Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

XLV. éTtolyam, Gyula, 1913 július 6 31. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 k — f Fé l évre______ 5 K — f Év negyedre____2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közle­mények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Képviselőválasztás Gyomán. Levél a „Békés“ szerkesztőjének. Engedje meg tisztelt szerkesztő ur, hogy „A gyomai képviselőválasztás előtt“ cimü be­cses cikkére, mely választókerületünkben élénk visszhangot keltett, néhány észrevételt fűzzek, helyesebben Írva azt némely dolgokkal kiegé­szítsem. Tökéletesen igaza van szerkesztő urnák, amidőn megállapítja a nép lelkületóben bekö­vetkezett nagy hangulatváltozást és ennek tu­lajdonítja az ellenzék, különösen pedig a G-yomán és a választókerületben megingatha­tatlannak tartott függetlenségi és 48-as párt­nak hetek óta tartó szánalmas vergődését, amelynek immár egyedüli célja a zászló becsü­letéért legalább jelöltet állítani, nehogy a kerület kardcsapás nélkül vesszen el az orszá­gos nemzeti munkapárt javára. Különösen ami a nemzeti munkapártot illeti, annak térfoglalását — mint a cikk he­lyesen mutatja ki — elsősorban és nagyrészbén a koalíciós uralom alatt bekövetkezett kiábrán­dulás okozza. E sorok Írója is például testestől- lelkestől hive volt a függetlenségi és 48-as pártnak és valószínűleg hive volna mind e mai napig is, ha a koalíció uralma be nem követ­kezik, azé a koalícióé, amelyben a független­ségi és 48-as párt számbeli többségénél fogva is a vezórszerepet vitte, amely koalíció még kormányra jutása előtt a vezényszó elejtése árán megvalósíthatta volna a közjogi ellenzék sarkalatos programmpontjai közül ngy a magyar nemzeti bankot, mint az önálló vámterületet; hisz tudvalevőleg Fejérváry Géza, az úgyneve­zett darabont miniszterelnök mindezeket garan­tálta a vezényszó elejtéséért a koalició vezető­ségének, amit azonban utóbbi visszautasított, hogy végül nemcsak a vezényszót, hanem az egész véderő kérdését teljesen kikapcsolva s kormányra jutva, a függetlenségi és 48-as párt asszisztenciájával, Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztersége alatt a közös vámterület alapján a régihez képest határozottan rosszabb vám- szerződést kössön Bécscsel, sőt hogy ez lehe­tővé váljék, belement a kvóta tekintélyes mérvű felemelésébe is. Reám‘és igen sokunkra a koalició s az abbau uralkodó függetlenségi és 48-as párt eme ténykedései teljesen kiáb- ránditólag hatottak és beszéljenek bármit az ellenzéki lapok és ellenzéki képviselő urak, az országos nemzeti munkapártnak keletkezése s a legutóbbi választások alkalmával többségre ju­tása nem az imputált presszió és pénzáldoza­toknak, hanem csaknem kizárólag a koalícióból történt kiábrándulásnak volt a következménye. Abbau is tökéletesen igaza van a Békés cikkének, hogy ami különlegesen a gyomai választókerületet és annak községeit illeti, ezeket a fejlődési törekvés, sőt ennél több: az életösztön toborozza a nemzeti munkapárt táborába, báró Perémji Zsigmond belügyi államtitkár, mint képviselőjelölt zászlaja alá. Közgazdasági s kulturális tekintetben a kerü­let nagy népességű községei — fájdalom — nagyon el vannak maradva. Minden higgadtan gondolkodó választó, sőt nem választópolgár ugyanis évtizedekre szóló tapasztalatok után mélységesen meg vau győződve róla, hogy a községek jogos vágyai csakis befolyásos, neve­zetesen segiteni akaró s segíteni tudó képviselő mellett valósulhatnak meg. És csak hálás kö­szönettel lehetünk a Békés cikkének okfejtése iránt, amidőn kimutatja s bebizonyítja, hogy a gyomai kerületben az úgynevezett helyi érde­kek előre tolása nem elitélendő partikulárizmus, hanem, számos népes fajmagyar község létérde­keiről lévén szó, tulajdonképpen jogos, országos, mindenek fölött pedig eminens magyar faj­érdek. Ezek mellett azonban még egy körülményt kell megemlítenem, ami a mostani ellenzékből való kiábrándulás és a helyi érdekek érvénye­sítésére való törekvés mellett nem kisebb mér-- tékben járul hozzá, és pedig nemcsak a gyomai kerület, hanem általában a magyar nép lelki világában bekövetkezett tagadhatatlan fordulat­nak a megértéséhez és tulajdonképen ez a kö­rülmény ösztönöz soraim megírására s a Békés okfejtéseinek kiegészítésére, nevezetesen meg­állapítása annak, hogy amit idestova egy fél­század alatt képtelen volt a nép érdeme szerint értékelni, értem alatta a Deák 67-es kiegyezé­sét, annak kiindulási pontját, okait és végcél­ját, pár hó lefolyása óta, mondhatni ösztön- szerüleg és egyszerre felismerte. A testvér török nemzetnek szörnyű katasztrófája, a dél­szláv államok és a pánszláv eszmék félelmes előnyomulása mély nyomokat keltettek és kel­tenek a magyar nép lelki világában. A magyar faj tagadhatatlanul hidegen, mondhatni ellen­séges érzülettel nézett eddig Deák müvére. Az utóbbi félesztendő katasztrofális eseményei kinyi­tották a szemét és ma már a nép is szorongva te­kint a jövő elé. Aki nincs is beavatva a diplomácia boszorkánykonyhájának titkaiba, az is most már ösztönszerüleg érzi, hogy a külügyi hely­zetben beállott nagy események, a határainkon bekövetkezett hatalmi eltolódások egzisztenciá­jában fenyegetik a magyar fajt, a magyar nem­zetet, a magyar államot. Mindezeknek követ­kezménye pedig az, bogy a par excellence magyar faj és az államfenntartó magyar nép nem engedheti meg magának többé a minden körülmények között való ellenzékiskedós, külö­nösen pedig a közjogi téren való ellenzékiske- dés fényűzését, sőt a magyar állam további létkérdése azt parancsolja, hogy a magyar nép közjogiakban is teljesen guvernementális ténye­zővé alakuljon át, amire vérmérséklete, hajlama s érdeke különben is predestinálja. TÁRCA. Az utolsó levél. Irta: Kalbatsch Emma. Melanie a 25 éves lányok fejlett érzésével, lel­kének minden melegével szerelmes volt; ellenállha­tatlan nagy érzelmekkel, reménytelenül Melanie a huszadik század kulturált lányainak táborába tar tozott s férfiasán szilárd kötésű elméje szinte mér­nöki pontossággal előre ki tudta számítani a holt bizonyossággal elkövetkező vég fájdalmas utolsó akordját. Két hatalmas ellenfél vivott lelkében élet- halál-harcot, de e bajvívók egyenlő ereje a szive lüktetése és agysejtjeinek tulszitott működése nem talált oázist, ahol a hosszú hetek óta tartó álmat­lan éjszakák lenyűgöző fáradságát kipihente volna. A korai hajnal bontogatta szárnyát s az ablak­réseken beszűrődő, félhomály birkózott a lámpa sápadt lángjaival A szobára bántóan néma csend nehezedett, csak egy-egy időnként feltörő alig hall­ható sóhaj fúrta be magát a rezgés nélküli leve­gőbe. Melanie arcán az átvirrasztott éjszaka gyöt- telmeivel asztala fölé hajolva irt Tulfinomult leány- lelke kincsesházából feltörő beszédes gondolatokat gyorsan rótta fegyelmezett sorokba könnyű keze: Édes Ilonám ! Ismét egy nap, amikor háborgó lelkem fájó érzésein nem bírok uralkodni, hozzád menekülök, azon biztos tudattal, hogy szivem fájdalmai meg­enyhülnek egy kissé, ha azokat megosztom veled. Mikor a sors kikény szeritett közületek én még kislány voltam s voltak nagyobb testvérek, akiket megértettél; nekem, a kislánynak csak az a sze­reteted jutott, amellyel a nagyobb lányok a kicsi­nyek iránt általában viseltetnek. Azután is ritkán érintkeztünk egymással, csak néha-néha, egy-egy rövid találkozás s néhány levél által. Úgy néztem rád mindig, mint a legokosabb s legintelligensebbre valamennyiünk között, de igazán csak most tudta­lak megismerni leveleidből, az édes, okos leveleid­ből, melyekkel egy idő óta szerencséltetsz. Úgy sze­retem őket. Nem is gondolod, hogy milyen sokszor átolvasom olyan élvezettel, mintha egy jó könyvet olvasnék. Ezekben a levelekben van lélek Minden szó, minden sor kétszeres értékkel bir reám nézve, mert mikor a leveledet olvasom, úgy érzem, mintha a sors nem űzött volna el lázas tülekedéssel, vérző embereken át kenyeret keresni, hanem ott volnék most is közietek, a falusi parókhia piros muskátlis házában, családi fészkünk melegében. Ez az egy dolog, aminek jelenlegi helyzetemben örülni tudok. Képzelj el egy gyenge hajlékony fát, melyet a sors egy magas, kopár hegyre plántált hol mind­jobban lankadó önerejére utalva, ki van téve a szélvihar dühének. Leveleit letépte, kis koronája földig hajlik a túlerő hatása alatt s ez a dühös elem nem érez ' sajnálatot, durva kezekkel foszto­gatni kezdi legszebb ágaitól is. A kis fa szomorúan néz körül, tanácstalan szemeivel oltalomért esedezve az ismeretlen semmihez, de ez a semmi nem ölt testet s szomorú szívvel, a közeli megsemmisülés gondolatával, megadással tűr tovább. E szegény kis fa szomorú történetét hallva, meg fogod érteni örömujjongásomat édes Ilonám, amellyel a te megértő lelkedet fogadtam, mikor el­hagyott magányomban, a csüggedés s reményte­lenségtől már-már leszögezve, mint messziről felém derendő világosságot, megláttalak a reám ereszkedő sötétségben. Vallók neked! Nehezen megnyilatkozó lelke- met szólásra kényszerítem, talán ezáltal szivem szétpattanásig tulfeszült húrjai megenyhülnek, ta­lán száraz szemeimből utat törnek az enyhet adó könnyek. Nagyon, nagyon szerencsétlen vagyok. Re­mény nélküli életem sivár és céltalan, mint egy ki­halt homoksivatag. Szeretnék meghalni s pihenni. Csábit a csen­des némaság ott alant s szinte vonz magához az a kép, mit lelki szemeimmel látok. Mi ez ? Egy sir- domb s egy fakereszt, melyet a zöld-repkény ág­bogai átölelnek. Az élet zaja ide nem hallik, csak a szellő incselkedik a szomorufüz lebajló ágaival s körülcsókolgatja a sok-sok apró keresztet. De mégis az egyik sirdomb keresztjéről felcsendül egy kis madár csattogó danája. Vajon miről beszél? Talán elmúlt boldogságról ? Keservekről, fájdalmakról i Az emberi lélek harcairól ? Ki tudná azt megmon­dani ?! A csendesen alvók talán megértik a kis hír­nököt s mozdulatlanul pihenve néma birodalmuk­ban boldognak tudhatják magukat, hogy ők e kin- terhes világ gyötrelmeitől már megváltattak. Csábit e kép. Folyton előttem lebeg, minde­nütt kisér s nem tudom magámtól elűzni. Sokszor úgy érzem, hogy szivem ütemes verését ha erő­szakos kézzel is, de meg kell szüntetnem, hogy az örökös pihenést, egyedüli vágyamat, minélelőbb elérhessem. Aki már elveszített mindent, akinek már nem lehetnek reményei, akinek a szive meghalt s aki csak azért él, hogy szenvedjen és gyötrődjön, annak más célja nem lehet. Kérded ugy-e édesem, miért e különös lelki állapot ? Elmondom röviden : Szeretek. Felteláltam azt a férfit, kit szivem életreébredésekor, gyermekes ábrándos lázálmaim­ban jövendő ideálomnak képzeltem. Minden szép, jó és jiemes tulajdonság összpontosul az ő lelké­ben. Ő az, egyedül csak ő, kivel boldog életet él­hetnék. Feltaláltam, de csak azért, hogy annál job­ban szenvedjek, mert el kell veszítenem. iLa.p-u.iilc mai száma S oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom