Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-07 / 36. szám

4 Békés 1913. szeptember 7. gyújtani a villanylámpákat. Ekkorára elementáris erővel kitört a zivatar, amelyet valóságos felhő- szakadás követett. A folytonos égzengéshez fűződő aggodalom sajnos, újra bebizonyult. Az eső mellett ugyanis igen sok jég hullott le, kezdetben apró­szemű. de később galamb, sőt elvétve tyúktojás nagyságú is. Az Ítéletidő csaknem egy óra hosszáig tartott és a jég a szőllőkben, veteményekben igen súlyos károkat okozott. Lopások. Stefanovics Józsefné, Selyem-utca 28. szám alatti lakos panaszt tett a rendőrségen, hogy István nevű 26 éves fia a padlásról ellopta leánytestvérériek egy húsz korona értékű szoknyá­ját, melyet pár hatosért eladott s azt elitta. Ugyan­ekkor a báziasszoyukhoz is beovakodott a jó fiú s ott egy bádog perselyt találva az asztalon, azt feltörte s az abban levő csekélyebb pénzösszeget szintén magához vette. Az anya jelentését a rendőr­ségen jegyzőkönyvbe vették s azt átteték a kir. ügyészséghez. — Merza Sándor Városház-utca 5 szám alatti lakoshoz tegnap reggel úgy fél 6 óra tájban besomfordált két cigányasszony. Lakatos Erzsi és Kolompár Julcsa. A lakásban senkit sem gyanítva, almáriumhoz léptek s kutatáshoz fogtak. Merza. ki a szomszéd szobában volt, észrevette a cigányasszonyok manipulációját s elkiáltotta ma­gát. A riadalomra két rendőr termett a szobában, névszerint Gerebenics József és Tulkán János, kik a cigányasszonyokat elfogták s a rendőrségre kisérték, hol is a kihallgatások után ügyüket áttet­ték a járásbírósághoz. Italozás vége. A múlt hónap 29-ének estélyén Guti Dénes 21 éves gyulavárii legény átjött Gyu­lára egy görbe nap irányában. A véletlen szerencse összehozta egy régi cimborájával, Gombos Ggyörgy- gyel, akivel aztán sorravették a kis korcsmákat. Ittak. Mikor alaposan eláztak, egyéb fekhely irá­nyában eldőltek a körgáton. Mikor hajnalban Guti fölébredt, körültapogatta magát, miközben meg­döbbenve vette észre, hogy a belső zsebé föl van vágva s az oda bevarrt 6 koronájának hült helye, van. Jelentést tett a rendőrségen, hol annak a gya­nújának is kifejezést adott hogy megrövidítését alkalmasint a cimborája követte el. A rendőrség előtt azonban Gombos tagadja a bűncselekményt. Az ügyet további törvényes eljárásra áttették a törvényszékhez. A gyulai nöegylet a vasárnapi népünnepéllyel kapcsolatban köszönetét mond mindazoknak, kik az ünnepély sikerét előmozdították és pedig első sorban az árusító hölgyeknek, különösen kiemelve Vines Sándorné és Adorján Ágostonná szives kitartását, a választmányi tagoknak és az összes elárufitó leányok­nak, továbbá Léderer Lajosné, Puskás Andrásnénak és Székely ZsigmondDak, kik a zivatar dacára is a jegypénztárnál maradtak. Köszönetét mond azoknak, kik a tombolához tárgyakat ajándékoztak, Weisz Mór, Karácsonyi Károly, Garay János, Schwimmer Arnold, Zuzmann János, Leopoldlgnácnénak ésDobay Imre főkertésznek a küldött virágokért. Az ünne­pélyen felülfizettek : Gróf Széchenyi Antalné 10 kor., gróf Wenckheim László 10 kor., Karácsonyi János dr. 5 kor., Aigner Dezsőné 5 kor., Reinhalt Józsefné, Schmidt István, Bayer Mártonná, Féhn István 2 — 2 kor., Weisz Ede 2 kor. 20 fill., Schmidt Gyula 1 kor., N. N. 60 fill. A bevétel belépti dijakból 188 kor. 80 fill. Elárusitásból 256 kor. 20 fill. Tombo­lából 51 kor 68 fill. Táncestélyből 94 kor. Felül- fizetésekből 41 kor. 80 fill., egyebekből 21 kor. 80 fill, összesen 654 kor. 28 fillér. A tartalékosok, kik messze idegenbe, a bosz­niai .Trebinjében katonáskodtak, hazajöttek. A csa­bai állomás talán még sohasem volt olyan megható jeleneteknek a tanúja, mint szombaton, mikor a bé­késmegyei fiuk, a 101-esek tartalékosai, tiz hosszú hónapi szolgalat után, távol az otthontól, családtól, újból megláthatták kedveseiket. Közel 500 tartalé­kost hozott a vonat, kiket az állomáson várt a 101-ik gyalogezred tisztikara élén Grallert ezredessel. A közigazgatási hatóságot Kiss László főszolgabíró kép­viselte. Grallert ezredes formás szép magyar beszéd­del üdvözölte a tartalékosokat. Utána Kiss László főszo gabiró szólt a katonákhoz, mint a vármegye hűséges, kötelességteljesítő fiaihoz. A kaszárnyákban ünnepi vacsora várta az öt nap óta utazó tartalé­kosokat, melyen a jó kedv, de meg a viszontlátás örömei is hamarosan eltörölték a tiz hónapos szen­vedések nyomait. Argyelán János József nyugalombavonuiása. A kétegyházi görög-keleti egyháznak egyik lelkésze, ■Argyelán János József, csaknem négy évtizedre ter­jedő buzgó működése után. előrehaladott korára való tekintettel, nyugalomba lépett. A kiérdemesült pa- rochus az előző évtizedekben mint törvényhatósági bizottsági tag élénk részt vett a vármegye közéle­tében is és e minőségben sok rokonszenvet ébresz­tett maga iránt. Lelkészi helyére az egyházközség múlt hó 17-én nagy többséggel János József nevű fiát választotta meg ideiglenes lelkészül ugyan, de a görögkeletiek között szokásos örökösödési joggal. Az uj lelkész állását már el is foglalta. Eljegyzés. Gieszfeld Emikét, Baky István ta­karékpénztári elnök-igazgató nevelt leányát augusz­tus 24-én jegyezte el Tímár Miklós mezőtúri taka­rékpénztári könyvelő. Öngyilkossági kísérlet. Nagyon megunta az életét Bede István csabai ács. Elkeserítették a rossz viszonyok, amelyek között a szegény kisiparosnak különösen most tengődni kell. Vállalkozás nincs, alig egy-két ház épül, úgy hogy az építőipar nagy válsággal küzd. Aztán a betegsége is hozzájárult elkeseredése növeléséhez. Kedden végképpen elszánta magát a halálra. Még pedig különös halálnemet választott. Először felvágta az ereit. Mikor azonban látta, hogy úgy nagyon soká várat magára a halál, egy késsel a baloldalába szúrt. Hozzátartozói azon­ban észrevették az elkeseredett ember tettét. Azon­nal beszállították a kórházba, ahol megáliapitásc nyert, hogy sérülései súlyosak ugyan, de nem élet- veszélyesek, úgy hogy Bede fel fog épülni. Szarvas község képviselőtestülete egyik leg­utóbbi közgyűlésén tárgyalta a törvényhatósági bi­zottság felhívása folytán azt a kérdést, hogy a köz­ségi számvevőt felvegye-e szavazattal bíró elöljárói tagok közé vagy sem. A törvényhatóság utasításá­ból az tűnik ki, hogy amennyiben a község felveszi a számvevőt a szavazattal biró elöljárói tagok közé, az esetben idevonatkozó elhatározását hajlandó jóvá­hagyni, mert hisz ugyanazon indokok, amelyek meg- okolttá teszik a rendezett tanácsú városok szám­vevőinek a szavazattal biró elöljárók közé leendő felvételét, a községi számvevőre is fennáilanak. A szarvasi képviselőtestület többsége azonban az elöl­járóság előterjesztésével szemben kimondotta, hogy a számvevő továbbra is a segéd- és kezelőszemély­zet sorában foglaljon helyet, tehát a képviselőtestü­letben szavazati joggal ne bírjon. Szarvas közeég a 4 községi kocsis részére, évi 40 korona csizma-átalányt szavazott meg. Ki­mondta a képviselőtestület azt is, hogy a községi könyvelőnek elengedi egyévi fizetésének óvadékkép­pen leendő letételét és a szervezési szabályrende­letet megfelelően módosítja. Körösladány község igazán követendő példáját adta annak, hogyan kell megbecsülni egy községnek érdemes tisztviselőjét. Körösladány községnek volt főjegyzője ugyanis nem rég elhunyt olyan betegség­ben, amely költséges gyógykezelést tett szükségessé. A képviselőtestület Tóth József lelkész indítványára kimondotta, hogy az elhunyt főjegyző özvegye ré­szére, néhai férje gyógykezeltetési költségeire 500 koronát szavaz meg, tekintettel azon érdemekre, amelyet a volt főjegyző a község előhaladása terén szerzett és azon közbecsülés alapján, amelynek ne­vezett életében a község minden lakosa részéről örvendett. Az igaz, hogy a kérdéses határozat csak szótöbbséggel hozatott, azonban azt nem felebbezte meg senki sem, így tehát az jogerőre emelkedett. A határozatban rejlő elismerés értékét az indítvány elleni felszólalás azért sem érintheti, mert az el­hunyt érdemeit a képviselőtestület egyhangúlag el­ismerte. A község Szász Elek községi végrehajtó részére évi 200 korona személyi pótlékot is szava­zott meg. Békéscsaba községnek rendezett tanácsú várossá leendő átalakulása tekintetében a törvényhatóság határozata — amely az átalakulást javaslatba hozta azért, mert a törvényes előfeltételek igazoltattak — az összes iratokkal felterjesztetett a belügyminiszter­hez döntés végett. Ebben az ügyben legújabban az az intézkedés történt, hogy a belügyminiszter az iratokat visszaküldte egy kimutatás kapcsán, amely a varmegye által kitöltendő lesz. Ezen kimutatásnak kérdő pontjai a következő kérdésekre vonatkoznak : a községi pótadó mérve, a községi közintézmények felsorolása, a község államadójának lélekszám szerint való megoszlása, a községi alkalmazottak nyugdija, a községi vagyon és a községi vagyonalapok állaga, a községi üzemek tiszta jövedelme, a községi ház­tartás kiadásaihoz való hozzájárulás fejében befolyt összegek mennyisége, végül a községi kölcsönök összege. Mindezen kérdésekre a választ három évről kell megadni. Ezek szerint megállapítható, hogy Békéscsaba községnek rendezett tanácsú várossá leendő átalakulása nem fog a legközelebbi jövőben bekövetkezni, mert az ügy elintézése ugylátszik nagyon is kezdetleges állapotban van és igen való­színű, hogy a szervezet kérdésében a kormány csak a törvényhozásnak a közigazgatási reformra vonat­kozó döntése után fog határozni. A gyilkos sertés. Bállá Tódor csorvási fiú ál­latok őrzésével volt megbízva. Egy óvatlan pilla­natban az állatok elbitangoltak és belementek a szomszéd lucernásba. Amint ezt a bajt a fiú észre­vette, lélekszakadva futott, hogy kiterelje onnan az állatokat. Ámde eközben hirtelen a szomszéd kocá­jára akadt a fiú, amely őt megtámadta és olyan sú­lyos sérüléseket ejtett rajta, hogy pénteken délben a megyei közkórházban, ahová halálos sérülésével beszállították, belehalt. Kutbafuladt. Gál István 40 éves napszámos, bucsatelepi lakost kútjába fuladva találták. A meg­indított vizsgálat még eddig nem derítette ki, hogy öngyilkosság, gyilkosság, avagy baleset forog e fenn. Leégett asztag. A múlt hét végén, pénteken nagy tűz pusztított Morvay Mihály békési megye­bizottsági tag tanyáján. Egyik hatalmas buzaasztag ismeretlen okból kigyuladt és teljesen elhamvadt. A kár 900 korona, amely azonban biztosítás utján megtérül. Vízbe fűlt cselédleányok. Kovács Kálmán kö- rözsladányi gyógyszerész nevelőnője és két cselédje kedden délután két órakor fürödni mentek a Sebes- Körözsbe. Fürdés közben olyan mély vizbe kerültek, hogy mindhárman elmerültek Segélykiáltásaikra a közelben levő emberek segítségükre mentek, de csak a nevelőnőt sikerült élve kimenteniük. H. Szabó Rozália és Kutasi Rozália a vizbe fuladtak. Gyilkosság vagy öngyilkosság ? Balogh Ferenc szeghalmi ref. tanító a napokban a rendőrségen je­lentést tett, hogy 14 éves szolgálója eltűnt. A sze­rencsétlen leány hulláját Kós Ferenc csizmadia­mester, aki üres óráiban halászgatni szokott, pénte­ken reggel fogta ki a körözsíadányi határban a Sebes-Körözs torkolatánál. A hatóság a vizsgálatot megindította. Amerikában meggyilkolt orosházi ember. Évek­kel ezelőtt Orosházáról vándorolt ki Amerikába Jankó Mihály családostól, kinek Imre fia, most gyil­kosság aldozata lett. Jankó Imre Amerika Illinois államban egy nagyobb banknak lett fizető tisztvi­selője, és juüus 25-én üzleti ügyben Chicagóba uta­zott. Mindössze néhány száz koronát vett magához s azt mondta, hogy másnap hazaérkezik. Hozzátar­tozói vártak két-harom napig, de nem jött. Ekkor jelentést tettek a rendőrségen, hol a nyomozást be­vezetve megállapították, hogy a fiatal banktisztvise­lőt egy zugszállodában meggyilkolták s pénzét elra­bolták. A gonosztevők után az amerikai rendőrség erősen nyomoz. A nagy idők tanúja. Fikker Lipót 48-as főhad­nagy békéscsabai lakos augusztus 29-én 84 éves ko­rában meghalt. A boldogult mint a Fikker család tagja, Gyulán született és mint alig 19 éves ifjú, beállott honvédnek, ahol vitézségéért főhadnagyi rangig emelkedett. A szabadságharc után őt is be­sorozták Katonának, majd Békéscsabán telepedett le és az ottani közéletnek évtizedeken át számottevő, előkelő tagja volt. Sok ideig vezette a közbirtokos­ság ügyeit és a Békéscsabai Takarékpénztárnak is felügyelő-bizottsági elnöke volt. Egyik alapitója és oszlopa volt a Békásmegyer 48-as Honvéd Egyesü­letnek. Egy évtized óta agg kórság lepte meg és csendes visszavonultságban élte le végnapjait. Teme­tése szombat délután volt nagy részvét mellett. Béke poraira! Színészet Szarvason. Kövessy Albert jeles erők­ből álló társulata f. hó 6-án, azaz a tegnapi napon nyitotta meg Szarvason az őszi színi szezont. A di­rektor ez alkalommal is minden igényt kielégítően állította össze a műsorát, melyek legnagyobb részét az újdonságok foglalják le. A teljesen újból szerve­zett társulat tagjai kozott sok jónevü művésznő és művész van. Aranyossy Anna primadonna. Kónyi Lujza uépszinműénekesnő, Kövessy Mariska naiva, Gy Madarassy Berta koloratür énekesnő, Serfőzi Ilona drámai szende. A férfiak között kiválnak : Bihary Alajos tenorénekes, Forgács Sándor jellem- szinész, Cserny Béla hősszerelmes, Matbé Gyula komikus, Kövessy Albert jellemszinész, Gyárfás Ödön baritonénekes, Nyikos Zsiga bonvivánt stb. A zenét a lőcsei gyalogezred szolgáltatja. Öngyilkosság. Kedden délután 5 órakor Rács Antal 65 éves csabai ácsmester Nagy Antal-utcai lakásán hasba szúrta magát és ereit is felvágta. Ál­lapota súlyos. Villámcsapás. A szerda délutáni vihar, mely nálunk két óra tájban dühöngött, Orosháza, Tót­komlós felé húzódott, mindenütt hatalmas záport zuditva a földekre. Tótkomlóson egy ember áldozata is volt a viharnak. Ugyanis Matajsz Mihály 25 esz­tendős legény a mezőről befele terelte a libáit a zi­vatarban, mikor a villám rácsapott s a legény hol­tan terült el a földön. Matajsz Mihály csak most jött haza a katonaságtól s az este akarta megkérni egy tótkomlósi leány kezét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom