Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-11 / 19. szám
3 Békés 1913 május 11. Mert: „Ahol az Urnák lelke vagyon, ott vagyon a szabadság.“ A mi Pünkösti ünneplésünk legyen Istennek tetsző s minket idvességre vezérelő ! „Jövel Sentlélek Ur Isten !“ . . . _______ ’ Dombi Lajos. Gr óf Széchenyi Miklós bérmaiitja Békésvármegyében. A gyulai róm. kath. hitközségnek ma és holnap kettős ünnepe lesz. Gróf Széchenyi Miklós megyés püspök ugyanis mostani kőrútjában Gyulán fejezi be a bérmálás szentségének kiosztását. A főpásztor, amin! azt már megírtuk, kifejezetten kérte minden ünnepélyes fogadtatás mellőzését és ezt az óhaját úgy a vármegye, mint a város vezetősége, akik pedig nagy ünnepélyességgel készültek őt fogadni, respektálják. Ez azonban mit sem von le ama őszinte tisztelet és rokonszenvből, amelyet e város közönsége és pedig hitfelekezeti különbség nélkül, a io- pásztor iránt érez és a legszivélyesebb Isten hozottat mondja, amidőn őt magas egyházi funkciója alkalmából falai között tisztelheti. A várost a lakosság hitfelekezeti különbség nélkül már tegnap reggel fellobogózta. — A püspök ma reggel Póstelekről érkezik Gyulára, nyomban a templomba vonul, s megkezdi a bérmálás szentségének kiosztását. A bérmálásra jelentkezettek száma meghaladja a kétezret. Eme körülményre való tekintettel a főpásztorral együtt Fetser Antal felszentelt püspök is Gyulára érkezik és segédkezni fog a szentség kiosztásánál. Fetser Antalt, aki városunk régi jóakarója és akinek örökké hálásak leszünk ama hathatós támogatásért, amelyben bennünket, különösen a főgimnázium létesítése alkalmával részesített, szintén tiszteletteljes szeretettel üdvözöljük városunkban. A püspöknek a vármegyében eddigelé teljesített bérmálásairól a következőkben számolunk be: Dobozon Oröműnnepe volt május 3-án a dobozi róm. kath. egyháznak, amikor gróf Széchenyi Miklós megyés püspök felkereste az egyházmegye ezen legifjabb hitközségét, hogy ott a híveket a hitGábor összehúzta magát és megszégyenülten mondá : — Mit ? . Hát mit is keresnék ? . . . . Tuggya kee . . . — Itt nincs keresni valód ! Mehecc . . ! — De ha tisztösséges szándékaim vannak . . . — Nem jó helyen keresköcc. Itt se iccaka, se nappal nem lőhet szándéka egy kódisnak, ha csak lopni nem akar. — Lopni ? Én ? — Lopni A böcsületömet, a vagyonomat. Pedig az én portékám nem a te fogad alá való Takaroggy ki! Aszondom, takaroggy ! Gábor a fogait csikorgatta. Az előbbi idegen- szerű, titkos érzés, vad gyűlöletté változott Felkavarta lelkét a dölyfös paraszt, aki nemcsak a lánya boldogságán, de az ő életén is durva szavával, cselekedetével örökre keresztet húzott. Kinos érzések közt állt az öreg Bódival szemközt. — Mit tegyen ? Mit ? Leüsse a lány apját ? Háborgó lelke keserű gondolatokkal viaskodott s mikor az öreg Bódi látta a földult ábrázatu legényt, csendesen visszahúzódott. Gábor is bénultan fordult meg, aztán becsapta maga után az ajtót. * Telt-mult az idő. Gábor, a gazdag paraszt gőgös kiutasítását nem tudta feledni. Bosszút forralt, mert érezte, hogy örökre bezárult előtte Bódiék ajtaja. Marosával nem tudott többé találkozni. A vagyonos Misi Pista járt a- házhoz. Mikor a rengő-ringó arany kalászt aratták, Gábort összehozta a sors Csöngöri Jutkával. A tarlón találkozott a zsibongó vérű lánnyal egy forró ben megerősítse. — A püspök Póstelekről gróf Wenckheim Dénes nagybirtokos, kegyur kocsiján érkezett a községházához, hol Lukács Endre főszolgabíró, a községi elöljáróság, a hitközség világi elnöke, az uradalmi tisztikar várta és üdvözölte s egy kis leányka remek csokrot nyújtott át a főpásztornak. A kastély bejáratánál a papság gyülekezett s a házigazda gróf Wenckheim Dénes üdvözölte az illusztris vendéget. Innen a menet a parkon át harangzúgás közben vonult a templomba. A délszaki növényekkel remekül díszített gyönyörű templomban a főpásztor szent misét és eszmékben gazdag, magas szárnyalatu szent beszédet mondott a keresztény bátorságról és a hitmegvallásáról. Azután megkezdte a bérmálást, legelőször is a kegyúri család, a dobozi hitközség nagylelkű alapítóinak két gyermekét: Deniset és Lajos grófot bérmálta meg, majd 155 bérmálkozónak osztotta ki a bérmálás szentségét. A szent ténykedések után a plébánián fogadta a főszolgabíró, a helv. vall. lelkész tisztelgését s Doboz község elöljáróságát, az uradalmi tisztikart és a kath. hitközség küldöttségét, majd vizitelt a küldöttségek fejeinél s megtekintette a remek templomot, megnézte annak fejedelmi felszerelését és a szép iskolát, amelyek gróf Wenckheim Dénes áldozatkészségét és vallásos buzgóságát hirdetik. Délben a kegyúri családnál diszebéd volt a főpásztor tiszteletére, a melyen a papság és a hivatalos személyek is resztvettek, Doboz községben századok óta nem volt bérmálás, ez a fenséges nap örökké élni fog a hivek emlékében- Május 5 én reggel Pósteleken a bázikápolnában osztotta ki a főpásztor gróf Széchenyi Antal gyermekeinek: Antoniette, Ilona és Ferenc grófnak a bérmálás szentségét. Békéscsabán Napokon át folyt az előkészület a bérmálás kiosztására s a püspök méltó fogadására Megérkezésének idejét vasárnap 8 órára tűzte ki s már a kora reggeli időben nagy tömegre menő ünnepi közönség várta a róm. kath. templom melletti téren, hogy a főpapot kellő ünnepiességgel fogadhassa. Kevéssel 8 óra előtt harangzúgás közt meg is érkezett titkárja Brélim Lőrinc kíséretében Póstelekről Kiss László főszolgabíró fogadta a plébánia bejáratánál s tolmácsolta a járás tiszteletét, utána az állami fel sőbb leányiskola róm. kath. növendékeinek kedves sora nevében Balogh Margit üdvözölte és délután s a kepék közt tovább számláltak kettőnél. Azonban Gábor eleget tett a becsületnek. Hogy Jutka főkötő alá jutott, nyelvéskedni kezdett. Zsörtölődött, mindenben gáncsot keresett. Az urát kordába kezdé szorítani, de Gábor rá se hederitett Semmibe se vette a perpatvarkodó fehérnépet. „Asszonyi szokás !“ -- s legyintett egyet. Különben is szelíd természete nem fért össze Jutka házsártosságával. Nem is jól éltek. Nem volt köztük egyetértés, nem ütött náluk tanyát a boldogság. Gábor megbánta már elhamarkodott cselekedetét, de nem tudott rajta segíteni s amikor csak tehette, menekült hazulról. Átrándult a bicskei szőlőkbe. Egy májusi hajnalon Gábor tarisznyát akasztott a nyakába. Szőlőbe indult. Amint a diófaszáras készségre rásercentezett, odaszólt az asszonynak : — Délre itthon löszök!Jutka utána kiáltott: — Jó, jó . . . osztán mögdagassza kee a hordót ... a permetezőt is kitisztítsa . . . karót is verjen a pásztaszéli lugasokhoz ! Magasan állt a naj5 Jutka az eperfa alatt ele- séget szórt a baromfiaknak. Közben az Őrhegy felé tekintgetett. Nem a szeretet, de a rosszakaratú féltés nyugtalanította. Jött-ment, csapkodta az ajtót. Alkonyodott, mikor nyílt a kapu s belépett a gazda. — Jókor! — rikácsolta az asszony. S csípőre tett kézzel előrehajolt: — Hát ilyenkor kő gyünni 1 ? Most van dél ? így tartja be a szavát ? Gábor megtorpant, aztán csak úgy félvállról odaveté: csokrot nyújtott át, majd Popper István főgimn. VI. o. t., a helybeli főgimnázium s állami polg. fiúiskola 180 tagú ifjúságának nevében üdvözölte a főpásztort, tolmácsolva mindnyájuk sze- retetét, melyet egy rózsa-csokor szimbolizált. A plébánián a róm. kath. papok tisztelgése után püspöki díszbe öltözve bevonult a templomba, hol azonnal megkezdte egyházi ténykedését. Csendes mise után beszédében a hit nagy fontosságát hangsúlyozta, melynek végeztével megkezdte 800 ifju-lólek hitben való megerősítésének munkáját. A templomot zsúfolásig megtöltő tömeg soraiban a legnagyobb rend uralkodott. Az egyházi ünnepség után a püspök a plébániára vonult. Legelői tisztelegtek a csabai közigazgatás vezető egyéniségei élükön Kiss László főszolgabíróval, utána dr. Pándy István vezette a róm. kath. egybáztanács, iskolaszék s tantestület mindkét küldöttség tagjait. Kedves jelenet volt az Oltár-egyesület tisztelgése, melyet Beliczey Rezsőnó elnöknő vezetett. Ezután titkárja kíséretében dr. Pándy István, Szalay Gyula, Kiss László, özv. Beliczey Rezsőnónól látogatást tőn a délelőtt folyamán. Egy órakor diszebéd volt a paróchián. Békésén A püspök május 5-én osztotta ki a bérmálás szentségét a békési híveknek. A város hetek óta készülődött, hogy minél ünnepélyesebben fogadhassa a főpásztort. Reggel harangzúgás kö ■ zött érkezett a püspök dr. Lindenberget János apát, Bréhm Lőrinc püspöki titkár, Ruszka H. Zoltán dobozi plébános kíséretében Póstelekről. A plébánián Barabás György plébános, Heiler Nándor káplán és Morvay Mihály világi bitközs. elnök üdvözölték. Utána fehér ruhás lánykák sorfala közt a templomba ment, hol szent misét s utána szent beszédet mondott. A tesi és lelki élet szükségességéről beszólt a püspök. 386 gyermek megbérmálása után, a tisztelgő küldöttségeket fogadta a főpásztor, mely után a város néhány notabilitásánál vizitet adott le, Barabás György plébános kíséretében. Azután a plébánián 35 teritókü ebéd volt, melynek végeztével a megyés püspök Kígyósra ment Bréhm Lőrinc titkára és dr. Lindenberger János apát kíséretében. Kígyóson A püspök a békési bérmálás után kíséretével Ókigyósra ment át, ahol özv. gróf Wenckheim — Ugyan ne csatázz . . Jobb lösz, ha dolog után látsz ! — Dolog után ? . . . — csattant fel az asz- szony. — Hát kee mit csinált eddig ? Hun járt ? Mé nem gyütt haza délre ? — Nono, csak hallgass ! — Hm ! Még hogy hallgassak ?! Mög dolgozzak ! Ugyan ugye ? Kee mög csak lopja a napot, mög kurta szoknya után szaladgál . . . Gábor szögre akasztotta a tarisznyát, magára hagyta az asszonyt, a jószág után nézett. — Van egy kis igaza! — dünnyögte, miközben Bódi Marosára gondolt, kivel hazafelé jövet az őrhegyi csalitosban találkozott. A visszaemlékezés hamiskás mosolyt csalt arcára s újra megbizseregtette a vérét. Csupa véletlen volt, hogy a menyecskével összekerült. Nagyot is dobbant a szive, amint fölismerte. Egy pillanatra a fiatal asszonyt is megdöbbentette a váratlan viszontlátás. Beszélgettek A múltra terelődött a szó. — . . . Úgy van a’ — mondta Gábor — az apád miatt töttem . . . Nem akartam vele összetűzni. Pedig nem volt igaza. Nem. Tönkre tette a boldogságunkat. Egy utón akartunk mönni, ű kö- zibénk állt. Pokollá tötte az életünket. Az enyim is. A tied is. Bizony jobb sorsot érdemöltünk volna ! Csönd lett. Az izzó nap arany sugara perzselte a lombkoronákat, de az őrhegyi levegő telve volt a hüs, árnyas helyen burjánzó vadvirágok illatával. Szótalanul mentek egymás mellett. A régi idők felelevenedett érzései bizseregtették szivüket. Elme-
