Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-07 / 49. szám
8 Beket* 1913. december 7. szállítható légyen. A Nap szerkesztősége, mely éveken át ellenállt ennek a kívánságnak, mert jól tudta, hogy az eddigi Naphoz képest csak hiányosabb tartalommal jelenhetik meg (— hiszen a kora délután elküldött lapokban mindabból, ami Budapesten és a nagyvilágon déli 12 órától délután 5 óráig történik, semmi sem közölhető), de végre is engedett a kapacitásénak és kísérletet tett ezzel a korai szétküldéssel. A Nap kiadóhivatalának semmi kifogása nem lehetett az uj rendszer ellen, de annál több kifogása volt a közönségnek, amely valósággal elárasztotta a szerkesztőséget levelekkel, hogy térjen vissza a régi megjelenési időhöz, mert nem akarják, hogy A Nap olyan csonka legyen, mint amilyen minden más korai délutáni lap, hanem azt kívánják, hogy a Nap hozza ezentúl is a teljes országgyűlést az utolsó pillanatig, a híreket, táviratokat, riportokat, börzét, egész délután 5 óráig. Szóval a közönség követeli a régi Napot, olyannak, amilyennek megismerte, megszerette és a virágzás példátlan mértékére juttatta. Ebhez képest A Nap kiadóhivatala elhatározta, hogy az e hónap 25-iki, keddi kelettel jelzett számtól kezdve, amely Budapestről hétfőn, 24-én este indul el, A Nap-ot ezentúl ismét a régi módon szállítja, tehát mindig este, úgy hogy a Budapesthez való közelség mértéke szerint A Nap vagy még az nap éjjel, vagy kora reggel érkezik a vidéki városokba. Természetesen ismét azzal a minden irányban kimerítő és egész az esti órákig terjedő anyaggal, amely a közönség részére olyan kedvessé és nélkülözhetetlenné tette és amelylyel a reggeli lapokat megelőzi, a kora délutáni lapokat pedig messze fölülmúlja és túlhaladja. Törvényszéki csarnok. Heti bünkrónika. A babona. Hihetetlen, hogy némely vidéken, különösen falu helyen a nép )még mindig mennyire naiv és babonás. Az újság, a mely a legeldugottabb fészket sem hagyja illetetlenül, az iskola, az ismeret- terjesztő előadások nem bírják kiirtani a babonát, s a kultúra megannyi tényezője között is felüti a fejét, mint konkoly a búzában. És azután hozzá még milyen primitív formában. Hit és meggyőződés a pincében elrejtett kincsről, a mely olyan jól hajt a furfangos cigányasszony malmára, szemmel-verés, megrontás mind nagy szerepet játszik a nép életében. A dolog vége rendesen a büntetőbíróság előtt játszik le. A legfrissebb eset a következő. Beke Ferenc szeghalmi embernek megbetegedett a felesége meg a tehene. Nosza megjelentek a szomszéd- asszonyok, súgtak, búgtak, kommendáltak, tanácskoztak. Egyik is ajánlott valamit, a másik is. Az asszony meg a tehén hol jobban lett, hol rosszabbul, de nem akart meggyógyulni egyik se A lábtól való szomszéd végül kitalálta a baj okát. Az a Földesi Károlyné, a ki valamelyik rokonát szerette volna férjhez adni pár évvel ezelőtt Beke Ferenchez, az rontotta meg a feleségét meg a tehenét bosszúból. Beke Ferencnek is szeget ütött a fejébe ez a dolog Néhány éjszaka álmatlanul hánykolódott az ágyában, de el is határozta magát a cselekvésre. Megjelent Földesi Károlynénál ez év julius 2-án reggel és felszólította, hogy menjen el ő hozzá és oldja fel a feleségét és tehenét a rontástól. Huszonnégyórás ultimátumot adott át a diplomáciai ut mellőzésével erre nézve, ámde eredménytelenül. A következő nap reggelén, tehát ismét megjelent a bus férj és tehéntulajdonos Földesi Károlynénál és mert újból hiába hívta az ő lakására, megfogta Földesinét és erőszakkal húzta, ta- szigálta és kényszeritette arra, hogy megjelenjen az asszony és a tehén betegágyánál Ez persze nem ment simán. Földesiné mindenképen ellenkezett és Beke Ferenc csak úgy birt vele, hogy jó egy néhányszor meg is érdekekelte, meglökdöste, földhöz vágta. Bekéné meg a tehén ugyan ettől nem lett jobban, hanem csak Földesiné szenvedett testi sértést, Beke Ferenc meg a bíróság elé került. A múlt heti főtárgyaláson a kir. törvényszék Beke Ferencet a Földesi Károlyné sérelmére elkövetett személyes szabadság megsértésének vétsége miatt 14 napi fogházra Ítélte. Riadalom tyukországban. Tasnyik György gádorosi lakos az élettel való küzdelemben rátévedt arra az útra, a melynek a vége rendszerint a fogház. Hozzányúlt a máséhoz, a miért azután bíróság elé került. Háromszor volt már büntetve mindhiába! A múlt év tavaszán az ő és családja élelmezésének ahoz a különben már nem uj módjához folyamodott, hogy közeli és távoli udvarok baromfi óljait látogatta meg s hatalmas pusztítást vitt véghez. így nevezetesen : Gádoroson, 1913. évi február 20-án, Csik István birtokából ennek 4 tyúkját. Derekegyházán, 1913. évi február hó 26-án, özv. Farkas Józsefné birtokából ennek 2 tyúkját. Szabó Pál birtokából ennek 2 tyúkját. Mandák György birtokából ennek 1 tyúkját. Matuska Pál birtokából ennek 1 tyúkját, Martikán István birtokából ennek 1 tyúkját. Szalai Gáspár birtokából ennek 1 tyúkját és Horváth István birtokából ennek 2 tyúkját ellopta. — A kir. törvényszék eme cselekményeiért Tasnyik Györgyöt 6 hónapi börtönre ítélte. A békéscsabai vasúti összeütközés. A múlt év december hó 12-én reggel 3/4 7 órakor a békéscsabai állomáson egy a védjelzőnél megállott tehervonatba belefutott egy utána jövő gyorstehervonat A megindult nyomozás során az a tényállás nyert megállapítást, hogy Békéscsaba állomás forgalmi szolgálattevője, Miksics Sándor 1912. évi december hó 12-én reggel 5 óra 30 perckor érdeklődött Békésföldvár állomásától a vonatok érkezési sorrendje iránt. Ilyen módon tudomást szerzett arról, hogy előbb a 672. sz. tehervonat, ezt követőleg pedig a 642. sz. gyorstehervonat fog érkezni. A 674. sz. tehervonat Békésföldvárról 6 óra 10 perckor el is indult és 18 percnyi menetidő után 6 óra 34 perckor megállott a békéscsabai állomás tilosra állított védőjelzőjénél E vonat indulása után 21 perccel vagyis 6 óra 37 perckor elindult Békésföldvárról a 642. sz. gyorstehervonat is, mely 6 óra 47 perckor beleütközött a még mindég a békéscsabai védőjelzőnél vesztegelő 674. sz. tehervonatba. Az összeütközés folytán a rakományban 300 korona kár esett, ezenkívül Seidl Károly dragonyos káplár, Smek András és Horák József dragonyosok, valamint Polgár Mihály vonatvezető 8 nap alatt gyógyuló testi sértést, illetve egészség- háboritást szenvedtek. A kir. ügyészség ez esetből kifolyólag közveszélyü cselekmény vétsége miatt vádolta meg Miksics Sándor forgalmi szolgálattevőt azért, mert a VIII. sz. vágányt, melyre a tehervonatot beengedni akarta, nem tétette szabaddá s mert az e miatt a tilosra állított védőjelzőnél megállított tehervonatot nem huzattá be a védőjelzőn belől, a a mikor tudta, hogy a gyorsteher vonat közeledik. Továbbá megvádolta Magdu Jusztin térfelvigyázót, a ki a Vili. sz. vágány szabaddá tételére vonatkozó rendelkezést nem foganatosította és bár neki is külön kötelessége lett volna a gyorstehervonatnak Békésföldvár felől való közeledtére a tehervonatot a védőjelzőn belül huzatni, ezt nem tette. Végül vád alá került Bené Joachim zárfékező, a kinek a tehervonat megállása után a védjelzőnél, futva hátra kellett volna mennie 600 méterre és a követő gyorsteher vonatot meg kellett volna állítania. A kir. törvényszék mindhárom vádlott bűnösségét megállapította és miután súlyosabb eredmény be nem következett, az enyhítő szakasz alkalmazásával Miksics Sándort 100 kor. Magdu Jusztint 200 kor., végül Bene Joachimot 60 kor. pénzbüntetésre Ítélte. Manipuláció a keheslóval. Ajtai Károly gádorosi cigánynyal vadházasságban élő Szijjártó Máriának volt egy nagyfokú kebesség- ben szenvedő lova, amelyet szerettek volna jó áron elsózni. Ezért az eladás teljesítése céljából megfő gadták Argyelán Imre békéssámsoni lakost. Tették azt azért, mert köztudomású, hogy cigánytól senki sem vesz szívesen lovat Argyelán Imre tudta jól, hogy a ló kehes és hogy annak fondorlatos eladása van rábízva, mert a ló 2 napig . az ő istállójában volt. Békéssámsomban azután az ez évi január 16-án tartott vásárban a sajátjának állította a sértett előtt. Ezzel az állításával, de meg Ajtai Péterrel együtt tett amaz állítással, hogy a ló teljesen egészséges, sikerült Gera Ferenc makói gazdát becsapni és a 150 koronát érő lovat 360 koronáért eladni s ekként Gerának 210 korona kárt okozni, A kir. törvényszék csalás miatt Ajtai Pétert 7 hónapi börtönre, Argyelán Imrét 6 hónapi börtönre ítélte. EG JELENT 1914-re a WT 11¥ á1U V Cl A gyakorlati ólet ál- fllt 111".; »5 Ij Í3 (alános útmutatója KALENDÁRIOM Ára kötve 2 K. XVIII. évfolyam. Kapható llobay János könyvárusnál. A gyomai járás föszolgabirájától. 2530—1913. ikt. sz. Pályázati hirdetmény. Békésvármegyéhez tartozó G-yoma községben üresedésbe jött s évi 1200 korona fizetés és- 200 korona lakbérrel javadalmazott községi igtatói, valamint az ennek betöltésével esetleg megüresedő és' évi 1000 korona fizetés és 200 korona lakbérrel javadalmazott községi irnoki állásokra ezennel pályázatot hirdetek s felhivom a pályázni óhajtókat, hogy kérvényeiket, eddigi működési és iskolai bizonyítvánnyal felszerelve, folyó évi december hó 17-ének délelőtt 12 óráig nálam nyújtsák be. A választást a képviselőtestület folyó hó 18-án ejti meg. Gyoma, 1913 dec. 2-án. Dr. Konkoly Tihamér 536 1—2 főszolgabiró. 6354—1913. szám. Hirdetmény. Alólirott elöljáróság a községi bórházban levő, a Tóth Mihály bérletében volt üzlethelyiséget a hozzávaló mellékhelyiségekkel együtt folyó hó 22-én délelőtt 10 órakor a községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen 1914. év január 1-től 1916 okt. 1-ig bérbe adja. Feltételek a számügyi jegyzői hivatalbau tudhatok meg. Békés, 1913. évi dec. 1-én. Békés község elöljárói nevében: Kocsor András Konsitzky János jegyző. f)38 1—1 biró. K ereskedeimit végzett, hosszabb irodai gyakorlattal biró leány, Irodában vagy üzletben alkalmazási keres. Cím a kiadóhivatalban. 5441-1 Kevéssé használt, jókarban levő rövid zongora kerestetik megvételre. Cim a kiadóhivatalban. 3—3, Megvételre kerestetik egy, már viselt, jókarban levő, szőrmebéléses rövid férfi télikabát. Cim a kiadóhivatalban. 2431-1 Kiadó lakás. Damjanich-utca 14. szám alatt egy 3-SZObás különálló lakás mellékhelyiségekkel és ugyan- 542 ott egy l-szobás lakás is, azonnal kiadó. i_i Kiadó lakás.535 Gróf Wenckheim Frigyes-utca 5/b szám alatt újonnan épült lakás, mely áll 3 szoba, fürdőszoba és mellékhelyiségekből azonnal kiadó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. Novák-utca 31. szátn alatti ház, mely áll 6 szoba és hozzátartozó mellékhelyiségekből azonnal eladó. Értekezni lehet Régi temető-utca 2. sz. a. 537 i_i