Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-30 / 48. szám

4 Békés 1913 november 30. pedig 29,724 kg. használtak fel. Kenyérből 151,228 kg., zsemléből 447,900 drbot szereztek be. Az évi jelentés nagyobbik felét a jeles fő­orvosi karnak értekezései foglalják el, az egyes osztályok működéséről. Dr, Feldmann Ignác boncoló főorvos az év folyamán 168 boncolást végzett. Laboratóriumi vizsgálatainak száma 1044, mig az előző évben csupán 725 volt Az osztály kórboncolási anya­gának tudományos ismertetése, mely 37 oldalra terjed, amennyire teljesen terra incognita a laikus olvasó előtt, bizonyára rendkívül érdekli az or­vosi tudomány legkiválóbb művelőit, az egye­temi professzorokat is beleértve, mert — tudo­másunk szerint — ezek kiváló figyelemmel és érdeklődéssel kisérik a gyulai kórház és annak különösen kórbonctani osztálya magas nivón álló működését. Sorrendben utána következik dr. Décsi Ká- rolynak, az elmebeteg-osztály főorvosának és dr. Hermann Imre segédorvosnak mély tudományu értekezései és dr. Békés Dezső főorvosnak a szem- beteg-osztály működéséről szóló kiválóan szak­szerű beszámolója. A szembeteg-osztálynak ez volt az első teljes esztendei működése. Felvettek az osztályra 601 szembeteget, akiken 351 nagyobb és 302 kisebb műtétet végeztek. A vaskos kötet több mint egyharmadát dr Kaczvinszky János műtő-főorvos beszámolója fog­lalja el. Kétségtelen, hogy a kórháznak jelentő­ségét, messzeföldre terjedő kitűnő hírnevét első­sorban dr. Kaczvinszky János sebészeti osztálya alapította meg. A kórház hírneve az ő minden­felé magasztalt nevével van összeforrva. Bárhol is kerüljön szóba az intézet, nyomban hozzá kap­csolják a nagytudásu, fáradhatlan sebész-főorvos nevét. Az ország közel s távoli vidékeiről hála telt szívvel gondolnak vissza a páciensek ezrei az ő biztos kezére, amely visszaadta nekik éle­tüket, munkaképességüket Az elmúlt esztendő volt az első teljes év, amelyet a sebészeti osztály az uj 250 ágyas se­bészeti pavillonban töltött el. A beteg-forgalom eddig is évről-óvre fokozódó nagysága az elmúlt évben még nem tapasztalt ugrásszerű emelke­dést mutatott. Az 1911. évi 3578 főnyi beteg- létszámmal szemben, a múlt évben 3938 volt az ápoltak száma. — A napi átlagos beteglótszám 204 volt. Hogy milyen óriási munka folyik az osz­tályon, annak illusztrálásául felemlítjük hogy a múlt évben 204L műtétet végeztek, ezenkívül 702 olyan kis műtétet, melyeket a statisztikába nem szoktak felvenni, ezekkel együtt a művi beavatkozások száma a harmadféiezret jóval meghaladja. A hasmetszések száma 321 volt. És ezt az óriási számú műtétet dr. Kaczvinszky János maga egyedül végzi, az alorvosok asszisz- tálása mellett. Sem a fővárosnak, sem a vidék­nek nincs több egyetlen kórháza sem, ahol a műtétek száma ilyen nagy számra rúgna. Épp ezért kelt csodálatot a szakkörökben az a hihe­tetlennek látszó szorgalom és energia, amellyel dr. Kaczvinszky János végzi áldásos munkáját. Még az aránytalanul nagyobb személyzettel ren­delkező heidelbergi egyetemi sebklinikán is, melynek kiváló szakerői egymással párhuzamo­san működnek, az 1911 évben csak 3428 beteg ápoltatott s hasműtótet csak 560-at végeztek, de ez nem egy ember munkája volt. Érdekesnek találjuk felemlíteni, bogy a most ..divatos“ vakból-operáció 114 esetben for­dult elő s még 84-szer távolították el a vakbelet más hasmetszés kapcsán. A végzett 2041 műtét következtében 1980 an gyógyultak fel s csupán 61 olyan súlyos beteg halt el, akiken már a műtét sem segithetett. A jelentés többi része az osztályon felsze­relt Röntgen- és Fiosen-készülékek használatá­ról szól s az említésre méltó érdekesebb műté­tek részletes leírását tartalmazza. A József kir. herceg Szanatórium- ■Egyesület gyulai helyi bizottsága. Már több Ízben megemlékeztünk róla, hogy vá­rosunkban mozgalom indult meg az iránt, hogy a Jó­zsef kir. herceg Szanatórium-Egyesület részére helyi bizottság alakuljon.. Az egyesületnek az ország min­den részén százon felül működik helyi bizottsága és tagadhatlanuí sok félremagyarázásra ad okot. hogy ép­pen Gyulán nincs az egyesületnek helyi bizottsága; Gyulán, amelynek határában épült az egyesület eddig- elé egyetlen szanatóriuma, amely város legközvetle­nebbül érzi az egyesület kiváló működését. Sokan olyan tendenciát fűztek eme körülményhez, aminek pem volt semmi alapja. Magyarázata egyszerűen az, hogy a tüdőbeteg szanatórium-egyesület Lrkács György, akkor Békésvármegye illusztris főispánja kezdeménye­zésére Gyulán alakult meg, Gyula székhellyel. Ami­dőn a székhely a fővárosba helyeztetett át, a gyulai egyesületi tagok külön beiratkozás nélkül tagjai ma­radtak a fővárosban működő egyesületnek és közvet­lenül oda fizették tagsági dijaikat anélkül, hogy más városok módjára külön helyi bizottsági szervezetről intézkedtek volna. De ismételjük, ezt igen kevesen tudják és az egyesület tagjai csodálkoztak, tűnődtek, sőt gondolkodóba is estek felette, vájjon nincs-e va­lami speciális oka annak, hogy Gyulán és éppen Gyulán nem működik helyi bizottsága az egyesü­letnek. Évek hosszú folyamán részint elköltözködés, ré­szint elhalálozás folytán az egyesület keletkezésekor beiratkozott tagok száma erősen megfogyatkozott. Ré­szint ezekből, részint a már említett téves hiedelmek eloszlatása céljából városunk minden szépért és min­den jóért lelkesülő hölgyközönsége körében mozgalom indult meg a szanatórium-egyesület gyulai helyi bi­zottságának megalkotása iránt. Az uj tagok gyűjtésé­nek munkájában Ambrus Sándorné, Berkes Ilonka, Czinczár Paula, dr. Konrád Ernőnő, Lindl Jolán, dr. Madarász Kálmánná és ifj. Novák Kamillné fára­doztak. 'Nemes fáradozásukat fényes siker is kisérte, amennyiben a régiek mellett annyi uj és rendkívüli tag iratkozott be, hogy a helyi bizottság immár meg­alakulhat. Az alakuló ülés, amint már lapunk múlt heti számában is közöltük, jövő vasárnap, december hó 7-én lesz Lukács György országgyűlési képviselőnk, a József kir. herceg Szanatórium-Egyesület országos hír­nevű illusztris elnökének közreműködése, illetőleg el­nöklése alatt. Az egyesületnek keletkezése óta a helyi bizott­ság kötelékébe is lépő régi tagjai a következők : Bandhauer György, Bartos Ferenc, dr. Berkes Sándor, Braun Vilmos, Czinczár Adolfné, dr. Dajmel Sándor, Domby Lajos, Fábián Lajos, özv. Haviár Lajosné, dr. Jantsovits Emil, dr. Kaczvinszky János, Karácsonyi Károly, Kohn Dávid, dr. Kun Pál, özv. Lederer Lajosné, Manheimer Arnold, dr. Márki János, Nagy Jenő, id. Novák Kamill, özv. Reinhardt Józsefné, Reisner Edq, Scherer Benedek, Schmidt Iván, Schwim­mer L. Adolf, Schwimmer Arnold, dr. Stojanovics Szilárd, N. Szabados József, Szarvassy Arzén, Weisz Ede, Weisz Mórné, és dr. Zöldy János. Uj tagok: Rendes tagok: gr. Almásy Denise, Lukács Endréné, dr. Hoffmann Károlyné, Lindl Etelka, Kovács Géza, dr. Konrád Ernőné, Gubicza Ádámné, Mikler Sándorné, dr. Konrád Ernő, Szecsey István, Bodoky Kálmánná, dr. Aigner Dezsöné, Dobay Ferenc, dr. Berkes Sándorné, dr. Feldmann Ignácné, Braun Vilmosné, dr. Martos Józsefné, dr. Major Simonné, dr. Bíró Béláné, Reisner Emanuelné, Reisner Béláné, Reisner Arthurné, Békés Dezső, Békés Gyuláné, dr. Berényi Árminná, Berényi Mária, Czinczár Dezsőné, Czinczár Paula, Czinczár Adolf, Faragó Andor, Farkas Gizella, Neumann Simonné, dr. Madarász Kálmánná, Zádor Mórné, Kurcz Antal, Horti Béla, dr. Lindenberger János, ifj. Novák Kamillné, dr. Ladies Lászlóné, dr. ifj. Novák Kamill, dr. Márki Jánosné, Schröder Kornélné, Vincz Sándorné, Ambrus Sándorné, dr. Ambrus Jenőné, dr. Lovich Ödönné, dr. Zöldy Jánosné, Preszly Lorántné, Nizsalovszky Endréné, Tanczik Lajosné, dr. Jantsovits Emilné, Weisz Lajosné, Márkus Mihályné, Bondy Leóné, Vadas Márton, Spillmann Gyula, Góczi Béla, Silberstein Izidor, Weisz Lajos, Schülle József, Nádai Fülöp, Kalocsa Istvánná, özv. Lederer Lajosné, Bleier Ignácné, Schillinger Lipótné, Schwimmer Arnoldné, Multas Margit, Khollmann Károly, Braun Izsóné, Stern Mórné, Lusztig Adolfné, özv. Endrész Andrásné, dr. Bárdos Arthurné, Vámos Imréné, Weisz Salamonná, dr. Wertheim Iván, Nádor Mórné, özv. Goldberger Ignácné, Stern Lászlóné, Weisz Edéné, Multas Mórné, Krausz Mórné, Schwimmer Adolfné, Weisz Jenőné, Feuer Márk, Gonda Dezső, Bölöni Sándor, Farkas Géza, Grünwald Kálmánná,- Váhl Gyuláné, Kramszwahl N., özv. Végh Gáborné, Goldstein Mórné, Békés Dezsőné, Székely Manóné, Fodor Gyula, Ehrenfeld Salamon, dr. Békés Dezső és Daimel Sándorné. Rendkívüli tagok: Novák Árpádné, Salacz Emil, Mócsy Jolán, dr. Diószeghy Gábor, Szűcs Félixné Budapest, Tóth Ferencné, özv. Fábry Gézáné, Török Mihály Budapest Pannonia-utca 65, Szarvassy Mária, dr. Varga Gyuláné, özv. Kliment Gyuláné, Silberstein Izidorné, Leopold Béláné, Schrebert Józsefné, Leitner Menyhértné, Lehrmann Samuné, Horvai Ilona, Gold- mann Mihályné, Alcser Antalné, Spielmann Gyuláné’ Gyepes Gergelyné, Drezsány Gyuláné, Lajos Sándorné, . Einzig Lipótné, Nasitz Samu, Terényi Gidáné és özv. Rimler Lajosné. A gyulái II. honvédezred tisztikara,’ mint pár­toló tag. Tanügy. Közművelődési előadás. A főgimnáziumban a következő sorozatos előadást Zs. Nagy Árpád fő- gimnáziumi tanár fogja tartani két egymásután következő vasára? pon, még pedig e hó 30-án és mához egy hétre, december hó 7-én. E sorozatos előadás tárgya: A pénz története. A ma délután félhat órakor kezdődő előadáson a pénz mivoltáról, a pénzverés történetéről és módjairól a különböző időkben és az ó és középkori pénzekről fog szólani az előadó, képekben és eredetiben is be­mutatva több régi pénzdarabot. — Az előadást szavalat is kiséri: Botka Iván V oszt. tanuló szavalja el Szász Béla „Harminc pénz“ cimü költeményét. Belépő-dij személyenként 40 fillér. Járvány miatt bezárt iskolák. Bókósvármegye alispánja a gyulai belvárosi I-sö fiúosztálynak, vala­mint a békéscsabai Molnár-féle erzsébethelyi ág. ev. és áll. el. iskola és a szeghalmi gazdasági ismétlő s az iparos-íauonciskolának és valamennyi szeghalmi elemi iskolának és kisdedóvódának, végül a békés­csabai Brozik —Koronch-féle iskolának és a gyulai nagjrománvárosi óvódáknak a fellépett kanyaró bete­gülések miatt való bezáratását elrendelte. Óvoda-bútorozás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a gyulavárit áll. ovoda részére beszerzett bútorok költségeinek fedezésére 329 koronát enge­délyezett. Polg. isk. tanitónö-választás. A békési községi polgári leányiskolánál Szüts Margit távozása folytán megüresedett állásra az iskolaszék Bölöni Aranka oki. polg. isk. tanítónőt választotta meg. Előléptetések. A vallás- és közokt. miniszter Linder Gizella békéscsabai áll. el. iskolai tanítónőt a III. fiz, osztály 3-ik fokozatába, Szegfű Lajos kétegyhazi áll. el. isk. tanitót pedig a Il-ik fiz. oszt. 3-ik fokozatába léptette elő. Kardos János gyulaszabadkatanyai áll. elemi isk. tamto a battonyai közs. poig. iskolánál nyervén újabb alkalmazást, gyulaszabadkatanyai állásáról f. bo 22-én lemondott. Tanítónői választás. A békési polgári iskolánál újonnan szervezett 5-ik tanítónői állas betöltése e nó 17-én történt meg, Mikler Sándor kir. tanfel­ügyelő elnöklete alatt megtartott iskolaszéki ülésen. Az állásra négyen pályáztak és mintbogy a pályá­zati feltételeket mindenik pályázó igazolta, ennél­fogva valamennyien jelöltettek. A pályázók közül Bölöni Anna választatott meg 10 szóval a Forster Eminara esett egy szavazattal szemben. Nevezett egyelőre segédtanitónői minőségben lesz alkalmazva. Kondorosi allami iskolák. Kondoros községe legutóbb hozott hatarozataban a meglevő két köz­ségi iskolájának állami kezelésbe való átvételét és ezenkívül meg két adami iskola létesítését kérte, megszavazván azokat a hozzájárulásokat, amelyek az ailam áltál ily esetekben kiköltetni szoktak. Kimon­dotta a község, hogy a községi iskola épületeit a jelzett célra ateng-di, az ujounan létesítendő adatni iskolák szamara telket ad és a szükséges uj építke­zéseket logunatositjd, bizioutja az 5 százalékos isko­lai adót, illetőleg, mivel ez a községben tddig nem volt kivetve, az euuek megfelelő évi 3000 korona vaitság-ossZeget, végül fűtési költségekre mindezeken felül évi 30Ü koronát ajanl fel. Tekintve azonban, bogy a község nagjon szegény, azt kéri Kondoros, bogy a szükséges építési költségek felét államsegély­ként adja az allam, továbbá hogy a fel,veendő amor- tizacióualis kölcsön törlesztési idejére engedje át az ailam a község részére az iskolai adó 3001) korona valtság-ősszegét, végül, bogy az átadandó épületek­ben bírt termeszetbani tanitói lakások méltányos ellenértékét állapítsa meg a község részére. Hírek. Kéry Gyula főispán egészségi állapotában a hét folyamán is tetemes javulás következett be. Bár még mindig ágyhoz vau kötve, miudazaltal teljesíti a.hivatali kötelességeket, csupán a járások hivatali vizsgálatától kénytelen már ez év folyamán tartóz­kodni. A főispán bogyléte iránt állandóan nagy az érdeklődés úgy városunkban, mint a vármegye min­den részében és a megnyugtató értesítések ép oly igaz őrömet keltenek, mint aminő őszinte részvétet súlyos betegsége ébresztett. Kinevezés. Kéry Gyula főispán a vármegyei közkórház segédorvosaivá a lemondott és felmen­tett dr. Bott Gábor és dr. Baczoni Albert helyett dr. Horváth Kálmánt és dr. Reisz Dezsőt nevezte ki. Hivatal-vizsgálat A vármegye alispánja a vár­megyei árvaszéknél az előirt évi vizsgalatot e hó 28-án tartatta meg; ugyanakkor megvizsgálta a vár­megyei tiszti fő- és alügyészek hivatali ügykezelé­sét is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom