Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

6 Békés 1914 junius 28. operett diva, hanem kitűnő népszinmüénekesnő is. A vereshaju egyike legkiválóbb alakításainak. Ki­tűnő partnere lesz Solymosi Sándor, aki Veréb Jankót adja, a falu bolondját, azzal a megszokott jóízű egészséges komikummal, mely minden alakí­tását jellemzi. Érdekessége az előadásnak, hogy majdnem a társulat egész személyzetét foglalkoz­tatja kisebb nagyobb szerepekben. Ez estén látjuk nagyobb drámai szerepben Csiky Lászlót, színtár­sulatunk kiváló jellemszinészét A főbb szerepeket még: Gömöri Vilma, Tallián Anna, Miklóssy Mar­git, Csáder Irén, Szebenyi Margit, Balázs, Szendrő, Mihó és Virágháti játszák. A Vereshaju gyönyörű énekszámait Déry Rózsi, Balázs és Solymosy éne­kelik. Kedden a Mozikirály, ez a nagysikerű mulat­tató, szép zenéjü operett kerül színre harmadszor, — bérletben — az első előadás elsőrendű kiosztá­sában. Szerdán ünnepi estéje lesz színházunknak. Shakespeare örökbecsű klassikus mesejátéka A szentivánéji álom kerül szinte uj betanulással és teljesen uj rendezésben, Schumann eredeti zenéjé­vel. Az igazgatóság a legnagyobb gonddal állította be Schakespeare e csodás remekét, mely kétség­kívül az idei évad egyik kiemelkedő eseménye lesz. A rendezés főtörekvése volt a mű széttagolt jele­neteit a darab stílusához mérten egyesíteni, hogy annak teljes egységes képét adja a maga művészi formájában. A darabot megelőzi Schumann classi- kus nyitánya, mely egész előadáson végig, a Schumann csodaszép zenéje ecseteli szindus hang­pompájával a cselekmény ezernyi változatait. Gömöri Vilma játsza Oberon tündérkirályt, mig Szohner Olga Titania tündérkirálynét. Puck — pajkos szel­lem — Tallián Anna művészi alakitása. Az ifjú szerelmes párokat Pálma, Simkó, Körmendi és Krisztinkovich kiváló előadásában látjuk, mig a mesteremberek kacagtató együttesében Heltai (Fulob) Solymosy (Dudás) Mihó (Hyalu) Szendrő (Vackor) Sümegi (Ösztövér) és Virágháti (Orrondi) lesznek kéyviselve. Ez az együttes különösen a fejedelem előtt tartott műkedvelői előadásban fenyegeti ne­vető idegeinket. Mert Heltai mint hős Pyramus, Solymosi mint Thisbe, aki szerelmes hü hitvesként megöli magát, Mihó mint félelmetes oroszlán, Vi­rágháti a fal, Sümegi a hold, ezek mind együttvéve és külön-külön művészi feladatuk magaslatára emel­kednek, hogy Shakespeare szelleméhez mérten in­terpretálják annak csodás alakjait. Theseust Athene urát Csiky és Hippolitát Csáder játsza. Schumann classikus zenéje Müller Mátyás zseniális karmeste­rünk művészi interpretálásában jut érvényre. A dí­szes kiállítás Almásy igazgató bőkezűségét dicséri. E classikus előadásra külön is felhívjuk a közön­ség figyelmét. Csütörtökön kerül színre másodszor bérletben általános közkívánatra a kitűnő angol vígjáték, a Mérföldkövek, mely a bemutató előadásán oly osz­tatlan zajos sikert aratott, a főszerepeket csak úgy mint a bemutatón: Gömöri, Tallián, Szohner, Csá­der, Pálma, Körmendi, Baróti, Sümegi, Mihó ját­szák. Különös érdekességet kölcsönös ez estének Saphir M. Imre fővárosi kiváló tánctanár fellépte. A felvonásközökben a kitűnő táncmester Záborszliy Mariskával a társulat kiváló ballerinájával több táncszámot ad elő. Többek között a valódi Furla- nát egy egész uj „Tangót“és a párisi táncakadémia legújabban elfogaoott táncát. Saphir mesternek ma már olya neve van, hogy nem szorul felesleges reklámra, az ő kiváló táncmüvészete már legmaga­sabb helyről is elismertetett. Pénteken ismét újdonság kerül színre és pe­dig Moncy-Eon és Nancey vigjátéka a Villámhárító. Végre egy vígjáték, egy szellemmel fogalmazott, helyesen szerkesztett, ügyesen felépített és részle­tekben bővelkedő darab. A közönség egész este nem jön ki vidám derűs hangulatából és úgyszól­ván végigkacagja az estét. Különös érdekességet kölcsönöz e kitűnő vígjáték előadásának Almássy igazgató fellépte, akinek kiváló művészete minden­kor nivót kölcsönöz az előadás tónusának. Rend­kívül hálás és jó szerepben látjuk ez estén Szoh­ner Olgát. Pompás burleszk alakot ad Solymosi, kinek csak ki kell lépnie a színpadra, hogy haho­tával fogadják. A sikerült összjátékban az elegáns Gömöri, a kitűnő Körmendi, a mindig jókedvű Hel­tai, mind külön-külön és együttesen is hozzájárul­nak az est sikeréhez. Egy házasságtörés képezi a Villámhárító témáját, de a dolog nem végződik tra­gikusan, a szerzők mintha azt mondanák: Ami itt történt, attól nem érdemes megijedni, a vége az, hogy nevet rajta az ember. Nevetni pedig lehet ezen a darabon eleget, sőt sokat is. Szombaton újdonság. Ascher Leó a Koldus­gróf zseniális szerzőjének uj operettje : Buda gyöngye kerül először színre. A szép zenéjü oyerett egész télen át uralta a bécsi Johann Strauss Színház műsorát, ahol „Hoheit taurt-walzer“ cim alatt ad­ták. E kitűnő újdonság az egész operett együttest foglalkoztatja és nem éppen könnyű feladat elé ál­lítja énekeseit. Az operett szövegírói szerencsés kézzel a Biedermayer-körből vették témájukat és rendkívül mulattató vígjátékot Írtak a zeneszerző­nek, aki fülbemászó szebbnél-szebb ének és tánc­számaival gyors népszerűségre számíthat hallgatói­nál. A Buda gyöngye korcsmárosnő pattogó resch szerepében Déri Rózsi jutott hálás feladathoz. Na­gyon jó szerepe van Hilbert Jankának szép hangú énekesnőnknek, ki a fenséges asszonyt játsza és az operett legszebb énekszámait énekli. Partnere Békefy Lajos, aki hosszas betegsége után friss hanggal énekli Ascher csodaszép keringőit. Heltai egy nyári vendéglős jóízű szerepében és Solymosi (Manka bácsi) groteszk alakításában kacagtat. Sümegi a Buda gyöngye korcsmárosa és Szendrő egy öreg jnbiláns kedélyes előadásában egészítik ki az en- semblet. Ascher zenéjét felesleges dicsérni úgy a Koldusgróf szenzációs sikere, valamint a Buda- gyöngye sorozatos előadásai Bécsben és Budapes­ten egyaránt legékesebben beszélnek. Előadás a szinmüvészetet pártoló egyesület javára. Szerdán, julius 1-én a színkörben az idei szezon legmüvészibb estéje fog lezajlani Schakes­peare, a minden idők legnagyobb színműírójának talán legértékesebb alkotása, a Szentivánéji álom kerül színre. A világhírű darab a britt szellemóriás­nak nemcsak legértékesebb, hanem egyben legnép­szerűbb alkotása is, amely rendszerint zsúfolt há­zat szokott a fővárosban is vonzani. A szegedi színi szezonban kilencszer adták és Almássy Endre szín­igazgatónak ez volt úgy szellemileg, mint anyagi­lag is legsikerültebb, slágerdarabja és csak a leg­nagyobb elismeréssel hódolunk gavallér áldozat- készségének, hogy fa Szentivánéji álmot a színészetet pártoló egyesület javára engedi át, tlemondván ez­zel egy, reméljük sőt bizton számítjuk, hogy zsú­folt színkör bruttó bevételéről. Szinpártoló közön­ségünk nemcsak a szezon legnagyobb műélvezeté­ben fog ez este részesülni, hanem belépti jegyének megváltásával a színművészeiét pártolójegyesületet, amely tudvalevőleg tagsági dijat nem szed, egyedüli jövedelmi forrásához juttatja, mely jövedelméből az aréna felszerelési költségei fedeztetnek. mdkísül öleié, mert kincsukfaél készült Irodalom. Szerencse a szerencsétlenségben. Megkezdő­dött a nyár nehez mezei munkája s a termésű ered­ményekkel együtt kell olvasóinknak beszámolnunk azokról a szerencsétlenségekről és balesetekről is, amelyek az élet ' betakarításának munkáját kisérik. Hol egy kasza szalad meg, hol a megvadult jószág tesz kárt a gazda testi épségében. Ilyenkor tűnik ki annak az amerikai ötletnek a kiválósága, amelyet a legelterjedtebb magyar ellenzéki lap, a >Budapest« valósított meg, mikor minden egyes előfizetőjét 1000 koronára biztosította balesetből folyó halál, vagy teljes munkaképtelenség esetére. De aránylagosan akkor is fizet kártérítést, ha a baleset nem végző­dött halállal s a munkaképtelenség csak részleges. Ezrekre menő összegeket kaptak a lap balesetet szenvedett előfizetői, holott a biztosításért, amely egyik legnagyobb intézetünkkel kötött szerződésen alapul, nem kell külön is fizetniük. Aki a kitűnő újság előfizetési diját, amely egész évre 28, félévre 14, negyedévre 7 korona, egy hónapra pedig 2 ko­rona 40 fillér, a kiadóhivatalnak: Budapest, IV., Sarkantyus-utca 3. sz. alá beküldi, a pénz beérke­zése napjának reggeli 6 órájától kezdve részesül a biztosítás kndvezményében. Minden ember, aki ön­magát és családját szereti, kérjen mutatványszámot és siessen az előfizetéssel, mert minden nap végze­tes mulasztást jelenthet. A Hét. Kiss József kitűnő hetilapja a szokott érdekes, változatos tartalommal jelent meg, cikket, Kosztolányi Dezső, Lengyel Ernő, Gábor Andor Bálint Lajos Írták, a novellát Kisbán Miklós, a re­gény Az utolsó Stuárt cimü érdekfeszitő angol re­gény folytatása, a könyvkritika Max Nordau, Szász Zoltán és Lázár Miklós könyvéről számol be, a gazdag Toll és Tőr és Innen Onnan rovat a hét kisebb-nagyobb eseményeinek elmés, külön szem­pontú megvilágítása. A Hét-xv, amely huszonöt esz­tendő forrongásaiban mindig a legtisztább irodalmi és kulturtörekvésekkel szolgálta a magyar olvasóközön­séget, julius elsején uj előfizetés nyilik. A Hét ver­buvált közönséget a modern irodalomnak és írókat a modern közönségnek; minden száma eredeti ver­seket, érdekes regényt, novellát ád, a hét irodalmi, társadalmi, politikai eseményeit a magyar publiczis- tika legkitűnőbb munkásai glossálják, színházi, iro­dalmi, művészeti cikkei nemcsak finom reflekszei, de irányitói is a magyar kulturéletnek s minden számot az Innen Onnan és Toll és Tőr rovat finom- pengéjű reflekszioi tarkítanak. A Hét előfizetési ára fél évre 10 korona, negyedévre 5 korona. Az uj elő­fizetőknek, akik julius elsejétől kezdve rendelik meg a lapot, a kiadóhivatal ingyen megküldi A Hét rend­kívül érdekes tartalmú jubiláris számát. A Diszitö Művészet most megjelent 6-ik száma az iparművészeti oktatás kérdésével foglalkozik. 250 képben mutatja be, miként kell felkészülni rajzbeli- leg a diszitö művészeti tevékenységre és a kitartó tanulás miként vezet a kész bútor, szövött, hímzett, batik, kőnyomdai, freskó, ötvös, majolika, szobrá­szati, grafikai stb. munkákhoz. Ugyanez a szám a a hasznos tudnivalók s az ízlés iskolája rovatában irányítást nyújt technikai és művészeti szempontból. Szerkesztői mondanivalóiban a közönség szakszerű kérdezősködésére ád feleletet. Vasalással lemásolható gazdag mintatára pedig közvetlenül felhasználható mindazok által, akik diszitö művészettel kedvtelés­ből, vagy kenyérkeresetből foglalkoznak. A második félévre elő lehet fizetni 7.50 koronáért, .egész évre 15 koronáért minden könyvkereskedőnél és a kiadó- hivatalnál Budapest, V. Eudolf-tér. A Nap újítása. A Nap junius 15-étől kezdve nagyszabású journalistikai újítást hoz, amelyik szen­záció lesz és meglepetés, mint annakidején A Nap első lépése volt. Junius 15-étől kezdve A Nap^min- dennap egy képes mellékletet ad. A Nap nyomdájá­nak óriási rotációs gépei közé beállítottuk a leg­újabb találmányt, a ;képeket tökéletesen nyomtató rotációs csodát, amelyik oly kifogástalanul és gyö­nyörűen álllitja elő rotációs gépen is a képeket, mint ahogy eddig csak e legdíszesebb, műnyomó- papirosra nyomatott hetilapok voltak képesek. Külön e célra gyártott, finom rotációs papiroson lesz nyom­tatva A Nap mindennapos melléklete, a Képes Nap, amely közöl képeket, fényképeket, rajzokat, tréfákat, fotográfiában Budapest, az ország, a világ esemé­nyeit azon a napon, amikor az esemény aktuális. Mindennap egy karácsonyi ajándék. Mindennapos illustrált mellékletünkben regényt is közlünk, a vi­lágbirodalom legnagyobb szenzációi, úgy, hogy a , melléklet, ami maga egy külön újságot repzentál, összegyűjtve az év végén megbecsülhetetlen albumot jelent. Benne Írásban és képben az óv minden ese­ménye, ezer és ezer kép és rajz, négy-öt teljes re­gény és tömérdek olvasni való. A világsajtóban nincs újság, amely igy kiszolgálná a publikumát írásban és képben. A melléklet maga külön újság és egy családnak egész napra való olvasmányt és látnivalót nyújt. Amellett A Nap maga hírszolgála­tának folytonos tökéletesítésével mindig teljes és tö­kéletesen imformált nagyszerű újság, amely minden reggeli lapot teljes nappal jut el az olvasó kezébe. És ami legfontosabb : A Nap legolcsóbb magyar újság, mert az ujságtechnika legújabb és legtökéle­tesebb eszközeinek felhasználása mellett is A Nap ára képes melléklettel együtt mégis csak 6 fillér. A Nap előfizetési árai a vidéken a következők ; egy évre 18 K, egy félévre 9 K, negyedévre 4.50 K egy hónapra 1 K 60 fillér. Nincs többé holt idény. Soha több igazsággal nem lehetett ezt mondani, mint az idén, mikor a köz- igazgatás reformjáról szóló javaslatok tárgyalásával a parlamentben uj politikai harcok veszik kezdetüket épen júliusban. Nincs tehát intelligens ember, aki az újságolvasást most mellőzhetné. Épen ezért hív­juk fel tisztelt olvasóközönségünk figyelmét a leg­elterjedtebb napilapra, a dr Légrády Jmre szerkesz­tésében megjelenő Pesti Hírlapra, melynek fő erős­sége, hogy pártokon kívül és felül állván, szigorú ellenőrzést és igazságos kritikát gyakorolhat minden­nel és mindenkivel szemben. Ennek köszönheti a magyar sajtóban páratlanul álló népszerűségét. Mint a lap kiadóhivatala minket értesít, a cikkírók és tárcaírók jeles gárdáját uj munkatársakkal sikerült szaporítani, úgy, hogy a Pesti Hírlap munkatársai sorába számíthatja ma hazánk legjelesebb és leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom