Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-28 / 52. szám
1913 december 28. Kékes 3 hanem jutalmazást is. Megjutalmazását annak az én szerény törekvésemnek, hogy mióta a sors engem ebbe a városba vezérelt és hozzája szoros kapcsokkal tűzött, igyekeztem tőlem telhetőleg fejleszteni a város közintézményeit, igyekeztem ott, ahol tudtam, előmozdítani az én kedves polgártársaim jogos érdekeit. S ha a jutalom lekötelez is, mégis engedjék hangsúlyoznom azt, hogy amit tettem, azt soha sem a jutalom reményében cselekedtem. Mert én a szeretetet önzetlennek íogom fel, hogy azért a közületért, melyet szivem egész melegével szeretek, az erőmtől telhetőt nem a végből igyekszem megtenni, hogy jutalmat kapjak érte, hanem azért, mert a ragaszkodásom parancsa, ragaszkodásomból eredő olyan categories imperativus, mely belső szükségérzetemnek, hogy úgy mondjam kényszerű külső megnyilvánulása. Ám, ha nem jutalomért igyekeztem is városomnak hasznára lenni, amint csekély erőmtől tellett, nem tagadhatom, hogy a nagyértékü jutalom, a fényes kitüntetés kimondhatatlanul jól esik lelkemnek. Mert annak jelét látom ebben, hogy az én polgártársaim megértették és megérezték az én szeretetemnek nagyságát, az én ragaszkodásomnak mélységét, megérezték, megértették és méltányolják is. Ez a méltánylás az, amely a léleknek véghetetlenül jól esik. Olyan az — hogy hasonlattal éljek — mint a viszonzott szerelem. Az ifjúnak, aki szive választottjáért minden áldozatra kész, áldozatkészségét nem fokozza a szerelem viszonzása, mert hiszen az ő áldozatkészsége határtalan, de igenis ez a viszonzás boldoggá teszi. így, hogy a hasonlatot tovább fűzzem, az én ragaszkodásomat Gyula város iránt, azt a törekvésemet, hogy a városnak és polgárainak, ha tudok, ahol tudok és ahogyan tudok, segíteni igyekezzem, az a jutalom, az a kitüntetés, amelyben részesítenek, nem fokozza, mert nem jutalomért, hanem belső ösztönből, lelkem sugallata folytán igyekszem ennek a városnak javára lenni, de igenis mérhetetlenül boldoggá tesz polgártársaim kitüntető elismerése. Ebben a kitüntetésben érzelmeimnek viszonzását látom, azt látom ebből, hogy nemcsak előttem lebeg legfőbb cél gyanánt Gyula Város és polgárai boldogulásának előmozdítása, hanem Gyula város mint közület és gyulai polgártársaim is súlyt helyeznek az én csekélységemre, bekebelezték az én szivem hajlandóságát a maguk érzelmeinek telekkönyvébe, elismerik, méltányolják az én őszinte, igaz, utógondolat nélkül való szeretetemet, vonzódásomat, ragaszkodásomat. Átveszem ezt a díszpolgári oklevelet a méltó kezekből, melyek azt nekem nyújtották, átveszem, megőrzőm mint legdrágább kincsemet és fiaimra hagyom örökül. Polgárok adták ezt a bizalomlevelet polgártársuknak, adták, mert meg voltak győződve róla. hogy önzetlenül szereti városát. Es meg fogom tanítani fiaimat arra, hogy úgy szeressék es tiszteljék ezt a várost, amint én szeretem és tisztelem, mert ez a város megbecsüli a A molnár kifordult s próbálkozott. — Egy szögény dobozi embör, akinek a fiát agyonrugta a ló Váradon . . . Az embereknek megesett a szivük. — Ha úgy van, hát eresszük . . . S előre eresztették Pétert. Délfelé a malomtulajdonos kijön az irodából. Amint a molnárt meglátta, tudakozódott: — Na mi van azzal a szegény emberrel ? A molnár legyintett a kezével: — Elmönt az még fiz órakor . . . — Váradra ? — Dehogy, Dobozra. — Dobozra ? — Oda. — Hogy-hogy . . . ? A molnár restelkedve nyújtogatta meg a nyakát — Azt mondja itt egy dobozi embör, hogy becsapott bennünket ... Történetesen a dobozi ember épp arra ódal- gott. A molnár megszólitotta : — Ugy-e bátyám ? Az ember intett: — Való, merhogy a Pétörnek nincs is katona fija. De nem is lőhet. A legnagyobb gyereke csak most került ki az eskolábú . . . A malmos csóválgatta a fejét : — Majnem sirt . . . — Ért az ahhó’ is ! — De mért nem szólt kend akkor ? — Én?. Hát kérdöztek ? Majd hozzátette : — Oszt, ha kérdöztek vóna is?! Hát.röndér vagyok én ? S azzal nagy méltatlankodva hátat fordított a liszteseknek. polgárerényt, megtiszteli a polgári kötelességérzetet. Magammal viszem a közöttünk való szeretetnek, a közöttünk való ragaszkodásnak ezt a szent zálogát, mely mindenkor emlékeztetni fog engem legnagyobb és legédesebb kötelességemre, arra, hogy Gyula város érdekében igyekezzem biztosítani azt a — bármily csekély — erőt és képességet, mellyel Istennek kegyelme megajándékozott. Fogadják legmélyebb hálámat és kérem, tartsanak meg szeretetökben. A magas szárnyalásu beszédből kiérezhető szeretet, s a városhoz való önzetlen ragaszkodás megnyilvánulása mély benyomást tett az ünneplő közönségre. A határtalan viszontszeretet és hála kifejezése volt az a percekig tartó újabb ováció, a mellyel a város igaz jóltevöjét elhalmozták. Lukács György kezetfogott a körülötte állókkal, majd megtekintette a gyönyörű díszoklevelet, azután a teremben sorra járva, üdvözölte ismerős polgártársait, velük hosszasan elbeszélgetett. Fáklyásmenet Az az együttérzés, mellyel a polgárság véleményét kifejezésre juttató képviselőtestület Lukács Györgyöt díszpolgárrá emelte, a város örömünnepét még emlékezetesebbé kívánta tenni azzal a tényévél, hogy az est beálltakor, szerenáddal kapcsolatos fáklyásmenetet rendezett tiszteletére. A villamos-társaság az Árpád-utcának azon a részén, ahol Lukács György megszállva volt, ez alkalomból pazar fényű világítást szerelt fel. Több, mint száz lángot állított fel a vezetéken, amely a késő éjjeli órákig fényárban fürösztotte a környéket. Már jóval a kitűzött idő előtt nagy közönség hömpölygött a főuícákon, hogy a Gyulán ritkán látható fáklyásmenetben részt vehessen. Pontban hét órakor indult ki a menet a városháza udvaráról. Kétszáz ember, mindnyájan tekintélyes gazdák és választó- polgárok, vitték kezükben a lobogó fáklyákat. A városház és vármegyeház utcán keresztül haladó menetet Tanczik Lajos rendőfőkapitány vezette, kinek a rend fenntartásában a rendőrtisztviselők és önkéntes tűzoltók segédkeztek. Elől haladt az Erkel-dalkör színes iampionjai alatt, majd a Tóni zenekara, mely utóbbi a meglehetős hideg dacára csodálatos kitartással játszta egymásután az indulókat. A kettős fáklyasor között a választók nagy tömege haladt zárt sorokban. A képviselő lakása elé érve, az ablakban megjelenő képviselőt lelkes éljenzéssel üdvözölték, azután az Erkel Ferenc dalkör Székely Lajos karnagy vezetése mellett precíz összetanuláesal üdvözlő dalt énekelt. Az ének elhangzása után előlépett Schreiber Ottó főgimnáziumi tanár, s a következő szép szavakkal tolmácsolta a polgárság érzelmeit: Nagyméltóságu Uram ! Szeretett Képviselőnk ! A rómaiak, ha a hazát fenyegető veszedelemtől, a haza pusztulását, végromlását előidéző ellenséges támadásoktól egy-egy nagy tehetségű emberük, egy-egy kiváló hadvezérük megmentette ; örömük és hálájuk kifejezésére, szeretetük és ragaszkodásuk kimutatására diadalkaput emeltek, diadalmenetet tartottak a nagytörténelmi személy, a győztes hadvezér tiszteletére. Vész, veszedelmes, förtelmes vész pusztította és pusztítja bár csekélyebb mértékben jeleuleg is hazánkat. A társadalom szótlanul, tehetetlenül nézte mint szedi áldozatait a tüdővész. Nagy- méltóságod nemesen gondolkodó lelkében fogant meg először a nemzetmentő nagy gondolat az áldásosán működő szanatóriumok felállítása Az eszme testté lön, s létesült az első népszanatórium Gyulán Gyulán, mely város lakói sokáig álmatag szemekkel, bizonyos nemtörődömséggel szemlélték a szomszéd városok hirtelen, gyors fejlődését és ím Excellenciád jó indulatából egy ily monumentális, ily hatalmas intézmény tulajdonosai lettek. De nézzünk körül e sokat szorongatott, sok veszedelmen keresztül ment város ujabbkori intézményein, van-e bár egy, amelyről azt mondhatnók, hogy ennek létesítése, megtartása és fejlesztése nem Nagyméltóságod nevéhez fűződik ! Ez intézmények boldog birtokában, a versengő városokkal szemben Gyula, mint a megye székhelye megtarthatta a megyei községek között a domináló, a hegemonikus helyet. Nemes tetteivel, Gyula város iránt mutatott hő rokonszenvével Kegvelmességed Gyulát kulturális gócponttá tette. Nagyméltóságodnak gyulai szereplésével kezdődik Gyula város megújhodásának korszaka. Mindezek oly tettek, melyek a mai modern korban a városok nagy harcában méltán vetélkednek az ős rómaiak triumfátorainak dicsőségével. A ragaszkodás, hála és szeretet nemes érzelmei vezettek bennünket ide, városunk díszpolgárát, városunk jótevőjét és atyját jöttünk e lobogó fáklyák fénye mellett ünnepelni. Midőn köszöne- tünket és hálánkat nyilvánítjuk Kegyelmességed előtt, biztosítjuk igazi, kitartó ragaszkodásunkról és szeretetűnkről, egyben kérjük Excellenciádat, ne vonja meg jóindulatát e szegény. Nagyméltóságod jóindulatára és hathatós támogatására nagyon rászoruló várostól. Vezesse, támogassa, istápolja a jövőben is úgy, mint a múltban. Mely fáradozásához Isten áldását kérve, tiszta szivünkből kívánjuk, hogy Nagyméltósago- dat városunk büszkeségét és szemefényét az Egek Ura sokáig éltesse ! ! A polgárság tüntetésének ilyen szép formában való megnyilatkozása Lukács Györgynek láthatólag jól esett. Az üdvözlésre, éljenzésektől sokszor megszakított, poetikus szépségekben gazdag beszédet intézett a lent álló közönséghez, amely az utcát nagy távolságban zsúfolásig betöltötte. Nem ringott e város falai között bölcsője — úgymond — de azért többnek tartja Gyula városát a szülőföldnél. Itt töltötte el közpályájának logszebb éveit, itt alapított családot, e város polgársága bízta őt meg a nemzet tanácsában való képviseletével. Amit tett, amit dolgozott e város érdekében, lakosainak boldogulásáért, azt önzetlenül, minden utógondolat nélkül, jutalomra nem számítva, csupán bensejének sugala- tára mintegy lelki szükségképpen tette. S ha ennek dacára érdemeit a város közönsége annyira értékeli, hogy neki a legnagyobb_ jutalmat, a város diszpol- gárságát Dyujtja, az lelkének végtelenül jól esik, s azért soha meg nem szűnő háláját fejezi ki. A polgárság kitüntetését többre értékeli, mint azt a csillogó kitüntetést, amelyet a hatalom ad, mert az utóbbinak csak csillogása, fénye van, de nincsen melege. Gyula városának különben nemsokára lesz alkalma elbírálni, hogy rá szolgált-e a szóló a bizalomra. Egy bűbájos tavaszi napon, amikor »tele lesz a város akácfa virággal, akácfa virágnak édes illatávaU fel fog zendülni a választási nóta, s akkor elválik, hogy a város polgárai miként Ítélnek cselekedetei felett. Egyet azonban mondhat s ez az, hogy bármikép is szóljon ez az Ítélet, legyen az bár meleg, mint a tavaszi fuvalom, avagy rideg, mint a tél fagyos lehelete, ő soha meg nem szűnik boldogan gondolni Gyula városara és dolgozni annak fel- virágozásáért. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a dalárda elénekelte a Rákóczi indulót, amelynek végeztével, a menet Lukács Györgyöt éltetve, az Erdélyi Sándor-utón zeneszóval viszatért a városházához. A társasvacsora. A lélekemelő, melegségtől áthatott, szeretetteljes ünneplést a Komló éttermében este 8 órakor rendezett társasvacsora tetőzte be, amelyen resztvettek társadalmunk összes irányadó férfiai, a hivatalok, egyházak fejei, az egyesületek vezetői, az értelmiség majdnem minden tagja, kereskedők, iparosok, s még ilyen alkalomkor sohasem tapasztalt örvendetes nagy számban a földmives polgárok és pedig mindannyian politikai pártállásra való tekintet nélkül, örvendetes tényként állapítjuk meg utóbbi körülményt annak konstatálására, hogy Lukács György hervadhatlan nagy érdemeinek méltatásakor meg kellett szűnnie közöttünk a pártos politikai különbségnek, aminthogy az ünneplésbe sehol sem vegyültek harmóniát zavaró politikai momentumok. Az étterem fényes falai között 175 terítéket foglaltak el Lnkács György őszinte tisztelői Az asztalfőn Lukács György ült. Tőle jobbra Ambrus Sánoor alispán, dr. Linden- berger János apát-plebános, dr. Tömör Ernő a szanatórium egyesület főorvosa, dr. Ladies László, dr. Daimel Sándor; balra Nizsalovszky Endre tszéki elnök, Dombi Lajos kir. tanácsos espereslelkész, V. Szakmáry Arisztid kir. ítélőtáblái biró, Mikler Sándor tanfelügyelő, dr. Zöldv János vármegyei főorvos ; szemben pedig dr. Lovich Ödön polgármester, Zador Mór pénzügyigazgató, dr. Adler Ignác főrabbi, Kalocsa István az Iparos Otthon elnöke, dr. Konrád Ernő kir. ügyész, Biberea Péter és Popovies Sándor gör keleti lelkészek stb. foglaltak helyet. A többi vendégek elhelyezése, bár a terem annyi ember befogadására szűknek bizonyult, a lehetőség szerint praktikusan történt. A vacsora étlapja a következő volt: Malacpörkölt Tarhonya Pulyka- és kappansült Saláta Vegyes compot Almás-és káposztásrétes Sajt Gyümölcs 1 üveg magyarádi bor. Ásványvíz. A pecsenyénél dr. Lovich Ödön polgármester emelkedett szólásra, s pohárköszöntőjében visszapillantást vet a 16 év előtti időkre, amikor a városnak nem voltak befolyásos támogatói, akkor küldte az isteni Gondviselés Lukács Györgyöt vármegyénkbe, aki felismerte elhagyottságunkat és azonnal támogatónkká szegődött, s a város lakosságát kulturális, közgazdaségi felvirágoztatása körül szerzett haihatós, eredményes működésével soha meg nem szűnő há-
