Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-07 / 10. szám
XXiVII. évtolyam. r T Gyula, 1915 március 7 ÍO. szám. Előfizetési «rak: Egész évre ........ 10 K — f Fé l évre................. 5 K - I Év negyedre........ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendő!?. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Munkára fel! Közeledik a tavasz, a mezőgazdasági munkálkodás megkezdésének ideje. Talán korábban köszönt be, mint máskor, de bizonyosan sokkal fontosabb feladatokat hoz magával, mint rendesen. A világháború pusztításait gazdasági téren fokozottabb termeléssel kell ellensúlyozni s a több munkára kevesebb erő áll rendelkezésre, mert hiszen a munkáskezek javarésze fegyvert forgat a haza védelmében. Ebből az következik, hogy az itthonmaradt lakosságnak a legnagyobb buzgalommal kell hozzálátnia a föld megműveléséhez, a minden irányban való gazdasági tevékenységhez. És ha már ezt minden épkézláb embertől megkívánhatja a haza, különös mértékben követelheti meg azoktól, akik állami segélyben részesülnek azon a cimen, hogy családfentartójuk hadhavonult. A törvény tudvalévőén bőkezűen gondoskodik az ilyenekről, sőt nem ritka eset, hogy a hadbavo- nultak itthonmaradt családtagja az állami gondoskodás folytán kedvezőbb anyagi helyzetben van, mint volt azelőtt. Ámde a törvénynek egyáltalában nem célja előmozdítani a munkakerülést, a do- logtalan életmódot. Éppen ezért a törvény gondoskodik is róla — az 1914. évi XLY. törvénycikk — hogy a hatósági segélyt elveszti a badbavonultak olyan családtagja, kiről megállapítható, hogy megélhetését megfelelő munka vállalásával biztosíthatná. ügy tudjuk, hogy a kormány a tavaszi munkaidő közeledtével rendeletileg hivja föl a főispánok figyelmét erre a törvényes intézkedésre. A rendelet, valamint a törvény, nem azt akarja elérni, hogy az élvezett közsegélyt egészben, vagy részben elveszítsék azok, akik készségesen állanak munkára; az ilyenek továbbra is részesíthetők a segélyben, minthogy a kereseti alkalom ilyenkor még nagyon hullámzik és szerfölött bizonytalan. Aki tehát alkalmilag olyan munkát kap, melyből szükségleteit többé-kevésbbé fedezheti, azt még nem fosztják meg a hadba vonultak családtagjainak járó állami segély- összegtől. De igenis megfosztják azt, aki visszautasítja a kínálkozó alkalmat, parlagon hagyja munkaerejét és ölhetett kezekkel várja, hogy hereként eltartsák. Ez az intézkedés, a közsegélynek a dologkerülőktől való megvonása, erkölcsileg is jogos, az igazság szempontjából is kifogástalan, a nemzeti érdek tekintetében pedig szükségszerű. Olyan időket élünk, amikor a haza minden fiától súlyos áldozatokat követel, sokaktól életüket is ; lehetetlen, azaz teljességgel megengedhetleu tehát, hogy legyenek állampolgárok, akik a uemzet általános nagy erőfeszítését mintegy páholyból nézik, s lábukat lógatva tartatják ki magukat az állammal. Hisszük, hogy ilyenek nem is lesznek a munkaszerető magyar nemzet kebelében. — Mindenki megérti, akinek ép a teste és a lelke, különös nagy jelentőségét annak a szózatnak, hogy : munkára fel! A rendelet tehát a munkás társadalom tagjait fogja megnyugtatni aziránt, hogy amig ők önként verejtékeznek, azalatt más sem, senki sem beverhet az állam elnézéséből ingyenólőként. Tanügy. Főigazgatói látogatás. Vass Bertalan dr. tankerületi főigazgató f. hó 5-én Békésre érkezett a főgimnázium látogatása végett. Előléptetések a polgári iskoláknál. A vallás és közoktatásügyi minister a vármegyebeli állami polgári iskoláknál kinevezte: Kovalszky József gyulai polgári iskolai igazgatót a YIII. fizetési osztályba, Györke Lujza mezőberényi tanítónőt a IX, fizetési osztályba, Bankó Lajos és De- muth Lajos békéscsabai, Sain Márton, Picklbauer Elek, Zatykó Lajos orosházi, Kürtby Mária szarvasi és Berg Mihály mezőberényi segédtanítókat a X. fizetési osztályba rendes tanítókká nevezte ki. TÁRCAMikor a sírok beszélgetnek . . . Apám, anyám fáiom, nagyon fásom, Idegen föld as én síri ágyon/. Nincsen párnám, nincs takaróm nékem, A fejemet oly nehéznek érzem. Távol vagyok ezer mértföldekre, Sóhajtásom vájjon meghallják-e? Izenetet ki visz el helyettem, Ki érti meg ssota/an beszédem ? Halott honvéd körül minden csendes, Száva vize habfoszlányt se verdes. Zngó bogár nem zümmög a légben, Madár sincsen mostan költözőben, Hulló levél lehervadt a fáról, Szálló galamb rég elment e tájról, Itt is, ott is alszik a sok bajtárs — Azok közül se kerül hát postás. Kakukfiives kis temetőssélen, Öreg szülök pihennek már régen. Elkorhadt a töve a fejfának, De nem halt meg szive az anyának ! Fia szaván ébred, újra mozdul, Átkopog a szomszéd koporsóba/, Alvó társát költögeti sebten: — A. gyerek szólt —- nem hallotta lelkem ? Fölneszei az öreg e beszédre: — Mi az? — talán valami baj érte? — Sohse kérdje, siessen kend inkább, Látja úgyis hajnalodik mindjárt. Szemfedőmet én viszem el néki, Magától csak a párnáját kéri, Az enyémet is elbírjak ketten . . . Hamar, hamar! — ne fázzon a szentem! Es azóta minden ködös éjen, Nagy a dolog a temetöszélen. Süppedt halmok felnyilanak sorba, A sok meghalt koporsóját bontja. Szülő, hitves, testvér, barát, mátka, Apró babák gögicsélö nyája, — Viszi ágyát a köd szárnyán szállva, Idegen föld hideg sirhantjába . . . Manyiné-JPrigl Olga. Karcolatok. Én jó magyarom, te vagy a mi oroszt verő csatáink legcsodálatosabb alakja. Te a puszták józan gondolatu, imponálóan szelíd fia. A te nevedhez fűződnek e véres koncert legszebb dicsőségvirágai, a te ártatlan, szilajnak hitt lelked meséli most a legcsodálatosabb ezeregyéj bűbájos kalandjait s a te kaszát forgató kérges kezeid Írják a legragyogóbb sorokat a népek történetébe. Délibábot űztél rengeteg síkságon, hallgattad az erdők sokszavu bugását, dalolva dolgoztál az áldást osztó rónák kalászos tengerén s a te könnyeid öntözték e talpalattnyi föld minden rögét. S lett belőled páncélos testű, acélos izmu, büszke muszkaölő, aki nem rettent vissza az elbizakodott tömegek nagyszavu, de magával nem biró cammogó testétől, aki reménye, vágya, mindene lettél a te csodáló népeidnek s aki elismerésvárás helyett megelégszel azzal, hogy magad is örülhetsz ragyogó dicsőségednek. Mi lett ebből a léha nagy tömegből, az annyit szidott, züllésnek indult társadalomból, mely most villogó köntösben, acélizmokkal és páncélos testtel annyira állja a viharok viharát. Hogy mi a háború, azt csak most és ezután fogjuk megtanulni. Azok a háborúk, melyekről a történelem beszél oly régi, tőlünk távolálló, általunk nem megértett és nem megérthető valamik, mintegy régi jelenség, melyről ugyan beszélünk, magyarázgatunk, de sokat még sem tudunk róla, mert megtapintani, megfogni, átérezni, gyűlölni, szeretni nem tudjuk. S az embernek először saját magát kellett megismernie, szeretnie, tanulmányozni, beszélni magáról, hogy most tudja, lássa, hogy mi a háború neki, vagy még jobban mondva nekem, akit utóvégre is a saját benyomásaim, tapasztalataim, érzéseim érdekelnek a legjobban. S aki mindent, az egész életet, szenvedést, örömet vagy halált az ' én szemeimmel nézek s nem engedem, hogy mások nézeteit, meggyőződését erőszakolják reám. Most, hogy az ember, látni, gondolkozni és beszélni mer, — most tudja majd igazán megállapítani, hogy mi is a háború. Most, mikor belátta, hogy minden csak a saját, az én szempontjából érdekes és főkép lelkének látásai és érzései érdekelhetik. Xja.p~a.nlc mai saáma S oldal.
