Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-27 / 52. szám
2 Békés 1914 december 25. lágot s hol előbb sötétség borongott, ott terjesztett ragyogó világosságot . . . íme, a prófétai jóslat megvalósult: „Az Isai törzsökéből egy vesszőszál származik és az ő gyökeréből egy virágszál nevelkedik, kin az Urnák lelke megnyugoszik“ . . . A megváltó szeretet éltető napja melengető sugaraival ölelte át a kárhozat fiainak lelkét, hogy a megtérés és újjászületés utján haladva örök boldogságnak osztályrészesévé legyen, hogy az isteni kegyelem által megszentelt szabadakarat diadalt arathasson a vétkek ádáz harcában . . . Vajha mindenkor megbecsülni tudná az emberiség ez isteni ajándékot s figyelne azon tanácsra: „Ne nézze kiki mind az ő hasznait, hanem egyebek hasznait is nézze“, hogy az ajkakon megcsendülne e nyilatkozat: „Megtanultam, hogy amelyekben vagyok, azokkal meg kell elégednem“ . . . Azonban szomorú tapasztalati tény, hogy az anyagiak szerelme nemcsak egyesek, de népek szivében is gyakran üt tanyát s a rút önzés sötét felhője elhomályositja a szeretet fényes napját; az egyenetlenség, viszálykodás tomboló vihara a boldogság virágait sokszor porba tiporja . . .Pedig: „Jobb a kevés az Urnák félelmével, hogy sem mint a temérdek kincs, a hol háborúság vagyon“ . . . Mégis fény az árnynyal, világosság a sötétséggel, erény a vétekkel, szeretet a gyűlölettel csatára kél a szivek rejtekében és a mindennapi élet nagy harcmezején . . . rr Ősidőktől kezdve voltak és vanholta napjáig tengernyi gond, bánat gyanúsítás mellett azokért a bűnökért, amit még valamelyik nagyapa elkövetett. Hol van itt következetesség, hol itt az emberi ész felvilágosultsága, a minek fölötte áll a beteg állat szerelemtől tartózkodó ösztöne is ? A „dicső“ emberi fajnál ép fordítva áll a dolog. A szereleméhes, zörgő csontu hisztérikus asszonyok, élvsóvár perverz férfiak, akik még a vénség gyermekcipőiben is szerelmet játszanak, mind terheltek és betegek, de az álhumanitás és gyakori példák révén, no meg a tisztesség látszata, vagy nyavalyásságuk szánalmat keltő cégére alatt privilégiumot élveznek. Csak a pirosarcu özvegyek erkölcsi élete után kutat a nyugdíjintézetek paragrafusa, akik pedig dolgoznak, férfi helyett férfi karral, férfi ésszel, igaz nem dugva zsebre asszonyi hegyes nyelvüket ott, ahol van mit meglátni. A világ szemében pedig ezeket csúfolják „vig özvegyekének. Szánlak beneteket nagyon, szegény ura nélkül maradt, egészséges, szép asszonyok ! A nagy tisztogatás,, mit az ágyuk söprése végez — tehát haszontalan, sőt egyenesen vétkes munka. Lucifer malmára hajtja a vizet minden vonalon. Megérdemelné ez az ütött-kopott golyóbis, hogy az örökkévaló egyetlen kézmozdulatával sötétségbe taszítsa összes hivalkodó, embernek csúfolt fajzatjaival egyetemben. Mányiné Prigl Olga. nak nemcsak Ábelek, de Káinok is s éppen azért a testvérgyilkosság bűne, különböző alakban, meg-megujul s át- kos nyomain köny- és vérpatak fakad . . . A mélybelátásu Pál apostol, lelkiszemeivel a távol jövendő felé tekintve, mondja: „Késznek az emberek magoknak szeretői, fösvények, dicsekedők, kevélyek . . . háládatlanok . . . szeretet nélkül valók, békesség nélkül valók ... a jóknak nem szeretői“ . . . Mióta ezek „megirattak a mi tanulságunkra“ nagy idők rohanó árja merült alá már az elmúlás mély tengerébe s még sem vésődött be kitörölhetetlenül a szivek táblájára azon arany tanács: „Azon indulat legyen bennetek, mely volt a Jézus Krisztusban is.“ Az ember csak ember maradt, fogyatkozásokkal teljes, mintha csak örök időkre jogosultnak akarná jelezni a szentkönyv ama szavait: „Bánom, hogy embert teremtettem!“ Pedig az Isten a maga „képére te- remté az embert“, felruházta okos lélekkel. szabad akarattal, hogy betölthesse azon magasztos rendeltetését, mely öszpontosul azon evangyéliumi parancsban: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.“ Tagadhatlan, hogy az emberi szív állandó csatatér, hol a jó és rósz indulatok viadalra kelnek a győzelemért s igen sokszor a gonoszság jut fölénybe, legyőzve az igazságot . . . Azonban e pillanatnyi diadal nem szabad hogy véglegessé legyen, mert előbb-utóbb, de minden bizonnyal az igazságnak hivatása az, hogy döntő ütközetet nyerjen; s miként tomboló vihar után teljes fényében ragyog föl az éltető nap, aként az igazság fényes győzelme sugárözönét hinti szét a lélek egén . . Jézus azért jött e földre, hogy „megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett vala“; hogy győzelemre jusson az erény és igazság; hogy megvalósuljon a sziveknek boldogság utáni vágya; eljöjjön Istennek országa . . . Ennek bizonysága a Jézus születésekor megcsendült angyali szózat: „Dicsőség a magasságos menyben Istennek, a földön békesség, és az emberekhez jóakarat“ . . . Miért mégis, hogy ember ember ellen fegyvert emelni kénytelen ? Honnan van az, hogy kiknek „szemökvan a látásra, fülök a hallásra“, látni és hallani vagy nem képesek, vagy nem akarnak? Hiszen „naponként hirdet- tetik“ a felebaráti szeretet parancsa; tiszta fénnyel ragyog az isteni kegyelem áldást adó napja! . . . Mégis most is „világháború“ űzte tova a béke szelid galambját; ágyuk dörgése, riadó harsonák, puskaropogás váltotta fel a csendet; harcban állnak milliók; a halál angyala dúsan arat; szülők, testvérek, házastársak, gyermekek, barátok, rokonok szivét tépdesi a remegés, aggodalom; zokogás, jaj szó kél az ajkakon; vesztés fájdalmának könyzápora ömlik a szemekből; özvegyek és árvák öltenek gyászt, azokért, kik érettünk, hazánkért, királyunkért, szabadságunk megvédelmezéséért vérö- ket, életöket csatamezőn áldozzák, hogy szent lelkesedéssel, rettenthetlen bátorsággal megharcolják az igazság győzelmes harcát, azokkal szemben, kik tikon és nyilván boldogságunk, békességünk, életünk, javaink ellen törtek, rút önzésük s telhetetlen kincs- és hatalomvágytól indíttatva . . . Ám de reménységünk zöld lombját ne hervassza meg a csüggedés vihara percre sem, mert habár „nagy hatalom a bűn és gazság, nagyobb az erény s igazság“; mert „mig a bűn és gonoszság előbb utóbb veszt és bukik, addig az erény és igazság biztosan diadalmaskodik“ ... Erről győz meg az élettapasztalat s a történelmi tanulság. „A Krisztus is szenvedett tiérettetek, nektek példát adván, hogy az ő nyomdokait kövessétek“ — mondja szentkönyvünk. Emeljük fel azért lelki szemeinket ama fényes karácsonyi csillagra, mely Jézus születésekor reá ragyogott az égboltról nagyra és kicsinyre, gazdagra és szegényre . . . Figyeljünk a menyei szózatra: „Ne féljetek, mert ime hirdetek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen. „Ma született néktek a Megváltó“ . . . Igen. a Megváltó, ki „e világ világossága“, ki el- vezérli a lelkeket az igazság útjára s igy szól hozzánk: „Békesség tinék- tek!“ . . . Siessünk azért Jézushoz, ki „ma született“ s figyeljünk szavaira, midőn ezt mondja minekünk: „Adjad szerelmes fiam én nekem a te szivedet“ s ha ezt tesszük: a mi hitünk, szeretetünk, reménységünk erős lesz mint szikla s rajta „a pokol kapui sem Vehetnek diadalmat!“ Jusson eszünkbe a biztató szó : „Ne félj föld népe, hanem örülj és vigadj, mert az ur nagy készülettel készül a te szabaditásodra !“ Az Isten — haza — és emberszeretet jutalmaként megadatik a diadal pálmája! . . . E reménység szárítsa könyeinket, gyógyítsa szívsebünket s adjon erőt, kitartást, szent lelkesedést, hogy: „küzdve küzdjünk, bízva bizzunk“, mert: „Van biró a felhők felett s áll a villámos ég !“ . . . Az a fénylő karácsonyi csillag előbb utóbb megvilágositja az önzéstől, hírvágytól elvakultak szemét is s minden szívben helyet talál a krisztusi szeretet s a béke szelid galambja háborítatlan örök hajléka megépítve lesz ! . . . „Erős vár a mi Istenünk“ Benne bizzunk, ne csüggedjünk!... Dombi Lajos.
