Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-21 / 3. szám

2 Kékes 1917. január 21. Tanügy. Visszarendelések. A vallás és közökt. mi­niszter Bagoly Bála barátosi menekült áll. tanítót a szarvasi községi iskolától, Bartók János felső- csernátoni menekült állami tanítót a pusztaföld- vári áll. el. iskolától, Benke Pál torjai menekült állami el. isk. tanítót a mezőbsrényi, Demes Elek dálnoki áll. el. isk. tanítót a békéssámsoni állami iskolától és jBo'di Ferenc kézdikővári menekült állami elemi iskolai tanítót a vésztői áll, elemi iskolától eredeti állomáshelyére visszarendelte. Előlépés. A kultuszminiszter Némedy Mária gyulai áll. el. isk. tanítónőt a III fiz. osztály 2-ik fokozatából ugyanazon fiz. osztály 1 sö fo­kozatába előléptette. Siketnéma növendékek felvétele A siket­némák aradi áll. s. intézetének első osztályába a jövő 1917 —18. iskolai évre való felvételért mi­előbb kell folyamodni. Felveszi az arad-, békés-, bihar- és csanádmegyei illetőségű 7—10 éves korban levő mindkét nemű értelmes siketnéma gyermeket. Szegénysorsuak' ellátási segélyt is kap­nak. Folyamodni óhajtók forduljanak az intézet igazgatóságához. 219 -1917. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1916. évre előirt nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek üzleti és III. oszt. kér. adójára vonatkozó adó kivetési lajstromok a m. kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg meg­vizsgáltatván, az 1888. évi XLIV. t.-c. 16. §-a értelmében 1917. január 21-től 29 ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromokban foglalt adónemekkel már a múlt évben meg­voltak róva, a lajstrom közszemlére tételé­nek napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1917. évi január hó 20-án. 29 í-i Szikes György, adóügyi tanácsnok. Hírek. Gróf Wenckheim Dénes belső titkos taná­csos. A hivatalos lap pénteki száma közli a ko­ronázás alkalmából történt kitüntetéseket. A ki­tüntettek között van gróf Wenckheim Dénes is, aki valóságos belső titkos tanácsosnak neveztetett ki A királyi kitüntetés őszinte örömet kelt Bé­kés vármegyében, mint igaz és nagy érdemek méltó honorálása. Gróf Wenckheim Dénes három évtizedet meghaladó idő óta kiváló és sikeres közgazdasági tevékenységet fejt ki. — Huszon­négy éves korában átvette úgy a saját, mint testvérei terjedelmes földbirtokainak kezelését és a termelés fokozása s a mezei gazdálko­dás intenzivebbé tétele körül nagy eredmé­nyeket ért el. E téren országos hírnévre is szert tőn, aminek bizonyítéka az, hogy több főúri barátja fordult hozzá s élt a gazdálkodás terén jó tanácsai­val. De a nemes grófnak közhasznú tevékenysége nem merül ki az agrikulturában, amennyiben a közgazdaság más terén is érvényesíti tehet­ségét. — A Pesti Hazai Első Takararékpénz- tárnak igazgatósági, az Első Magyar Álta­lános Biztosító Társaságnak pedig választmányi tagja. Működésének szükebb körén Békésvárme­gyében a közigazgatási bizottságnak választott tagja, a Gazdasági Egyesületnek több esztendőn keresztül volt agilis elnöke, a hadiadót kivető felszólamlási bizottságnak elnöke, pár hó óta pe­dig a rendkívüli nagy jelentőségű és fontos köz­élelmezésnek Békésvármegye területére kinevezett miniszteri megbízottja s e minőségben a legna­gyobb ügybuzgalommal igyekszik a vármegye ér­dekeit az országos közérdekkel összeegyeztetni. Előkelő társadalmi pozíciójának bizonyítéka, hogy a legexclusivabbnak tartott társaság: a bécsi jockey-klub hármas direktóriumának egyik tagja. A legkiválóbb magyar közjogi aktus: a koroná­zás alkalmából történt legmagasabb kitüntetésé­hez szívből gratulálunk ! Takáesy Dénes újniisés városunk szülötté­nek primiciája, mint azt már multheti számunk­ban megírtuk, folyó hó 14-én, vasárnap délelőtt volt, a róm. katb. anyatemplomban a manuduktori tisztet Gróh Ferenc debreceni prépost kanonok képviseletében dr Lindenberger János apátplebános teljesítette. Az ifjú pap első miséje mély benyo­mást keltett a templomot teljesen megtöltő hívek körében. Az ujmisés egyelőre városunkban kezdi meg kápláni minőségben magasztos, szent hiva­tását, amihez szívből kívánunk neki testi és lelki erőt: ad multos annos. A vármegye közkórházi bizottsága folyó hó 13-án tartott ülésében a kórház anyagi ügyeivel foglalkozott. Dr. Berkes Sándor igazgató előter­jesztéséből megállapította a bizottság, hogy folyton növekvő drágaság mellett megállapított napi ápolási dijból a kórház üzeme fenn nem tartható, mert az 1916 év első három negyedében 100,000 ko­ronát meghaladó hiánya van az intézet pénztárá­nak. Ezért határozatba ment, hogy a napi ápolási dijaknak 4 koronára való — már ismételten kért felemelésére ismét sürgető felterjasztest intéz a belügyminiszterhez. Elhatározta a bizottság, hogy az I-ső és Il-ik osztályú ellátás és ápolás diját ugyanezen okokból napi 30 illetve 8 koronára emeli fel. Az elmegyógyintézet központi fűtés- berendezése elkészült és jól funkcionál, amivel egy régi baj nyert az intézetnél elintézést. — A gyulai Gllamtelepnek a világítási és ipari áram egységárának felemelése iránti kérelmét ily for­mában nem teljesítette a bizottság, kimondotta, azonban, hogy az előállítási költségek nagymérvű emelkedésére tekintettel a háborús viszonyok tar­tamára méltányosságból 1000 korona pótdijat fizet a villamtelepnek. Itt említjük meg, bogy a bel­ügyminiszter az országos betegápolási alap ter­hére történt ápolások költségeire azok elszámo­lásáig 245,000 korona előleget utalt a kórház részére. A Vármegye liszt ellátása. Az országos köz­élelmező hivatal elnöke a készletek korlátolt mennyiségére tekintettel a törvényhatóságok liszt­ellátását mindenütt leszállította, igy Békésvár­megye ellátmányát az eddigi havi 36 waggon helyett havi 30 wagonban állapította meg, közöl­vén, hogy az elvont mennyiségű búzaliszt helyett hajlandó 6 waggon tengerilisztet — a vármegye rendelkezésére bocsátani, ha a vármegye azt kí­vánja. Dr. Daimel Sándor alispán nyomban be­jelentette a közélelmező hivatalnak, hogy az ellá­tatlanok nagy számára tekintettel a 6 waggon tengerilisztet elfogadja és kérte annak utalványo­zását. Ily módon a vármegyében a kenyérliszt 15 százalék erejéig tengeri liszttel lesz keverve. A III osztálya kereseti adónak három éves kivetési időszaka az 1916 év végével lejárván, a III. osztályú kereseti adó 1917. évtől kezdve há­rom év tartamára szóló érvénnyel újból lenne kivetendő. Az 1916 évi XXVIIÍ. t.-cikk azonban az említett rendelkezéstől eltérőleg akképen in­tézkedik, hogy az 1916. évre kivetett III oszt. kereseti adó újabb kivetés nélkül 1917., 1918 és 1919. évekre is érvényben marad. Ez azonban csak általános rendelkezés, m.-rt a törvény mó­dot nyújt a pénzügyi hatóságnak az adó helyes­bítésére, az adó felemelésére mindazoknál, akik­nek baszonbajtó foglalkozásukból eredő keresete a háború folytán lényegesen emelkedett. A hiva­talos lap január 11 iki száma közli a pénzügymi­niszter részletes utasítását, hogy a pénzügyi ha­tóságok mely esetekben kötések az adó helyesbí­tését indítványozni, a felek pedig az adó leszál­lítását kérelmezni. Tisztújító és rendkívüli városi közgyűlés Gyula város képviselőtestülete a hét folyamán kettős közgyűlést fog tartani. A közgyűlés pontos határideje még nincs megállapítva, miután az üresedésben levő városi orvosi, közigazgatási ik­tatói, rendőrségi iktatói kiadói és községi bírói állások betöltése is most fog végbemenni dr Daimel Sándor elnöklésével s az alispán még nem tűzte ki a közgyűlés napját. Minden valószínűség szerint a tisztujitás valamelyik nap délelőttjén fog meg- ejtetni s ugyanaznap délutánjára dr. Lovich Ödön polgármester hívja egybe a folytatólagos közgyű­lést, melyen a képviselőtestület elé tartozó ügyek fognak letárgyaltatni. A már kész tárgysorozat a következő nevezetesebb ügyeket tartalmazza : a város 1915 évi zárszámadásai, melyek a szám­vevőség elfoglaltsága miatt csak most készülhettek el. A polgármester előterjesztése az első gyulai kötött és szövött iparárugyár uj kibocsátású rész­vényeiből 50 darabnak jegyzése iránt. Ennyi illeti meg ugyanis a várost a tulajdonában levő régi részvények után, s a város jogainak fentartása végett az uj részvények már jegyeztettek is, ami­hez a képviselőtestület hozzájárulása szükséges. Előterjesztésre kerül a város fásítási szabályren­deletének módosítása, valamint a vágóhídi dijak beszedésével megbízott közegek szokásos jutal­mazása. A legtöbb adót fizetők 1917. évi név­jegyzékének megállapítása, a benedeki legelők haszonbérbe adása, nyomtatvány, irodaszer, cseléd- ségi ruhák és csizmák szállítására vonatkozó ár­lejtési feltételek megállapítása. A törvényhatósági bizottság határozata a városi jegyzők és a város által a vármegyei község jegyzői nyugdíj alapba befizetett nyugdíjjárulék tőkék visszafizetése tár­gyában azzal terjesztetik elő, hogy a város feleb- bezen, a felszaporodott kamatok visszafizetésének megtagadása miatt. A borital és husfogyasztási adóknak 30,000 koronáért történt megváltása tár­gyában létesített szerződés szintén jóváhagyást igényel. Bemutatásra kerül a a tisztviselők 1917 évi háborús segélyének megállapítására vonatkozó javaslat, valamint a módosított hordójelzési sza­bályrendelet. Moldoványi János lemondása követ­keztében a főgimnáziumi bizottságban egy tagsági hely töltendő be s ujáalakitandó a közegészség- ügyi bizottság. Fontos tárgya lesz a közgyülésne k a Király mozgószinház megvételéről való hatá­rozat hozatal. A tulajdonos által benyújtott aján- tatot lapunk multheti számában ismertettük s az kellő előkészítéssel és javaslattal kerül tárgyalásra. Ezenkívül illetőségi és egyéb apró ügyeket fog a képviselőtestület tárgyalni. Hősök kitüntetése. A király a 3. oszt. hadi- diszitményes katonai érdemkeresztet adományozta az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért Snlacsik Lajos 2. népf. gyalogezrednél beosztott népf. főhadnagynak, Dr. Dióssegliy Gábor volt gyulai kir. ügyész, kolozsvári Ítélőtáblái biró, az 5. népf. gyalogezrednél beosztott szolgálatonkivüli viszonybeli főhadnagynak, valamint az ellenség előtt elesett Ghillányi József 2. népf. gyalogezred­nél beosztva volt népf. hadnagynak. A legfelsőbb dicsérő elismerés újólag tudtul adatott Somló Béla a IX/19 népf. gyalogzászlóaljnál beosztott 2. hon­véd gyalogezredbeli tart. főhadnagynak és Vitán Zoltán 101.. gy. e. hadnagynak ; az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó bátor | magatartá­sáért a legfelső dicsérő elismerés tudtul adatott dr. Pallér József a 2. népf. gyalogezrednél beosztott népf. segédorvosnak, valamint Benedidy Imre a 310. honv. gyalogezrednél beosztott 2. honv. gy. ezredbeli őrnagynak és Lukács András 101. gya- logezredbeli tart. hadnagynak. A hadseregparancs­nokság a vas érdemkeresztet a vitézségi érem sza­lagján, az ellenség előtt különösen kötelességhü szolgálatai elismerésül adományozta : Weiss Lajos népf. tizedesnek a 2, népf. gyalogezredben és Argyelán György, a 19 hadtest építési osztályához vezényelt vártüzér szakaszvezetőnek, aki különben gyulai születésű és a temesvári folyammérnöki hivatal vizmestere. A bronz vitézségi éremmel lett kitüntetve Belkö Gergely népfelkelő a 2, hon­véd gyalogezredben. Házasság Sál Béla gyulai fémárugyáros folyó hó 16-án délután esküdött örök hűséget Balog Teréznek, ifj. Balog. József gyulai hentes nagyvágó leányának. Hangverseny a Komlóban A szokásos va­sárnapi hangverseny ma este is meg lesz tartva a Komlóban, nagyszabású művészi programmal. Kezdete fél 8 órakor. Kézdivásárliely városnak még városunkban maradt közigazgatási tisztviselőit, Kéra Gyula fő­jegyzőt és a közigazgatási iktatót Háromszékmegye alispánja hazarendelte, A tisztviselők a múlt hét folyamán hazautaztak s magukkal vitték a városi levéltárt s egyéb velük volt iratokat. A polgári lakosság hazatéréséről még nem történt intézkedés és azok most még csak egyenként, szórványosan utaznak haza. Házasság. Seres Mátyás csorvási gazdálkodó folyó hó 16-án házasságot kötött Csomós Erzsé­bettel, Csomós István gyulai birtokos leányával. . Pál fordulójától várják sokan az enyhe, esős időnek hidegre változását. Régi néphagyomány ugyanis, hogy a január 25-én eső Pál nap meg, változtatja az időjárást. Ha addig hi deg volt megenyhül, ha, mint ezúttal is, enyhe volt, az idő hidegre s fagyra fordul. Innen a «Pálforduló» meghatározás, mely a kalendáriumbaa is meg­nyilatkozik. Tagadhatatlan, hogy ez a hagyomány számos esetben bevált, de még számosabb esetben alaptalannak bizonyult. Az elmúlt hét különben a vasárnap reggeli mérsékelt fagy és hóeséstől eltekintve, enyheségben és csapadókbőségben még az előzőket is túlszárnyalta. Nagyon kívánatos volna tehát, hogy a pálfordulási hagyomány ez­úttal beteljesedjék. Hősi halál Vármegyeszerte mélységes rész­vétet kelt Belicsey István Vilmoshuszárezredbeli hadnagynak a moldovai harcokban folyó hó 10-én egy gyilkos golyó okozta hősi halála. A boldogult rokonszenves és tehetséges ifjú életének csupán 20-ik évét töltötte be s a legfényesebb jövő állott előtte. Beliczey Géza orsz. képviselő, a Békés­vármegyei gazdasági egylet elnöke a hősi halált

Next

/
Oldalképek
Tartalom