Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-18 / 16. szám
19 L5 április 18 Békés Dr. Kovalszky Róbert orosz hadifogságban őszinte sajnálattal értesülünk, hogy dr. Kovalszky Bobért gyulai ügyvéd, a cs. és kir. 33. gyalogezred tart. hadnagya, társadalmunk közkedvelt, szimpatikus, művész tagja, félévi hősi küzdelem után orosz hadifogságba esett. Az erről szóló hirt igen előkelő katonai személyiség közölte hivatalosan Kovalszky Róbert atyjával, Kovalszky József áll. polgári iskolai igazgatóval. Levelében sajnálattal adja tudtul, hogy fia március 29-én Lupkovtói délre, egy heves orosz támadás alkalmával, szemtanuk egybehangzó állítása szerint sebesületlenül került hadifogságba. Csupán néhány könnyű puskatus ütést kapott a kézi tusában. Igaz sajnálatának ad kifejezést, hogy ez a hivatásának élő, derék, tevékeny tiszt fogságba ^sett. Kovalszky Bóbertről már örömmel irtuk meg, hogy a téli hadjáratban tanúsított hősi magatartásáért a «signum laudis»sal lett kitüntetve, hadifogságba jutását pedig társadalmunk is igaz sajnálkozással veszi tudomásul. A viszontlátásra ! Veres József orosz fogságban meghalt. Néhány hóval ezelőtt megírtuk, hogy Veres Józstf vármegyei aljegyző, néhai Veres József volt országgyűlési képviselő s orosházi ág. ev. esperes fia, a galíciai harctéren orosz hadifogságba került. Szűkszavú értesítés, alig néhány sor érkezett tőle, melyben hadifogságba jutását ifjú feleségének Destek Margitnak megírta. Azóta semmi értesítés sem jött tőle, sem róla, bár szerető családja mindent elkövetett, hogy hogylétéről bővebb értesülést szerezzen. Április 10-én délután dr. Lovich Ödön polgármester táviratot kapott a szibériai Krasz- nojarksz városból, amelyben az előbb hivatalosan is elesettnek nyilvánított, de csupán orosz hadifogságba került Emmerth Géza volt Gyula városi mérnök értesíti, hogy Veres József tüdő- gyulladásban meghalt. A lesújtó hir leírhatatlan bánatot kelt Veres József szerető nejében, akivel alig két évet élt boldogságban, özvegy édes anyjában és testvéreiben, de őszinte részvétet kelt tisztviselő társai, a gyulai s orosházi társadalom széles rétegeiben is. A hősi hivatásának hazafias áldozatául esett fiatalember hamvai a messze idegenben nyugodjanak békében. A 101 gyalogezredből meghalt megsebesült s hadifogságba jutott vármegyebeli katonák újabb névsora: Halottak: Barna József őrvezető Csor- vás, Bereczki László póttart. Békés, Bochnyák Mihály Szarvas, Fekécs Mihály Gyoma, Goldstein Adolf Orosh., Gyúrás Károly Kétegyháza, Halus- tyik Péter Orosh., Juhos Sándor Békés, Juhos András Szarvas, Kiss P. Antal póttart. Öcsöd, Kiss M. László Békés, Kiss D. Lajos Mezőberény, Krizsán István tizedes Kétegyháza, Osgyán György póttart. Szarvas, Osztás János póttart. Szarvas, Rácz Imre Endrőd, Boosz Mihály póttart. Mezö- berény, Schlesinger Lajos Bcsaba, Szrnka János póttart. Szarvas, Szujó István őrvezető Endrőd, Sebesültek: Ábrahám Pál Szarvas, Ács István Oro^h., Ágoston József Orosh , Anc3in R. Pál Bcsaba, Antovszki Mátyás póttart. Bcsaba, Bakator János Szarvas, Barna Mihály Bsámson, Birkás József Nagyszénás, Bobály György pót- tart. Mezőberény, Bohus M. Pál Bcsaba, Borbély János- Gyula, Bottyanszki Pál Bcsaba, Csiernyik Apdrás Bcsaba, Csik József Orosh , Csók József őrvezető Mezőberény, Csobán Mihály Kétegyháza, Uzinczár Adalbert Ktarcsa, Csizmadia Ferencz Nagyszénás, Egri János póttart. Bszentandrás, Faber Kovács Mátyás Békéscsaba, Fabó Mihály póttart. ez. őrvezető Szarvas, Farkas Mátyás Bcsaba, Fekete István Doboz, Flinta Mihály ez. tizedes Gyula, Gácsi Audrás póttart. Endrőd, Gulyás Péter Kétegyháza, Horváth György póttart. Orosháza, Hrabovszki György póttart. Bcsaba (1887), Hrabovszki György pótt. Bcsaba (1882), Karai Sándor Öcsöd, Kergyik Pál Szarvas, Keresztes Antal póttart. Orosh., Kitulják Pál Szarvas, Kliment István Bcsaba, Köcze János Orosh., Kovács József tizedes Orosh., Kovács Mihály póttart. Szarvas, Kvasz Pál B csaba, Liszkai Pál Nagyszénás, Menczdorf Péter póttart. Orosh., Miklós József Újkígyós, Nusz Kálmán őrvezető Orosh., Oláh István Csorvás, Oláh János ez. szakaszvezető Újkígyós, Oszt- rolikzky György Szarvas, Palicska István Szarvas, Pálinkás József Bsztandrás, Pancsulya Pál Nagyszénás, Pap Sándor Szentetornya, Paolovics Pál Szarvas, Pekovics Pál Csorvás, Pocsai Mihály tizedes Doboz, Podaui János Szarvas, Po- dobni János póttart. Bcsaba, Poljoka János Szarvas, Réti Antal Szarvas, Revicska Mihály tizedes Nagyszénás, Rohony Pál szakaszvezető Szarvas, Salamon József Szarvas, Siagi József Tótkomlós Szabó Imre szakaszvezető Ktarcsa, Szemenyei Aladár tizedes Orosh., Szloszjár György Szarvas, Titz József III. ez. szakaszvezető Gyula, Tímár Sándor póttart. Endrőd, Tomka Pál Mezőberény, Tóth József póttart. Orosh., Tóth László Gyoma, Tusják Pál Szarvas, Yarju Imre II. póttart. Endrőd, Zilykó Mihály Orosh., Zubán Károly póttart. Újkígyós, Zsiga Pál ez, szakaszvezető Csorvás. Hadifogoly: Ambrus János póttart. B- sztandrás. „Derült, száraz.“ A meteorológiai intézet pénteken délután ezzel a jóslással kedveskedett mindég rendű és rangú és különösen az elsősorban érdekelt gazdaközönségnek. Legfőbb ideje is volt, mert hetek, hónapok óta folytonosan »sokhelyütt csapadék« volt kifüggesztve és ezen jóslás a meteorológiai hagyományok ellenére fájdalom ezúttal mindig megvalósult. Az elmúlt hét folyamán pedig valósággal kitombolta magát a sok csapadék, éjjel nappal áztatva a földet, mely évtizedek óta nem volt a mostanihoz hasonló nedvbőségben. Hogy mezőgazdasági szempontból és a mezőgazdasághoz fűződő országos érdekből minő végzetes hatású ez a minden mezei munkát késleltető s akadályozó idő, azt nem lehet megírni, vagy elképzelni sem. A légsu'ymérő csütörtök óta erősen emelkedett s tekintettel arra, hogy ezen emelkedés bekövetkezte összeesik az ujhoddal, talán van rá remény, hogy állandósul is az időjelző jóslása : »Derült, száraz«. Árviz veszély, belvizek. A rendkívül sok csapadék és különösen a lefolyt hét számos nagy esőzései csaknem újabb árvízveszélyt zúdítottak reánk, a Körözs folyók a hét közepén rohamosan emelkedtek és vízállásuk magassága ha nem is érte el, de csaknem megközelítette a márciusi színvonalat. Szerencsére, mikorára komolyabb védekezésre került volna a sor, az idő hirtelen megváltozott, szárazra s csendesre fordult és a vizsza- bályzó társulatok, helyenkint mutatkozó töltés- csuszamlások dacára is a közerő igénybe vétele nélkül napszámosokkal képesek voltak az árviz- veszedelmet elhárítani. Mert tegnap reggel óta már egészen biztosan szólhatunk elhárult veszélyről, miután az összes folyók vizei, habár egyelőre csupán lassú tempóban, apadásnak indultak. A legmagasabb vízállás pénteken 16-án volt. Kisjenőn a Fehér-Kőrózsán 609, Gyulán 586, — Remetén a Fekete-Kórózsón 698. A kettős Kőrózsán Dobozon 740, Békésen 780, a Hár- mas-Körőzsön Gyomán 770 és a Sebes-Kőrózsán Körösladányban 662 cm. Az árviz veszedelemnél — amely ismételjük újólag elhárultnak tekintendő — sokkal nagyobb bajt, gondot és természetesen kárt okoznak a belvizek, amelyek vármegyeszerte nemhogy apadnának, hanem napról-napra nagyobb területeket borítanak el, és pedig külső és bel területeket egyaránt. Különösen a Sárrét szenved igen sokat a belvizektől. A gyulai határban az oláhrét, a bánomok, az árendás és a Sió rét úgynevezett széles ér laposa valóságos sikviz és igen sok gondot okoz a hatóságnak a viz le- bocsátás ilyen viszonyok között csaknem megold- hatlan problémája. A fakadó vizek elborították a belterület laposabb részeit, különösen az Újváros furminc és hajósér mentén levő alacsonyabb házait is, frappáns elégtételt nyújtván mindazoknak, akik a folyómedrek kiszáradt részeit építkezésre alkalmatlannak hirdették. Igen sok ház vízben áll, e helyütt péntek délután óta katonai segítséggel próbálják a vizet levezetni és az épületek ledölését megakadályozni. Péczely József a Szeretetház igazgatója. A Gyulán a múlt év elején tudvalevőleg megnyílt Szeretetháznak nem volt kinevezett igazgatója, mert a vezetőség a zsenge intézetet nem akarta megterhelni az igazgatói fizetéssel, különösen addig, mig az igazgató személyére nézve megállapodás nem történt. Minthogy az intézet sorsa sok vonatkozásban attól függött, hogy milyen igazgató kezére lesz bízva a vezetése, ez a megállapodás több időt vett igénybe, amely idő alatt az igazgatói teendőket, illetve az irányítást a fenttartó Békésmegyei Pártfogó Egyesület titkára Dr. Konrád Ernő kir. ügyész végezte. Minthogy azonban az intézet, jelentőségénél és arányainál fogva megkívánja, hogy egy igazgató álljon az éléD, aki egész ambícióját és munkaerejét osztatlanul annak szentelje, már a múlt év nyarán kísérlet történt, hogy az intézet állandó és végleges igazgatót kapjon. Az akkor eredménytelenül végződött tárgyalások ez év elején újból felvétettek. A fenttartó Pártfogó Egyesület elnökének Gróf Wenckheim Lászlónak megbízásából ugyanis az egyesület szerződést kötött, amelyben Péczely József állami-elemi iskolai tanító, a külterületi iskolák igazgatója a Szeretetház igazgatójául alkalmaztatott. Péczely József tanítói és igazgatói állásáról lemondván, a Szeretetházban rendelkezésére álló lakást elfoglalta és a Szeretetház igazgatását átvette. Amint a Pártfogó Egyesület és a gyermekvédelem ügyét Békésvármegyében Gróf Wenckheim László megteremtette és létesítette a Szeretetházat, amint bizonyos, h*gy Wenckheim László gróf ambiciózus munkássága meleg szive, hozzáértése és befolyása mindezeknek éltetője és fentartója, épen úgy kétségtelen, hogy a Szeretetház megerősödését és nagyarányúvá fejlődését Wenckheim László gróf jó kezekre bízta, amidőn igazgatójául a képzett, intelligens, lelkiismeretes, tapintatosan erélyes Péczely Józsefet alkalmazta. Péczely Józsefnek lapunk belső munkatársának, a köztudomásúlag jeles Írónak örömmel gratulálunk nagy jelentőségű pozíciójához és működéséhez szerencsét és sikert kívánunk. A szecskavágó nyomorékja. Hajdú Jánost, Hódos György gyulai gazdálkodó 19 éves béresét saját vigyázatlansága örökké nyomorékká tette. A szerencsétlen ember f. hó 12-én egy ló által hajtott szecskavágón szalmát vágót. Munkáját oly könnyelműen végezte, hogy a működésben levő géphez nyúlt. Ebben a pillauatban a kés balkeze- fejét teljesen, jobb kezének pedig négy ujját levágta. Borzalmas sérülésével beszállították a vármegyei közkórházba. Elütötte a kisvonat. Tegnap reggel a huszárlaktanya udvarára akart kocsin behajtani Koroncsi János 30 éves honvéd, amikor a lovak ugrándozni kezdtek a közeledő kisvonattól. A honvéd leszállóit a kocsiról, hogy a lovakat megfékezze, de ez nem sikerült neki. A lovak őt magát is a sínek közé dobták s az odaérkező vonat Koroncsit elütötte. Egyik kezén és fején szenvedett súlyos zuzódásokat. Beszállították a közkórházba. A Király mozgószinházban ma, vasárnap d, u. fél 5 és este 8 órai kezdettel »Vihar kisasszony« vígjáték 3 felvonásban, főszerepben Dorrit Wexlier. Csütörtökön április 22-én a műsor kiemelkedő slágere »Hát melyik a feleségem?« bohózat 3 felvonásban, főszerepben Teddy-vel. Szombaton április 24-én »Éljen a király« aktuális film 3 felvonásban. Eljegyzés. A szarvasi főgimnázium tanári karának egyik tagja, dr. Neumann Jenő eljegyezte Kutlik Endre főgimnáziumi tanár leányát, Ilonkát. Betörő suhancok. A csabai rendőrség több fiatal inas-gyereket csípett nyakon, kik Fekete Sándor füszerkereskedő pincéjét régóta fosztogatták. Elhordták onnan sok palackos bort, pezsgőt, ásványvizet, festékeket stb. A megtévedt fiatalkorú bűnösök fölött a bíróság fog ítélkezni.