Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 26. szám

4 Békés 1914 junius 28. Ifj. Balog Józsefné, Hadházj Andrásné, Kaufmann Ödönné, kik részint uj tagok, részint régebbi tagsá­gukat újították meg. Nagy örömet okozott uj ala­pitó tagok jelentkezése is. így elnök jelentette, hogy gróf Nádasdy Tamásné 100, Bayer Mártonná 100, Batyik Jánosné 100 koronával alapítók lettek s ezen dijakat egyidejűleg le is fizették. A közgyűlés az alapítók és rendes tagoknak jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. A közgyűlés végeztével elnök és a meg­jelentek hosszabb barátságos társalgást és megbe­szélést folytattak részint szorosan egyleti ügyekről, részint általános közéleti és napi kérdésekről s a közgyűlés — mely egészen családias jellegű volt — elnök lelkes éltetésével zárult. Házasságok. Szép József kunszentmártoni ke­reskedő f. hó 21-én esküdött hűséget Illich Sebestyén fürdőtulajdonos leréz leányának a róm. kath. tem­plomban. — Draskovits József a békésvármegyei közkórház tisztviselője tegnap délután tartotta esküvő­jét özv. Lindenberger Alajosné leányával Mariskával. Az aratás, amint azt már több Ízben jeleztük, az idén nagyon elkésik. Más normális években az őszi árpa javarésze már ilyenkor le van aratva s szikvegyülékü szántóföldeken, mint például a gyulai határ szabadkai dűlőjének a kétegyház—csabai útra eső részében Péter Pálra a keresztek és a vontatók egész légiója borítja a tarlót Az idén az őszi árpa is legkedvezőbb esetben junius 30-án kerül aratási munka alá, a búzáé pedig, szintén csak elvétve, jú­lius 1. vagy 2-án, réti földeken pedig csak 10-ike körül. A múlt hét időjárása egyébként sokszorosan több aggodalmat okozott, mint amennyi reménysé­get. Amitől ugyanis gazdaközönségünk a rendkívül sok eső után méltán aggodalmaskodott, a ködök a hét csaknem minden napján jelentkeztek és nyo­mukban igen sok helyütt fellépett a fekete rozsda és a fejlődő buzaszem összezsugorodott. Sokan abban reménykednek ugyan, hogy a péntek és szombati nagy esők a rozsdát lemosták a kalász­ról, amint ez két héttel ezelőtt az előző rozsdával is megtörtént. A gazdaközönség nagyobbrésze azonban nem tekinti ily rózsás szemüvegen a helyzetet és különösen az esetben, ha a zivatarok és nagy esőzések ismétlődnek, a különben is gyenge középnek ígérkező búzatermés teljes megsemmisü­lésétől fél. A jövő hét időjárása lesz a döntő, hogy a remények vagy aggodalmak valósulnak-e meg­Villámcsapások. A mostani zivataros időjárás miatt igen gyakoriak mindenfelé és igy Békésme­gyében is a villámcsapások. Úgyszólván mindenna­piak a kártékony villámok is. Kedden délután pél­dául ismét zivatar volt Csabán. Mennydörgött az ég, villámlás villámlást követett, mint a hegyvidéki zi­vatarok alkalmával. Egy villám belecsapott Petrovszky S. Mihály csabai községi biró házába és meggyuj- totta a tetőt. Szerencsére közelben voltak a katonák, akik odaszaladtak és elejét vették hamarosan a ve­szedelemnek, A kivonuló tűzoltóknak már alig akadt dolguk. Ugyanekkor a megyénkén átvonuló zivatar Szarvason egy emberélet pusztulásának lett az oko­zója. Egy villámcsapás ugyanis agyonsujtotta Gregus Pál 21 éves béreslegényt. Holtan találták meg a tanya közelében. Tegnap délután városunk fölött vonult el egy hatalmas felhő, melyből rövid idő­közökben háromszor csapott le a villám hatalmas dör­gés kiséretében. Egy villám a németvárosi részen a telefonvezetékbe, egy pedig a városháza udvarán, a rendőri szoba előtt csapott le. Halálozás. Kulka Lipót gyulai magánzó, f. hó 24-én délután, hónapok óta tartó gyengélkedés után 76 éves korában, végelgyengülésben váratlanul meg­halt. Halálát hitvese, kivel 41 éven át élt a legpél- dásabb házasságban, egyetlen fia : Kulka Dezső divat­áru kereskedő, továbbá hat leánygyermeke és kiter­jedt rokonság gyászolja. Temetése pénteken délután volt nagy részvéttel az izraelita temetőben. Fényes esküvő volt f. hó 23-án Gerendáson. Markovits Kálmán biharmegyei földbirtokos esküdött örök hűséget Beliczey Géza országgyűlési képviselő, a Békésmegyei Gazdasági Egyesület elnöke Mariska leányának. Az egyházi szertartást, amely az urilak ez alkalomra kápolnává alakított nagytermében folyt le, gróf Széchenyi Miklós váradi püspök teljesítette, díszes, nagyszámú nászközönség jelenlétében. Az es­küvőt pazar lakoma követte, s a táviratok s üdvözlő levelek valóságos özöne árasztotta el a boldog párt, amely mézesheteit az ifjú férj inándi birtokán fogja tölteni. Saphir Imre tánckurzusa iránt közönségünk körében nagy érdeklődés nyilatkozik meg. Úri tár­sadalmunk kellőleg értékelni tudja, s kihasználni igyekszik azt az előnyös ritka alkalmat, hogy a fő­város legelőkelőbb tánctanára vezesse be gyermekeit a modern táncok tudományába. Olyan tömegesen jelentkeztek a tanítványok, hogy a tanfolyam meg­tartása biztosítva van. A tánciskola kedden nyílik meg a Komló-szálloda kereskedelmi csarnok helyi­ségében. Saphir mester még elfogad jeléntkezőket. Gyilkosság vagy öngyilkosság ? Szeged alatt, a vámház előtt, az országúton az ut porában egy fiatal­embert véres mellel, élettelenül találtak a munkába haladó leányok. A leányok a gyárnál jelentették a poszton álló rendőrnek szomorú felfedezésüket. A rendőr mindjárt telefonon jelentést tett az esetről a központi ügyeletes tisztviselőnek, aztán kisietett az országúira, ahol meg is találta a holttestet. Csak­hamar kiért a helyszínére az ügyeletes rendőrtiszt az orvossal. Az orvosi vélemény szerint már az éj­jeli órákban állott be a halál, amit revolverlövés okozott. A rendőrbizottság megállapította a halott­nál talált munkakönyvből, hogy M. Szabó Lajos 24 éves gyulai születésű kötélgyártó segéd az elhunyt. A rendőrség a holttestet beszállította a közkórház halottas kamrájába és értesítette a gyulai hatóságot a titokzatos esetről. Dobozi erkölcsök. A dobozi súlyos kimenetelű verekedések még nemrégiben napirenden voltak, de mostanában valamivel alább hagytak ezek a szoká­sok. Néha azonban még fel-fel csillámlanak a ha­gyományok. A múlt hétről két esetet is feljegyezhet a bűnügyi krónika. Az első junius 23-án történt. Köteles Mihály földmives elszöktette Tóth Sárát, apjának Tóth Istvánnak házától és közös háztartásra léptek. Ám a kiábrándulás hamar bekövetkezett, mert Tóth Sára panaszra ment apjához, hogy ked­vese brutálisan bánik vele, folyton üti-veri. Az apa otthon tartotta leányát nehány napig. De Köteles eljött a leányért s kérlelte, hogy menjen vissza. Az apa azonban kiutasította házából a legényt. Ezen összevesztek s a vita hevében Tóth felkapta a mel­lette levő kapát s Kötelesnek úgy a nyakába vágott vele, hogy az eszméletét vesztette. Dr. Godán Fe­renc községi orvosnak kellett a nyakon ejtett sérü­lést bevarrnia. — A következő napon újra szükség volt egy második esetben orvosi beavatkozásra. Yincze József és Yáradi Sándor együtt voltak napszámos munkán. Mindketten ugyanazt a leányt szerették és munka közben is ezen a témán perlekedtek. A vita végére egy hatalmas pofonnal tett pontot Yincze, amely poíon természetesen Yáradi ábrázatán csattant el. A vetélytárs estig tervezgette, hogyan bosszulja meg a sérelmet. Alkonyatkor előre sietett a munká­ból és lesben állt. Mikor Yincze elhaladt mellette, egy ólmos bottal olyan ütést mért fejére, hogy azt nyomban elöntötte a vér és ájultau roskadt össze. Az arrajárók orvoshoz vitték, aki kimosta a meglé­kelt koponyát, a bőrt összevarrta. A Békésvármegyei Pártfogó Egyesületnek dr. Gajzágó Béla nagyváradi kir. ítélőtáblái elnök 50 koronát adományozott, amiért ez utón is köszönetét mond az Elnökség. Belefult a vizesgödörbe. Nagy Lajosné dobozi kertes majorbeli dohánykertész f. hó 20-án délután felügyelet nélkül hagyta két éves Károly nevű fiát, aki az udvaron egyedül játszadozott. A kis gyermek belezuhant az egy méter mélységű vizesgödörbe és belefulladt Az anya ellen gondatlanság miatt meg­indult az eljárás. Nappali betörés. Fábián Józsefné gyulai Görbe­utca 25. sz. alatti lakosnő f. hó 23-án reggel kiment a földjére kapálni. Csak az utcaajtót zárta be. Mikor dél felé haza jött, azt tapasztalta, hogy távollétében valaki bemászott a kerítésen s a nyitva hagyott la­kásból 151 korona készpénzt ellopott. Ezen kívül még egy 7 korona értékű nikkel zsebórát is elvitt. A rendőrség nyomozza a tolvajt. Békéscsaba község képviselőtestülete f. hó 23-án közgyűlést tartott Kiss László főszolgabíró elnöklete alatt, mikor is elsőben a törvényhatóság által jóváhagyott második alszámvevői állás került betöltésre. Három pályázó volt: Simoncsics Yilmos h. alszámvevő, Valentinyi János írnok és Pruzsinszky Pál faddi oki. jegyző. A képviselőtestület egyhangú­lag Simoncsics Vilmos h. alszámvevöt választotta meg. A segédjegyző-anyakönyvvezető helyettesi ál­lásra szintén egyhangúlag Balogh Győző választa­tott meg. A közgyűlés délben véget ért. Népegyleti tisztujitás Békéscsabán Még nem is olyan régen, Áchim L. András életében na­gyon nagy esemény volt Csabán a Népegylet tiszt- ujitása, mert a Népegylet volt Csabán a hangadó, az irányitó. Az diktált a követválasztások»n, a kép­viselőtestületben, sőt olykor a törvényhatóságban is. Ma már úgyszólván minden jelentőségét elvesztette. Azzá lett, ami a rendeltetése: egyszerű olvasó, tár­salgó körré. így aztán a választás, a tisztujitás se ver ma már nagy port. A tagok száma is megcsap­pant. A harcias elem háttérbe szorult, amit bizonyít a vasárnapi tisztujitás. Az úgynevezett »Béke-párt« emberei kerültek be az egylet vezetőségébe. Alelnök lett Lipták L. Pál 87 szavazattal Zelenyanszky Mi­hály 6 szavazatával szemben; jegyző Martincsek András ; pénztárnok Kvasz Mihály. Leesett az eperfáról. Farkas Katalin 33 éves kétegyházi napszámosnő a vállalkozó szellemek közé tartozik. A testes nő f. hó 24-én a maga 82 kilo­grammjával felmászott az eperfára eprészni. A fa ága azonban letört a nagy súly alatt, Farkas Kata­lin lezuhant és lábát törte. A vármegyei közkórházba szállították be. Öngyilkosság. Pleskó Mária szarvasi cselédleány Farkas Mihály szarvasi gazda tanyáján szolgálósko- dott. Utóbbi időben a lány búslakodni kezdett, de hiába kérdezgették, nem mondta meg, hogy mi a baja. Kedden a gazdája bement Szarvasra. A magára maradt lány ezt az időt fölhasználva végrehajtotta a belsejében már bizonyára régen érdeklődő szomorú tettét. Fölakasztotta magát. Mikor gazdája a város­ból haza érkezett, már nem volt benne élet. Megmentett életunt. Szálkái Gábor 17 éves békési legényt f. hó 21-én délután össze veszett a szüleivel amiért nem kapott elegendő zsebpénzt. Emiatt folytonosan veszekedtek nap-nap után, mig végre 23-án a fiú arra határozta el magát, hogy in­kább a Körözsbe ugrik, minthogy folytonosan per­lekedjen szüleivel. Kiment a Kettőskörözs hidjához, levetette az összes ruháit, azután felment a hid ma­gas karjára és beugrott a megáradt nagy vízbe. Azonban feltámadt benne az életösztön és segélyért kiabált. De a nagy vizet megközelíteni senki sem merte. A hídon a járó-kelők kiabáltak a fuldokló fiúnak, hogy a közelben lévő fűzfában kapaszkodjon meg. A fiú a fűzfa ágáig ellubickolt, mig végre sikerült neki azt elérnie. Ezalatt a nézők csónakért szaladtak, oda eveztek a fiúhoz és kimentették, azu­tán felöltöztették és haza szállították szülői lakására. Odahaza kijelentette, hogy ha nem lesznek a szülői jók hozzá, ismét a Körözsbe fog ugrani, de másod­szor nem fog segélyért kiabálni. Köszáli sast lőttek Békésen. Ifj- Babály Ist­ván békési lakos a körgát mellett egy hatalmas köszáli sast ejtett zsákmányul. A ragadozó madár a hegyvidékről Békésre hajtott birkanyájat kisérte a magasban. A békési görgátnál lecsa'pott a nyáj közzé és egy birkát megragadva, a közeli gyepre leszállóit, hogy éhségét csillapítsa. Ezt észrevette Babály, azon­nal fegyverért szaladt s négy lövés közül egygyel megsebezte a madár jobb szárnyát, amitől az meg­szédült. Ekkor többen hozzá rohantak és megkötöz­ték a 2 és fél méteres szárnyátmérőjü sast és be­vitték Babály lakására. A ritka zsákmány hire csak­hamar elterjedt és egész bucsujárás van a háznál, mindenki látni akarja. A szerencsés vadász nyers hússal táplálja a könnyen sérült sast és bárkinek hajlandó eladni. Uj orvos Békésén. Fodor József dr. orvos szülő­városában Békésen megtelepedett és orvosi rendeléseit megkezdte. Tüzesetek Békésen. Hetek óta számtalan tüz­eset fordult elő Békésen s a lakosság valóságos ret­tegésben él, mert a jelekből következtetve valami is­meretlen gyújtogató működik a községben. Yasárnap este Tyukodi Ilona éjjeli mulatójának nádfedele égett le. Valószínűleg valami bosszúálló legény gyújtotta fel a házat, amely biztosítva volt. Szerdán éjjel 1 órakor ismét vészharang zavarta meg a lakosság nyugalmát. Kertész Károly asztalos háza égett. A tűz az utcai eresz alatt keletkezett, tehát bizonyos, hogy bűnös kezek gyújtották fel. A tulajdonos fele­ségével és négy gyermekével csak nagy nehezen tu­dott a tüztengerből kimenekülni. A csendőrség nyo­mozza a gyujtogatót. Nyugodalmas éjszakája csak annak van, aki a , »Zacherlinti nemcsak elismeri, hanem használja is. Családirtás. A háziasszonynak nagy örömére fog szolgálni az a hír, hogy a fővárosban próbák folytak különböző szerekkel a poloskák kiirtására. Beigazolódott, hogy a »Löcherer Cimexin« nemcsak a poloskákat, de ezek petéit is teljesen kiirtja. — Mindenütt használható, nem piszkit, szaga nincsen, sőt nyáron eltett szőrmeárukat is megóvja a moly­kártól. Beszerezhető: Nagy Jenő gyógyszertárában, Kardos drogériában és a készítőnél »Löcherer Gyula gyógyszertárában Bártfán.« 107 13—35 Tánctanitás! Kovács és Saphir tánctanárok hétfőtől kezdve városunkban érkeznek és a tan­folyamot gyermekeknek 30-án délntán 5 érakor és felnőtteknek este S órakor kezdik meg. A tanfolyam augusztus hó végéig tart, az oktatás pedig hétfő, kedd, csütörtök és szombati napokon lesznek megtartva. Jelentkezéseket szivességből 334 í—i Dobay János könyvkereskedő fogadja el. Gyulaváros erdővásárlása. Ismeretes, hogy a földmivelésügyi miniszter hozzá járult Gyula váro­sának ama régi óhajához, hogy a városerdőt kiirt­hatja s az erdő talaját szántóföldekké alakíthatja, hogy ezzel a város jövedelmi forrásait emelhesse. Kikötötte azonban, hogy előbb a város köteles másutt 300 hold területű erdőt vásárolni és azt véderdőként

Next

/
Oldalképek
Tartalom