Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-10 / 32. szám

1913 augusztus 10 Békés T Felhivatnak mindazon szőlőbirtokosok, kik saját termésű boraikat kedvezményes díjtétel mellett óhajtják elfogyasztani, hogy igényeiket •Gyula város fogyasztási adóhivatalában 1913. évi augusztus hó 16-tól szeptember hó 15-óig jelentsék be. Gyula, 1913. augusztus hó 6 án. Dr. Bucskó Koriolán '332 1—3 főjegyző, h. polgármester. 433 -913. Békésvármegye közkórliilza. Hirdetmény. Békésvármegye közkórháza a tulajdonát képező gazdasági telepet, mely 23 hold, vete­ményesnek is használható, igen jó szántóföldből, rajta levő gazdasági épületből és gazdasági mellékhelyiségekből áll, 0 évre, vagy esetleg hosszabb időre is, haszonbérbe kivánja adni. A bérlethez tartozik a közkórházban na­ponként összegyűlő 5—9 hektoliter moslék is, mely legnagyobb részében étel-maradékokból (kenyér-hulladék, főzelék, zöldségek stb.) ke­rül ki. A közkórház a telepen levő szennyviz- deritő-berendezést a bérlet alatt is házilag kei zelteti, minélfogva a kezelő részére a gazdaság­épületből 1 szobát és egy */2 konyhát fentart, illetőleg, a szenuyvizderitő kezeléséhez szüksé­ges területtel együtt, a bérlet alól kivon. A bérlő köteles a szennyvizderitőből ki­kerülő vizet gazdaságilag, vagyis öntözésre fel­használni, avagy e célra a berendezés melletti szántóföldből, évenként felváltva, 2—2 holdat a közkórház rendelkezésére becsájtani. A bérleti szerződés, illetve részletes fel­tételek a közkórház gondnokságánál naponként a hivatalos óra alatt megtekinthetők. Ezek alapján felhívom miudazokat, akik «zen gazdasági telepet és az intézeti moslékot bérbe venni kívánják, hogy a szabályszerűen bélyegzett zátrt ajánlatukat legkésőbb folyó évi augusztus hó 22-én délelőtt 10 óráig a közkórbáz gondnoki hivatalábau adják be. Ajánlat külön-külön is tehető úgy a föld­bérletre, mint ettől függetlenül az intézetben összegyűlő moslékra. Bánatpénzként a gyulai m. kir. adóhiva­talnál 150 K teendő le készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban és az erről nyert letéti nyugta az ajánlatköz csatolandó. Elkésve érkező, avagy oly ajánlat, mely­nek biztosítékként a fenti bánatpénz nem téte­tett le, figyelembe nem vétetik. Gyula, 1913. julius hó 30-án. Békésvármegye közkórházának 3431-2 igazgatósága. 2443—1913. tkvi szám. Pothlrdetxnény. A gyulai kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, miszerint a Gyulavidéki Ta­karékpénztár végrehajtatónak Pammer Gyula és tár­sai gyulai lakos végrehajtást szenvedett elleni 180 kor- s jár. iránti végrehajtási ügyében 2254/913 t.ksz. sz a. kibocsátott árverési hirdetményben a gyulai 1441. sz. tjkvben A. I. 1 sorsz. 1612. hrsz. a, házas belsőségre 3540 kor. kikiáltási árban Gyu­lán a tlkvi hatósághoz 1913. évi október hó 20-ik napjának délelőtti 9 órája kitüzetik az 1881. IX. t.-e. 167. §-a alapján az I. Gyulavárosi Takarék­pénztár Részvénytársaság végrehajtató érdekében is 150 kor. tőkekövetelése s járulékai kielégítése vé­gett megtartatni fog. Kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. — Gyula, 1913. julius 21-én. Szücsy sk., kir. törvény- széki biró. A kiadmány hiteléül:, Kazai László 338 1-—1 kir. törvényszéki tlkvvezetö. Kiadó lakás! Két szoba, előszoba, konyha és minden hozzávaló mellékhelyiséggel azonnal kiadó. Villanytelep-utca 12. 345 1-1 Harmonium teljesen jókarban, iskoláknak alkalmas, olcsón azonnal eladó. Gyula, Hold-utca 6. 341 i_i 1948—1913. tkvi szám. Árverési hirdetmény kivonata. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy néhai özv. Varga Jó- zsefné szül. Racz Eszter hagyatéki ügyében a végre­hajtási árverés jogtalanul birói önkéntes birói ár­verést gyulai kir. törvényszék területén levő Gyula városban fekvő és a gyulai 5169. sz. tjkvben A -|- 1 rend és 2019—2020. hr. sz. a. felvett 240 □ öl te­rületű ingatlanra (belsőség ház N. C. 1523 uj udvar és kerttel) 2300 kor. ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1913. évi augusztus ho 25 napján délelőtt 9 orakor a törvényszéki palota árverési helyiségében (földszint 16. ajtó) megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Az ingatlan a kikiáltási áron alul el nem adható. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan kikiáltási árának 10% -át, vagyis 230 koronát készpénzben, vagy az 1881. évi LX t.-c. 12. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi novem­ber 1-én 3333. sz. a. kelt m. kir. Igazságügyministeri rendelet 6. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezeihez bánatpénzül letenni, avagy a bánatpénznek a bíróságnál való előzetes elhelyezésé­ről kiállitotc szabályszerű elismervényt átszolgaltatni. Kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. — Gyula, 1913. évi junius hó 2-án. — Gubicza Adám s. k., kir. tszéki biró. , A kiadmány hiteléül: KAZAI LÁSZLÓ 335 1—1 kir. tszéki tkvvezető Alsó-fehér-körösi ármenlesitő, belvizszabályozó és vizhasznositó társulat, Gynlán. 449—1913. sz. Hirdetmény. Az Alsó-fehér-körösi ármentesitő, belviz­szabályozó és vizhasznositó társulat a vészéi hid mellett levő betontörmelékét folyó hó 10-én délután 3 órakor a helyszínén készpénzfizetés mellett elárverezteti. Kikiáltási ár köbméterenként 3 korona. Gyula, 1913. évi augusztus hó 8-án. Kiinzl 347 1—1 igazgató-főmérnök. Építési célokra alkalmas használt vasúti sínekből mintegy 300 métermázsa olcsón kapható a sarkadi cukorgyárban. — Megkeresések oda 336 i_i intózendők. Munkácsy-utca 13. szám alatt (Yégh-féle ház) 2 utcai szoba, konyha, hozzátartozó mel­lékhelyiségekkel október 1-től kezdve kiadó. Értekezni lehet Vadászon Makai Zsuzsánnánál. Kétszobás udvari lakás előszobával ki- 334 1—3 adó. — Megyeház-utca 7-ik szám alatt. VI ? Kiadó lakás! Gróf Károlyi Sáudor-utcában 17-ik sz. alatt egy négy szoba, konyha, kamra, istálló, kocsiszín, sertés- hizlaló, tágas udvar és kertből álló lakás október hó 1-től kiadó, esetleg örökáron is eladó. Értekezhetni lehet, alkalmilag Gyulán, vagy Vizesgyán-Bescnyő­Major, utolsó posta Köröstarján, Kaczvinszky Andor tulajdonossal. 313 3-10 ? w , még idő előtt a házban és istállóban a ragályos betegségektől azáltal, hogy mindenütt rendszeresen fertőtlenít. Egy hathatós fertőtlenítést csakis a bel és külföldön fényesen kipróbált Pacocreölin - Pearson érhet el. Legolcsóbb és legjobb fertőtlenítőszer. A szagositott fertőtlenítőszerek használata teljesen értéktelen. Mindenütt kapható. Óvakodjon silány utánzatoktól. Csakis ilyen ; 1 kgos ónnal elzárt bádogdo­bozban valódi. Ára 1 korona 50 fillér. 'l Kérném csakis a Pearson-féle szereket megkérni. PACOLIN MEDOL CREOLIN 1 kg 1 kor. 50 fillér (rOh allen) 100gr60 fillér.l kg 2 kor.40fillér Kimerítő használati utasításokat és véleményeket, hosszú évek eredményeit, a főlerakatban Ingyen adnak. Raktár: 293 5—12 Wieland Dénes gyógyszertárában, Gyula. 433—1913- szám­I*áiyáxaftf hirdetmény. Az Alsó-fehór-körözsi ármentesitő, belviz­szabályozó és vizhasznositó társulatnál megüre­sedett, évi 3690 korona alapfizetéssel, 800 kor. lakbérrel, 1800 koroua utazási átalánnyal és az alapfizetés 10 százalékának megfelelő 5 évenként esedékes, az alapfizetés 50 százalékáig emelked­hető korpótlók élvezetével, valamint nyugdíjjo­gosultsággal egybekötött szakaszmérnöki állásra a társulat választmányától nyert felha­talmazás alapján ezennel pályázatot hirdetek. Felhívom ennélfogva mindazon 40 éves életkort még be nem töltött egészséges, ép test­alkatú magyar honosságú egyéneket, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy mérnöki oklevél­lel, valamely ármentesitő társulatnál, vagy fo- lyammórnöki hivatalnál legalább 2 évi szolgála­taikat igazoló bizonyítványokkal, keresztlevéllel esetleg katonai szolgálatra vonatkozó okmánnyal felszerelt folyamodványaikat a társulat igazgató­ságának Gynlán. legkésőbb folyó évi szeptember hó 1-ig küldjék be Pályázhatnak oly egyének is, akik a két évi vizépitósi gyakorlatot igazolni nem tudják, megválasztatásuk esetén azonban 2 évet ideigle­nes minőségben kell, hogy töltsenek. Ha a két év alatt megfelelő eredményt tudnak felmutatni véglegesittetnek, mely esetben az ideiglenes mi­nőségben eltöltött 2 óv a korpótlók és nyugdíj­igény kiszabásánál be fog számíttatni. Később érkezett folyamodványok nem vé­tetnek figyelembe. Az állás azonnal elfoglalandó. Gyula, 1913. julius 25. 321 2-3 A társulati elnökség, j

Next

/
Oldalképek
Tartalom