Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-18 / 46. szám

1917. november 18. Békés 3 A felszólalások után a bizottság a jelen­tés tudomásul vétele mellett Ladicsnak a vas­úti tolvajlásokra vonatkozó indítványát el­fogadta. Az állatorvosi jelentés felolvasása után az italmórósi illeték ügyében eljáró bizottság elnökéül dr. Ladies Lászlót, elnökhelyetteséül dr. Török Gábort jelölték ki. A vármegye október havi közegészség­ügyi állapotáról dr Zöldi/ János vármegyei t főorvos az alábbiakban számolt be: A közegészségügyi viszonyok általában kedvezőtlenek voltak és az előző hónaphoz viszonyítva annyiban rosszabbak is, hogy a heveny ragadós bajokban megbetegedettek száma 143-al több volt. Az egyes szervek betegségét és lefolyá­sát illetően leginkább a légző szervek huru- tos megbetegedései fordultak elő. Leggyakoribb halálok a tüdővósz volt. A heveny ragadós bajok közül elő ­fordult: difteria 87 megb. 23 halálozással vörheny 104 „ 22 V> kanyaró 1 „ 1 hastífusz 142 » 23 vórhas 23 » 4 Összesen 357 megb. 73 halálozással (17 százalék). Amint a kitüntetett adatok igazolják, a heveny ragadós bajok közül a hasihagymáz volt uralkodó, amely az összes megbetegedé­seknek majdnem felét adta. A betegség 17 esetben ószleltetett, ezek közül Békés, Békés­csaba, Tótkomlós községekben és Gyula vá­rosában fordult elő nagy számmal Orvosrendőri vizsgálatot végeztek élőn 242, hullán 3 esetben, orvostörvónyszékit pe dig 8 könnyű és 1 súlyos testi sértés eseté­ben. Gyógysavóval beoltottak 55 difteriás egyént, akik közül meggyógyult 50, meg­halt 5. A halvaszülöttek száma 8 volt, az el­vetélteké 10. Zádor Mór kir. tan. pénzügyigazgató je lentóse szerint a törvényhatóság területén az óv végéig előírásba vett összes állami egye­nesadó összege 4200000 K, befizetés a múlt hó végéig 3397344 K, tényleges hátrálok te­hát 802656 K, csupán az elmúlt hóban be­fizetve 257309 K, az elmúlt óv hasonló idő­szakában befolyt 230009 K, ennélfogva az ok­tóber havi befizetés eredménye a múlt »évi október havi befizetés eredményénél 27300 koronával kedvezőbb. Hadmentessógi díjban hátrálok összesen 39840 K, erre befizettetett 5547 K, tényleges hátrálok 34393 K. Jövedelemadóban befolyt 2281 korona A jövedéki ágazatokban elért eredmény 572338 korona. MiMer Sándor kir. tanfelügyelő beszá­molva a múlt hónapban végzett iskolalátoga­tásairól bejelenti, hogy az üres tanítói állások nagyrósze hélyettesitóssel betöltetett, de azért ma is sok helyen csak váltakozó rendszerrel folyhat a tanítás, a tanító hiányon újabban óvónők kirendelésével segítenek. A jelentés tudomásul vétele után több tanító előlépési és javadalmazási ügyét referálta. Horváth Béla műszaki tanácsosnak a köz­utak állapotáról szóló jelentéséhez dr. Török Gábor szólt hozzá. A vasúti közlekedésnek egy nagy akadálya, hogy a sok u as mellett ezek legtöbbje még oly óriási batyukkal uta­zik, hogy nemcsak a helyet foglalja el, de azoknak ki- és berakása minden állomáson hosszú ideig fenntartja a vonatot. Szóvá teszi azt a visszásságot, mely a nagyvárad-vésztői vonalon fennáll, ahol Kótpuszta állomáson az összes utasoknak le kell szállani és uj jegyet kell váltani, ami félóránál több késést okoz a vonatnak, amely azután nem kap csatlakozást más vonathoz. Dr. Daimel Sándor alispán kijelenti, hogy a panaszok ügyében átirt az illetékes vasúti igazgatóságokhoz. A többi szakelőadó jelentésének tudomá­sul vétele és kisebb jelentőségű előadmányaik elintézése után áz ülés véget ért. 4165—1917, Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1917. évre előirt tőkekamat és útadó kivetési lajstromok a m. kir. pénzügyigazgatcság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-c. 16. §-a értelmében folyó évi november hó 18-tól november hó 20-ig a városi adóhivatal helyi­ségében közszemlére kitéve tartatnak. Azon adózók, akik eme lajstromokban fog­lalt adónemekkel már a múlt évben megvoltak róva, a lajstrom közszemlére tételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecs­kéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1917 november 17-én. 493 í-i Szikes, adóügyi tanácsnok. Hírek. Közvetlenül lapunk zárta előtt kapjuk a megdöbbentő hirt, hogy dr. Fábry Sándor az Arad-Csanádi egyesült vasutak vezérigazgatója szombatra virradó éjjel Aradon agyvérömlés kö­vetkeztében váratlanul meghalt. A származás kö­telékén kívül húsz évet meghaladó lelkes buzga­lommal betöltött és sikerekben gazdag közpályá­jának szálai fűzik őt Békás vármegyéhez, a mely­nek szolgálatában tiz éven át mint aljegyző, fő­szolgabíró és főjegyző, majd további tiz éven át- mint a vármegye alispánja minden időknek egyik legkiválóbb tisztviselője volt. Tiz évi alispánság után 1905. évben Békésvármegye főispánjává ne­veztetett ki, ötnegyed év múlva azonban az Arad- csanádi vasutak vezérigazgatójává hivatván meg, eltávozott a vármegye éléről és Aradra költözött, ahol azóta e minőségben és többrendbeli közgaz­dasági téren fejtett ki széleskörű munkálkodást. Az ő főtisztviselői működésének idejére esik a vármegye közigazgatási és gazdasági fejlődésének legjelentősebb korszaka, amely fejlődésnek az ezt elősegítő létesítményeknek rendkívüli ügybuzgal­mával és ügyszeretetével nagy részt kezdeménye­zője és legíáradhatatlanabb munkása is volt. Ed­digi híradások szerint holttestét az Aradon vasár­nap történő gyásztisztesség után Békéscsabára szállítják és ott hétfőn délelőtt helyezik örök nyugalomra, a mikor is a vármegye közönségé­nek is alkalma fog nyilai, hogy kiváló fia iránt hálás elismerését és kegyeletét impozáns módon juttassa kifejezésre. A haláleset hírére a vármegye- házán és a vármegye középületein a gyászlobo­gókat kitűzték és a törvényhatóság nevében dr. Daimel Sándor alispán nagyobb küldöttséggel ko­szorút fog helyezni a ravatalra. Visszahelyezés A király elrendelte Iinfl Ferenc várakozási illetékkel szabadságolt 2. hon­véd gyalogezredbeli ezredesnek, az újonnan meg­ejtett felülvizsgálat eredménye alapján mint szol­gálatképesnek,'ti tényleges szolgálati állományba való visszahelyezését. Mint megirtuk, Ruff ezredes a Karánsebesen állomásozó 2. honvéd pótzászlóalj parancsnokságát vette át. Hősük kitüntetése. A király az ellenséggel szemben vitéz magatartása elismeréséül Tarán István 101. gyalogezredbeli t. hadnagynak a ka­tonai érdemkereszt 3. osztályát a hadiékitmény- nyel és a kardokkal, a háborúban teljesített ki­tűnő szolgálatai elismeréséül Sál Gyula gyulai járási állatorvos, egy tábori lókórházhoz beosztott állatorvosnak a koronás arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. A hadsereg parancsnokság a 2. honvéd gyalogezredben Latinka Sándor népf. hadnagynak, Tóth Nándor őrvezető­nek és Deutsch Kálmán szakaszvezetőnek a 2. osztályú ezüst vitézségi érmet, Gyapjas József népfelkelőnek a bronz vitézségi érmet újólag ado­mányozta. Biró György népfölkelő, Biró Mihály földmi vés polgártársunk fia a kis ezüst és bronz vitézségi éremmel és a Károly csapat kereszttel lett kitüntetve. Leikész választás. A szatmármegyei Nyir- parasznya ref. egyház községe a folyó hó 11-én tartott lelkész választáson lelkészül egyhangúlag Fehésházy Jenő helybeli ref. segédlelkészt vá­lasztotta meg. Az újonnan megválasztott lelkész híveitől a ma délelőtti Isten tisztelet alkalmával búcsúzik el. Megválasztásával társadalmunknak egy kedves, tehetséges tagja hagyja el városunkat. Türelmetlenek a hadisegélyes asszonyok. A kormány tudvalevőleg a november elsején szen­tesített indemnitási törvényben felhatalmazást ka­pott, hogy a hadbavonultak családtagjai részére eddig fizetett nyomorúságos hadisegélyeket ren­deletileg felemelje. A segélyek felemelésének mér­tékéről a ministerelnök egy ízben nyilatkozott, de mind a mai napig ez a nyilatkozat az egész, ami ezirányban történt, a hadisegély emelésére vonat­kozó kormányrendelet azonban a mai napig sem I)r. Fábry Sándor. ,készült el és az alsóbb hatóságokhoz semmiféle utasítás nem érkezett. Ennek dacára már a múlt hónapban is és a most folyamatban levő segély­fizetéseknél néhány, a nélkülözésekbe már bele­fáradt asszony felbujtására a segélyes nők han­gosan követelték Erdős Gyula jegyző s Alcser Antal főszámvevőtől, a szerintük már kiutalt, de jogta­lanul visszatartott magasabb segélyek kifizetését. Az elkeseredett asszonyokat sem a jegyző, sem a főszámvevő nem voltak képesek meggyőzni róla, hogy a magasabb segélyről még a kormány vég­rehajtási rendelete sem készült el s hogy jogos kívánságuk még nagyon korai a helyi hatóságok­kal szemben. Az asszonyok küldöttsége felkereste Zádor Mór kir. tanácsos, pénzügyigazgatót is, aki­től ugyanezt az információt nyerték, de még ebbe sem nyugodtak meg a félrevezetett hők, hanem küldöttséget menesztenek a belügyministerhez vélt sérelmük orvoslásának kieszközlése végett. Már pedig — sajnos — bármennyire nagy szükséget szenvedjenek is egyes segélyezett családok, még az esetben sem juthatnak hozzá ebben az eszten­dőben a felemelt segélyhez, ha az erre vonatkozó kormányrendelet sürgősen kiadatnék, mert annak végrehajtása, a magasabb összegek kiszámítása hosszabb időbe telik. A városi pénztár költözködése. Gyula város pénztára, amely már kezdettől fogva alkalmatlan, szűk helyiségbe volt összeszoritva, a hábora alatt megnövekedett forgalmat pedig csak óriási nehéz­ségekkel bírta a szűk helyen lebonyolítani, a múlt hét folyamán tágasabb terembe költözött át. A pénztár helyiségét a városháza bal szárnyába, a rendőrkapitányság volt irodahelyiségébe tették át. Bejárata az udvar felöli folyosón van. A rendőr- főkapitány volt hivatalos szobáját Szikes György adóügyi tanácsnok foglalta el, mig a felszabadult pénztárszobában az adóhivatal terjeszkedett el, amelyre szintén ráfért a tágasabb helyiség. Az uj beosztásnak a közönség a most lezajtott adóne­gyed és hadisegély fizetéseknél már nagy előnyét tapasztalta. Az adófelszólamtási bizottság Gyulán, a pénzügyigazgatósági székház termében folyó hó 26-án kezdi meg a III. osztályú kereseti adó ki­vetés ellen beadott felebbezések, valamint az adózó felek által adómérséklés iránt előterjesztett kérel­mek elbírálását. A bizottság előtt az érdekelt adózók személyesen is megjelenhetnek és az Írás­ban már beadott felebbezésüket szóbelileg is meg­indokolhatják. A bizottság naponként délután fél 3 órakor kezdi tárgyalásait s munkarendje a követ­kező : November 26-án Orosháza, Tótkomlós, Gá­doros és Békéssámson községek adózóinak feleb- bezései. 27-én Békés, Mezőberény, 28-án Gyula város, 29-én Gyulavári, Doboz, Kétegyháza, 30-án Öcsöd, Szarvas, december 1-én Szeghalom, Vésztő, Körösladány, Füzesgyarmat, Békéscsaba, Újkígyós, Gyoma. Elintézésre kerül mintegy 180 felebbezés. Kincstári előadó Szerdahelyi Sándor pénzügyi s. titkár lesz. A villanyvilágítás mizériáról lapunk múlt heti számában közölt tudósításunk óta a helyzet alig változott. E hét folyamán mindössze 150 má­zsa szén érkezett Gyulára a villamossági társaság részére, mely ekképpen a redukált világítási üzemet is csak olyképpen tudta fenntartani, hogy a kötő- gyár újólag egy második waggon szenet bocsátott kölcsönként rendelkezésére. A világítás csupán esti fél öt órától tizenegy óráig vált lehetővé, nappali áram egyáltalán szünetelt, mely körül­mény miatt a városunkban nem kis számban levő ipari üzemek nappal teljesen szünetelnek. Ezek között a bakkancsgyár is, amely pedig tudvalevő­leg kizárólag a hadsereg részére dolgozik és pe­dig mindig sürgős és sürgetett lábbelit. A nap­pali áram hiánya rendkívül bénitólag hat közkór­házunkra, különösen pedig annak országos hír­nevű sebészeti osztályára is, ahol az operációk a nappali órákban szünetelni kényszerülnek. Hiteles helyről szerzett információnk szerint a szénköz­pont a gyulai villanyvilágitó társulatnak nagyobb mennyiségű szenet utalt ki, azonban a bánya az, mely a kiutalt szenet nem szállítja. Ez okból a társaság gyulai üzemvezetője folyó hó 15-én el­utazott a kőszénbányába személyes közbelépéssel kiészközölni, hogy a kiutalt szén tényleg útnak is indíttassák. Utjának sikerétől függ a villanyvi­lágítás további sorsa, nevezetesen, hogy a nap­pali áram újra rendelkezésre álljon, avagy a mos­tani redukció tartassák fenn, sőt — sajnos siker­telenség esetében az sincs teljesen kizárva — hogy a villanyvilágítás teljesen csődöt mondjon, mivel már csak e hó 24-ig van elegendő szén a redukált világításra is. A gyulai önkéntes tűzoltó egylet tisztikara ma délelőtt fél tiz órakor tiszti ülést tart. Ez alkalommal fognak a jelentkező tagok felvétetni. Felvételre jelentkezni lehet Démusz Lajos segéd­tisztnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom