Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-24 / 12. szám

Kinevezés. A pénzügyminiszter Helmeczi Andor i homonnai lakost a gyulai pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez segélydijas számgyakornokká nevezte ki. Megmérgezte magát, özv Juhász Andrásné Szabó Juliánná újvárosi jómódú földmivesnő, már egy esztendőt meghaladó idő óta búskomorságba esett élte párjának halála miatt. Idegessége annyira fokozódott, hogy rovarok pusztítására szánt erős méreggel megmérgezte magát. A 64 éves asszonyt beszállították a kórházba, de ott már nem lehetett rajta segíteni. Pénteken délután temették el nagy j részvéttel. Halálozás. Tipikus közismert alak volt Balog Mihály gyulai lakos, akit »kuruc Balog« néven ös- mertek városszerte. Fiatal korában katona, majd megyei pandúr lön és az maradt mindvégig, mig a csendbiztosi intézményt megszüntették. Elszánt, ke­mény legény volt kuruc Balog, a betyár romantika számos emlékét őrizte, sokszor kockáztatta életét a hatvanas évek alatt, amikor az Alföld telítve volt a mindenre elszánt »szegény legényekkel«. Amikor a csendlegényi mondurt levetette, kupeckedett és a legismertebb szenzálja volt a gyulai állatvásároknak Az életerős embert a magas kor és bizonyos fokig a nélkülözés is nagyon megviselte. Már napok óta nem volt látható, a reggeli órákban a posta e őtt, ahol télen-nyáron szinte elmaradhatlan alakká nőtte ki magát, súlyos betegségbe esett és f. hó 22-én, 73 éves korában meghalt. Halálát számos gyermeke és rokonsága fájlalja. Bimbóhullás. Mayer István asztalos és bútor raktáros 2 és fél éves kis fia hosszas betegség után és az önfeláldozó anyai ápolás dacára, e hó 17-én meghalt. Nagy részvét mellett temették el március 18-án délután. Balesetek. Pap Mária kötőgyári muukásnő e hó 16-án a mozgásban levő gépet meg akarta állí­tani, ezért a váltóhoz nyúlt. A gép elkapta a lány balkezét s a kis ujját felvágta. Biri Istvánná kór­házi mosónő f hó 16-án vizhordas közben meg­csúszott, elesett, még pedig oly szerencsétlenül, hogy balkeze két ujja összezuzódott. Az Újvárosi Olvasókör április hó 8-án saját helyiségének nagytermében zártkörű húsvéti bálát rendez. Belépödij : Személyenként 1 korona. Kezdete este pontban 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a »Békés«-ben nyugtáztatnak. A gyulai kereskedők és kereskedő ifjak tár­sulata március hó 31-én délután 2 órakor, saját helyisegében rendes évi közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Két jegyzőkönyv hitelesítő ki­küldése. 2. Titkári jelentés a lefolyt társulati évről. 3. Az 1911. évi zárszámadások előterjesztése a szám­vizsgáló-bizottság jelentése kapcsán és ennek alapján a választmány felmentése iránt határozathozatal. 4. 1912. évi költségvetés tárgyalása. 5. Időközben beérkezett indítványok­1912. március 24. __________________ _ Legjobb , ha beletörődik az ember. Hát úgy mu­tatta, hogy beletörődött. — Hogy történt? — intett Jóskára. Jóska nyújtogatta a nyakát, miközben vissza­gondolt az eseményre, hogy hát, hogy is történt csak ? — Hát amint mögyök a nagy piarcon, — kezdte a Jóska -- eccő csak ki szólít mög? A Bőc Gergő. Aszongya: Begyütt 1 te is ? Be, — mondok. Miér? — kérdi. Hát csak . . . Szétnizni. Aztán együtt kerültünk, fordultunk. Eccő csak, a Simlider bóttya rlőtt, ahun a gyócsos tótok árulnak, aszongya a koma, hogy ájjunk mög, ü vösz egy bugyellárist. Hát mögátunk A koma keresgél a sok bugyelláris között, válogat, nyitogattya ükét, belekotorászgat a barázdáikba, már úgy, amint szokás ... A zalait én is nézlelődök, mi sok mindön van egy hitvány ponyva alatt ... A szömömbe tűnik egy rakás beretva. Épen előttem. Szép, fényös, fekete nyelüek. Fölvöttem egyet. Nizöm, forgatom, kinyitom . . . Odaneszel a tót, oszt aszongya: Ilyen egy beretva nincs több a világon . . . Ánglius az nyele, a vasa mög ilyen, olyan . . . Hogy a sok szóra én is mongyak valamit, hát mögkérdöztem, mondok, hogy adná ? Aszongya; két forint ötven krajcár. Nizöm a beretvát, csóválom a fejem. Ez-e ? — mondok. Márhogy kétforint ötven krajcár ? Hm. Nem ér e többet, mondok, egyforint negyven krajcárnál. De ezt csak úgy mondtam. Azzal letöszöm a beretvát oszt fordulok. Gyerünk, mondom a Gergőnek, ki már azidőre bevásárolt. Hát csak rám szól ám a Békés A gazdasági évben két időszak az, amelyben különösen kívánatos a szárazság. Az egyik az aratást közvetlenül megelőző két hét, a másik a március hó. Utóbbi azért, mert erre a hónapra esik a tavaszi szántás és vetés időszaka. Az idén — sajnos — március egyáltalában nem elégíti ki a hozzá fűződő igényt, amennyiben esősebb, mint bármelyik hónap elődje volt. Ennek következtében a tavaszi munkák szüne­telni kényszerülnek. A barométer pedig még mindig alant áll, ujhold sem hozott fordulatot az időben és igy a helyzet kívánatos változására egyelőre semmi kilátás. Aranylakodalom, lórök István kiérdemült laka- tnsmester, volt városi végrehajtó polgártársunk f. hó 19-én ünnepelte meg házasságának ötvenedik évfordulóját neje Szabó Zsófiával. Az aranylakadalmát tartó agg házaspárt ez alkalomból igen sokan üd­vözölték. Halálozás. Városunknak tisztes polgárnője, özv. Manndorf Simonné Repold Katalin asszony péntek éjjel 71 esztendős korában, hosszas betegség után meghalt, mély gyászba borítván számos iparos csa­ládot. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a kö­vetkező: Alólirottak fájdalmas szívvel tudatjuk a szere­tett anya, anyós, nagyanya és rokonnak özv. Mann- dorf Simonné szül. Repold Katalinnak folyó évi március hó 22-én éjjeli '10 órakor életének 71-ik, özvegységének 34 ik évében hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyá­szos elhunytát. A megboldogult töldi maradványai folyó évi március bó 24-én délután 4 órakor fognak a róm. kath egyház szertartása szerint a Szent József-temetőben örök nyugalomra tétetni. Az en­gesztelő szent mise-áldozat folyó évi március hó 29-én reggeli 8 órakor fog a róm. kath. nagytem­plomban az egek Urának bemutattatni. Gyula, 1912. évi március hó 23-án. — Áldás és bébe poraira! özv. Berndt Jánosné szül. Manndorf Teréz, Manndorf Gyula gyermekei. Manndorf Gyuláné szül. Linden- berger Magdolna menye. Manudorf Emil, Manndorf Mariska, Manndorf Gyula unokái. Március 15-iki ünnepély Gyomén Nemzeti zászlókkal fellobogózott házak között iinnepiesen öl­tözött közönség hullámzott az utcákon és délelőtt a református templomban isteni tisztelet tartatott, majd délután 3 órára, a kellemetlen hideg szél miatt a községháza udvarán tartandó nyilvános ün­nepélyre gyülekezett össze mintegy 1500 főre te­hető közönség. Köztük az egyes olvasó körök és egyesületek, saját zászlóik alatt, zeneszó kísérete mellett vonultak fel s az ünnepély a következő sor­rendben folyt le : 1. Szózat. A gyomai dalárda ve­zetése mellett énekelte a nagyközönség. 2 Megnyitó beszédet mondott Pálffy Béla. 3. Ez alkalomra irt ünnepi ódáját szavalta el Ürményi Lajos. 4. Ünnepi beszédet tartott Hajts Bátint. 5. Saját szerzeményű hazafias költeményét szavalta el Domby Béla. 6. Az tót, aszongya: két forint. Intők a kezemmel, hogy nem köll. Erre se szó, se beszéd, fölkapja az be­retvát s a markomba nyomja. Ide bele a tenye­rembe. En csak nizöm, hol a tótot, hol a beret­vát ... A koma mellettem állt, az is nizi a beretvát, mög engöm. Elállt az eszöm. No, most mit csinál­jak ? Ha nem vöszöm mög, ha azt mondom, nem köll. . . mit szól a koma ? Oda a böcsület! Még azt hitte volna, hogy piz nélkül akartam . . . Hogy tán nincs is pizöm . . . Jóska fölütötte a fejét. — Hát kend mit tött volna ? Zsuzsa néni haj haj ozott. — Haj. haj 1 Aztán azt mondta : — Nagy sor! Majd egy kis idő elteltével a Jóskára intett: — Hun van az a beretva ? Jóska belenyúlt a belső zsebbe s kivette a selyem papirosba göngyölt szerszámot. Kigombo- lyitotta. A fényes jószág megcsillant a bolt üveg­ajtaján beszűrődő napsugarakban. Zsuzsa néni óvatosan kezébe vette a csillogó mesterséget. Nézte, forgatta s aztán ráintett: — Hiszen beretvának mögéri, az szent igaz ; de hát teneköd már van egy beretvád odahaza . . . Megcsóválta a fejét: — Más semmid sincs, semmid a kerek vilá­gon, csak egy beretvád . . . Jóska lemondólag legyintett a kezével: — Hát most má’ lösz kettő! 3 ünnepélyt berekesztő beszédet mondott Pálffy Béla 7. Himnuszt énekelte a dalárdával együtt a nagy- közönség. A szereplők hazafias szép szónoklatait él­jenekkel jutalmazta a hallgatóság. Este a kaszinóf ipartestület és olvasókörök, valamint a munkáskörök helyiségeiben társasvacsorák tartattak, melyeken számos felköszöntő, hazafias szónoklat hangzott el Vacsora után több helyen táncra perdült a fiatalság és folyt a mulatság reggelig. Emberölés kísérlete. Öcsödön — ebben a hires fészekben — ismét súlyos eset történt március 15-én. A hazafias ünnepet az u. n. ipartestületi körben is megünnepelték. Honi szokás szerint volt bankett, szónoklat. Ezekutáu pedig kvaterkázás. Izsó Sándor, egy hevesvérű fiatalember, éjféltájban már kissé mámoros fejjel távozni akart, azonban előbb bizto­sította magát, hogy otthon is legyen innivaló. Elcsent egy üveg bort és azt a kabátja alá dugta, azután csak azt nézte, hogy minél hamarább kint lehessen a kapun. A csalafintaságot azonban észre­vette Kábái János, aki a tolvajt megcsípte és tőle az üveg bort elvette. Izsó Sándor eltávozott a füg­getlenségi körbe, majd úgy éjfélután 2 óra tájban az a szerencsétlen gondolata támadt, hogy vissza­megy az ipartestületi körben tartott összejövetelre. Vissza is ment, de már itt mindenki tudta az ő borlopáson történt gyászos rajtakapatását és előbb nagy hahotával fogadták, majd egy rögtönzött guny- dalt kezdtek a fülébe énekelni. A nevetségessé tételt nem tudta elviselni Izsó Sándor. Fejébe szökött az alkoholtól úgy is zaklatott és természettől is vad vére, előkapta revolverét, amellyel rálőtt Bányai Imre öcsödi lakosra, egy kétgyermekes családapára. A lövés súlyos sebesülést okozott, de még eddig halált nem eredményezett. A körben levők nem nézték tétlenül az Izsó Sándor magáról való meg- feledkezését, hanem neki estek és alaposan elverték. A kir. ügyészség elrendelte az Izsó Sándor előzetes letartóztatását és megindította ellene a bűnügyi eljárást. Tűz. Folyó hó 12-én délután nagy tűz pusztí­tott Mezőberényben. A takarmány közraktár isme­retlen okból kigyuladt s a felhalmozott széna, szalma nagy része a tűz martaléka lett. A kár meg­haladja a 6.00 koronát A kisbirtokosok segélyért a földmivelési miniszterhez folyamodnak. Nagy adomány. A csabai reformátusokat nagy öröm érte Szánthó Bella békési róm. kath. vallásu úrnő 5000 koronát adományozott a Csabán épülő református templom orgonájára, mellyel néhai Szánthó Dezső református vallásu testvérének nevét óhajtja megörökíteni szülővárosában, Békéscsabán. Ez az összeg az egyház pénztárába már be is folvt. így a csabai református kistemplomban most már orgona is lesz. Szerencsétlenség. Súlyos természetű szeren­csétlenség történt hétfőn este a csabai jéggyárba i. Unyatínszki György munkást a kötényénél fogra magával rántotta a fogaskerék s többször odavágta a betonhoz. A szerencsétlen munkást súlyos sérü léseivel a kórházba szállították. A csabai színi szezon csütörtökön befejeződött. Miklóssy színtársulatával a csabai igényeket teljesen kielégítette. Különösen az operettekkel aratott szép sikereket. A színtársulat énekes tagjai határozottan kiválóbbak is, mint a drámaiak, amelynek folytán, mint az természetes is, ez idényben az operettek domináltak. A társulat, mely jó emlékeket hagyott maga után, tegnap már Félegyházán játszott. Rézöntő cigányok. Most itt vannak Békésme­gyében. Egyik részük Gyulán, a másik részük Csa­bán. Egész Európát beutazták már. Néhol-néhol volt kellemetlenségük, de hamarosan kimosták ma­gukat. Bebizonyították, hogy igaz járatban vannak ; a pénzük igaz jószág, becsületes munkával keresett nehéz arany. Rézöntéssel, ötvösmunkákkal foglal­koznak, még pedig nagy szaktudással. A javításokat kifogástalanul végzik. Nálunk is, Csabán is, mint mindenhol, rendes házat béreltek, iparengedélyt váltottak. Itt nem is történt semmi bajuk. Nem igy Csabán. Ott elfogták őket, mint kémeket, ép úgy, mint a fővárosban ezelőtt egy évvel s va­lószínű, hogy Csabán is majd csak azt teszik velük, amit Budapesten tettek, szabadon eresztik őket. Esküdtválasztás Békésen. A Megyeri Sándor lemondása folytán megüresedett VI. kerületi egyik egyik esküdti állást megejtett választáson töltötte be Békés lakossága. Négy jelentkező volt, akik kö­zül Kiss Imre nyert legtöbb szavazatot s igy ő lett megválasztva esküdtnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom