Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

It é k é s 1912. január 14. 1 gondnokolt, inig a Gyula városi árvaszéknél 2291 kiskorú és 83 gondnokolt tartatott nyilván a múlt évben. Dr. Liszy Yiktor kir. főügyész-helyettes tudo­mására hozta a bizottságnak, hogy a gyulai törvény­szék fogházában a múlt hóban 59 férfi és 11 nő volt letartóztatva, akiknek háziipari foglalkoztatásá­ból befolyt az állam részére 203 korona 70 fillér, mig a letartóztatottak javára 35 korona 70 fillér. Egyébként a fogházban rend és tisztaság uralkodik. A közigazgatási bizottság teljes ülése még dél­előtt véget ért, úgy hogy közvetlenül a teljes ülés után a vármegyei pótadó elleni felszólamlási bizott­ság tartott ülést, amelyen mintegy 60 felebbezést nyert elintézést. Délután az árvaügyi felebbviteli küldöttség ülésezett és az árvaszéki elnök előadása alapján 9 felebbezett ügyben döntött. Ezt követőleg a vár­megyei fegyelmi választmány ült össze és tárgyalás alá vette Manzell Gyula nagyszénási felfüggesztett első jegyző ellen indított fegyelmi ügyben hozott és hivatalvesztést kimondó alispáui határozat ellen be­adott felebbezést. A fegyelmi választmány 2 órai tárgyalás után, figyelembe véve fiatal korát' s csalá­dos voltát, Manzellt csupán 600 korona pénzbiinte- ’ tésre Ítélte s elrendelte, hogy a jegyző hivatalába visszahelyeztessék Tanügy. Uránia-eiőadás. A főgimnáziumban a követ­kező Uránia-előadás jövő vasárnap, folyó hó 21-én lesz. Tárgya ; Bangkok, Sziam fővárosa. A mezöberényi kereki tanyai tanítói állásra Oláh Antal választatott meg. Választását megfeleb- bezték azért, mert nevezett nem protestáns, hanem unitárius és mert nem tud németül. A közigazgatási bizottság — mint azt szintén megírtuk — a válasz­tást megsnmmisitette, mert a pályázati hirdetmény szerint csak protestánsok pályázhattak, mivel a meg­választandó tanítónak a gyermekeket a protestáns hittanra is tanítania kell A közigazgatasi bizottság megsemmisítő határozata ellen most a megválasz­tott tanító felebbezett és kéri a választás helyben­hagyását, mert a felhozott iudok a választás megsem­misítésére nem nyújt elegendő alapot, minthogy szerinte az unitárius vallás is protestáns vallás. Hiiefe. Tiszteletbeli kanonokok. A váradi egyházme­gyében öt tiszteletbeli kanonoki állás volt huzamo­sabb idő ó a betöltetlen. Most mind az ötöt belöl- tötték és pedig kettőt, két békésmegyei tiszteletre­méltó nagyérdemű plébánossal. Az egyik dr. Dunay Alajos békésszentandrási lelkész, városunk szülötte, aki a legnagyobb tudásu theologusok közé számit és egyébként is a legkepzettebb és legrokonszenve­sebb egyének közé tartozik.’ A másik 'Szirmay L. Árpád szarvasi plébános, aki a múlt évben jubilálta lelkészségének 25-ik évfordulóját, Szarvas község hitfelekezet-külónbség nélküli közönségének tiszte­lete és rokonszenve közepette. Mindkét érdemes lel­kész nemcsak hitközségének, hanem a vármegyei közéletnek is kiváló, hasznos tagja, kiknek egyházi téren történt méltó kitüntetéséhez szívből hangoz­tatjuk : ad multos annos! A vármegye közbiztonsági állapota. A csend­őrség jelentése szerint a múlt hóban előfordult a vármegye területén 170 bűneset, a melyek — egy kivételével — mind felderítettek. Elfogatás 7 eset­ben vált szükségessé. Feljelentés 146 esetben téte­tett. A bűnesetek között volt 53 lopás, 13 orgazda­ság, 2 hatóság elleni erőszak, 10 testisértés, ember ■elleni támadás pedig 2 esetben. Uj tartalékos hadnagyok lettek az újévi elő­léptetése alkalmából a csabai 101. gyalogezred köte­lékében dr. Márki Barnabás gyulai szolgabiró és dr. Vangyel Szilárd gyulai törvényszéki jegyző. A jövő évi fősorozás tervét a vármegye alis­pánja az érdekelt katonai hatósággal együtt végle­gesen megállapítván, azt a honvédelmi miniszterhez tudomás végett felterjesztette. Ezen végleges terv szerint a jövő évi fősorozás — ha ugyan az ujoncjutalék addig a törvényhozás által megszavaztatik ami a fővá­rosi lapok szerint ki van zárva, amennyiben a kormány elő sem terjeszti az idei ujoncozási törvényjavaslatot — a következő napokon fog megtartatni: Szeghalmon 1„ 2., 4., Gyula városában március 18., 19., a gyulai járásban március 20., 21., Békésen március 23—28-ig, Orosházán március 29-től április 3-ig. Gyomán ápr. 9., 10., 11., Szarvason ápr. 12 —17-ig, végül Békéscsabán április 17—23-ig. Polgári elnökök lesznek Gyulán, a gyulai járásban és Gyomán: Ambrus Sándor alispán, Békésen és Békéscsabán dr. Daimel Sándor várm. főjegyző, Szeghalmon Kiss László várm. tb. főjegyző, Szarvason gróf Bolza Pál és Orosházán dr László Elek. Adózók figyelmébe, A föld- és házadónál mind­addig, mig az uj jövedelmi adótörvény életbe nem lép, ami mellesleg irva 1914-ik évre terveztetik, még mindig jár és kivettetik az úgynevezett általános jövedelmi pótadó, mely föld- és házbéradóra 30 százalék, házosztály-adóra pedig 40 százaléka a vo­natkozó adónak. Ds van pátadó-kedvezm-my is a föld- I és házakra betáblázott adósságok után, még pedig : minden korona fizetett kamat után 10 fillér. Példá­val élve 1090 korona 7 százalékos adósság és igy 70 korona kamat után 7 korona, 10000 korona ugyanilyen kamatlábú adósság után 70 korona en­gedtetik el az általános jövedelmi pótadóból; de csak az esetben, ha az illető föld- vagy háztulajdo­nos betáblázott adósságát ily célra szolgáló vallo- mási ivek kitöltésé mellett a községi elöljáróságnál! (Gyulán a városi adóhivatalnál) bejelenti. A vallo- mási ivek január hó végéig adandók be. Társaslakoma Zádor Mór tiszteletére. A gyu­lai pénzügyigazgatóság tisztviselői kara, a mellé ren­delt számvevőség, a helybeli és megyebeli kir. adó­hivatalok tisztikarának bevonásával január 6-án, — szombaton este a békésvármegyei kaszinóban társas­lakomát rendezett abból az alkalomból, hogy uj fő­nöke Zádor Mór kir. pénzügyigazgató itteni állását elfoglalta. Az uj hivatalfónök ugyan már hat héttel ezelőtt vette át az igazgatóság vezetését s a tiszti­kar már akkor szándékozott főnökét fehér asztal mellett ünnepelni, azonban érzelmi momentumok és egyéb technikai tényezők mostanáig késleltették érne szándékuk megvalósítását Jelentős akadály volt főként az, hogy Zidor Mór nem barátja az ün- nepeltetésnek s tőle telbetőleg igyekezett is kitérni a megtiszteltetés elől, de a tisztviselők ismételt ké­rése következtében kénytelen volta bankett-rendezés­hez beleegyezését adui. A lakomán 46 pénzügyi tiszt­viselő vett részt, köztük számosán a megyebeli kir. adó­hivataloktól és a járási számvevők teljes számban. Meleg és bensőségteljes volt az ünneplés és minden tekintetben elütött a megszokott és sablonos, úgy­nevezett »kényszerű« bankettektől. De az nem is lehetett másként. Hiszen az egybegyűltek nem is­meretlen szürke ember tiszteletére gyűltek össze, hanem főnökként tisztelhették körükben a pénz­ügyigazgatás egyik országszerte ismert és elismert hírneves s a szakirodalom terén is jelentős műkő dést kifejtett és érdemeket szerzett férfiút, aki csak­nem páratlan szaktudása mellett egyéni és emberi kiválóságainál fogva már rövid gyulai működése alatt is — miként előbbi állomáshelyén is — a leg nagyobb mérvű tiszteletet és szeretetet váltotta ki a vele együtt mükődő és vezetése alá tartozó tiszti­karból A tisztviselőkkel szemben tanúsított udvarias modorának, nyájas, előzékeny magatartásának, nyilt- szivüségének eredménye, hogy mindannyian tiszte­lettel, szeretettel és nagyrabecsüléssel viseltetnek irányában Erezik és tapasztalják a tisztviselők, hogy Zador Mórban, minden izében modern gondolkozásu, baráti jóindulatú főnököt nyertek, aki munkásságu­kat, személyüket méltányolni, megbecsülni tudja és akarja is. Ama körülmény pedig, hogy az igazgató nemcsak tisztviselőitől követeli meg a szorgalmas munkálkodást, hanem ő maga jár elől kitartó és szorgos tevékenységével, jó példát mutatva, ahol szükséges oktatva és buzdítva, előreláthatólag azt fogja eredményezni, hogy ilyen szakavatott vezetés mellett Békés vármegye pénzügyi admiuisztrációja rövid idő alatt mintaszerűvé fejlődik. A társasvacso­rán a tisztviselők nevében Botka István pénzügyi tanácsos, igazgató-helyettes mondta az első pohár köszöntőt, melegen, lelkes hangon üdvözölve a mű­ködéséről és sikereiből már régen ismerős igaz­gatót, jóindulatát kérvén a tisztikar részére s ígérte, hogy a tisztikar a legnagyobb odaadással fogja támogitni őt közhasznú működésében. Zádor Mór hálás köszönetét fejezte ki, hogy ily szép szám­mal jöttek össze s kérte, hogy a tisztviselők bárminő ügyükben forduljanak hozzá teljes bizalommal, nyílt­sággal és őszinteséggel, ő a legnagyobb örömmel tesz meg mindent érdekükben. A nagy tetszéssel fogadott és éljenzéssel többször megszakított beszéd után Kölcsey Dezső p. ü. segédtickár magasröptű és hatásosan előadott szép beszédben köszöntötte fel az igazgató rokonszenves és nagymüveltségü ne­jét, mint akinek — úgy mond — köszönheti az ünnepelt az ő istenadta tehetségén kívül eddig el­ért sikereit, az elismerést és dicséretet, amik műkö­dését, magatartását követték a múltban, kisérik a jelenben és kisérni fogják a jövőben is. Thury Mi­hály pénzügyi tanácsos, számvevőségi főnök a 31 év előtti emlékeket elevenítette fel, amikor Zidor Mórral, mint pályájuk kezdetén álló ifjak együtt szolgáltak. Poharát Botka István pénzügyi taná­csosra, a bankett létrehozójára ürítette Felköszöntőt mondtak még Morvay Zoltán pü. titkár az igazgató- helyettesre, Máthc István orosházi adótárnok a me­gyebeli adóhivatalok nevében az igazgatóra, Illyés István szarvasi ab’tárnok a tisztviselők együttérzé­sére, Vargyassy Márton gyulai járási számvevő szin­tén az igazgatót éltette. Majd úgy Zádor Mór, mint Thury Mihály ismételten felszólaltak. A jelenvoltak barátságos és emelkedett hangulatban maradtak együtt a késő éjjeli órákig. Az Ízletes vacsoraért és figyelmes kiszolgálásért Pesti Káimán, a kaszinó vendéglőse sok dicséretet kapott. A szarvasi megyebizottsági tagválasztás elin­tézése. Szarvason az 1910. évben a IV. kerületben megtartott megyebizottsági tagválasztások alkalmá­val Haviár Gyula volt választási elnök által Grimm Mór, Kiss György, Benka Gyula és Medvegy Mi­hály lettek megválasztottak gyanánt kijelentve. A vármegyei igazoló-választmány — mint azt annak idejében megírtuk — felebbezés folytán azonban ak­ként döntött, hogy figyelembe véve a leadott sza­vazatokat, a fent megnevezettek helyett: Roszik Györgyöt, Grimm Mórt, Liska Sámuelt és Kiss Györgyöt mondotta ki megválasztott bizottsági ta­gokul. Az állaudó biráló-választmány, ahová a kér­déses ügy tovább felebbeztetett — csupán Roszik György és Grimm Mór megválasztását igazolta, a másik két hely betöltésére vonatkozó választást meg­semmisítette és uj választást rendelt ezen két tag­sági hely betöltése céljából. Az állandó biráló- választmany határozata ellen Haviár Gyula volt vá­lasztási elnök panaszszal élt. A közigazgatási bíróság azonban azt érdemi tárgyalás nélkül visszautasította, mert a vála-ztási elnöknek, akinek hivatása a vá­lasztási eljárás pártatlan vezetése, panaszjoga nincs, annál kevésbbé, mert hisz a felebbviteli hatóság nem is kötelezte őt, valamely egyéni cselekvés tel­jesítésére. Ezek szerint a szarvasi IV-ik kerületben t.ét megyebizottsági tagsági hely üres s annak be­töltése iránt kell a törvényhatósági bizottságnak intézkedni. A Patronage-bálra (Gyulán, 1912. évi január hó 20-án) a rendezőség 2000 meghívót bocsájtott ki. A bál védnöke gróf Ahnásy Dénesné, szül. Károlyi Ella grófnő, diszelnökei gróf Almásy Dénes, belső titkos tanácsos (bálbizottság) és gróf Wenckheim László dr. a kisjenői kerület országgyülé-i képvi­selője (vigalmi bizottság). A bálbizottság elnökei : Ambrus Sándor alispán, Dóry Pál volt békésmegyei főispán, Gálbory József kir. törvényszéki elnök, dr. Lukács György belső titkos tanácsos, cs és kir. kamarás, Gyula város országgyűlési képviselője, dr. Márky János kir. közjegyző, dr. Liszy Viktor kir. főügyészi helyettes, dr. Lindenberger János esperes plébános, dr. Lovich Ödön polgármester, Kovák Kamill kúriai biró, nyugalmazott gyulai törvény- széki elnök és Ranzendorff Gyula ezredes. A vigalmi bizottság elnöke dr. Konrád Ernő kir. ügyész. A rendezőség 500 tagból áll s azon igyekszik, hogy a bál a megye közönségére nézve a legkellemesebb alkalom legyen a találkozásra. — Mindenekelőtt »a meghívó nem kapás« örök problémáját illetőleg kérünk mindenkit, hogy a hiábavaló aprehensió helyett forduljon dr. Kiss László árvaszéki ülnök, bizottsági titkár úrhoz, (Gyula, vármegyeháza) aki szives készséggel küld meghívót annak, aki ilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom