Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-11 / 6. szám

4 Kekes 1917. február 11. ban meghalt. — Elnök volt Tóth Ferenc kir. törvényszéki biró. Bírák: dr. Frailer Jenő és dr. Megyesy Ágoston kir. törvényszéki bírák, jegyző dr. Révész Mihály kir. törvényszéki jegyző, közvádló dr. Konrád Ernő kir. ügyész Védő dr. Follmann János ügyvéd. Rendes esküdtek: Pribelszki Pál, Tóth Márton. Janurik András, Kliment Mihály, id Kovacsik Károly, Kner Izidor, Vetési Sándor, Kapronczai Kálmán, Hrabovszki Mihály, Zsigmond György. Keresztes Mózes, Schwartz Lipót. Pótesküdtek: F. Sál József, Dányi András Az Ítélethozatalban részt vettek : Kner Izidor és id. Kovácsik Károly A bíróság erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mon­dotta ki bűnösnek a vádlottat, a kit jogerősen 4 évi börtönre ítélt. Eladó ház. A József főherceg laktanya szom­szédságában, a hetipiac igen for­galmas helyén levő Kossuth Lajos-utca 23. számú sarokház, melyben régi fiiszerüzlet van és egyéb célra is nagyon alkalmas, kedvező feltételek mellett eladó. Feltételek megtudhatók: özv. KOPASZ PETERNÉNÉL Szent István-utea 25. szám alatt. 64 1-3 Február 9-én a szándékos emberölés kísérletével vádolt Csik Péter bűnügye tárgyaltatott. A ne­vezett vádlott Orosházán 1916. évi május hó 12-én vejére Verasztó Mihályra jelentéktelen szó­váltás után két Ízben revolverrel rálőtt, de annak csak a balkarján okozott jelentéktelen sérülést. A biróság a következőkből állott: Elnök : Tóth Ferenc kir törvényszéki biró Bírák : Sink t Endre és dr. Megyesy Ágoston kir. törvényszéki bírák. Jegyző : Rimóczy József kir törvényszéki jegyző Közvádló : dr. Konrád Ernő kir. ügyész. Védő: dr. Széki Armin ügyvéd, sértett kép viselője : dr. Berényi Armin ügyvéd. Rendes esküdtek : F. Sál József, Zsigmond György, Csapó György, Kliment Mihály, Zuzmann János, Hrabovszki Mihály, Vetési Sándor. Matusek András, Kapronczai Kálmán, Schwarcz Lipót, Drenyoszki János, Mester Gábor. Pótesküdtek: Hajdú Lajos. Hégely János. Az ítélethozatalban részt vett : .Kaproncay Kálmán, Zuzmann János A biróság könnyű testi sértés vétségében mon­dotta ki bűnösnek Csik Pétert és ezért jogerősen 5 hónapi fogházra ítélte Kiadó Dobai-utca 6. szám alatt Kétszobás udvari lakás előszobával és mellék- helyiséggel kiadó. egy három szobás lakás mellékhelyiséggel ápr. 24-től és egy utcai buto- rozottt szoba különbejá- rattal. Egy félemeletes és egy földszintes mag­tár is kiadó. — Bővebbet a háztulajdonosnál. 42 2—2 Ugyanott használt bútorok is kaphatók. Maj er hűl orrakiúv. 521-1 E LADÓ II ÍZ! Gyulán- Vá­rosház-utca 16. szám alatti ház eladó. Értekezni lehet Huszka Ferenccel Gyulán. Novák-u 7. 65 i-j A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a ha­tósági fémbeváltást nagyobb körben kiterjesztettem olykép­pen, hogy ezután nemesek az eddig átvett háztartási fé­meket veszem át, hanem azokon kívül bármiféle törött sár^a vagy vörösrezei, ócska vagy uj ól­mot ónedényeket, Syphon le­jeket, forrasztó ónt, csapáary- fémeket, betűiemet, horganyt, használhatatlan cink kantát vagy fürdőkádat stb. az eddig át nem Eladó ház! Gyulán. Vad-utca 3. sz. alatti ház. mely áll 4 szoba és mellékhelyiségekből, sza­badkézből azonnal eladó. Ér­tekezni lehetaházban lakó iíj. Möller Jakab tulajdonossal.i“2 J^fYULÁN (Kisromán város) Templom-utca ITT 17 á. szám alatti ház, mely áll: 2 utca szoba, konyha, pince stb Szabadkézből eladó. — Értekezni lehet a házban lakó tulaj donossal 57 1—3 E sz LADO FOLD! Siórét 65. számú tanya, 45 hold jól termő szántófölddel szabadkézből eladó Értekezni lehet a fenti alatt a tulajdonossal Erdős Mihálylyal. 6: 1-1 t ^LADO UAZ ! Gyulán, Zsinór utca J 27. szám alatti ház, mely áll 4 szoba és mellékhelyiségekből szabadkézből azon­nal eladó. Értekezni lehet a házban lakó vett tárgyakat a hatóságilag meg­állapított legmagasabb árakon kész- pénzfizetés mellett bármikor átve­szem. — Egyben tudatom, hogy ki­tűnő minőségű üstjeim érkeztek, amelyek alkalmasak zsirsütésre, iekvariözésre, szappanfőzésre és mosásra. — Kiváló tisztelettel L»3ios Jenő 591-1 első gyulai jogosított hadifémbeváltó. tulajdonossal 60 1 — 1 Eiadé ház. Gyulán, Szent István utca 31 számú ház szabadkézből azonnal eladó Értekezni le hét a házban lakó tulajdonoszal. 62 1 1 E ladó ház: Gyulán, Szent István utca 57. szám alatti ház, korcsma helyi­séggel eltávozás miatt szabadkézből eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal 56 1-1 15622—1917. Árverési hirdetmény. Gyula város tanácsa közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező s a szent- benedeki nagymajor épületek mellett elterülő 426 117—1100 hold területit legelőt 1917. évi február hó 20-án délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében megtartandó árve­résen a legtöbbet ígérőnek 3 évre haszon­bérbe adja. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt Szikes György tanácsnoknál megte­kinthetők. Gyula, 1917. február hó 8-án. Dr. LOV1CH ÖDÖN 63 í-i polgármester. Eladó ház! Gyulán, Nagyváradi-ut 7. sz. ház szabad- k* /bői eladó — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. ői 2 _3 . Kiadó lakás. Gyulán, (Kisrománváros) Templom-utca 15. sz. házban 3 szoba és üvegezett folyosóból álló s/.t-p lakás 1917. április 1-től kiadó. Értekezni leimt a házban lakó tulajdonossal. 49 2—3 40 Kiadó lakás! 2~2 Bajza-utca 5. számú házban 3 utcai szoba, konyha mellék- helyiséggel április 24-töl kiadó. Értekezhetni lehet a házban levő tulajdonossal. ~-----------------------I­Portás kerestetik a Komló szállodába. A nőmet nyelv tudása okvetlen szükséges. Rokkant katona előny­ben részesül. 55 2—2 fiüili, Hiiiiiil-ilca 27.SZÍ11 Bri-féle háZ SZÉÉZi mm eladó. Értekezni lehet Benkő János építő­mesternél Gyula. Jókai Mór-u. 20. 12—20 lóerős benzin vagy villany motort keresek bérbe. Ugyanott gyakorlott asztalos segédek is felvétetnek. 3-3 Cím a kiadóhivatalban. MM Mihály-utca 17. szám alatti ház szakad házi azonnal eladó. Értekezni lehet a libán labó lalaidnssal. >, 6yulaii 1917. a kiadótnlaidouos Dobay János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom