Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-01 / 13. szám

4 Békén 1917. április 1. s zab vetést akadálytalanul végezhették. Megkezd­ték a veteményezést is, de erre még hideg az idő. Áprilisban ugyan rendes körülmények között esőre van szükség, most azonban a rendkivül sok csa­padék után legalább két hétre kivételesen száraz időre volna szükségünk. Felfordult Illótoros. Hétfőn reggel nagy szenzációja volt Csabának. Az Andrássy-uton hi­bás váltóállítás következtében a Békésről haladó motoros egypár kocsija a kitérőnél fölfordult. Szerencsére emberéletben nem esett kár. Csupán egy kis forgalmi akadályt csinált a kis vasúti baleset, melynek igen sok nézője akadt. Felrobbant benzin. A tótkomlósi tanyák kö­zött március hó 21-én végzetes szerencsétlenség történt. Börcsök Hihályné tanyáján tüzet rakott két orosz fogoly, hogy megmelegedjenek. A tűz köré ült az asszony is a kis gyermekével. A ned­ves fa azonban nem akart lobbot vetni s azért az asszony benzines tartályból benzint akart a tűzre önteni. Alig locscsantott ki egy két cseppet, a tartály nagy dördüléssel fölrobbant s a körülötte ülők lángba borultak. Az asszony pár óra múlva rettenetes kínok között meghalt. Az egyik orosz fogoly s a Börcsökné 12 éves fia is oly súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy életben maradá­sukhoz kevés a remény. Halálosások. özv. Belenta Jánosné született Boholy Lotti 63 éves korában Békésen elhunyt. Nagy részvét mellett temették el március 21-én. Halálát három fia, két leánya és kiterjedt nagy rokonság gyászolja. — Özv. Schäfer Lipótné sz. Schönfeld Berta, életének 68-ik évében Békésen elhunyt. A tisztes matróna csupán két héttel érte túl férje Schäfer Lipót ny. igazgató-tanitó halá­lát. Temetése március 25-én volt nagy részvét mellett. A Gynlai Általános Ipartestület Dohaij Ferenc elnőklésével vasárnap délelőtt 10 órakor tisztujitással kapcsolatos IY-ik évi rendes közgyű­lését tartotta. Az évi jelentést, zárszámadást, vagyonmérleget, az elaggott iparosok rokkant alapjának számadásait és a jövő évi költségelő­irányzatot egyhangúlag tudomásul vették. Úgy­szintén a jegyző által előterjesztett tag és ügy­forgalmi jelentést is, mely szerint az ipartestület tagforgalma az 1916 évben az év elején volt 479 iparos, az évfolyamán felvétetett 16, töröltetett 15, maradt az év végén 470. Segéd voll az ipar­testületnél bejelentve az év elején 132, az év folyamán bejelentetett 180, kijelentetett 192, maradt az év végén 120. Tanonc volt az év ele­jén 350f az év folyamán szerződött 120, felsza­badult 119, szerződés felbontatott 48, maradt az év végén nyilvántartva 303 Gyűlés tartatott 4 előljárósági, 1 közgyűlés és 1 szakosztályi érte­kezlet. Az iktatóba jegyzett ügydarabok összesen 621 szám. Ezenkívül dacára a békéltető-bizottság hiányának számosak ügye tanácsadással kedvezően intéztetett el. A tisztujitással kapcsolatban, Krizsán András elölj, tag indítványára elnöknek 3 évre Dobay Ferenc, jegyzőnek Gyepes Gergely, pénz- tárnoknak Szabados János ős ügyésznek dr. Jeszenszky Nándor közfelkiáltássá,1 egyhangúlag ujből megválasztattak. Elnök indítványára a köz­gyűlés egy évre a 3 számvevő és 24 előljárósági tagságra a felolvasott névsor szerint a következő­ket választotta meg az előbbire : Schneider Mátyás, Bekker Antal, Kátay Ferenc, az utóbbira: Katona István, Névery István, Balog István, Barát István, Bisitz Elek, Dermencsin János, Implom János, Krizsán András, Karácsony Mihály, Kelemen Miklós, Mihálik János, Makray Sándor, Névery Antal, Titz Reinhardt, Sal József, Sülé József, Somogyi János, Szepessy Sándor, Szikes Béla, Szilvási József, Volent Mihály, Werner Lajos, Kukla István és Somogyi Lajos. A két utóbbi a hadbavonult két számvevő helyettessének is jelöl­tetett. Porosz kőszén szállit&sa. Az aradi kereske­delmi és iparkamara arra való tekintettel, hogy a szállítási nehézségek enyhülésével a porosz kő­szén behozatala lehetővé válik és a kormány is intézkedett már, hogy április havában megfelelő mennyiségű porosz kőszén kerüljön Magyaror­szágba. megkeresést intézett a vármegye alispán­jához, hogy hirdetményben hívja fel a porosz kőszenet fogyasztó ipartelepeket, hogy április havi szükségletüket azonnal rendeljék meg rendes szá­ntójuknál és ha a szállító nem magyarországi, hanem külföldi kereskedő, úgy a szállító pontos nevét és címét, valamint a megrendelt mennyi­séget haladéktalanul jelentsék be írásban a ka­mara irodájának, FéuibevüUók Gyulán. A fémbeváltás még rövid határidejére való tekintettel a Fémközpont most hivatalosan közli velünk, hogy Gyulán a következő fémbeváltó helyek működnek: Lakos Jenő, Schillinger Lipót. A tisztviselők kertészkedő csoportja vasár nap délután a városháza nagytermében alakuló értekezletet tartott, amelyen az előkészitő-bizottság nevében Bodoki Kálmán műszaki tanács és dr. Berthóty István vármegyei főjegyző számoltak be eljárásuk sikeres eredményéről, amelyet már is­mertettünk. Az értekezlet örvendetes tudomásul vette a gróf Almásy-féle földterület kibérelését és annak már végrehajtott felosztását és ennek kap­csán Ondrus Cyrill uradalmi főintézőnek a terü­let megmunkálásáért, s általában minden irány­ban megnyilatkoztatott előzékenységéért hálás köszönetét szavaztak. Az értekezlet az előkészitő- bizottság által választott vezetőséget: Bodoki Kálmán elnököt, dr. Berthóty István gazdát, Deimel Lajos pénztárnokot és Diósi Béla szertár­nokot tisztségükben megerősítette, azután a csősz fogadást a vetőmagvak megsürgetését és egyéb adminisztratív teendőket beszélt meg. A hót de­rekán megérkezett a közélelmezési hivatal értesí­tése a polgármesterhez, a legfontosabb vetőmag, a burgonya kiutalása felől. Sajnos, a rendelkezésre bocsátott burgonya alig egy ötödét teszi ki annak, amit az érdekeltek rendeltek, s amire feltétlenül számítottak is. Most nagy gondot fog okozni a hiányzó mennyiség beszerzése, mert a közélelme­zési hivatal nagyon szűkösen szabta meg a bur­gonyával bevetendő területet, ennél mindenki többet szándékozik bevetni. A közélelmezési hiva- vatal értesítése szerint 52 80 mázsa burgonya fog a napokban a kertészeti csoport igényeinek rész­beni kielégítésére érkezni, megjegyezvén, hogy a művelésre bejelentett területnek körülbelül 16%-át véli burgonyával bevetendőnek, úgy hogy az or­szágos megállapításnak megfelelően egy katasztrális holdra 10 métermázsa, tehát egy négyszögölre 665 gr. számittassék. Egy résztvevőre körülbelül 200 négyszögölet számítva burgonyával beveten­dőnek egyénenkint 32 négyszögölet számit, melyre tehát 20 kg. burgonya vetőmag esik. Természe­tesen vetőmagból csak azok részesülhetnek, akik a felterjesztett ivén megrendelést tettek. A vető­mag árát még nem tudja közölni, de igyekszik a teljes díjmentességet kieszközölni. Elrendeli annak ellenőrzését, hogy a vetőmag rendeltetésének meg­felelően használtassák fel. A kilátásba helyezett egyéb vetőmagvakra csak később fog értesítést ad­hatni, addig is ajánlja, hogy a különleges és kisebb mennyiségben beszerezhető vetőmagvakról a ker­tészkedő csoport maga gondoskodjék. A munka­eszközökről szintén csak később fog értesítést adhatni. A kertészkedő tisztviselők különben a kiosztott terület legnagyobb részét már a múlt hét folyamán művelés alá vették és a koraiak ve- teményezését már nagyon sokan el is végezték. Csnvározás vámért. Több vidéki malom .di­vatba vette, hogy az őrölni való gabonának a malomba való összehordásáért, amit boldogabb időkben a malmok ingyen végeztek saját érde­kükben, 2—3 százalékos vámot vesznek a gabo­nából. A fuvarozásnak díjazásáért való teljesítése nem eshet kifogás alá, de azzal, hogy ezt a díja­zást gabonában szedik'egyes malmok, a különben is szűkre szabott fejadagokat kevesbítik meg és miután ezen vám nem eshetik hatósági ellenőrzés alá, az igy nyert gabonamennyiséget elvonják a közfogyasztás elől. Ez okból az alispán körrende- letileg figyelmeztette a hatóságokat, hogy ily kü­lön yám szedése meg nem engedhető és akik mé­gis ily vámot szednek, ezért felelősségre vonandók. Kiutasítod kérelem. Orosháza község aziránt folyamodott, hogy a községben rekvirált árpából 200 mmázsa engedtessék át neki, hogy a lakos­ságnak vetőmag céljaira szétoszthassa. A földmi- velésügyi minister arról értesíti az alispánt, hogy a kérelmet nem teljesiti, mert a már engedélye­zett vetőmag mennyiségen felül többet nem ad­hat a vármegye lakosságának. A hármas körüzsi halászati társalat halá­szati jogának bérleti ügye hosszabb idő óta fog­lalkoztatja hatóságainkat. A földmivelésügyi mi­niszter ugyanis elrendelte, hogy a társulati sza­bályokat be nem tartó társulat ügye hatósági kezelésbe vétessék és a halászati jog hatósági árverésen adassék bérbe. Az alispán által igy foganatosított bérbeadásba Rebenits Antal nem nyugodott bele, azt vitatván, hogy neki, a kinek a vizterülettel kapcsolatos haltenyésztő telepe van, a bérletre előjoga volna és azt neki kellene bérbe­adni. A közigazgatási bizottság elutasító határo­zata ellen beadott panasz ügyében most ítélkezett a közigazgatási bíróság és a panaszt elutasítva a bérbeadást végleg megerősítette, mert panaszosnak holtKörözs-mederi területe rendszeres haltenyésztő telepnek nem minősíthető és igy a vitatott elő­jogra semmi alap nem áll fenn. Haltcnyésztés a homokbányában és bikában. A polgármester a földmivelésügyi minisztertől szakértő kiküldését kérte, annak megállapítása végett, nem-e lehetne a város végén levő homok­bánya és bika nevű gödrök vizét hallal betele- lepiteni ? Előbbiben már régebb idő óta voltak apróbb halak, de éppen a múlt évben, eddig ki nem derített okból az egész állomány egy nap alatt elpusztult, s mint emlékezetes, napokon át türhe'etlenné tette bűzével a környéket. Most, hogy az élelmezési viszonyok napról-napra ne­hezebbek lesznek, nem volna rósz a terv meg­valósítása. Talpbőr a tisztviselőknek. A lábbeli drága­ságot és a talpbőr hiányt talán legjobban a fix fizetésű tisztviselők érzik meg, akik szűkös jöve­delmükből a mai 'drága cipőárakat megfizetni nem képesek, társadalmi pozíciójuk pedig a me­zítláb járást nem engedi meg. Az állami tisztvi­selők köre utján a kereskedelemügyi ministert felkérték, hogy részükre maximális árért talpbőrt utaljon ki. Kérelmük nem járt sikerrel, de kilátás van arra, hogy a tisztviselők egyrésze és pedig a legkisebb fizetésüek mégis kapnak valami keveset. A minister a következőket válaszolta: „Folyó évi március 4-én kelt beadványára értesítem, hogy a kisebb fizetésű (bezárólag X. fizetési osztályig) állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak ellátá­sára havonta bizonyos mennyiségű bőrt fenntar­tottam, olyformán, hogy az egyes magyar királyi minister urak maguk gondoskodnak a saját tár­cájuk körébe eső alkalmazottakról. A kérvényt ennek alapján nem találtam teljesíthetőnek, mert az egyes tisztviselő csoportoknak tárcánként cso­portosulva külön kell ezirányu kérelmeiket saját ministereik elé terjeszteni.“ A benedeki legelő haszonbérbe adásáról felvett jegyzőkönyvet, illetőleg az árverést ered­ményét, a tanács a legutóbbi képviselőtestületi közgyűlésen mutatta be. A közgyűlés nem tar­totta megfelelőnek a Lipták Galó Pál és társai békéscsabai lakosok 13300 koronás ajánlatát és uj árverést rendelt el. A f. hó 27-én megtartott árverésen Oláh Márton és társai ugyancsak békés­csabai lakosok 17.780 koronás legmagasabb ígé­retet tettek, ami magába véve igazolja a közgyű­lés helyes álláspontját. Liptákék azonban meg- felebbezték az árverést megsemmisítő határozatot és perrei fenyegetőznek, ha a már birtokba vett legelőt nem hagyja a város az ő kezükben. Alig hisszük, hogy az esetleges pereskedéssel elérhetik céljukat, mert hiszen a városi szabályrendelet szerint minden árverés csak a közgyűlés jóváha­gyásától feltételezetten kötelező a városra nézve és nem vitatható, hogy a közgyűlésnek jogában volt az uj árverést elrendelni. A legelő bérbeadás ügye különben a szerdai közgyűlés elé kerül. Szénhiány a villany telepen. Tavasz bekö- szöntével a magánháztartások túlnyomó része fel­szabadult a szénbeszerzéssel járó gondoktól és kellemetlenségektől és most már leginkább az ipar vállalatok érzik a széninség bajait. A redu­kált üzemmel dolgozó gyulai villamossági rtársa- ság március elején mindössze 4 waggon szenet kapott a szénközponttól, de a további küldemé­nyekre hiába vár. A napokban újabb kérvényt nyújtott be a polgármester utján a szénközpont- hoz, amelyben havonként 8 waggon szenet kér rendszeresen kiutalni, mert máskülönben az üze­met csak napi 6 óra hosszáig lesz képes fenntar­tani. A polgármester a beadványt beterjesztette a vármegyéhez s úgy Ambrus Sándor főispán, mint dr. Daimel Sándor alispán támogatását kérte, a kérelem kedvező elintézésének keresztülvitelére. Ha a szénhiány miatt az üzem újabb megszorí­tása válna szükségessé, az természetesen csak a nappali üzem rovására esnék, ami nagy zavarokat okozna villanyerőre berendezkedett iparvállalataink, köztük a hadfelszerelést készítő bakkancsgyár üze­mében, de nagy bajokat okozna a közkórháznál is, ahol a mütő és más laboratóriumok az áramot egy percig sem nélkülözhetik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom