Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-23 / 34. szám

1914 augusztus 23. Békés 5 át elmarad. De az alig háromnegyed órányi időt igénybevevő Fiume—Abbázia közötti hajó-menetek is be vannak szüntetve. Házasság. Rácz Károly kályhakészitö augusztus 20-án kötött házasságot Lukács Ilonkával, néhai Lukács Péter kályhakészitö leányával. A képviselőválasztók összeírását a gyulai választókerületben működött összeíró bizottságok be­fejezték. Munkájukról a közbejött mozgósítás elte­relte ugyan a figyelmet, de akkorára már csaknem befejezték az összeírást. Gyula városában az ideig­lenes névjegyzék szerint összeiratott az első szava­zókörben 1370, a másodikban 832, összesen 2202 szavazó. A régi névjegyzék szerint volf 2184 választó, s így magában Gyula városában, leszámitva az idő­közben eltávozott, elhalt egyéneket, mindössze 18-al emelkedett a szavazópolgárok száma. Ehhez a szám­hoz hozzászámitandók a dobozi, gyulavárii és újkí­gyós! szavazók is, akik az uj választói törvényben tudvalevőleg szintén a gyulai választókerülethez csa­toltalak. Megjegyezzük még, hogy az eperjesi pusz­tán lakó polgárok, akik eddig a gyulai névjegyzék­ben szerepeltek, most lakóhelyükön Újkígyóson vétettek fel. Az ideiglenes névjegyzéket az összeíró küldöttségek beterjesztették a vármegyei központi választmányhoz, amelynek jóváhagyása után fog a névjegyzék közszemlére kitétetni. Önkéntes katonák jelentkezése. Nem lehet öröm és meghatottság nélkül szemlélni azt az önfel­áldozást, amelyet nap-nap után tapasztalhatunk a városházán. A mozgósítás elrendelése óta nem múlik el nap, hogy 6—S fiatalember ne keresné fel dr. Bucskó Koriolán főjegyzőt, a katonai ügyek vezetőjét, hogy tőle kikérjék a katonai szolgálatra önként való belépéshez szükséges iratokat. Míg béke időben az ilyen kérelmek csak nagy ritkán, szórványosan for­dulnak elő, most a háború kitörése óta közel száz gyulai ifjú ajánlotta fel erejét, vél ét a hazának. Nem tehetünk róla, de részünkről ezeket az önként jelent­kező ifjakat tartjuk az igazi bátor és hős emberek­nek. A jelentkezőket a konvédkiegészitő parancsnok­ság orvosilag megvizsgáltatja s csaknem miudaDnyiu- kat katonákká avatja és nyomban fel is szereli őket. Alapszabályok visszautasítása Az életben levő hadiállapot következtében újabb egyesületek alaku­lása a lehető legszűkebbre van szorítva. Ennek kö­vetkeztében a miniszterek rendre küldik vissza a különféle egyesületek alapszabályainak jóváhagyása végett felterjesztett kérvényeket. így legutóbb visz- szaküldte a miniszter felülvizsgálat nélkül: a békés- megyei tűzoltó szövetségnek, a gyomai vadásztársa­ságnak, az orosházi tennis egyletnek, a szarvasi földműves ifjúsági egyletnek alapszabályait. Napfogyatkozás. A nagy világrend egyik rend­kívüli érdekességét láttuk e szenzációkkal teli idő­ben ; pénteken a déli órákban napfogyatkozás volt, amely a verőfényes augusztusi napot rövid időre szürkületté varázsolta. A napfogyatkozás egész Euró­pában látható volt és rengeteg szemlélője akadt Gyulán is. Délelőtt 11 óra 28 perckor vette kezde­tét és délután 4 óra 13 percig tartott. A legsöté­tebb időpont délután két óra tájban v,olt és 2 per­cig tartott. Az elsötétülés 80 százalékos volt. Baleset. Fazekas Sándor 17 éves lakatos segéd Reisner Ede gőzmalmában f. hó 19-én liften akart lejönni a földszintre, de mert azt rosszul kezelte, a földre zuhant s bal lábát törte. Kocsin a megyei kórházba szállították. Csaknem döntő csata kedvező hatásával ér fel az a mintegy 30 mmnyi csapadék, amely a hét kö­zepén megáztatta a szomju földet-, melynek minden növényzete idestova egy hónap óta áhitozta az eső áldását. A búza rendkívül gyenge termése után ta­lán sohasem volt oly nagy fontosságú, hogy egyéb terményekben kielégítő termésünk legyen, mint az idén. Nemcsak az Ínség megakadályozása, hanem a háború viselhetése is attól függ, hogy a küszöbön álló kritikus időkbeu úgy a hadsereg, mint az egész nép a hazában termett eiedelnemüekkel bőségesen el legyen látva, mert a tengeren való behozatalt az Óceánok blokádja teljesen megakadályozza. A négy­heti száraz idő teljesen elégséges volt arra, hogy gazdaközönségünk a mozgósítás következtében, bár redukált munkaerővel, a cséplést és nyomtatást be­fejezze. A hétfő éjjeli nagy eső, mely kisebb mér­tékben szerdán és csütörtök hajnalban is megismét­lődött, bőségesen megáztatta az egész növényzetet. Különösen üdvös hatású volt pedig a késői tenge­rire, mely ezen eső nélkül elpusztult volna. Elégsé­ges igával és munkaerővel rendelkező gazdáink az eső után nyomban megkezdették az ugarolást is, amiben eddig a szárazság miatt akadályozva voltak. Halálozás. Dr. Gesztiné, dr. Szántó Margit lugoserdei szanatóriumunk volt igazgatója nejét és osztályorvosát fájdalmas csapás sújtotta. Édesanyja özv. Szántó Edéné Hahn Rózsa szabadkai nyug. állami tanitóképzőintézeti tanítónő f. hó 12-én Buda­pesten 63 éves korában meghalt. A városunkban is ösmert derék úrnő temetése aug. 14-én délután volt a szabadkai izr. temetőben. Béke hamvaira ! Polgári őrség Gyulán. A megkezdődött nagy háború rendőrségünk őrszemélyzetéből már eddig is 9 rendőrt szólított harcba. A létszám betelése miatt szabadságolt 10 rendőr a tegnapi újabb behívó pa­rancs szerint a haza védelmére most szintén behiva­tott s igy a személy- és vagyonbiztonsági szolgálat ellátására nem marad itthon csak 9 rendőr ; holott éppen háborús időben, mikor a közbiztonság és köz­rend érdekében figyelő és megelőző fendészet sok­kal éberebb és szigorúbb szolgálatot parancsol, a békelétszámnak legalább kétszeres ereje volna szük­séges. A szükség kényszerű parancsa folytán 7anczik Lajos rendőrfőkapitány teljes bizalommal fordul hazafias polgártársainkhoz, hogy azok, — akik had­kötelezettségben nem állanak, magukban kellő erőt és hajlamot éreznek s a városi pénztár fizetésére utalva nincsenek, — a közbiztonság és közrend megóvásában a rendőrséget támogatva, önkéntes szolgálataikat hazafiságból díjtalanul felajánlani szí­veskedjenek. A polgárőrök díjazást azért ném nyer­hetnek, mert a bevonult rendőrök fizetésük élveze­tében megbagyatnak s a városnak ilyen célokra fedezete nincsen. A polgárőrök egyenruhát nem kap­nak, csupán megfelelő sapkát fognak beszerezni, a város pedig raktáron levő karddal és Werndl fegy­verrel, esetleg revolverrel látja el őket. A polgár­őrség feladata a hivatásos városi rendőrséget mind­ama teendőikben támogatni és segíteni, melyeket a csend, rend, és vagyonbiztonság fenntartása körül a rendőrség elvégezni köteles. A fölvett polgárőrök a rendőrkapitány által meghatározott időben kötelesek pontosan megjelenni és szolgálatukat a kapott uta­sítások szerint teljesíteni, a rendőrfőkapitány gon­doskodni fog arról, bogy a polgárőrség tagjai a részükre kijelölt szolgálat tekintetében megfelelően kioktatva legyenek. Jelentkezni lehet a rendőrfőka­pitányságnál a rendes hivatalos órák alatt. Kívána­tos volna, hogy minél többen jelentkezzenek, hogy egy-egy polgárőr naponta csak néhány órai szolgála­tot teljesítsen. A vasúti menetrend a bennünket legközelebb­ről érdeklő vonalakon még mindig változatlan. A vármegye területén ami változás történt, az is a forgalom rosszabbodását eredményezte. így augusz­tus 17-én éjféltől kezdve a nagyvárad—gyomai, püspökladány—szeghalmi, békésföldvár—békési b. é. vonalakon az összes forgalmat bizonytalan időre be­szüntették. Ezzel szemben ..csekély jelentőségű a vasutigazgatóság amaz értesítése, hogy a kisszénás— kondorosi vonalon a podgyászforgalom újból meg­kezdődött. A Gyulán megtartani tervezett orvosi tovább­képző tanfolyamon résztvevő orvosok segélyezésére a törvényhatóság által megszavazott 800 koronára vonatkozó határozatot a belügyminiszter nem hagyta jóvá, mert a tanfolyam — a háborús állapotra tekintettel — nem fog megtartatni. A kétegyházi segédjegyző részére a község lakbért állapítván meg, az ellen Simonka György ottani lakos felebbezéssel élt. A község határozatát a törvényhatóság helybenhagyta. Simonka újabb felebbezése következtében most a belügyminiszter is megerősítette a község határozatát. Nagy alapítvány csabai leány-árvaházra. Özv. Ürszmy Dezsőné, Molnár Julia f. hó 17. én 65 éves korában Békéscsabán meghalt, A boldogult derék úrnő férje Ursziny Dezső, nyugalmazott miniszteri osztálytanácsos négy évvel ezelőtt történt elhalálo­zása óta csendes elvonultságban élt gerendási 300 holdas birtokán. Gyermekei nem voltak és vagyo­nát, mely mintegy 400 ezer korona értéket képvisel, Békéscsaba községének hagyományozta, azzal a ki­kötéssel, hogy a község tartozik a kőrözsparti Ursziny házban egy leány-árvaházat létesíteni és azt fönn­tartani. Az »Ursziny Dezső és Molnár Julia árva­ház« vezetését és felügyeletét egy a csabai képvi­selőtestület által választott bizottság gyakorolja. Az elhunyt urinő hü cselédjének 10 ezer koronát és örökös lakást biztosított. Szerdán délután temették el óriási részvét mellett a felsővégi ág. ev. temető­ben. Áldás és béke hamvaira ! A békési gyújtogatások tetteseinek kinvomo- zása céljából Békés község a belügyminisztertől pol­gári biztosok kiküldését kérte. Ezen kiküldetés foly­tán 1134 korona költség merült fel, amelynek meg­térítésére a miniszter a községet felhívta. Villámsujtás. F. hó 18-ra virradó éjjel nagy vihar vonult végig Békésen, — villámok egyik a másikát érték. Égy villám lecsapott az újonnan épült úgynevezett Dübögő helyiségében levő iíj. Cservinszki István kereskedő tulajdonát képezü rak­tárba, — azonban nagyobb kárt nem tett, mindössze a raktárban felhalmozott néhány seprő égett el. Katonanap. Szépen sikerült katonanapot rende­zett Békésen f. hó 18-án Popovics Szilviusz főszol­gabíró vezetése mellett a békési intelligentia. Már kora reggel ott állottak az urnák előtt a békési úri leányok szine-java s mindenkit adományozásra szó­lítottak, s a haza szent nevében kérték a könyör- adományokat. A gyűjtés eredménye 1400 kor. — Az a buzgóság különben, amely a békési közönség soraiban megnyilatkozik, a háború folytán kenyér­kereső nélkül maradt békési szegény családok föl­segélyezése . iránt, nagy elismerésre méltó. A kö- nyöradomány gyűjtést rendezték : Popovics főszolga­bíró, Rózsási Iguácz vendéglős, kiknek gyűjtése már meghaladja az 1500 koronát. Amit a király mondott! Könyves Kálmán király hire messze terjedt, mert Magyar- országnak tengerpartot szerzett. Hóditó útjában Adri­ához érve, megálla Fiume város közelébe. Szétnézett a tájon s gyökeret vert lába, amint a Quarnerót maga előtt látta, merengéséből csak akkor tért ma­gához, midőn egy küldöttség járult a királyhoz. MeghódolDi jött a város podesztája, mellette vele jött szépséges leánya, ki mint legbecsesebb termé­két e tajnak, aranyszínű italt nyujta a királynak. A király hörpintett, csettintett nyelvével, izlelé a nedűt, nagy szakértelmével, aztán a serleget fené­kig ürité, frissítő hatását minden ize érzé. Kérdezé a király ; ez milyen ital volt, mely reá rögtön ily jó hatást gyakorolt ? Felelt a podeszta: »Felséges királyunk, borpárlat; cognac ez, melyet itt csiná­lunk!« Szólt a király: »Mig itt leszünk Fiumében, kapjon ez italból mindegyik vitézem ! Könnyen áll- juk majd ki az ut fáradalmát, lesz magyar tenger­part s meghódol a dalmát.« .... Kálmán király eme bölcs elrendelése, volt a gyár első nagy ma­gyar rendelése ! Fennáll máig a gyár, az »Adriatica« borpároló gyáraknak legnagyobbika ! Cognacja azóta lett világhírű, mert frissít, erősít s mindenkép jóízű, s ahogy ízlett hajdan Kálmán királyunknak, azóta époly jól izük mindnyájunknak ! S e királyi italt ma bárki ihatja, mert az egész országban mindenütt kaphatja. Saját érdekünkben csak arra ügyeljünk : »Fiumeit* kérjünk és mást el ne vegyünk! Fiumei cognac 1 Eret, erélyt adó, csüggedő fáradtra éltető- leg ható. Ki valami nagyot akar véghez vinni: An­nak csak ebbői a cognacból kell inni! 403. 1—4 Telefon-dij betudás. Tekintettel arra, hogy a mozgósítás következtében a vidékre szóló telefon- beszélgetés megszűnt, a postaigazgatóság akként in­tézkedett, bogy az augusztus és szeptemberben 5 koronánál fizetett többlet dijat az október-decem­berben fizetendő telefondíjba fogja betudni. pom kocsi kinek volna eladó ^ használt állapotban ■ .r Ármegjelölést kér 402 í-i Asztalos, Okányban. KIADÓ LAKÁS! II., Zöldfa-u. 8. sz. házban 2 utcai szoba, konyha és más mellékhelyiségekből álló lakás kiadó. — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonosnál, Géezi Istvánnéval. 405 1-1 5 szobából álló földszinti szép lakás mellékhelyiségeivel együtt Kossuth-tér 20 szám alatt —azonnal kiadó. —­Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. Ugyanott egy nagy pincehelyiség is kiadó. 406* 1—,

Next

/
Oldalképek
Tartalom