Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-15 / 28. szám

4 Békéi 1917. julius 15. a vöröskereszt kórház vezetőségével, amely szerint a fertőző betegségre gyanús polgári lakosság a vöröskereszt kórház Károlyi Sándor-utcai részének emeleti helyiségeiben fog elhelyeztetni, amelyet a kórház maga is ilyen célokra használt. Ezzel az intézkedéssel azonban végleg eloszlott az a remény, hogy a polgári leányiskola a jövő tanévben visz- szanyerheti iskola helyiségét. Halálozás. Köztiszteletben álló jóságos mat­róna hunyta le örökre szemeit folyó hó 7-én Nagyváradon. Városunk illusztris orsz képvise­lőjének édes anyja özv. Lukács Györgyné Tar Krisztina nagyváradi szöllőhegyi villájában, ahol már régebb idő óta csöndes visszavonultságban élt, 83 éves korában meghalt. A boldogult igen kiváló és derék úrnő, Nagyvárad város első al­kotmányos utón választott polgármesterének, majd később belügyi államtitkár, jóemlókü Lukács Györgynek volt hitvese és a legszélesebb körök­ben megérdemelt köztisztelet és szeretetben ál­lott. Hétfőn délután 6 órakor temették el Nagy­várad előkelőségeinek mélységes nagy részvéte mellett a református egyház gyászszertartása szerint az olaszii temetőben. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a következő : Alólirottak a legmélyebb fájdalommal tudatják, hogy forróu szeretett édesanyjuk, nagyanyjuk és anyósuk Méltóságos özv. Lukács Györgyné szül. gyarmati Tar Krisztina, folyó hó 7-én az Urban jobblétre szenderült. A megboldogultnak hült tetemei folyó hó 9-én délután 6 órakor a várad-olaszi nagy­temetőben megtartandó ev. ref. egyházi szertartás után, az ottani családi sírhelyen tétetnek örök nyugalomra. Nagyvárad Szőlőhegy, 1917. julius hó 7-én. Áldás és béke drága emlékére ! Lukács Sándor, Lukács György és neje báró Perényi Madoly, Lukács Ernő és neje báró Wangenheim Erna, Lukács Gizella, Lukács Lászlóné, Lukács Jolán mint gyermekei és menyei. Lukács Jolán, báró Lukács György Miklós és Sándor, Lukács Gizella rniut unokái. Szünetel a jcggyártíls. A gyulai jéggyár, melynek üzembe Helyezését és üzemben.tartását az idén a 11. gyalogezred lábadozó osztaga vál­lalta magára, alig két hónapi működés után kény­telen volt üzemét beszüntetni, miután szén és glycerin készlete teljesen kifogyott s dacára an­nak, hogy Liebich százados a vállalat agilis veze­tője mindent elkövetett a nehézségek leküzdésére, az összes minisztériumokat végig kérvényezte, még sem volt képes a szükséges anyagokat biztosítani. Nagy baj, hogy a vágóhídi jégverem készlete ré­szint elolvadt, részint eladás következtében telje­sen kifogyott, holott még ezután következik a kánikula forró időszaka. A vállalat amennyire le­hetséges igyekszik a jéginséget enyhítem oly mó­don, hogy Nagyváradról hozat müjeget, ez azon­ban amellett, hogy drága, a szükségletnek csak csekély hányadát elégíti ki. Egyelőre semmi re­mény, hogy a jéghiány miatt felhangzó panaszo­kon segítem lehessen. A gyulai pedagógusok nesz­tora Abafi János, polgári iskolánknak évtizedek hosszú során át tanára s igazgatója, hosszas súlyos betegség után f. hó 9 én elhunyt. Az érdemes derék férfiú négy évtizeddel ezelőtt fiatal korában jött Gyulára s az 1874 őszén alakult polgári fiu-iskolának sorrendben második tanereje Elek Lajos Gyuláról való eltávozta után pe­dig annak igazgatója lön. Miután a polgári iskola a latin nyelv tanítása következtében évtizedeken át az algimnáziumot is pótolta, százakra terjed azok száma, akik mint lateiner emberek az ő tanár­sága alatt kezdték meg középiskolai tanulmányai­kat. Rendszerető, rendet tartó, ügybuzgó s kiváló tanár volt, aki mint ilyen hervadhatlan nagy ér­demeket szerzett magának és tiszteletteljes szere­tettől övezve vonult vissza pár év előtt, akkor már mint a polgári leányiskola érdemes igazga­tója, megérdemelt nyugalomba, amelyet azonban kínossá tőn gyakori gyönjfelkedése és betegsége. Temetése, amelyen teljes számban jelentek meg liitfelekezeti külömbség nélkül városunk összes pedagógusai, volt nagyszámú tanítványai, a város vezetősége s mondhatni teljes intelligenciája, ked­den délután 5 órakor volt a róm. kath egyház szertartása szerint a Szentháromság temetőben. Áldásunk és kegyeletünk virraszt örök álma s szép emléke fölött. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a következő : Az irgalmas Isten akaratában való megnyugvás mellett, mélyen el­szomorodott bánatos szívvel jelentjük, hogy a szerető férj, apa, nagyapa, após Abafi János középiskolára képesített tanár, nyug. polg. leány­iskolái igazgató folyó évi julius hó 9-én reggel fél 6 órakor, életének 73-ik évében, második bol­dog és gyöngéd házasságának 8-ik évében hosszú és kínokkal teljes, keresztény türelemmel viselt szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldo­gult földi maradványai folyó hó 10-én délután 5 órakor fognak a Szentháromság temetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise ál­dozat folyó hó 11-én reggel fél 8 órakor fog az Eg Urának bemutattatní. Gyula, 1917. évi julius hó 9-én. Neje géresi Miskolczy Róza, Ludmilla férjezett özv Kiss Gyuláné, Rezső neje Cziczvein Vilma, Hona férjezett báró Drechsel Béláné, Irma, Erzsébet férjezett budaméri Ujházy Andorné, Aranka férjezett Vozáb Jórsefné gyermekei, ifj. báró Drechsel Béla, Vári Éva és Albert, Ujházy Erzsiké és Ilonka, Vozáb János és György, unokái. Dr. Miskolczy Sándor sógora. Miskolczy Irma férjezett ludányi Bay Károlyné, Miskolczy Ka­milla sógornői. Példás munkában töltött és csa­ládi viszontagsággal teljes életed emlékét szere­tettel és hálás kegyelettel őrizzük meg ! Eljegyzés Pohl Nusit, Pohl Károly Szarvas nyug. számvevőjének leányát eljegyezte dr. Gasda Sándor 21. honvéd főhadnagy, szilágycsehi ügyvéd. Az aratás az elmúlt hét folyamán lassúbb tempóban haladt, mert gyakori esők voltak, ame­lyek a takarókat kiverték a munkából. Mindaz- által az aratásnak mintegy két harmada megtör­tént, a kisbirtokosok javarésze pedig tegnap estig be is fejezte az aratást, sőt akik csak tehették, a sürgős kenyérszükségietet kielégítendő, valamennyit nyon tattak is. A nyomtatás eredménye vontatók­ként egy métermázsa körüli, sőt a métermázsát is helyenkint meghaladja Nagy- és középbirto­kokon próbacsépléseket tartottak, aszerint hogy minő a föld, a legváltozatosabb eredménnyel. Ha­las, homokvegyüiékü földeken, amelyek túlnyomó részben az orosházi, békéscsabai, szarvasi járások­ban vannak, katasztráiis hoidankint minimum 8 mm., a közép átlag 9 mm., de jelentékeny terü­letek ennél is nagyobb termest aduak. Ez az ered­mény természetesen az aratáskor mutatkozó becs­lés, de — mint a tapasztalat bizonyítja — addig míg a búza zsákba jut (amiben mellesleg írva igen nagy a hiány és még nagyobb a szükséglet) asze­rint hogy az összehordásra, nyomtatásra, cséplésre kedvező vagy kedvezőtlen idő következik, nagy és — sajuos — nem ritkán igen hátrányos eltolódá­sok is következhetnek be. Alacsony fekvésű réti földeken és ilyenből áll B kés vármegye mond­hatni két ötöd része, a tavaszi vadvizek borzalmas károkat okoztak. Ezeken határozottan gyenge, rossz, sőt igen jelentékeny területű földeken ab­szolúte semmi búzatermés sincsen. Pedig kedvező esztendőkben épen ezek a földek azok, amelyek a nagy, az úgynevezett rekord termést tudják és szokták produkálni. Ez okozza, hogy a magas föl­dek igen jó termése dacara az egész Békés vár­megye átlagos termés eredményét 5 mótermázsá- nál nagyobbra nem taksálhatjuk. Az árpa termés gyengébb, de helyenkint aranyos a búzával. A zab átlagát illetőleg középen aluli. Igen kedvező hatással voltak a két hét óta bekövetkezett esők a veteményekre és a tengerire, mely utóbbit az elpusztulástól valósággal megmentették. Azt a tengerit ugyanis, amely juuius végéig egyátalában kikelt, mert — sajnos — igen nagy területeken a földben maradt. Van elvénült tengeri is, mely­nek nagyon alacsony a szara, de hosszú meleg ősz mellett ez is adhat még gyöngébb középter­mést. Ezeket az elvénült tengeriket sok helyütt most kapálják, úgy hogy a búzaaratás összeesik a kapálással, ami pedig az óriási munkás szük­séglet mellett hátrányos körülmény. Magas fek­vésű földeken, ugyanott ahol jó búza van, igen szépen csövezik már a tengeri s ha a szemkép- ződésnél is esőt kap, szintén jó termést ígér. Eső most már elégséges, sőt legtöbb helyütt bő mennyi­ségben volt a vármegye minden részében és igy legalább két hétig, míg az aratás és összehordás befejeztetnék, száraz időre volna szükségünk. Nagy betörés Békéscsabán. Folyó hó 22-én délben ozv. Junger Samuelné legforgalmasabb helyen levő ékszerüzletét feltörték abból mintegy 40000 korona értékű értéktárgyakat elloptak. A gyanú 20—22 éves magas, barna borotvált arcú fiatalemberre irányul, aki a bolt körül ólálkodott. A rendőrség a szomszéd városokban is körözi a betörőt. Mezőberényben jótékonycéln estély volt tegnap este, melyet a m. kir. 38 honved tábori tarackos pótüteg tisztikara rendezett fényes mű­sorral, amelyen közreműködtek a pótüteg szalon- zenekara, Jankóné Gergely Giza, Berentés Lajos tanár, Mucsi Erzsébet, dr. Major Simon, Prunyi Irén, Szilágyi Mariska s Klein Juliska. Az elő­adást táncvigalom követte. Zsebvágás. Múlt vasárnap dohányosztás volt a nagytrafik előtt, ahol ilyenkor nagy tömeg so­rakozik és tolong a füstölnivalóért. Arra jártában Pásztí Ferenc simonyifalvi gépész is beállott a sorba s ott szorongott, izzadt órák hosszat, mig az ígéret földjére, a boltba bejuthatott, hogy egy pakli dohány boldog tulajdonosaként távozhassák. Végre belül került, ds óh tragikus sors, dohányt még sem vásárolhatott. A nagy tolongásban va­laki kiügyeskedte zsebéből 44 koronát tartalmazó pénztárcáját. Nagy szomorúsággal jelentette ezt be a rendőrségen, ahol a nyomozás m°ginditását kérte. Zeneestély a Komlóban. Ma vasárnap este 8 órakor a 11 gyalogezred zenekara zeneestélyt tart a Komlóban. Tűz Folyó hó 9 ón éjjel Orosházán kigyu- ladt dr. Németh Lajos ügyvéd migtárja. A tűz az épületet teljesen elpusztította, sőt átharapód- zott a főépületre is, ott azonban sikerült elfojta­ni. A __kár biztosításból megtérül. Ösztöndijalapitvány. Dr. Pándy István bé­késcsabai ügyvéd és testvérei a tavasszal elhalt édes atyjuk Pándy István emlékére a békéscsabai ev. Rudolf .főgimnáziumban 1000 koronás alapít­ványt tettek jó magyar érzésű tanulóknak — val­láskülönbség nélkül — jutalmazására. Tiincvizsga. Mint értesülünk Alföldy László városunkban jóhirnóvnek örvendő tánctanár nö­vendékeivel folyó hó 21-én, szombaton este hat órai kezdettel tartja meg fényesnek ígérkező tánc- vizsgáját a »Komló« étterem és kávéház egybe nyitott helyiségében. Ez alkalomra egy 15 szebb­nél szebb számokból álló műsorral ellátott meg­hívót bocsájtott ki Alföldy László. Akik esetleg tévedésből a táncvizsgára meghívót nem kaptak, de erre igény tartanak, szíveskedjenek az ügy­ben lapunk kiadóhivatalához fordulni. A gyulai kereskedők és kereskedő ifjak társulatának közgyűlése, miután a tagok határo­zatképp számban nem jelentek mng, ma délután 2 órakor a megjelenő tagok számára való tekin­tet nélkül fog megtartatni. Fürdők élelmezése. Szent László Püspök- fürdőn a fürdőigazgatóság, szállodáiban elhelye­zett fürdővendégek élelmezéssel való ellátásáról teljes mértékben az egész idényre gondoskodott. Fürdővendégek száma a mai napig 1576. 2—3 FrtPQÍtpQ A 8yu,ai gyógyszerészek Ll ICol LCo.a mai naptól kezdve gyógy­táraikat vasárnap délután felváltva bezárva tartják. A gyógyszertár bejáratánál elhelye­zett figyelmeztető-tábla utasítja a közönsé­get, hogy szükségletét melyik győgytárban készíttetheti el.-Közgazdaság. Szabad a bnzabevásárlás. Az uj termésren­delet módosítása tárgyában kedden délután a föld- mivelésügyi ministeriumban értekezlet volt, ame­lyen a rendelet sok sérelmes pontjának megvál- loztatását sikerült kivívni. Értesülésünk szerint ma a termésrendelethez a kormány pótrendeletet fog kiadni, melyben eltekint az egész termésnek mindjárt a cséplésnél tervezett átvételétől. A pót­rendelet engedélyt ad magánosoknak is arra, hogy reájuk eső fejkvóta szerint szeptemberig bárhol, tehát nem a haditermény bizományosától szabadon vásárolhassanak. A termés átvevő bizottságok csak szeptemberben alakulnak meg és ekkor megkezdik a rekvirálást. A búza ára — hir szerint — ötven korona lesz. Itt emlitjük meg, hogy a haditermény részvénytársaság gyulai bizományosa Böhm József és társa Hoffmann Antal békéscsabai gabonake­reskedő cég mar átveszi az uj gabonát és kifizeti a régi maximális áron, azon kötelező irat kap­csán, hogy mihelyt az uj maximális árak publi­kálva lesznek, a különbözetet haladéktalanul kifi­zeti az eladóknak. A feleslegek bejelentését átveszi nevezett cég gyulai megbízottja Maijer Zsigmond a Reisner-íéle gőzmalomban. Abafi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom