Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-30 / 22. (23.) szám
2 Békés 1915 május 30. Kéry Gyula főispán megnyitó beszéde a vármegye közgyűlésén. Tekintetes törvényhatósági bizottság ! A mai kor nemzedékének idegei nagy megpróbáltatásoknak vannak kitéve, .ez a mostan dúló nagy háború rendkívüli és sokféle áldozatokat követel, lélekemelő látvány és tapasztalat, mily áldozatkészséggel, sőt haza- fiúi lelkesedéssel teljesiti az ország a megkívántad óriási áldozatokat, de lélekemelőbb, egyben megnyugtató az a körülmény, hogy a magyar nemzet nem úgy mint 1526-ban a mohácsi vészt megelőzőleg, midőn a pár- toskodás és Zápolya Jánosnak önző, hazafiat- lan magatartása majdnem a nemzet halálát idézte elő, hanem ezúttal ellenkezőleg a magyar nemzet ősi átkát a pártoskodást, az egymás iránti gyiilölséget a haza oltárára le tette. Fényes példája ennek az a klaszikus beszéd, melyet az ellenzéknek fenkölt gondolkozása illustris vezértagja gróf Apponyi Albert rövid idővel ezelőtt a képviselőházban elmondott. Bárcsak általános követésre találna ez a beszéd; a mire nagy szükség van, mert láthatjuk mily sok veszély környezi nemzetünket, az utolsó időkben oly oldalról is tornyosulnak fellegek felénk, ahonnan azt leg- kevésbbé reméltük. Tekintetes törvényhatósági bizottság! Olaszországot egyesülési törekvésében a magyar nemzet hathatósan támogatta, gyakran saját érdekeinek kockáztatásával, sőt ezért az „unita Italia“-ért sok magyar vér is folyt. Valósággal rajongtunk az olaszokért mint egy ideálért, már majdnem sorsunkat, egész nemzeti létünket kötöttük ehhez a csalódó ábrándhoz, a népköltészet is ajkára vette ezt a simpathiát, ezt a mámort, széliében dalolták hogy: „Leesett a bécsi torony gombja, Ihatnék a Garibaldi lova.“ stb., stb. Az olaszok e napokban emeltek szobrot Quartoban a marsalai ezer hősnek, a garibal- distáknak; miután ott arról teljesen megfeledkeztek, ami igen jellemző, már a históriai igazság kedvéért is, jó lesz itt arról megemlékezni, hogy a marsalai hősök nagyobb része magyarok és kis részben lengyelek is voltak, a tisztikar azonban tisztán magyarokból állott: Türr István, Tüköry, Figyelmessy, Winkler, Semsey, gróf Bethlen Gergely, a veres sipkások hires parancsnoka Földváry Károly, gróf Teleki Sándor, Maygraber, Mogyoródy, Krivácsy és mások voltak az u. n. Garibaldi szabadcsapat főtisztjei. — Szicília fővárosát Palermót, Frigyessy magyar ezredes vette be, aki ott el is esett. A volturnói csatát pedig tisztán a magyar légiónak huszár csapata nyerte meg. És most, midőn élet-halál harcunkat vivjuk, hátulról briganti, bandita, bravo módra felénk irányítja tőrét a hálátlan, hitszegő Italia. A „tengerre magyar“ jelszavunknak megsemmisítését célozza az Árpádok ősi birtoka: Dalmácia, és Szent István koronájának gyöngye: Fiume kellene neki, különben olasz perfidiával találkozunk történelmünkben, igy pl. : Mátyás királyt a törökök elleni harcaiban a signoria, a velencei köztársaság cserben hagyta. Egy másik nagy királyunkat Róbert Károlyt Dalmáciában orozva akarták meggyilkolni és csak „Dezső“-nek, a most is virágzó Dessewffy család ősének hősi feláldozása mentette meg királyunkat a meggyilkolástól ! Azonkívül történelmünk feljegyzett nehány olasz gyászos nevet: Gritti, Basta, Caraffa, ma is undorral töltenek el bennünket. Jó lesz ebből a kiábrándulásból okulni a jövőre, az érzelmi politika megbosszulja magát! Ismét maga kárán tanul a magyar ! Adja az ég, hogy ez legyen utolsó csalódásunk. Aggodalmaink mindazonáltal a legújabban kivívott győzelmek folytán csökkennek, sőt alapos most már a remény, hogy hős hadseregünk a végleges győzelmet is kivívja, jó lehet Olaszországban a jobb belátás, az etika, a tisztesség, a becsület örök törvényei, „Discite mortales, non temerare fidem!“ érvényesülni nem tudnak. Hja! Nehéz dolog ez Machiavelli, a Camorra a maffia hazájában ! dacára a fokozódó veszélyeknek. győzni fogunk ! Igaz: nagy erőfeszítésre, kitartásra, erélyre lesz szükség ! Azt mondja Cajus Martins Coriolanus Volumniának: „Csendes vizen minden sajka mesterként evez, midőn a sors leginkább ver minket igaz ügyben, ez kíván nagy erélyt!“ Horatius pedig azt Írja; „Rebus an gustis animosus atque fortis appare!“ A localis Patriotismus büszkeségével meg kell még említenem, hogy a békésmegyei ezredek a harctéren kiválóan kitüntették magukat, sok békésmegyei fi, úgy a tisztikarból, mint a legénységi állományból kitüntetésekben részesült, A tekintetes törvényhatósági bizottság hozzájárulásának reményében indítványozom : hogy a legutóbbi fényes győzelmek alkalmából, Békésvármegye közönsége hódoló feliratban üdvözölje Ő Felségét Apostoli Királyunkat, és üdvözölje a hadsereget, a kormányt és az országgyűlést. Szavaimat avval végzem, amivel gróf Tisza István miniszterelnök azt a beszédét, melylyel a nyugat galíciai nagy győzelmeT A R C A. A hadegészségügyi kiállítás tanulságai.* Irta: Lukács György, Az orvosi tudomány kitűnőségei jelentek meg egymásután ezen a helyen és pedig nemcsak magyarok, hanem az osztrák és a német tudományosság elsőrangú képviselői is, hogy fejtegessék a hadegészségüggyel kapcsolatos nagy problémákat, amelyek ma nemcsak a szakköröknek, hanem a nemzet minden rétegének figyelmét a legnagyobb mérvben lekötik, mert hiszen a méreteiben példátlan világháború nemzetünk élet-halál harcát jelenti s érdekelve van abban kivétel nélkül mindenki. Ha az orvosi tudomány fölkentjei után én is megjelenek ez előadói asztalnál, ama tisztségemnél fogva teszem ezt, amelyet ebben a kiállításban betöltők s amely szinte kötelességemmé teszi, hogy ennek a kiállításnak eredményeit bizonyos egyetemésebb szempontok szerint taglaljam, összefoglaljam. Mint végső eredményt azt kell örvendező lélekkel megállapítanom, hogy mindannyian, akik ennek a kiállításnak létrehozásán fáradtunk, nem hiába dolgoztunk. Minden kiállításnak a fokmérője, próbája : a látogatottság olyan méretekben alakult ki, amelyek egyenesen imponálóak. Sokaknak merésznek tetszett az idea, hogy akkor *Az országház delegációs termében 1915. május 21-én tartott előadás. rendezünk kiállítást, amidőn a nemzet minden fegyverforgató fia a harctéren küzd s amidőn az itthonmaradottaknak minden gondja abban ösz- pontosul, hogy miképpen tehessék eredményesebbé a harcosok önfeláldozó munkáját. Felhangzott az ellenvetés : nem időszerű kiállítást rendezni. Elvégre a kiállítás bizonyos mértékig mégis csak szórakoztatást jelent, szórakozásra pedig most a társadalomnak sem kedve, sem ideje. A nemzetnek munkaerejéből, amelyet a mostani nehéz megpróbáltatások idejében kizárólag a hadi érdekek szolgálatára kell összpontosítani, nem szabad elvonni semmit, mert a legparányibb erő, amelyet a nemzeti készenlétből elvonunk, a nagy élet-halál küzdelem rovására esik így az aggódók. Mi pedig, akik tiszta perspektívával, határozott célokkal, öntudatosan fogtunk hozzá a kiállítás rendezésének munkájához, mindenekelőtt abból a meggyőződésből indultunk ki, hogy hónapokra terjedő hosszú hadviselés ideje alatt sem szabad megszűnnie a nemzet rendes életfolyama szabályos menetének, hogy éppen az szolgáltatja a végső győzelem biztosításának egyik leghatalmasabb emeltyűjét, ha a nemzeti élet szabályos menetében nem állanak be funkcionális zavarok, ha a nemzetnek amellett, hogy a reá kényszeritett háborúban megfeszíti minden erejét, arra is marad képessége és ideje, hogy a nemzeti élet szabályos menetét megbontani ne engedje, hanem súlyos viszonyok között is folytassa normális életét. Ha megakad a nemzet életének normális folyamata, ha felbomlik a rend, ha megakad a munka, akkor a harctéren sem lehet többé erőt kifejteni, mert hiszen a harctérre a hazából mennek el fiaink, itthonról viszik a győzelemre törő szellemet és az itthonnak mindenre kiterjedő gondoskodása hiányáb in bizony nem képesek ellenállani az ellenségek ádáz támadásainak Egyenesen kötelesség gondoskodni a nemzeti élet, a nemzeti munka folytonosságának fenntartásáról minden téten. Kötelessége a hadba- vonultak érdekében, mert azokat a hazulról feléjük nyúló gondoskodó kéz támogatásától megfosztani nem szabad, s kötelessége az itthonmaradottak érdekében, mert hiszen azért mert háború van, élni csak kell a nemzeti fogyasztás meg nem szűnik, tehát a nemzeti termelő tevékenységnek sem szabad szünetelnie. Hogy a háború dacára egészen fennakadás nélkül folyjon a nemzeti élet tovább, azt elérni nem lehet. De igenis lehet és kell is elérni azt, hogy a zökkenés mennél kissebb legyen és a nemzeti életfunctiók mennél kevesebb részére terjedjen ki. A némt nemzeti élet fegyelmezettségének nagyszerűségére mutat az a körülmény is, hogy a hadviselő hatalmasságok között a német az egyetlen, amely egy percre sem vette igénybe a moratorium intézményét, a többi mind — még a magát a világ urának képzelő angol nemzet is — élt a moratorium kivételes intézményével több-kevesebb ideig, nagyobb vagy kisebb mértékben. (Folyt, köv.)
