Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-05 / 45. szám

3 Kékes 1916. november 5 dődött, miközben a katonazenekar Elsnic kar­mester vezetésével egyházi darabokat játszott. Mise végzetével dr. Lindenberger János apátple- bános az emlékművet megáldotta, azután annak készítéséért a temetőt fentartó rom. kát. egyház nevében a katonai parancsnokságnak köszönetét mondott, s az emléket kegyeletes gondozásba vette. A diszszázad sortüze után az ünnepség véget ért s a közönség eloszlott. A művészi emlék három­szögletű magas gránit oszlop, „A hősöknek“ fe­lirattal. Ugyan e szavak vannak a másik két ol­dalon németül, illetőleg cseh nyelven alkalmazva. A közigazgatási bizottság november havi rendes ülését f. hó 13-án, hétfőn fogja tartani. Helyettesítés. Ambrus Sándor főispán dr. Vangyel Endre első osztályú aljegyzőt az ürese­désben levő vármegyei másodfőjegyzői állásra helyettesitette. Dr. Lindenberger János tiz éve plébános. Váratlan, de annál kellemesebb meglepetésben részesült dr". Lindenberger János városunk meg­érdemelt nagy népszerűségnek örvendő, kedves apát-plebánosa október 29-én, évfordulóján ama napnak, amidőn tiz esztendővel ezelőtt foglalta el díszes, de egyben terhes és felelőségteljes gyulai plebánosi állását. A róm. kath. egyháztanács ugyanis megemlékezve az évfordulóról, testületileg kereste fel a mélyen meglepett főurat és dr. Marky János világi elnök ékes szavakkal tolmácsolta úgy az egyháztanács, mint az összes hivők szeretetét, tiszteletét és bizalmát, amelyet lelkipásztoruk iránt egyértelmüleg éreznek, kérve az Ur áldását igen sokáig tartó további működésére. Az apát- plebános mély meghatottsággal fogadta a tisztel­gést s az iránta megnyilatkozott szeretetet, amelyet sokszorosan viszonoz és élte főtörekvése lesz jövőben is kiérdemelni. Az egyháztanács ovációjá­hoz szívvel, lélekkel csatlakozik és pedig hit­felekezeti, s társadalmi különbség nélkül váro­sunk egész közönsége, mely meghazudtolván a »Nemo propheta in patria sua« tételt, lelke mélyéből megbecsüli városunk derék szülötte s hű fiának kiváló papi erényein kívül a társadalmi élet s közjótékonyság terén kifejtett igazán ki­váló érdemeit és egyértelmüleg szívből kíván neki továbbra is erőt, egészséget: ad multos annos. A gyulai 2 népfelkelőezred hősiessége A két esztendős világháborúnak egyik legszebb fegyverténye a montenegrói Lövésén hegynek el­foglalása. Eme csaknem páratlannak mondható dicső fegyvertényben tudvalevőleg oroszlánrész jutott a gyulai 2. nép fölkelő ezrednek, amely az elsők között volt, akik a hegyoromra följutottak. Az olaszok elleni tavaszi offenzivánk alkalmával népfölkelő ezredünknek szintén oroszlánrész jutott az Asiago megvívása körüli sikerben, későbben balálmegvető bátorsággal és sikeresen védték a Görz fölötti magaslatokat, tegnap pedig a Höfer- féle hivatalos hadijelentés az Isonzó elleni nagy olasz offenziva alkalmából tanúsított sikeres védekezésünknél külön megnevezi és méltatja a gyulai 2. népfölkelő ezredet, mint amely a nagy túlerővel indított támadással szemben „igen szívósan helytállóit“ Höfer tegnapi jelen­tése nagy örömmel és büszkeséggel tölt el ben­nünket és tiszteletünk, szeretetünk s csodálatunk érzelmeit nyilvánítjuk hősiesen küzdő páratlanul vitéz népfölkelőink iránt. Egyben hasonló öröm­mel említjük meg, hogy november 2-iki Höfer je­lentés ugyancsak az olasz harctér titáni küzdel­mében a 11-ik császári és kir. gyalogezredet, amely tudvalevőleg másfél év óta városunkban állomásozik, a 41-ik gyalogezred mellett szintén méltatólag említi meg, mint olyat, amely „rá­szolgált minden dicséretre.“ Hősök kitüntetése. A hivatalos lap legu­tóbbi számai a következő kitüntetéseket hozzák : A király az ellenség előtt tanúsított vitéz maga­tartása elismeréséül Gremsperger Kamill 101. gyalogezredbeli hadnagynak a katonai érdemke­reszt 3 osztályát a hadiékitménnyel adományozta. Elrendelte továbbá, hogy a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék vitéz magatartásukért : Czibnlás László, Zilahi Andor és Wagner József 101. gy. ezredbeli tart. hadnagyoknak, továbbá dr. Seregiig Sándor a 101. gy. ezrednél beosztott 12. honv. gy. ezredbeli főorvosnak, vitéz és ön­feláldozó magatartásáért. A király megengedte, hogy Zágoni Dezső a 302. honvéd gy. ezrednél beosztott 2. honvéd gy. ezredbeli tart. hadnagy a neki adományozott porosz királyi 2. oszt. vaske­resztet elfogadhasa és viselhesse. A hadsereg pa­rancsnokság a 2. honvéd gyalogezrednél vitéz magatartásukért első osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntette ki a következőket: Wiszt Kon- rád tart. hadnagy, Jászai Viktor tart. zászlós, Zsilinszki Emil hadapródjelölt ; másodosztályú ezüst vitézségi éremmel: Almási József, Dániel Lajos, Eöldhazy Sándor, Philipp Péter, Torkos Béla, Zimmermann Károly. Sefesik István, Schvartz Márton tart. zászlósok; Aczél Zoltán, Góg István, Hibrandt Árpád, Katona Ferenc tart. hadapródok, Buck István, Erkel Tibor, Salacz Ottó tart. hadapródjelöltek, Rózsa Jáno3 tart. ti­zedes ; bronz vitézségi éremmel: Kranzler Fe­renc, Motorka György népf. őrmesterek, Franz Mátyás szakaszvezető, Polonyi András, Tar Lajos, Dragalina Esaiás népf. tizedesek, Jovitza Pál népf. őrvezető. Mócz Tivadar, Mihajlovics Sándor hon­védek, Uhrin Vince, Godián Viorel, Patai Illés, Hosszú Károly, Uie József, Bulzán Miklós, Schmidt János, Biris Athanáz, Sohriffert Sebestyén, Hack Reinhard, Kolarik István, Oravetz István, Buczik Antal, Kürti István, Golgotyán Gábor, Lelenc Ernő. A vármegyei közkórházi bizottság dr. Daimel Sándor alispán elnöklete alatt október 31-én ülést tartott, melyen dr. Lindenberger János, dr. Foll- mann János, dr. Zóldy Géza, Reisner Emánuel,dr. Berkes Sándor bizottsági tagok és Házy Imre jegyző vettek részt. Dr. Berkes Sándor igazgató részletes jelentést tett a kórház állapotáról, a melynek beteglétszáma ezidőszerint 1100. A napi ápolási dijakat újabban a belügyminiszter 3-44 koronára felemelte, de minthogy a folyton nö­vekvő drágaság mellett ez az összeg nem ele­gendő, felterjesztés tétetett a minisztériumhoz a dijaknak 4 koronára való felemelése iránt. A se­bészeti osztály tetőzetén sürgős javítást igénylő rongálások állottak elő, úgyszintén a kórház te­lepén levő utak is mielőbbi helyreállítást igé­nyelvén, ezen munkálatok végrehajtását a bizott­ság engedélyezte. Az elmegyógyintézet fűtési berendezésének átépítése alkalmával szükségessé vált a régi vezetékek átalakítása, amit 3000 kor. költséggel szintén foganatosíttat a bizottság. A kórház részére szükséges szén és koksz szállítá­sának biztosítására a kereskedelemügyi miniszter­hez felír a bizottság és felhatalmazta a kórházi igazgatót, hogy a helyi gyógyszerészek által nem szállított gyógyszerféléket a kórház részére be­szerezze. A menekültek hazatelepitése a közeli na­pokban kezdetét veszi. Az ezzel járó munkálatok előkészítése és az útnak indítás szervezése érde­kében tegnap értekezlet volt a vármegyeházánál, amelyen Békés- és Háromszékvármegyék főtiszt- viselői és a belügyminiszter kiküldötteként Fried­rich állami jószágigazgató vettek részt. Az érte­kezlet megállapodása szerint azok, akik szekereken akarnak visszatérni, csoportokba szervezve már a hét folyamán vissza fognak indíttatni. A vasúton való szállításnál első sorban azok a munkaképes egyének fognak elszálJfttatni, akiknek mielőbbi hazaérkezése az ottani mezőgazdasági munkák ér­dekénen -ürgősen kívánatos. A többi menekültek azután fokozatosan fognak külön vonattal haza szál­líttatni. A beosztás tekintetében még a héten megtörténnek az összeírások és azok alapján a belügyminisztérium által rendelkezésre bocsájtandó vonatok fogják menekültjeinket otthonukba szál­lítani. A zavarok és torlódásaok elkerülése végett kí­vánatos, hogy menekültjeink türelemmel várják be ezen intézkedéseket, mert igy mindenesetre gyorsabban jutnak haza és az utón való ellátásuk is előnyösebb és biztosabb, mig ellenkező eset­ben kiteszik magukat annak, hogy útjukat félbe­szakítva ellátás nélkül napokig lesznek kénytele­nek sok helyen vesztegelni. Aranylakodalom. Csak utólag tudtuk meg, mert amilyen szerény egész egyénisége, olyan zajtalanul, minden feltűnés nélkül, csak a leg­szűkebb családi körben tartotta meg aranylako­dalmát városunk kiváló polgára, vármegyénknek jeles fia id. Novák Kamill curiai biró, nyugalma­zott törvényszéki elnök. Novák Kamill több, mint negyed századon át állott élén a gyulai királyi törvényszéknek, — és abban, hogy törvényszé­künk oly kiváló helyet foglal el bíróságaink között, tagadhatatlanul nagy része van neki, ki bírósági pályáján nagy érdemeket szerzett magának. — Részünkről a legmelegebben üdvözöljük a jubi­láns házaspárt és kívánjuk, hogy még számos évekig élvezzék körünkben a nyugalmat. Legyen örömük családjukban,gyermekeikben és unokáikban Ismét megszűnt a gyorsvonat. Az állomás­főnökségtől nyert értesülésünk szerint az arad— budapesti gyorsvonatpár csütörtök óta, bizony­talan ideig ismét nem közlekedik. A nagyvárad- szegedi vonalon nem történt személyforgalmi korlátozás, vagyis az eddigi reggeli és esti vo­natpár most is közlekedik. Fogyasztási adók bérbeadása. A múlt hét folyamán tárgyalta a pénzügyigazgatóság Gyula városa és más négy község fogyasztási adója be­szedési jogának a következő három évi ciklusra leendő biztosítását. November 2-án délelőtt tár­gyalták Gyula város fogyasztási adó ügyét, amely alkalomból megjelent a város részéről dr. Lovich Ödön polgármester, Alcser Antal főszámvevő,- va­lamint a képviselőtestület által kiküldött bizott­sági tagok. A pénzügyigazgatóság képviseletében Szerdahelyi Sándor pü. segédtitkár, a kinyomo­zott forgalmi adatok alapján évi 40.400 K. meg­váltási áron ajánlotta fel a fogyasztási adók be­szedési jogát a városnak. A város képviselői ez­zel szemben, tekintettel arra, hogy a kinyomozott adatok túlzottak, de figyelemmel a marhaállomány és igy a húsfogyasztás nagymérvű csökkenésére, a magas borárak miatt szintén megcsappant bor fogyasztásra, még az eddig fizetett 37090 koro­nát sem tartotta megajánlhatónak, hanem 25000 koronás ajánlatot tett a kincstárnak. Az italmérők és egyéb érdekeltek közül is számosán vettek részt a tárgyaláson, azonban ajánlatot senki sem tett. A város ajánlatát döntés végett a pénzügy- miniszterhez terjesztik fel. Pénteken délelőtt szándékozott árverés utján bérbaadni a pénzügy­igazgatóság Békés, Köröstarcsa, Csorvás és Kétegy- háza fogyasztási adó kezelését. Békésről a 18795 K 76 f kikiáltási árral szemben maga a község 15550 K ajánlatot tett, Köröstarcsa község a 3307 K 39 f, kikiáltási árral szemben 2100 Kt ajánlott meg, mig Csorvásról és Kétegyházáról senki sem jelent meg és a bérletre nem akadt reflektáus. Az előbbi ajánlatok felett szintén u pénzügyminiszter fog dönteni. Hir hadifogságból. Tomszkból augusztus 2-áról keltezett levelező lapot kaptunk, melyben, Gyurcsovecz István 2. honvéd gyalogezredbeli zászlós közli, hogy vele együtt vannak a fogoly táborban a következő gyulai tisztek : Thurner Géza és Bartha főhadnagyok, Czinkóczky zászlós és Walthíer hadapród. A postatakarékpénztárt esekkfizetések keze­lésében is különböző változásokat idézett elő az uj postai díjszabás. Eszerint 1916. november else­jétől kezdve a csekküzleti forgalomban kibocsátott 1000 koronát meg nem haladó csekkfizetési utal­ványok úgy a fővárosban, mint azon vidéki pos­tahivatalok székhelyein, ahol a postautalványok­nak a címzettek házánál való kézbesítése és kifi­zetése be van rendezve, tehát Gyulán is, a címzett lakásán fognak kézbesittetni és kifizettetni úgy, mint a postautalványokért 10 koronáig 5 fillér, azontúl 10 fillér kézbezitésidij fizetendő. Ezt az összeget a postatakarékpénztár a csekkszámla ter­hére fogja írni, magára a csekklapokra pedig rá­ragasztja a bélyeget. Bab, köles, burgonya. Gyula város hatósá­gának a közönség élelmiszerrel való ellátására irányuló akciójában néhány heti szünet állott be, ami egyes cikkeknek hiánya következtében a fo­gyasztók körében sok elégedetlenséget váltott ki. Különösen burgonyában és száraz főzelékfélékben szenvedünk még ma is hiányosságot, aminek oka egyedül a vasúti teherforgalom szünetelésében rejlik. A város idejében, még szeptember elején szerzett 50 waggon burgonyát, amelynek szállítá­sát — mint megírtuk — a burgonya közvetítő iroda megakadályozta. Azóta az iroda kiutalt húsz waggon nyírségi burgonyát, amely azonban § az időközben beállott forgalmi korlátozás miatt nem érkezhetett meg. Most már a vasúti teherforga­lom lassanként megindul és remény van rá, hogy a megvásárolt burgonya végre megérkezik. Nagy baj volna a további halogatás, mert a hidegebb idők beálltával a burgonya szállítás közben meg­fagyna és használhatatlanná válnék. — Értesü­lésünk szerint a Haditermény Részvénytársaság két waggon babot is kiutalt a város részére, ami­nek árát már el is küldötték. Ezenkívül a város saját termésű kölesét most hántoltatja egyik hely­beli malomban, amelyből 50 métermázsát árusít el kicsinyben közfogyasztásra. Úgy a babot, mint a kölest a kereskedők utján fogják forgalomba hozni. Halálozás. Eleöd Jánosné csabai áll. el. isk. tanítónő 40 éves korában, hosszú szenvedés után Egerben, ahol a férje a városi villamos müvek igazgatója, a múlt hónap 26-án elhunyt. Már a tavaszon betegen ment el családjához, ahol utol­érte a kérlelhetetlen halál, mély gyászba borir tóttá férjét, két kis gyermekét és kiterjedt ro­konságát. Szélhámos katona. Szarvason és a környéki községekben egy veszedelmes szélhámos katona csapja be a könnyen hivő embereket. A fogoly­munkásokat tartó gazdákhoz állít be rendesen és betegápolási dij címén pénzt csal ki tőlük. A szél­hámos katona piros arcú, haja, bajusza vereses, középmagas termetű, 24 óv körüli. Szövetből csa­vart lábszár védője van. Kék paroliján 3—3 csil­lag, a karján önkéntesi karszalag. Ruhája csuka­szürke. Oldalfegyver nélkül jár. Ha valaki felis­meri, fogja el, vagy azonnal értesítse a csend­őrséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom