Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-09 / 15. szám

1916. április 9.

Békés

3

tásában népfölkelő segédszámtisztté nevezte ki és beosztotta a szegedi honvédkerölet badbiztos- ságáboz.

A városi főügyész itthon. Dr. Jantsovits Emil városi főügyész, nyugalmazott honvéd főhadnagy a háború elején önként jelentkezett szolgálattételre és a fővárosban teljesített katonai szolgálatot. A honvédelmi miniszter a napokban végleg szabadságolta s a főügyész ismét hazatért polgári foglalkozásának folytatásához. A városi közigazgatás nehezen nélkülözte az ő értékes képességeit a közügyek intézésénél. Értesülésünk szerint saját munkakörén felül az árvaszéki ülnököt is ő fogja helyettesíteni.

A gyulai színi szezon. Almássy Endre, a szegedi színtársulat igazgatója f. hó 4-én Gyulára jött és a szinészetpártoló egyesület vezetőségével és a polgármesterrel megbeszélte, illetőleg tárgyalásba bocsátkozott az idei színi szezon fölött. A fennforgó viszonyok beható mérlegelése alapján ama megállapodás jött létre, hogy a színi szezon junius és julius helyett augusztus és szeptember hónapokra tétessék át. Tudvalevőleg augusztus és szeptemberben volt évtizedekkel ezelőtt különben is a gyulai színi szezon, mely úgy a színtársulat, mint a közönség érdeke szempontjából egyaránt előnyösebb is a junius júliusinál. Minden indok amellett szól, hogy a régi állapot, különösen ez évben, visszaállitassék. Szegeden,mint örömmel értesülünk, a téli szezon, dacára a háborúnak, úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen ütött be, fé nyesebben, mint bármikor és mint az ország bármely téli állomáshelyén ; a szegedi szinpártoló közönség érdeklődése a színház iránt még ezúttal is lankadatlanul megnyilatkozik, úgy hogy a bevételek március hónapban is teljesen fedezték a társulati tagok gázsiját és a színház egyéb kiadásait. A társulat, mely az ősz folyamán úgy drámai, mint énekes szakban több kiváló s értékes erővel gyarapodott, ezidőszerint a legerősebben szervezett hazai színtársulat, remélhetőleg junius hó közepéig folytathatja Szegeden az előadásokat. A tagok a szegedi szezon befejeztével nyári szabadságra mennek és mint említettük, kölcsönös megállapodás szerint augusztus hó elején fognak Gyulára eljönni.

Ma este katonazene a Komlóban. A cs. és

kir. 11. gyalogezred zenekara a szokásos szombat esti- hangversenyét tegnapról más elfoglaltsága miatt április 9-ére, vagyis ma estére halasztotta. A hangverseny kezdete este 8 órakor.

Névtelen levelek. Majd mindennap hallhatjuk, hogy rosszak az emberek, de ilyenkor nem számítjuk magunkat az »emberek« közé. Rövidlátók, vakok, mert nem látják azokat az ökölnagyságu baktériumokat, azokat az okokat, amelyek mindnyájoknak erkölcsi és szellemi betegségét okozzák. A társadalmi férgeket. Azokat a piszkos vízben, mocsarakban, odúkban tanyázó, emberileg lehetetlen lényeket, kik mérges, bűzös nedvet.lövelnek ki mások megrontására, de sohasem magukat megnevező nyílt bátorsággal. A huszadik század modern emberei! Csodálkozni kell ezen, vagy korlátoltságnak tulajdonítani ? — A névtelen levelek egész tömkelegét zúdítják még most is mitsem sejtő és jóhiszemű emberek ellen, kiknek egyetlen hibájuk, hogy mig mások fegyverrel, addig ők gazdasági, vagy szellemi tevékenységgel mozdítják elő embertársaik jólétét. A magyarnak ősidők óta faji tulajdonsága a nyiltszivüség, a kíméletet nem ismerő igazmondás. A névtelenségbe burkolózó emberek sokkal alacsonyabban állanak, semhogy látókörük annak megértéséig terjedne — hogy helytelen a cselekedetük, kiirthatatlan gyom az élet parkirozott kertjében. A hatóságok dicséretreméltó helyességgel már régen elrendelték az ilyen levelek félredobását és tudomásul nem vételét, mert akiben csak egy mákszemnyi önérzet van, az nem bujkál a sötétben, hanem tettéért felel is. Ok nincsen okozat nélkül, de ezek számára mentséget találni nem lehet. Jó és rossz emberek nincsenek, csak jók és kevésbbé jók. —

Mindenki egyforma, de a társadalom, mely mindent elront, neveli rosszá az ilyeneket. Mindennek indító oka a kenyér irigység. Figyeljük csak meg a névtelen leveleket, mind azzal kezdődik : »Én egyedül itthon nyomorgok, az uram a harctéren, a szomszédom X

.... meg nevet itthon,

me

rt nem katona.« Megnyugtathatom a háborgó lelkeket, akit itthon látnak, nem ok és engedetem nélkül van itt. De az ilyen névtelen levélírókon nem lehet segíteni. Természetükké válik és hiába erkölcsi prédikációzunk, olyan mint egy rugó — melyet minél jobban lenyomunk, annál magasabbra pattan. Nem mondom, hogy sötét korban élünk, de nem is világosodott ki felettünk. Hiába süt a nap, ha kellemes hevét nem érezzük addig, mig olyan magas hegyek állják útját, mint az emberek ferdesége Ha a nap ennek a hegynek is tetejére ér és a földön lévők boldogságát nem befolyásolja majd mások önzése, — tudatlansága, szeszélye és egyéb hibái, akkor következik be az egyetértés, testvériség és békesség a társadalomban. M. S.

Kizöldültek a népkert bokrai, fái és fü szőnyegei nemsokára az enyhe tavaszi estéken megszállja közönségünk ezt a kellemes és egyedüli üdülő helyünket. Hogy a közönség zavartalanul élvezhesse a jó levegőt, dr. Lovich Ödön polgár- mester felkérte a zászlóalj parancsnokságot, hogy a katonaságot költöztesse ki a pavillonból. Ez remélhetőleg mihamarabb megtörténik, s megkezdődik a népkerti élet.

Mennek, egyre mennek az erős, egészséges bátorszivü, derék katonák, itthon hagyva polgári foglalkozást, kényelmes otthont, szülőt, hitvest, gyermekeket; mennek, egyre mennek kivívni a diadalt, szembenézni a sötét halállal. Küzdeni hazánk és nemzetünk biztonságáért, szebb, boldogabb jövőjéért, a győzelembe vetett rendíthetetlen hittel és bizalommal. Harcolni az önzés, az álnokság, a hűtlenség ellen az igazságért. Az igazság pedig megadja a lelkek erejét, a karok acélosságát és a fegyverek csapásainak súlyát. Keleten, nyugaton, délen, északon felírtuk ezt már minden csatamezőre intő és örök igazság gyanánt a hátráló ellenség vérével. Mennek, húsz hónapja egyre mennek a mi alföldi magyar fiaink is bátran, büszkén az őket megelőzött százezrek után. De — sajnos — már rég nem láthatjuk a város utcáin vasúthoz haladni a mi fiainkat bokré- tás mellel, pántlikás sapkával, nem szoríthatunk harcba induló jó ismerőseinkkel kezet a távozás megható pillanatában. A háborúval járó magasabb érdek úgy rendezte, hogy más város falai közül induljanak a csatamezőre s csak a távolból szálljon egy-egy sóhajtásunk utánuk az ünnepélyes pillanatban. A sors, amely eltávolította e városból kedves honvédeinket, mintha jóvátenni igyekezne hibáját, a napokban elénk varázsolta azokat a háború eleji felemelő napokat, amikor könytelt szemekkel vettünk érzékeny búcsút magyar katonáinktól. A napokban az itt állomásozó idegen katonák harcba induló zászlóalja igyekezett azt az illúziót kelteni bennünk, hogy saját fiaink búcsúznak. Az »idegen« elnevezés ez esetben csupán a nyelvbeli különbséget jelenti mert hisz a hosszú hónapok alatt uj helyőrségünknek céltudatos működésével, mely arra irányult, hogy az érintkezés minél megértőbb és barátságosabb legyen, sikerült gyökérszálait társadalmi életünkben megerősítenie és az irántuk elejétől fogva megnyilvánult szimpátiát megszilárdítania. Ha voltak, vagy vannak még hátsó gondolatok, melyekből ennek ellenkezőjét vélik kiolvasni a ll-esek, úgy azok csak túlérzékenység és képzelődés szülöttei, de mindenképen alapnélküliek, őszintén mondhatjuk, hogy ha a társadalmi érintkezés kapcsai nem fűződtek az óhajtott mérvben még szorosabbra, annak csupán a nyelvkülönbségbeli nehézségek az akadályai. A tisztikar s különösen Rziha Alajos alezredes, zászlóaljparancsnok mindig lekötelező szívélyességével és előzékenységével a magán és hivatalos érintkezésben egyaránt elismerést és csodálatot kelt. A polgárságnak gyakran volt alkalma hálával fogadni az ő révén igénybe vett katonai munka segítséget. Azt hisszük az ő nemes gondolkozásának tulajdoníthatjuk a magyar sziveknek oly jól eső azt a tényt is, amely — mint említettük — a napokban egyszerre a mi fiaink bucsuzásának külsőségeit juttatta eszünkbe. Menetzászlóalj indult a Kossuth térről, élén az ezredzászlóval, pattogó magyar csárdás hangjai mellett. A Körözs hidját, melyen a menet keresztülhaladt, hatalmas magyar trikolór és feketesárga zászló diszitette, a sapkákon pedig magyar nemzetiszin kokárdák ékeskedtek. Ez a loyalitás nem kerülte el a figyelmet és mindenfelé csak megerősítette a szivekben otthonossá vált rokonszenvet a körünkben tartózkodó, velünk barátságban élő katonák iránt, örvendünk, hogy a közhangulatnak e sorokkal tolmácsai lehetünk.

Tilos a piros tojás. A szerdai hivatalos lapban uj rendelet jelent meg s ebben arról esik szó, hogy tyúktojásnak a húsvéti ünnepek alkalmából szokásos festése, valamint az ilyen pirostojásnak árusítása az egész ország területén tilos. Ha pedig valaki mégis foglalkozik ez efajta tojások festésével, avagy adásvevésével, az húsvéti ajándékul két hónapig terjedhető fogságot és hatszáz koronát megérhető pénzbírságot kap. Ezzel a rendelet, amely máskülönben a mai tojásinség idején rendkívül bölcs dolog, a húsvéti örömöket ha mindjárt kis mértékbep is, mérsékelik s az öntöző legények nem részesülhetnek abban a kitüntetésben, hogy ideáljaiktól húsvéti tojást kaphassanak. Bármilyen szigorú legyen is a rendelet, épen nem lehetetlen, hogy azt kijátszani igyekeznek, dacára annak, hogy ez idő szerint igen kevés olyan legényke akad, ki húsvéti locsolásban találja kedvét és akinek nagyon is keményre főtt piros tojásra fáj a foga. A kijátszás azért válik lehetővé, mert a kormány kizárólag a tyúktojásra rendeli el a tilalmat, fittyet sem vetve azokra, amiket a kacsák, a libák, a pulykák és a galambok produkálnak, elég nagy mennyiségben s amik szintén megbirják a húsvéti festéket. Bármennyire örömet rontson is azonban meg a szóban forgó rendelet, a mai viszonyok között az ifjú lányok és a kamaszok azért is hálásak lehetnek, hogy a tilalom a szagos viz locsolására nem terjed ki, meg hogy a kisasszonyokat nem tiltják el attól, hogy a gavallérjaiknak édes és nem édes pálinkát adjanak, holmi virágokkal egyetemben. Azt is meg lehet köszönni, hogy a húsvéti bárány, a húsvéti sonka és a húsvéti kalács megmaradhat s igy az ünnepeket kellően méltányló gyomrok nagyobb veszteségben nem részesülnek.

Életunt öregasszony. Az újvárosi résznek egyik legöregebb polgárnője özv. Baila Perencné Gombkötő Erzsébet már hosszabb idő óta terhesnek találta a vállaira nehezedő 89 esztendőt. — Sokat foglalkozott a halál gondolatával és végül is hiába valónak bizonyult gyermekeinek szeretetteljes vigasztalása, mert vasárnap délután 4 óra tájban leányának házánál fölakasztotta magát. Nagy részvéttel kisérték ki a tisztes korú matrónát a rokonság és ismerősök utolsó, útjára.

Egy egész héten, sőt azt megelőzőleg is négy napig tartó csapadékmetes száraz időt örökítünk meg krónika irói tisztünkben. Erre idestova már egy esztendő óta nem volt alkalmunk és legfőbb ideje volt, hogy ez a kívánatos körülmény is bekövetkezzék. Az iga s a munkásbiány fennállása mellett is ezalatt a száraz tiz nap alatt óriási munka folyt megyeszerte, különösen a réti földeken, ahol igen sok kényszerű mulasztást kellett pótolni szántás és vetésben egyaránt. Talajvíz borította föld, sajnos, még igen sok van, különösen folyómenti községeinkben, főleg a szeghalmi s békési járásban. Ezekben, mint most megállapítható, a réti földeknek alig harminc százaléka van búzával, s körülbelül húsz százaléka árpa s zabbal bevetve, de most most már alapos remény van, hogy a fenmaradt többi terület, csaknem a legutolsó talpalatig tengeri, vagy legkedvezőtlenebb esetben kölessel lesz értékesíthető. Ezzel szemben