérő elis­merés tudtul adassák. A hadseregparancsnokság az ellenség előtt különösen kötelességbü szolgá­lataiért Juhos László 2. honv. gy. ezredbeli őr­mesternek, ki a 12. hadtest vezérkaránál tábori csendőrőrmesterként volt beosztva, a koronás vas érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján ado­mányozta. Előléptetések a postán. A m. kir. posta és távirda vezárigazgató kinevezte a gyulai posta- hivatalnál Hangyái István posta és távirda se­gédtisztjelöltet és Denhoff Jenőné posta, távirda kiadót II. oszt. posta és távirda kezelővé, illetve kezelőnővé. Két férfi nnpidijns állás töltendő be a gyulai rendőrségnél. Az egyik szeptember a má­sik október 1-én. Az állások 2 K 10 f. napidij és háborús pótlékkal vannak javadalmazva, jelente kezni lehet a főkapitánynál. Oroszországba szóló hadifogoly csomagok. Az Oroszországban levő hadifoglyok címére fela­dott csomagok cimirata a hosszú szállítás és gya­kori átrakás folytán gyakran elmosódik, illetve leválik s emiatt a csomagok egy része nem jut a címzett birtokába. A postahivatalok tehát fel hívják a feladók figyelmét arra, hogy az ily cso­magokban — úgy a mint ez a csomagok feladá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom