Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-05-28 / 22. szám
1916. május 28. Békés 5 Orbán napja elmúlta után a néphagyomány szerint — amiben azonban a valóság már rést ütött — az elemi csapások közül a fagykároktól megvagyunk óva. Sajnos, a hideg és a fagyból a hét két első napján vasárnap és hétfőn virradóra volt osztályrészünk. Igen sok helyen •elfagyott a paszuly és a krumpli, sőt a gyenge tengeriben is helyenkint észlelhető volt a fagy káros hatása. De hát ez még.elviselhető volna, ha nagyobb aggodalmakra nem volna okunk A dér és fagynál aggasztóbb a gyakori köd. Az elemi csapások eme legveszedelmesebbike, mely a rozsda keletkezésének és elharapódzásának okozója. Esőre is égető szükség volna már, mert a tengeri képtelen kikelni, pedig sok helyen már másodszor vetették Az altalaj nedves ugyan, de a felsőföldréteg a hetek óta tartó szárazság következtében egészen megkérgesedett. Halálozás. Mondák János gyulai ifjú vaskereskedő hosszas és súlyos betegség után f. hó 12-én életének 24-ik évében elhunyt. Szülei, testvéri és kiterjedt tekintélyes rokonság gyászolják. Temetése május 14-én délután volt a róm. kath. egyház szertartásai szerint a Szent- háromság temetőben. Kiselejtezett bakancsok a szegényeknek. A szegedi honvédkerületi hadibiztosság az alispán utján értesítette Gyula város polgármesterét, hogy a hadvezetőség a katonák által már nem használható lábbelieket a szegény gyermekek között kiosztani kívánja. Kérdést intéz, hogy mely jótékony intézmények volnának a kiosztással megbizan- üók. A polgármester e célra a Gyulai jótékony nöegylet és a Szegénygyermekeket felruházó •egyesületet jelölte meg. Elcsípett aprójószág kedvelő. Jó fogást csinált vasárnap este a gyulai rendőrség. A Kossuth- téri hajóhinta előtt vasárnap este a rendőrőrszem egy gyanús alakot látott bátr észkodni. Bekísérte a városházához és ott igazolásra szólították fel. Papp Gyula gyulavárii lakosnak mondta magát, de ezt az állítást nem tudta elfogadhatólag igazolni. Reggel aztán kitűnt, hogy nem mondott igazat, mert Biró Istvánnak hívják és vésztői születésű 29 éves közveszélyes csavargó és tolvajjal azonos. A megrögzött tolvaj lassankint újabb cselekményeit kivallotta. Az a módszere, hogy elszegődik cselédnek s mikor alkalom kínálkozik, egy sereg lopott holmival tovább áll. Legutóbb Demkó Mihály sióréti tanyáján szolgált. A gazda távollétében betört a lakásba 3 onnan 180 koronát és egy forgópisztolyt ellopott. Mikor a pénzt elmulatta, áttette a főhadiszállást a törökzugi szőlőkbe, meghúzta magát a lakatlan pajtákban s éjszakánkint a környékbeli baromfiakat lopkodta össze. Tíz helyről tdbb mint 50 darabot emelt el s azokat naponként a piacon eladogatta. Ebből élte világát, most pedig a törvényszéki palota vendégszeretetét élvezi. Ritka lelet. Május 20-án Rusz János rendőr a Kossuth-téren a járda mellett egy fekete dobozt talált, melyben egy üvegből való müszem volt. A tulajdonos átveheti a rendőrkapitánynál. Kitüntetett szabósegéd. A kereskedelemügyi miniszter Ruck Adám gyulai szabósegédet díszoklevéllel és 100 korona pénzjutalommal tüntette ki abból az alkalomból, hogy megszakítás nélkül 30 esztendő óta dolgozik Somogyi János gyulai magyar szabó műhelyében. Az aradi kereskedelmi és iparkamara által megküldött jutalmat a gyulai általános ipartestület május 21-én délelőtt tartott előljárósági ülésen Dobay Ferenc elnök buzdító beszéd és elismerő szavak kíséretében nyújtotta át a derék munkásnak, akit a modern áramlat nem sodort magával s aki szorgalmas munkálkodásával, becsületességével iparostársai becsülését érdemelte ki s méltán rászolgált a miniszteri elismerésre is. Utóbbi annál is becsesebb reá nézve, mert rajta kívül a vármegyében még csak egy munkás részesült hasonló jutalomban. A gyulai rokkant katonák alapjának. Seer Klárika házi kabaréjának jövedelmét 10 koronát szerkesztőségünk utján a gyulai rokkant katonák alapjának adományozta. Kifogott hulla. Multheti lapunkban megírtuk, hogy a 9 éves Restye Katalin május 14-én játszás közben, kis testvérei szemeláttára a Fekete- körözsbe esett és nyomtalanul eltűnt a mély vízben. Tizenegy nap múlva, szerdán estefelé vetette fel hulláját a viz az úgynevezett Prekup-gödröknél, mintegy hat kilométernyire a szerencsétlenség színhelyétől. Bánfi György halászsegéd fogta ki az erősen oszlásnak indult holttestet, s miután az ügyészség megadta a temetési engedélyt, a kisrománvárosi temetőben temették el. Betöréses lopás. Csütörtökön virradóra az udvar felőli szoba ablakán keresztül ismeretlen tettesek behatoltak ifj. Balog József gyulai hentes üzletébe és onnan 36—40 kg. csemege szalonnát, 50 korona készpénzt egy aranyból való óra karcsattoo és egy nickel zsebórát vittek el. A jelek arra vallanak, hogy a tettes csak a házkörüli viszonyokkal ismerős egyén lehetett. Ellopott és megsütött malacok. Valami kedélyes malacpecsenye kedvelő társaság, amelynek nem volt módjában a mai árak mellett gyomrának vágyát igaz utón kielégíteni, szemet vetett Múlt János és Erdei István törökzugi lakosok szép hat hónapos malacaira. Egyiktől is, másiktól is, egy heti időközben éjnek idején elemeitek eSY'eSy darabot. Hogy a visító jószág ne kiabáljon, egy fadarabbal agyon ütötték. A rendőrség nyomozás közben egyik csikoséri kunyhóban rátalált a malacok nyomára. Megállapítható volt, hogy egy több tagú cigarettázó társaság ott megsütötte és nyomban el is fogyasztotta a kitűnő pecsenyét. Az egyik malac megszenesedett farka és belső részei, azonkívül egy zsebkendő maradtak csak ott bűnjelképpen. A gurmand társaságot keresi a rendőrség. Szélhámosság vasutas ruhában. Három jól sikerült csalást követett el Gyulán szerdán délután egy vasúti altiszti egyenruhába öltözött idegen, aki 124 korona zsákmánnyal ismeretlen helyre tette át működése szinterét. Bizonyára nem Gyulán kezdte a szélhámoskodást és nem is itt akarja mesterkedését befejezni, azért felhívjuk rá a környékbeli helységek figyelmét Szerdán délután egy sötétkék, ezüstzsinóros vasúti altiszti ruhába öltözött nyúlánk, barna bajuszu, 30 év körüli fiatalember betért Martincsek Jánosné szatócsüzletébe és két öl bükk tűzifát kínált megvételre. A vasutasok — úgymond — háborús pótlékot kapnak de nem pénzben, hanem tűzifában. Néki, mint nőtlen embernek fára nincs szüksége, azért a két ölet eladná 60 koronáért. Martincseknének kételyei támadtak az olcsó ár miatt, amit a vasutas azzal oszlatott el, hogy neki is ennyibe számítják, nem akar rajta nyerészkedni. Nagyobb hitelesség kedvéért felhozta, hogy több hónapon keresztül Frailer péknek adta el a fát hasonló áron. Az asszony végre is ráállott az üzletre. A vasutas hivatalos utalvány blankettát vett elő, amely Tóth Imre névre van kezdetleges Írással kiállítva és Budapest nyugati pályaudvar bélyegzővel ellátva s azt átadván a vevőnek, felvette tőle a 60 korona vételárat azzal, hogy másnap reggel jelentkezzék a fáért a vasúti állomásnál, mert akkor érkezik a fa, a kisvonattal. Még aznap megszólította az utcán Kimpián Péter és Kovács István gyulai polgárokat s nekik is eladott 2—2 öl fát. Előbbi szintén kifizette a 60 korona vételárat mig Kovács István csak 4 korona foglalót adott. Csütörtökön reggel a három vevő a vasúti állomásnál találkozott, s ott tudták meg, egymástól, hogy egy járatban vannak. Keresték a kisvasút tájékán a fájukat de biz ott senki sem várakozott rájuk. A vasúti munkások végül is az állomásfőnökhöz utasították a különös írásokat mutogató embereket. A vásárlóknak bizony hosszúra nyúlt az ábrázatuk, mikor báró Drechsel Béla állomásfőnök — egy pillantást vetve az „utalványába — mosolyogva jelentette ki, hogy csalásnak estek áldozatul. — A károsultak a rendőrségre mentek panaszukkal, de a csaló ki tudja melyik városban boldogítja azóta a hiszékeny embereket olcsó , fájával, Nem lehetetlen, hogy a szélhámos egy elcsapott vasutas, aki a budapesti nyugati pályaudvarról m% szolgálata idején elcsent egy csomó előre lebélyegzett nyomtatványt. A rendőrség ilyen irányban nyomoz. Temetés. A bukovinai karácsonyi harcokban Rarance község előtti ütközetben — mint annak idején részvéttel közöltük — hősi halált halt — Kórmöczky József a gyulai 2 honvéd gyalogezred tartalékos hadapródja. — Bajtársai az altzueskai temetőben helyezték nyugalomra. A 21 éves fiatal hős tetemeit családja haza hozatta Gyulára és folyó hó 26-án délután 4 órakor temették el óriási részvéttel, katonai dísszel a Szent József temetőben. Posta Gyopároson. Az Orosháza községhez tartozó Gyopáros fürdőtelepen „Gyopárosfürdő“ elnevezéssel junius hó 1-től kezdve, szeptember 15-ig újra postai ügynökség lép életbe. Szrnka J János háborús alapítványa. Több Ízben megemlékeztünk vármegyénk földmives osztályából kiváló Szrnka J. János szarvasi gazda hazafias és humánus gondolkodása s áldozat- készségéről. Most újabb szép tényéről adhatunk híradást. Szrnka 15 hold földjét eladván, a teljes vételárat 8400 koronát egy, Szarvason az árvákat felekezeti különbség nélkül gondozó ev. egyházi árvaház céljára fizette le és erről dr. Wieland Sándor főszolgabírónak, felkérése folytán utóbbi által szövegezett hangulatos alapítólevelet állított ki Az alapítványt élte fogytáig a főszolgabíró, majd Kelló Gusztáv szarvasi ev. lelkész, utánuk pedig a szarvasi, szentandrási, öcsödi s kondorosi összes lelkészekből álló bizottság fogja kezelni. Az árvák felvétele tekintetében az lesz az irányadó, hogy az ág. hitv. egyházhoz tartozók közül 40%, a róm. kath., református és az izr. egyházhoz tartozók közül 20—20% legyen felvehető. A Szrnka alapítvány örvendetes mozgalmat keltett Szarvason és a a járás községeiben, Wieland Dénes főszolgabíró már maga is 1500 koronán felül gyűjtött e célra és széleskörű társadalmi mozgalom indult meg az alap további gyarapítása céljából. Zsebmetszés a vonaton. Gogán Jánosné Szilasi Zsuzsánna békési asszony szerdán déli vonattal Nagyváradra utazott az, ott katonáskodó férjét látogatni. Békéscsaba és a biczerei megállóhely közötti rövid utón kilopták zsebéből 180 koronát tartalmazó pénztárcáját. Lármájára a vonatkísérő személyzet őriletbe vett két gyanús embert, akik a kupéban az asszony körül ólálkodtak, s az illetőket a gyulai állomáson átadták a rendőrnek. A károsult is megszakította utazását és a gyanúsítottakkal együtt bejött a rendőrséghez. A két embert megmotozták, s miután nem találták náluk a pénzt és magukat kellően igazolni tudták, szabadon engedték őket. Öngyilkosság. Kliment Károly békéscsabai járásbíróság! tisztviselő fiatal felesége született Povázsay Honát nemrégiben gyógyíthatatlan betegség támadta meg. Legalább is ő gyógyitha- tátlannak képzelte. E körülmény annyira elkeseri- tette, hogy pénteken reggel pilanatnyi elmezavarában az udvarban lévő kútba beleugrott. Mire észrevették, már kiszenvedett. 20-án temették el nagy részvét mellett. Megindult a gyorsvonat. Tudvalevőleg március hó 7-én beszüntették azt az egyetlen gyorsvonatpárt, amely Budapest—Arad—Predeál között — bonyolította le a személyforgalom legjelentősebb részét. E vonatpár megszüntetése óta mindösssze három pár személyvonat közlekedett ezen a vonalon, de nekünk, gyulaiaknak csak két vonathoz volt csatlakozásunk. Az érdekelt Békés- »■és Aradvármegyék, valamint a kereskedelmi és iparkamara is erős agitációt indítottak a gyorsvonatok visszaállítására. Ennek most meg is lett az eredménye, amennyiben a vasutigazgatóság pénteken reggel ismét üzembe helyezte a délelőtt Budapestre induló* és délután Budapestről érkező