Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
V II íj s? § Bek e s Vaspénz. Forgalomba került a vas huszfilléres. Az ember alig veszi észre a változást. Jó magam is csak akkor tudtam meg, hogy vas huszfilléres jutott hozzám, amikor az újságárus asszony a kezébe adott pénzre pillantva, örömmel elkiáltotta: — Egy vaspénz ! Pfuj, apád anyád idejöjjön. Ismerni kell azt a népszokást, hogy ha valaki az első pénzt kapja, akkor nem teszi el addig, amig rá nem köp és mondja : »Pfuj! Apád, anyád idejöjjön.« Mert akkor több lesz. Egy huszfilléres- nek apja egy korona, anyja egy másik korona, de a koronának már tiz koronás az apja, anyja, mig a közbeeső értékek mint rokonok szerepelnek. Elképzelhető, hogyha a rendes pénzből is le kell köpni az elsőt a többinek megérkezése érdekében, mennyire kell az eljárást eszközölni az egészen uj pénzzel szemben. Teljesülhet-e a kívánsága, nem tudni. Az uj huszfilléres családi viszonyai tudniillik ziláltak. Ennek apja-anyja nem lehet a korona, mert a korona gyermekei a nikkelből való huszfilléresek. Ezek a vaspénzek rendkívüli gyermekek, hadicsecsemők és úgy látszik, hogy a papirkétkoronás fogja adoptálni a vas huszfillé- reseket és igy szüléshibájuk azzal korrigálódik, hogy gazdagabb házhoz jutnak, mivel a kétkoro- nás, ha papírból van is, mégis több vagyont jelent, mint az egy korona. A vas huszfilléresnek azonban már lesznek törvényes leszármazottjai. Épen ma jelentik, hogy nemsokára vas kétfilléreseket hoznak forgalomba. Ezek már mint a vas huszfilléresek gyermekei jönnek világra. A népnek és az ifjúságnak nagy elégtételét jelenti, hogy a régi egy krajcár és kétfilléres amúgy is vas volt már rég óta, talán keletkezése óta. Sohasem nevezték általában a közhangulatban krajcárnak, vagy pláne kétfilléresnek különösen pedig, amikor nem volt, nem azt mondta, hogy »nincs egy kétfilléresem se«, hanem igy ismertették az állapotot: — Nincs egy vasam se ! Eddig bronzból volt, amit vasnak neveztek, a a kétfilléres, most aztán vas lesz, végre el kell következnie az igazságok idejének. A nép és a bohémvilág addig nevezte vasnak, amig csakugyan vas lett, mint amiképen a derék Acsády Ignác dr. addig irta tizenöt esztendőn át, hogy Tisza Kálmán bukik, amig csakugyan megbukott. Az első eset lesz, hogy a pénz meg fog felelni elnevezésének. A vas kétfilléres lesz az első, amit igazi néven szólíthatnak. Máskülönben semmiféle pénzt sem hívnak úgy, mint ahogyan hivatalosan be van lajstromozva. A régi négykrajcárost, ha jól emlékszem tett, mintha száz meg száz szobája volna s most azon lovagoltatná végig az eszét csendes galoppban, hogy vájjon akad-e közte üres ? — Megduplázom a szoba árát . . . A kis emberke erre a sarkaló kijelentésre megbiccentette a fejét: — Lesz kérem . . . S elindult az emberakadályokon keresztül. Én utánna. A nagyteremből egy kis sötét, szűk folyosóra vergődtünk, melynek a végénél megállt. — Itt van még egy üres szoba . . , Beléptünk. Csakugyan üres volt. Mindössze két kopott ágy, meg egy viseltes mozsdó volt benne. Az egyik ágyat a szállodás ur egy-kettőre megvetette. A takarót lerántva, a tarkacihás vánkoson ütött egyet s a huzatlan piros paplant fölhajtotta, amely alól elősötétedett a lepedő. A hátam megviszolgott . . . A .szállodás ur elém tartotta a tenyerét. — Kettő negyven . . . Azután hozzátette : ■ — Nálam az a rend, hogy mindent előre . .. Leolvastam a kettő negyvenet Természetesen forintba S az ágyra vetve egy mélabus tekintetet, kivertem a pénztárcámból még egy forintot: — Ezért meg tiszta lepedőt kérek ! A kis emberke kiegyenesedett. Szemei megvillantak, méltatlankodva, rosszalólag, mintha csak azt mondta volna: Mire nézi ön az én Kötelemet ? De a másik pillanatban jámborodon. — Tisztát tetszett mondani ? — Igen. — Hiszen kérem ez még alig használt . . . Azonban, ha parancsolja .. . S kipöndörödött a szobából. Alig pár perc múlva már jött vissza s egy fehérnek mondható vászondarabbal nagy sebtiben letakarta a „strozsákot“. susztertallérnak hívták. A tizkrajcáros neve hatos volt s ezt a nevet átörökölte a huszfilléres is. A huszfilléres tehát tiz krajcár, vagyis egy hatos annyi, mint tiz vas. Hívták azonban a tizkrajcá- rost és utána a huszfillérest piculának is, de csak a távoli székely falvakban. A fűszeres nagyot nézett Pesten, amikor egy kis székely cseléd állított be a boltjába és igy szólt: — lustáitok egy piculáért fotogént. Se azt nem tudta, mi az, »instálok« se hogy »picula« és »fotogén«. A vallatásnál derült ki, hogy a mondat értelme ennyi: — Kérek húsz fillérért petróleumot. A forintot pengőnek hívták akkor is, amikor egy forint volt kidomborítva az ezüstön, de akkor is, amikor egy forint papírban volt, valamint amikor mint papír kétkoronás tért vissza, megint pengő lett belőle. Nagyobb mennyiségben illette csak meg f forint elnevezés. így például a kis szekeres és a nagyszekeres eseténél. A kis szekeres és a nagyszekeres tudvalevőleg azzal szerzett nevezetességet, hogy szokása volt mind meginni, amit keres és ehhez kapcsolódik a méla akkord: Mig a szekere odajár, Száz forintnak végére jár. Bikának is nevezték az egy forintot, ami tekintélyes volt és bükknek kicsinyítették, ha kölcsön gyanánt szerepelt. — Adj két bükköt kölcsön, — szólott a megszorult ember. Ellenben, amikor megadta, már bikának nevezte : — Itt van a két bika: megadom köszönöm. Előkelőbb körökben a kölcsönvevésnél is megmaradtak a bika mellett. Zavarba is jött egyszer a megboldogult Széli Kálmán, aki világhírű tenyésztő volt. Miniszterelnök korában sokáig beszélgetett a klubban egy újságíróval. Már csak ketten maradtak. Végre az újságíró is távozni készült, sietett a szerkesztőségbe s ekkor vette észre, hogy nincs nála pénz kocsira. — Kegyelmes ur, — szólott gyors elhatározással — adjon két bikát. Nagyot nézett Széli Kálmán. Hiszen ő igen szerette az újságírókat. De hogy az ő kedvenc gazdaságából csak úgy odaadjon két bikát, arra még sem szánhatta el magát ilyen egyszerűen. — Édes fiacskám — mondta — hát hiszen tudja, ami azt illeti mondja csak, mire kell magának a két bika ? Olyan jólelküen kérdezte hogy az újságíró zavar nélkül válaszolta : — Kocsi miatt. Lepihentem. Nem számoltam se gerendát se padló deszkát, lehunytam a szemem azon minutomban s elaludtam, azaz elaludtam volna, ha föl nem kopogtatnák. — Na ? A szállodás ur jött a vendégkönyvvel. — Kegyeskedjék uram a nevét, foglalkozását, lakóhelyét beírni . . . Ellenkeztem. — Majd reggel / A kis emberke azonban nem tágított. — Nem lehet kérem. Rendőrségi utasítás. Nagy szigorúság. Különösen most, hogy a mozgósítás . . . — De én nem szököm el reggelig . . . — Kérem ezt már sokan mondták. . . Láttam, hogy nem szabadulok. Fölültem az ágyba, a vendégkönyvet térdeimre fektetve beírtam a kívántakat: Sós Pál, jegyző, Kurjantó . . . Megnéztém az órámat. Fél kettő elmúlt. Befelé fordultam. A szemeim már leragadoztak, amikor újból kopogtattak. — Ki az ? A szállodás ur volt. Bocsánatkéréssel kezdte: — ... Csak egy pillanatra, egy rövidke pillanatra, mig ezt a rezerva ágyat kiviszem. Uj vendégünk érkezett. Katonatiszt. Főhadnagy. S már szedte is szét az ágyat és cipelte kifelé a folyosóra. Jó félóráig tartott mig az ajtóm előtt összeállították. A vendéglős meg a főhadnagy. Közben veszekedtek. Az ágynemű fölött. Végre csend lett. No aludjunk ! Egyszerre nagy, reccsenés, roppanás . . ., melyet rettenetes szakramentirozás követett. A főhadnagy alatt leszakadt az ágy Természetesen az én ágyamból kértek pótdeszkát. 1916. augusztus J3 Széli Kálmán most igazán meghökkent. Tán valami baj van és szelíden kérdezte : — Kocsiba akarja fogni a bikákat ? — Oh nem kegyelmes ur. Hanem kocsira kell a két forint, hogy gyorsabban mehessek a szerkesztőségbe. Nagyot nevetett Széli Kálmán, átadta a 2 forintot és meg is feledkezett róla. Másnap este az újságíró beállított a klubba: — Kegyelmes ur, elhoztam a két bikát. Szél Kálmán szórakozottan, de a szenvedélyes gazda érdeklődésével hirtelen abban a hitben hogy valami szenzációs fajta bikáról van szó : — Hol vannak ? Hol vannak ? — Itt kegyelmes ur köszönöm — és a tárcájából kivett két ezüstöt és átnyújtotta. Akkor ocsúdott fel Széli Kálmán és jókedvűen kiáltott fel : — Nana maga már másodszor csap be engem. Mily más idők voltak ! Pedig két bika akkor drágáb volt két forintnál, de egy adag marhahúsért nem kellett Nagy Becskereket adni. — Nagy Becskereknek tudniillik az ótkoronás ezüstöt hívják, mert nagy is, becses is, kerek is. Hírek. Őfelsége a király 86 ik születésnapja alkalmából folyó hó 18-án, pénteken a vármegye ösz- szes hitfelekezeti templomaiban ünnepélyes isten- tisztelet lesz, amelyen megjelennek a hatóságok képviselői és a katonai állomásokon, mint Gyulán és Békéscsabán — teljes létszámmal kivonul a katonaság is. A gyulai izr. templomban a hálaadó istemtisztelet már előzőleg csütörtökön délután 6 órakor lesz. Tizenkilenc—harmincegy évesek bevonulása A honvédelmi miniszter rendelete következtében mindazok, az 1885 január 1-e és 1897 december 31-e között született népfölkelésre kötelezettek, valamint 1865—1897 évben született és a hadiszolgáltatásokról szóló törvény alapján kirendelt, de ebből a szolgálatból időközben elbocsátott és a népfölkelő szemlén, felülvizsgálaton, pótszemlén szolgálatra alkalmasnak minősíttettek 1916 évi augusztus 28-án, amennyiben névszerint felmentve nincsenek, a népfőlkelési igazolványi lapon megjelölt honvédkiegészitő, illetőleg cs. és kir. kiegé- szitési kerületi parancsnoksághoz népfőlkelési — tényleges szolgálatra bevonulni tartoznak. A szállodás ur húzta ki alólam. Fölemelt a plafonig a strozsákkal együtt s kiügyeskedte. Na, most már . . . Talán egy negyedórát szendereghettem, mikor a szállodás ur újra rámnyitott. Most már nem is kopogtatott, hanem csak úgy egészen otthonosan. , — A mosdóért jöttem —jelentette. — Az őrmester ur, aki itt a harmadik szobában aludt, mosdani akar . . . Nagyon friss ember. Rémisztő . . . S vitte kifelé a bádog holmit, hozzáverve ágyhoz, ajtóhoz ... Csakugyan reggelre járt az idő. A fölkelő nap sugarai átszürődve a piszkos üvegtáblákon, már beyitágitották az egész szobát. Fel kellene kelni, gondoltam ; de a természet követelte a maga adóját s leragadtak a szemeim. De az alvásból nem lett semmi. A szállodás ur beszaladt s rángatni kezdte alólam a strózsáktakarót : — A lepedőt kérem! — Csak nem uj vendég? — Nem kérem, nem. — Hát? A folyosó felé kacsintott: — A főhadnagy ur akar früstökölni ! Ekkor vettem csak észre, hogy a lepedőm széle rojtos. Hogy az tulajdonképen abrosz . . . — No barátom, ha igy áll az ügy, hát akkor vigye. ... A katonák nevettek. Derült, vidám kedvvel; nagy életerőktől friss, csengő kacagással. — Szerencsére — mondta a tizedes — másnap már beosztottak s lemasiroztunk a gránicra . . .
