Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
4 Békés 1915 május 2. dig több maradt meg — olyannyira, hogy a leglaposabb területek egyrésze alig ha lesz tengeri alá is magszántható. A szárazon maradt földek felülete ezekkel ellentétben annyira megcserepe- sedett, hogy azok esőt kívánnának, nem sokat ugyan, mert nehány arasznyira szintén bő ned- rességben vannak, csupán, amennyi annyit egy-két ujjnyira megáztatná őket. A kivánt eső is jobb azonban, ha még nehány napig késedelmeskedik, mert a gyümölcsfák most vannak virágzásban és az eső által tetemes károkat szenvednének. — A gyümölcsfák valamennyije szépen virágzik és jó termést igér, kivéve a kajszint, amelynek termését a kőd az idén ugylátszik teljesen tönkretette. A lábos jószágot Szentgyörgy nap után, április 26-án hajtották ki a legelőre, mely —- Fövenyesen legalább — évek hosszú sora óta nem volt oly kitűnő, mint az idén. Nemcsak buja, hanem minőség szerint is a legkiválóbb és legértékesebb fü bontja el a kaszálókat is, amelyek régideje nem adtak annyi s oly finom elő- szénát, mint aminő most lesz. Legnagyobb örömmel állapítható tehát meg, hogy a takarmány- szükséglet jól és bőségesen fedezve lesz. Hősök halála. Tórák János orosházi állami elemi iskolai tanító, a 101. gyalogezred önkéntes szakaszvezetöje április 23 án, az északi harctérről súlyos fejsebbel került a gyulai közkórházba, ahol 27-én agyhártyagyulladás következtében meghalt. A hősi halált halt tanítót családja hazaszállította Orosházára, ahol nagy részvéttel temették el. Kartársai a következő gyászlapon tudatják mély fájdalmukat: »Dulce et decorum pro patria móri! Ebben a vigasztaló tudatban is mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy a fáradhatatlan munkásságu kartárs, a nevelés igaz és bölcs apostola Török János állami elemi iskolai tanító, a 101-ik gyalogezred önkéntes szakaszvezetője áldásos életének 32-ik, tanítói működésének 10-ik évében az északi harctéren történt súlyos sebesülése folytán, f. hó 27-én Gyulán nemes lelkét teremtőjének visszaadta. A nemes harcot becsülettel megharcoltad; pályafutásodat dicső halállal végezted! Az imádott hazáért hozott áldozatodat soha nem feledjük ; bevéssük szivünkbe; beírjuk a jövendő nemzedék leikébe, hogy a hü emlékezet örökké virasszon poraid felett! Isten veled! Orosháza, 1915 április hó 28. Az orosházi állami elemi iäkola tantestülete.* — Fáskerti Mihály a gyulai 2-ik honvéd gyalogezred közvitéze április 18-án, életének 22-ik évében hősi harcok után, súlyos sebében, Krems-Donau városban, négy heti szenvedés után elhunyt. Temetési segély. Körösladány községe, néh. dr. Balázs Béla volt községi orvos temetési költségeire, 200 korona segélyt szavazott meg az özvegy részére. Halálozás. Branyiczky László nyug. orosházi kir. járásbirÓ8ági telekkönyvvezető, óvónőképző intézeti növendék leánya Emma ápr. 20-án élte tavaszán, 19 éves korában meghalt. Eljegyzés. Lang György cs, és kir. alezredes eljegyezte Orosházán Kalmár Irént. A harctérről megható leveletjküldött Szarvasra egy hős fiú az apjának Ángyéi Mihálynak. A fiú szomorú hirt kapott hazulról. Az édes anyja meghalt. A lővészárokból a hős fiú a következő tartalmú levelet küldte: »Az volna a kívánságom, hogy boldogult anyam sirhalmát kerítsék körül léckerítéssel s tegyenek elébe egy kis lócát. Hogyha a jó Isten haza segítene, ott pihenhetném ki végtelen fáradalmaimat* . . . Halálozás. Benczár Lajos békéscsabai tanító felesége Krecsmarik Mariska f. hó 21-én váratlanul elhalálozott. A megboldogult derék nőt, ki két gyermeket hagyott árván, 23-án temették el nagy részvét mellett. Béke hamvaira ! Hősök avatása. A békéscsabai tartalék-kórházban rendkívül fölemelő hazafias ünnepély volt vasárnap délelőtt. Sebesült katonákat avattak hősökké, amikor a kórház hatalmas udvarát egészen megtöltötte az ünneplők tömege. A helyőrség tisztikara díszben jelent meg az ünnepiét aktuson. Az udvar közepén egy szakasz 101-es gyalogos állt harci fölszereléssel. Előttük rangban a kitüntetettek : Horák Vilmos 33 gy. ezredbe! i főhadnagy, Placskó Lajos dr. tartalékos főorvos (szarvasi), Bottyánszky János 70 gy. ezredbeli tart. hadnagy (csabai), Bankó György huszárszakaszvezető (békés- sztandrási) Revicska Mihály (nagyszénási) ps Hegedűs Lajos 33 gy. ezredbeli (nagyze- réndi) tizedesek. A katonai tisztelgés után Panwilz Vilmos alezredes helyőrségparancsnok és Hazay-Stern- schúss János dr. törzsorvos, kórházparancsnok föl- tüzték a hősök mellére a ragyogó érmeket s meleg gratulációval szorították meg nyomban a kitüntettek kezeit. Az ünneplők rivalgó éljenzéssel köszöntötték a hat hőst. Horák Vilmos 33-as főhadnagy és Placskó Lajos dr. tart. főorvos a signum laudist kapták. Botyánszky János tart. hadnagy mellére a katonai érdemkereszt mellé most a német vaskereszt került. Bankó György huszár-szakaszvezető mellét szintén nagyon ritka kitüntetés, a vitészségi aranyérem díszítette. Revicska és Hegedűs tizedesek pedig a vitészségi ezüstérmet kapták. Megperdültek a dobok, a réztrombiták öble a császári ház himnuszát zengte, a katonakezek a sapkához lendültek őszinte tisztelettevésre, majd fölharsant a snájdig vezényszó és egy szakasz katona vágta a diszmarsot a diadalmas bajtársak előtt. Orosz fogságban. Jeszenszky Sándor kondo- rosi tanító, aki a háború kitörése óta a budapesti 32 gy. ezred 4. századának előbb Galíciában — később az uzsoki szorosnál, majd pedig Orosz- Lengyelországban hősiesen harcolt, fobruár 21 kelettel azt irta sógorának, hogy november 23-án orosz fogságba került és jelenleg Irkutzkban- Szibéria fővárosában van. A Király mozgószinházban ma vasárnap két előadás d. u. fél 5 és este 8 órai kezdettel. Ez alkalommal két sláger kerül vászonra, egyik — a «Kalandornő» dráma 3 felvonásban, főszerepben a hires Betty Nansen mozi színésznővel, a másik egy vígjáték 2 felvonásban, melynek cime: «Ha te úgy én is úgy». Csütörtökön május 6-án több humoros és természetes felvételű film között színre kerül az «Áruló csillag» bűnügyi történet 3 felvonásban. Május havában a szombati napokon most már előadások nem tartatnak, vagyis hetenként ezután csak kétszer csütörtökön és vasárnap lesz előadás. Bicskázás. Azt képzeltük, hogy a mostani komoly időkben, — amikor hazafiságból és lelki szükségből mindenki készséggel szakit megrögzött szokásaival, — virtuskodó legényeink is elnyomják magukban verekedő szenvedélyüket, hogy annak bennük felhalmozódó energiáját ott, ahol arra most nagy szükség van, — a harotéren adhassák ki magukból. A gyulai legények között akadtak olyanok, akik nem képesek bevárni mig az ellenséggel szembe kerülnek, hanem most is egymás között engednek szabad folyást ősi szokásuknak. Nagy Ferenc 24 éves napszámos április 24-én, szombaton éjjel vonattal jött haza munkából a sarkadi cukorgyárból három társával. Miután pénzt éreztek maguknál, betértek a Motorvendéglőbe sörözni. Egyéb téma hijján a társaság azzal bosszantotta Nagy Ferencet, hogy csak ők az igazi katonák, mert ők közösek, a honvéd nem is katona. Ezen úgy összevesztek, hogy amikor eltávoztak a korcsmából, az utcán Styir Mihály bicskával hátulról megszurta Nagy Ferencet. A telefonon értesített rendőrség a bal lapockáján súlyosan megsérült legény a kórházba, a bics- kázót pedig a rendőrségre kisérte. Az ügyet áttették az ügyészséghez. Hősi halál. Békés község főorvosának dr. Henszelmann Eleknek Ervin fia, ki a főváros egyik nagyobb bankjának volt a tisztviselője, még a világháború kezdetén a hazáért vívott véres harcoknak esett áldozatul. Mint tartalékos vadász hadnagy az északi harctéren küzdött s szeptember 3-án a tomasowi ütközetben elesett. Hosszú hét hónapon át aggódó hozzátartozói nem tudták, hogy mi történt vele. Fogoly lett-e vagy meghalt. Végre sok utánjárás után megjött a bizonyos hir, amely a szülői szivek balsejtelmét szomorú valóra váltotta. Nagyreményre jogosító gyermekük elesett. A messze idegenbe eltemetett ifjú hősnek, legyen könnyű az idegen hant ! Jegyzőválasztás Békéscsabán Békéscsaba község képviselőtestülete csütörtökön délelőtt Kiss László főszolgabiró elnöklete alatt tartott közgyűlésében két pályázó közül Horváth Istvánt választotta meg és pedig közfelkiáltással köz- igazgatási jegyzőnek, a közgyűlés egyidejűleg az anyakönyvi teendőket is rábízta az uj jegyzőre, aki különben most katonai szolgálatot teljesít. Színészet Békéscsabán. Kiss Árpád szatmári színigazgató társulata megérkezett Csabára s tegnap este kezdte meg előadásait a «Lenygel- vér» operettel. Öngyilkos fiú. Békésen Győri István nevű 16 éves fiú, ki Morvay Mihály földbirtokosnál mint hetes szolgált, április 26-án délután gazdája kamrájába zárkózott s felakasztotta magát. Mire rátaláltak, halott volt. Tettének okát nem ismerik. Trieszti általános bizsositó társulat (Assi- curazioni Generali) Budapest, V., Dorottya-utca 10. és 12. A »Kögazdaság« rovatában közöljük a Trieszti általános biztositó társulat (Assicura- zioni Generali), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztositó intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek aki e célból hozzáfordul, a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadókbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a »Minerva« általános biztositó részvénytársaság, valamint áru- és utipod- gyász biztosításokat az Európai áru és podgyász- biztositó részvénytársaság számára. A gyulai ügynökség: Multas Mór, Seer Izsó. Elgázolta a vonat. Hétfőn délután Petrovai András csabai kisgazda feleségével és egy kis gyermekével bandukolt a határban. A beszélgetésben annyira el voltak merülve, hogy nem vették észre a közeledő vonatot. Egyszer aztán megtörtént a katasztrófa, A vonat elkapta Petrovait és maga alá gyűrte. A szerencsétlen, borzalmasan összeroncsolt embert bevitték a csabai közkórházba, hol másnap nagy kínok között meghalt. A drágaság enyhítése. A vármegyei köz- igazgatási bizottság a legutóbbi üléséből kifolyólag feliratot intézett a ministerelnökhöz, valamint a kereskedelmi ministerhez, hogy a mindinkább fokozodó drágaság enyhítése érdekében a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket tegyék meg illetőleg vessenek gátat azoknak a visszaláséknek, amelyek ezen drágaság rohamos előidézésére befolyással vannak. Elismeri a felirat azt, hogy a közvetlen életszükségleti czikkek árának emelkedése összefüggésben van a külföldi behozataltól csaknem teljesen elzárt közgazdasági helyzettel, a gabona árak hatóságilag megállapított legmagasabb áraival és a takarmány magvaknak az állathizlalástól történt elvonásával és azzal a körülménnyel, hogy a nem termelő vidék élelmezése céljából a mohón vásárló kereskedelem árszöktető versenyével is számolni kall. Mindezek tekintetbevételével a felirat mégis aggályosnak tartja az áraknak oly rohamos emelkedését, amint az tényleg bekövetkezett, továbbá azt, hogy a drágulás nincs e összefüggésben a kofák spekulálásával, kik a felhalmozott készleteket a fogyasztó közönségtől visszatartják esetleg ki-