Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-01 / 1. szám
XLVIII. évfolyam Gyula, 1916 január f 1. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyil ttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : KÓUY DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Az ifjúság gondozása a háború alatt. A rendkívüli hosszúra nyúlt világháború egész sereg gazdasági és társadalmi kérdést hozott fölszinre, melyeknek megoldásától a népek jóléte és jövendő boldogulása függ. A napilapok sorra tárgyalják ezeket, miért is csak egyre akarjuk olvasóink figyelmét fölhívni; arra, melyet napilapjaink eddig még figyelmen kívül hagytak: as ifjúság gondosására a világháborúban. Ámbár szomorú tapasztalatok igazolják azt, hogy a női ifjúság is fokozott gondozásra szorul, ezúttal mégis a fiiakkal foglalkozunk, kiknek számára a mostani háború egészen sajátságos helyzetet teremtett. A felnőtteknek katonai szolgálatra való folytonos behívása folytán nagyon megfogyott a munkaerő annyira, hogy azt úgy az ipari, mint a mezőgazdasági munkánál fiatal munkaerőkkel kellett pótolni. Ennek természetes következménye az lett, hogy a fiatalok munkájuk révén sokszor nagyon tekintélyes keresethez jutnak s bizonyos önállósághoz, mely a fiatalkorúak alacsonyabb szellemi fejlődése és kevésbé lejlett erkölcsi érzéke miatt a fegyelem lazulását vonja maga után. Látjuk ezt városunkban s aki csak kissé figyelemmel kiséri a fiatalságot, kénytelen bevallani, hogy a baj meg van nálunk is. Növeli az a körülmény is, hogy nagyon sok családban hiányzik a családfő s az anyai tekintély nem elégséges sok esetben a fiatalokra annyira üdvösséges és szükséges fegyelem föntartásához, Pedig ha valaha, most mondhatjuk igazában azt, hogy a fiatalság a haza reménye; most amidőn a felnőttek vérüket ontják édes hazánk szabadságáért a harctéren és ha valaha, akkor most kell különösen gondot fordítani arra, hogy az ifjúság egészséges gondozása és nevelése által biztosítsuk a nemzet jövőjét. A múlt napokban egyik külföldi nagy folyóiratban ez ügyre vonatkozó cikk vonta magára figyelmemet s adta meg nekem a lökést arra, hogy az abban foglalt komoly igazságokat közkinccsé tegyem. Casselben, Németország egyik nagy ipari és katonai központjában Haugwitz parancsnokló tábornok a következő felhívást nyomtatta ki a hadtestparancsnokság területéhez tartozó fiatalokhoz: »Atyáitok a haza szolgálatában nehéz harcot vívnak az ellenséggel. Egészségüket, vérüket, életüket áldozzák értetek. Méltatlanok akartok lenni atyáitokhoz s nem akartok áldozatot hozni érettük? A haza áldozatot kíván tőletek. Le kell mondanotok az üres szórakozásokról, illetlen mulatozásokról ; le kell mondanotok azokról a könyvekről, melyek nem nektek valók és melyeket szüléitek soha sem adnának a kezetekbe le kell mondanotok minden olyan illetlen viselkedésről, melyet szüléitek előtt titkolnotok kellene. Tanuljatok inkább és dolgozzatok, hogy édes anyátoknak gyámola. -fiatalabb testvéreiteknek mintaképe és a hazának egykoron hasznos polgárai legyetek. Ha atyátok visszajő a háborúból, munkás és fegyelmezett fiatalságot találjon itthon és nem dologtalant és rendetlent! Ti pedig, kiknek atyja a hazáért hősi halált halt, még kevésbé feledjétek, hogy tiszta erkölcserős akarat- és kötelességtudással méltók legyetek ilyen apákhoz. Tudom, hogy közületek többen nem akarnak engedelmeskedni, nem szeretnek dolgozni, vonakodnak a gyöngébbnek segíteni; szüleiknek tiszteletlenek, csavarognak és helytelenkednek. Ezek számára ma szigorú rendeletet bocsátottam ki és büntetéseket szabtam meg. De reményiem ezekre nem kerül a sor. Azért jelenben azokhoz a derék fiukhoz fordulok, kik szüleiket, rokonaikat és a hazát tisztelik. Tudom, hogy ezek nagyobb számban vannak. Ha ezek a derék fiuk öszTÁRCA. TJjévi ima a halálhoz. 1916. A szörnyű halál Démon Minden hős szivet szétnyom Marcangoló karmával; Vért szívni soh’s m átall Sötét szárnyán lebeg, Utálja, ki beteg, Csak erős férfi-vérre éhes, Néki a vér patakként édes ; Fölújjong mindig a vad Démon, Ha sok-sok millió a vérnyom. A harci zaj, az öldöklés, Véres szurony, kétélű kés, Gránát, srapnel, pergő gépfegyver, Ágyúgolyó, mely mindent felver, Átlőtt szív és átszűrt tüdő, Löveg várpáncélt átütő, Freccsenő agy és szétvert borda, Mit légnyomás messze elhorda, Szétmállott mellkas, repülő kar, Hörgő torok mit emberfog mar, Puska agya, a kézi bomba, A robbanás az néki pompa, Gyönyör és kéj, és irtó mámor, Ha elpusztul az egész tábor. Jajszó, sikoly és halálhörgés, Káromkodás és ágyudörgés, Néki az üdv és élvezet, S mi férfit rémvégre vezet. Roncs és béna, ha millió, A kárhozat, az néki jó. Az öldöklő, vérengző Démon Minden harcost pokol felé nyom. Nyers kéjjel öl, fojt és marcangol, Egy, hogy magyar, német, frank, angol. Ha még soká: pusztul a férfi, Az embernem véget fog érni! Jöjj, kérünk, jöjj szelíd és bölcs Halál, Ki idején mindenkit megtalál. Jöjj vissza, jöjj óh jó Halál! Benned most mind vigaszt talál; Enyésztesd el a szörnyű Démont, Mely gyászszal félvilágot bévont, Múljék ki végkép és örökké Nem kéjelegve, nem hörögve. Es élj igaz, áldott Halál! Ki csendes és lassú valál. (Szarvan). Körösparti. Levél a harctérről. Aki egyszer ide kijutott — örökre felejthetetlen benyomásokkal telik meg a lelke. Első érzésünk az, hogy az egyenruha, amely máskor a békeidők kaszárnyaéletében olyan tökéletesen eltakarta az egyéniséget — itt és most nem teszi annyira egyformává az embereket. Megérezzük, hogy ez a sok-sok ezer ember a legkülömbözőbb helyekről, irodákból, műhelyekből, eke szarva mellől, építő állványok tetejéről, iskolaterem pódiumáról jött ide, s valamennyi egy célra egyesíti erejét, képességeit. Árvíz van, gátat építünk. Mindnyájunk létét fenyegeti a veszély, mindnyájan erőnk legjavával állunk elibe. — És napokig tart, a mig megszokjuk, hogy mindenki hivatásától egészen távoleső dolgokkal foglalkozik. Minden leirott és kiejtett szó egy ezelőtt idegen, ismeretlen világ tartozéka : „tábori őrs“, „zászlóalj tartalék“, „drótakadály“, „világitó töltény“, „muníció pótlás“ és egyéb ilyenek, más szavakat alig hall az ember. És ez annál furcsább, minél kevésbbé tudjuk elfelejteni, hogy a főhadnagy voltaképen gymnasiumi tanár, a hadnagy békében járásbiró — az egyik zászlós ambiciózus ügyvéd, a másik zászlós bankhivatalnok és igy tovább. De ez az. érzésünk csak 2—3 napig tart, azontúl magunk is megszokjuk, hogy csak az egyenruhára varrott rangjelzésre ügyeljünk, és azontúl eszünkbe sem jut, mi volt azelőtt, aki viseli. A szolgálat még a huzamosan tartó állóharcok vonalán is rendkívül fárasztó. Ami kevés szabad idő áll rendelkezésre, azt nem elég a test pihentetésére fordítani, nem elég az alvásról gondoskodni. Külön igényei vannak pihenés dolgában a szellemnek is, amit kevés helyen lehet olyan jól megfigyelni mint itten. — A pozíciós harc egész különös feladatok elé állítja a katonát. A várakozó türelemnek olyan fokát kívánja meg, a minőről e háború előtt talán még a leghozzáértőbbek sem bírtak fogalommal. A katonák, amint sorban rájuk kerül az őrszolgálat rendje — heteken, sőt helyenként hónapokon át úgyszólván ugyanazon árokrészlet ugyanazon pontját figyelik és figyelik éjjelnappal és nem látnak egyebet mint ugyanazt a darab mezőt, ugyanazzal a mozdulatlan tüskés X-ia.ptxan.i5: mai stzáxaaa. © old.a.1.
