Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-28 / 52. szám
4 Békés 1913 december 28. Iára kötelezett. Ha városunk érdekeiről volt szó, nem ismert fáradtságot, sem nehézséget, még akkor sem, amikor a város hálátlanságával találkozott. Gyakorlatilag alkalmazta az irás szavait »Aki téged kővel hajit meg, dobd vissza kenyérrel!« De elkövetkezett a megbánás ideje, amidőn a város közönsége elkövetett nagy hibáját belátta, s azt jóvátenni igyekezett. Ennek egyik kifejezése, hogy a képviselő- testület városunk díszpolgárává megválasztotta. Biztosítja őt a város szeretetéről és ragaszkodásáról, s az ég áldását kéri reá és családjára. Dr. Lindenber- ger János apátplébános bizonyságot tesz róla, hogy Gyula város múltjában kevés olyan ember volt, aki olyan hasznos munkával vette volna ki részét a város előbbre vitelében, mint Lukács György. Gyula város polgárai nevében üdvözli Gyula város díszpolgárát. Halászy Sándor városi állatorvos a városi tisztviselők háláját tolmácsolja, dr. Adler Ignác főrabbi ékes felköszöntőben szintén az ünuepeltre emeli poharát. Weisz Mór, mint az ipari és kereskedelmi tevékenység egyik munkása hajtja meg az elismerés lobogóját, Ambrus Sándor alispán pedig, mint a vármegye képviselője emlékeztet arra, hogy Gyula városa tulajdonképpen a vármegye révén nyerte meg magáénak Lukacs Györgyöt, aki nemcsak Gyula városának, hanem a vármegye többi községeinek közügyeiben is maradandóan örökítette meg nevét. Az elhangzott köszöntésekre ezután Lukács György a következő klasszikus szépségű beszédet mondotta: Kedves polgártársaim! Bocsánatkéréssel kell kezdenem. Bocsánatkéréssel a miatt, hogy ime ma önök kiragadták magukat családjuk köréből, casinóik kellemes helyiségeiből vagy másnemű elfoglaltságuk kedves megszokottságából és összegyülekeztek banketre — miattam. Soha nem kedveltem az úgynevezett ünnepeltetést. Ma is kitértem volna előle, ha megkérdeztek volna, de ezt nem tették, igy hát természetesen alkotmányos érzésem meghajlik az egyetem akarata előtt. Azután meg — nem tudom, más is úgy van-e ? — bennem mindig feszélyező érzést gerjeszt, ha szemtől-szembe dicsérnek. Nem álszerénység ez, de amikor dicsérnek, én önkéntelenül is nem arra gondolok, amit talán sikerült teljesen elvégeznem, hanem az jut eszembe, hogy mennyi mindent nem tudtam megfelelően, jobb intencióira szerint tető alá vinni. Mert gyakran hiába a legszentebb akarat, a legnemesebb törekvés arra, hogy a közjó érdekében valamit valóra váltsunk, nem tudjuk legyőzni az akadályokat és törekvésünket nem valósíthatjuk meg. Bennem — fájdalom — amikor javamra Írják, ami sikerült, előtérbe lép az önmagam szigorú kritikusa, és azt keresem kutatom, mi az, amiben célt nem érhettem, amiben eredményt nem tudtam felmutatni ? Miután ekképen megvallottam önöknek, hogy miért nem tudok utógondolat nélkül örvendeni az ilyen összejövetelen, amely miattam, mondjuk az én tiszteletemre van rendezve, meg kell ám azt is vallanom, hogy ezektől a subjektiv érzésektől eltekintve, bizony egészen kivételes, páratlan öröm az, ha közvetlenül érezhetjük, közvetlenül élvezhetjük azok szeretetének melegét, akikhez szivünk egész hevével ragaszkodunk. Ilyen páratlan örömet szereztek önök nekem azzal, hogy otthagyva házi tűzhelyüket, eljöttek ide, hogy itt a fehér asztalnál is visszhangot adjanak a zöld asztalnál meghozott, engem végtelenül lekötelező határozatnak. Az a megtisztelés, melyben az én szeretett polgártársaim előbb a zöld asztalnál, most pedig a fehér asztalnál részesítenek, önkéntelenül is emlékeznem késztet ezzel a nemes várossal való kapcsolatomra. Nem ringott a bölcsöm Gyula város falai között, de ezért az a jelentőség, melylyel ez a város reám nézve bir, messze túlhaladja a születési hely jelentőségét. Nem mondhatom Gyula városról a költővel: »Mintha dajkám dalával von' tele Cserebogár, sárga cserebogár /« .... De igenis elmondhatom, hogy itt éltem le férfikorom javát, itt alapítottam családot, itt töltöttem el majdnem egy évtizedet a vármegyei és városi közügyek szolgálatában, ettől a varostól kaptam megbízatást a nemzet tanácsában való részvételre, ehhez a városhoz kapcsolnak életem legjelentősebb emlekei, keservek és csalódások is, de sokkal nagyobb számban lélekemelő, lelkesítő, boldogító visszaemlékezések. A férfikor délelőttjén kezdtem meg itt közpályámnak talán legproduktivebb szakát, s bár közben a viszonyok elszakítottak ettől a szeretett varostól, most, amidőn már férfikorom délutánjának napjait rovom, ismét csak ide kapcsol jobb sorsom, ehhez a városhoz fűz a kötelesség, a hála és a szeretet sokszoros köteléke. Díszpolgárrá választott meg ez a nemes város. Mit jelent voltaképen ez a megtiszteltetés? Nézetem szerint azt jelenti, hogy amig a város minden polgárának vannak jogai a városban és kötelességei városával szemben, addig az, akit a díszpolgárrá választás kitüntetése ér, a fokozott megtiszteléssel járó sokkalta fokozottabb kötelességekkel adósa városának. Én igy magyarázom ezen reám ruházott kitüntetés igazi jelentőségét, hogy önök ezzel utasítást adnak nekem arra, hogy kötelességteljesitésben járjak elől. Megfogadom ezt az utasítást. Igyekezni fogok, amennyire erőm csekélységétől telik, előljárni a kötelességteljesitésben, de ezt csak úgy vagyok képes megtenni, ha lelkesedést meríthetek polgártársaim bizalmából, ragaszkodásából, szeretetéböl. Annál inkább előfeltétele ez annak, hogy előljárhassak a kötelesség teljesítésében, mert az egymáshoz való ragaszkodás, az egymásba vetett bizalom hova-tovább folyvást hatékonyabb tényezője lesz a közületek előmenetelének, nevezetesen a városi élet fejlesztésének is. Nagyon nehéz időt élünk. Évek óta hihetetlenül súlyos közgazdasági válság nyomása bénítja meg a közgazdasági élet valamennyi ágát s a válságot még sokkal súlyosabba teszik azok a háborús bonyadalmak, amelyek vértengerbe borították a Balkánt és úgy látszik még sokáig fogják megnehezíteni a békés fejlődésre irányuló gyümölcsöző munkálkodást. Ennek a nagy válságnak nagy tanulsága az, hogy csak magunkban bízhatunk, mástól hasztalan várunk támogatást, magunkban kell keresnünk és magunkban kell megtalálnunk azokat az erőforrásokat, amelyek révén a nagy gazdasági bajokat szanálhatjuk. Magunkra szorítva, magunkra hagyatva, csak magunkból meríthetjük a kibontakozáshoz szükséges erőt és képességet. Amidőn az idők járása ennyire megnehezedett felettünk, vagy kis- hitüen, csüggedetten fel kell adnunk a küzdelmet, de ez egyszersmind pusztulásunkat jelentené, vagy pedig — s ez az egyetlen ut előttünk — felfokozott önbizalommal magunkban kell keresnünk az orvoslás, a kibontakozás kulcsát. Munkálkodni, dolgozni, sikertelenségeken el nem csüggedni, hanem tovább küzdeni, tovább építeni, frenetikus munkássággal kikényszeríteni az eredményt! Ha volt korszak, melyre illett az a mondás, hogy: segíts magadon, az Isten is megsegít, — a mostani küzdelemmel teljes, nehéz időre igazán betüről-betüre reá illik az. Gyula városban is annak a közszellemnek kell gyökeret vernie, hogy csak magunkban kereshetjük bajaink orvoslásának gyógyító kezeit, hogy nagy önbizalommal és erős munkával felfagy verezetten kell szembe helyezkednünk a nehézségekkel. Ilyen irányú intenzív munkásságra van szüksége városunknak, városunk polgárságának is. Az ilyen munkában résztvenni, előljárni igazán férfi munka, felemelő kötelesség. Én helyt fogok állani a munkában, csak szólítsanak ! De bocsánat, Uraim! Nem tanácsot osztogatni jöttem ide. Nem is folytatom tehát, hanem újból lerovom hálám, kószönetem adóját. önök szeretettel halmoznak el, én ezt sírig tartó ragaszkodással fogom viszonozni. Önök ki tüntetnek, én igyekezni fogok méltóvá lenni a kitüntetésre. Hogy sikerül e ez nekem avagy nem, annak ismét csak önök lesznek a bírái, majd egy újabb májusi vagy júniusi szép napon, amidőn ismét megcsendül a választási nóta : ■»Tele van a város akácfa virággal, Akácfa virágnak édes illatával ..........« En s zeretett városom! Akár légy akácfa viráguak édes illatában úszó, akár tél zúzmarájában fehérlő: egyaránt szeretlek, amint szeretünk mindannyian, akik egybesereglettünk. Szivünk bálványának, városunknak felvirágo- zása és polgáraink boldogulására emelem poharamat, s első sorban éltetem városunk méltó fejét, szeretett polgármesterét! Nagy hatást keltett dr. Zöldy János, humortól duzzadó, szellemes, ötletes, talpraesett felköszöntője, amelyet óriási tetszés mellett Lukács György nejére és családjára mondott. Botka István helyettes pénzügyigazgató az állami tisztviselők nevében rótta le az elismerés adóját Lukácscsal szemben, aki — mint köztudomású — keresztülvitte Gyula városának magasabb lakbérosztályba sorozását. L. Kovács János a földmives osztály nevében Lukacs Györgyöt, Csőké István ugyancsak a földmivesek érdekének istápolóit: Ambrus Sándor alispánt és dr. Lovich Ödön polgármestert, valamint a felekezeti béke és egyetértés ápolóit, az egyházak jelenlevő lelkészeit élteti. Ezután ismét Lukács György szólalt fel az iparos, kereskedő és földmives osztályt éltetve, majd Kalocsa István az iparosok nevében meleg szavakkal köszönte meg Lukács Györgynek az iparosok érdekében tett fáradalmait. A vacsora folyamán Lukács György sorra jarta az asztalokat, s mindenkivel kocinxva, -barátságosan éihdásélgetittifH iufiakyiiia laíJölid a isiaö; Tíz óra jóval elmúlt, mikor asztalbontásra került a sor s a képviselő a feledhetlen emlékezetű meleg, barátságos hangulatú ünneplés színhelyéről eltávozott. A vendégek nagyrésze azonban a késő éjjeli, sőt a hajnali órákig jó hangulatban együtt maradt. Igaztalanok lennénk, ha dicsérettel meg nem emlékeznénk a vacsorát szervírozó Fodor Testvérek elismerést érdemlő kitűnő kiszolgálásáról. Úgy az ételek ízletes volta, mint a mintaszerű gyors kiszolgálás a legmesszebbmenő kívánalmakat is kielégítette. Nemcsak hogy a legcsekélyebb panaszra sem adtak okot, hanem a legskrupulózusabb egyének is elárasztották őket dicsérettel és gratulációkkal, amit a magunk részéről csak örömmel konstatálhatunk. Itt említjük meg, hogy Lukács György vasárnap délután, a négy órai gyorsvonattal utazott vissza a fővárosba. Vármegyei közgyűlés. (December 23.) Békósvármegye törvényhatósági bizottsága téli közgyűlését folyó hó 23-án tartotta — Kéry Gyula főispán gyengélkedése következtében — Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt. A közgyűlés, amint előre lehetett látni, nem volt valami népes, összesen mintegy százan vehettek részt azon ; a békéscsabai parasztpárt teljesen távol maradt, ami annak volt folyománya, hogy az előző napon tartatott meg a békéscsabai országgyűlési képviselőválasztás, ugyancsak e miatt a békéscsabai többi megyebizottsági tagok közül is csak kevesen jelentek meg a közgyűlésen A szarvasi járásból egyetlen egy tag sem jött be, amint hallatszik, azok is, akik beakartak jönni, lekéstek, illetőleg nem kaptak csatlakozást a Gyula felé induló vonathoz Annál többen jöttek be Orosházáról azért, hogy a közigazgatási bizottságban Veres József elhalálozásával megüresedett helyre dr. Berthóty Károlyt behozhassák. A közgyűlés lefolyása rendkívül nyugodt és csendes volt. Ilyen sima lefolyású közgyűlésre évek óta nem emlékezünk ; ennek az eredménye abban is megnyilvánult, hogy a közgyűlés, — amelyen mégis mintegy 150 tárgy volt elintézendő, már délelőtt, 12 óra után pár perccel véget is ért, jólehet a választások s a bizottságok megalakítása másfél órát vett igénybe. Jelen voltak: Ambrus Sándor, dr. Daimel Sándor, Moldoványi János, dr. Vangyel Endre, dr. Ambrus Jenő, Veres József, Házy Imre, Te- rényi Péter, dr. Zöldy Géza, dr. Zöldy János, dr. Kóhn Mór, Sárosy Gyula, Szabó Emil, dr. Kiss László, Schmidt Iván, Sinszky Ferenc, dr. Szirbik Bálint, Stojanovics Szilárd, Antalóczy Nándor, Lukács Endre, Popovics Szilveszter, Kiss László, Csánki Jenő, dr. Ljndenberger János, Hegedűs Béla, dr. Lovich Ödön, dr. Török Gábor, Kraft Viktor, Ritsek János, Kocziszky Mihály, dr. Ladies László, Szalay Lajos, Berthóty István, Torkos Kálmán, Pusztai János, Tóth Sándor, Kovács István, Endrődy István, J. Jankó Lajos, Tenner Lipót, Schwartz Miksa, Bille Ber- nát, Varságh Béla, Freuder Mór, Gremsperger József, Korosy László, dr Reisz József, dr. Tar- dos Dezső, Popovics M. Aurél, Grósz Vazul, Hacskó Lajos, Szikes György, Ullmann Tibor, Fischer Sándor, Sári József Házy Imre, Reisz Miksa, Tury István, Holló György, K Schriffert József, Rosenthal Adolf, Aszalay Gyula, G. Nagy Gergely, Nagy A. János, Durkó Gergely, Bökfi János, Ősapay Lajos, Haraszti Sándor, Csőké István, Dohányos János, Hack Márton, Südy István, Kvanka Mihály, dr. Follmann János, Morvay Mihály, Monori Mihály, Iványi Antal, ifj. Steigervald István, Borsothy Géza, dr. Martos József, Lehoczky Mihály, Kristóf János dr. Kökény Mihály, Mester Gábor, Kunos István, Bottka István, F. Schriffert István, Reisner Ede, Ravai Gábor, Petneházy Ferenc,, Szabó László, Sál János, Reck Géza, Novák Árpád, Schmidt József, Czinczár Adolf, Böhm Miklós, Horváth Béla, Berthóty Károly, dr. László Elek stb. A közgyűlést Ambrus Sándor alispán nyitotta meg délelőtt 9 órakor, bejelentvén, hogy a vármegye főispánja gyengélkedése miatt nem elnökölhet. Ezek után kegyeletes szavakkal emlékezett meg elnöklő alispán Veres József el- hunytáról, emelkedett beszédben méltatta nevezett kiváló tulajdonságait, azt az érdemes munkásságot, amelyet nevezett a közélet terén és egyházának érdekében oly nagy eredménnyel kifejtett. Alispán indítványára Veres Józsefnek köz- becsülésben álló emlékét a törvényhatóság jegyzőkönyvében megörökítette. Az alispáni jelentést a törvényhatósági bizottság észrevétel nélkül tudomásul vette; megemlítjük azonban, hogy dr Makai Márton
