Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-18 / 7. szám

1912. február 18. Kékes 7 Heti piac. Gyula, február 16. A budapesti gabonatőzsdén a héten lanyha volt az irányzat, a búza ára 15—20 fillérrel emelkedett. Hetipiacunkon csekély volt a kínálat, eladatott: Búza . 21-50 22-— Árpa . 19-20 1940 Zab . 19-40 19-60 Tengeri . 19-20 1930 Irodalom. „Háztartás“. A magyar gazdasszonyok népszerű és bőtartaimu lapja a Háztartás immár a 18-ik év­folyamba lépett. Erdős József a lap uj kiadó tulaj­donosa felkeresésének engedve, Kürthy Emilné, a Háztartás alapítója és 15 éven volt szerkesztője két évi szünetelés után ismét átvette a lap szerkesztését és ezt ezentúl is abbaa az irányban s szellemben fogja vezetni, melynek közkedveltségét köszönheti. A Háztartás minden hó 1., 10. és 20-án jelenik meg díszes kiállítású képes füzetben. Tartalma felöleli a magyar gadasszonyvilág minden háztartási tudniva­lóit. Természetesen elsősorban a konyhabeli dolgok­kal foglalkozik, évente ezernél több kipróbált étel- rec piet közölve, de a mellett gondja van az idő szerű (szezon) gazdasági és háztartási teendők ismer­tetésére is. Szórakozásul közöl regényeket, novellá­kat, humoros apróságokat, s rejtvényeket, melyek megfejtői között értékes dijakat sorsolnak ki. Utóbbi számában ételrecept pályázatot hirdet, a melyen kizárólag a lap előfizetői vehetnek részt olyan jóízű ételek leírásával, a melyek vagy a saját vagy vidé­kük különlegességei, s a melyek semmiféle szakács- könyvből vagy közlönyből nem ismeretesek. A hét legjobb ételrecept jutalmául kb. 150 korona értékű dijak és készpénz lesz kisorsolva. Beküldési határ­idő április 10-ike. Időnként pályázatot hirdet egyéb közérdekű kérdésekre, igy egy országos gyermek­szépségversenyt rend' z. melyek nyertesei nagy ér­tékű dijakat kapnak jutalmul. A háztartás negyed­évenként egy-egy gazdag ünnepi számban jelenik meg. Előfizetési dija egynegyedévre 3 kor , félévre € kor., egész évre 12 kor. A most belépő negyed­éves előfizetők — kivételes kedvezményként — ja­nuár 1-től junius végéig, tehát teljes félévig kapják a lapot. Ingyenes mutatványszámokkal készségesen szolgál a Háztartás hiadóhivatala, Budapest, VI., Eöívös-utca 36. Törvényszéki csarnok. Heti bünkrónika. Csalás Benkő István makói lókupec Gyulán az 1911. évi julius hó 15-én megtartott országos vásáron összetalálkozott Almádi István nagykamarási lakos­sal és előadta ne'<i, hogy már két lovat vett, de még egy harmadikat szeretne venni, a pénze azon- .ban elfogyott; miért is kért tőle 150 koronát köl­csön, azzal a kijelentéssel, hogy egy negyed óra múlva indulhatnak, ő is együtt megy Almádival, Nagy­kamarásra, onnan azután elmennek Makóra s haza ér­kezve azonnal megfizeti a 150 Kát Jó Almádi István átadta a 150 K kölcsönt Benkő Istvánnak, akit azután ott várt a lóvásártéren, hogy mindjárt kocsin együtt induljanak Nagykamarás és Makó felé, de hiába várt Benkő István elillant, a 150 koronát elköl­tötte és máig sem adta meg. A kir. törvényszék úgy találta, hogy Benkőnek eredetileg sem volt szándéka megadni a kölcsönt és a 150 koronát fondorlattal kicsalta Almádból, miért is őt csalásért 8 hónapi fogházra Ítélte. Lopás Január 28-iki számunkban részletesen megír­tuk a Dr. Luxenburger György békéscsabai fogor­vos kárára, annak szobalánya által elkövetett lo­pást. Abból az alkalomból, hogy ez ügyben a kir. törvényszék a múlt héten megtartott főtárgyaláson ítéletet hozott, érdekességénél fogva a következők­ben ismertetjük az esetet: Dr. Luxenburger György fogorvos január hó 15-én este fél hét órakor eltá­vozott hazulról úgy, hogy az asztalfiókját, melyben egy dobozban elhelyezett készpénzét és értékeit tartotta — nyitva feledte. Másnap észrevette, hogy a doboz, amelyben 401 korona 20 fillér készpénz, részvények és fogorvosláshoz szükséges uranyne- müek, összesen 1140 korona érték volt elhelyezve, eltűnt. Jelentést tett a rendőrségnél. Azonban a | rendőri nyomozás eredményre nem vezetett. Gyanúba j jött ugyan a cselédség egyik tagja, de sem annál beismerést elérni, sem az eltűnt értékeket megke- j riteni nem sikerült Ekkor Luxenburger sürgönyi- j leg a belügyminisztériumhoz folyamodott detekti- ! vekért Ezek gyorsan meg is érkeztek és nem eredménytelenül, mert a tolvajt a gyulai kir. ügyész­ségnek átadták és az ellopott dolgokat 100 korona készpénz híján, lefoglalva szintén a kir. ügyész­ségnél helyezték letétbe A tettes egy villacbi (Ka- rinthia) születésű szobaleánya volt Luxenburger- nek, aki magyarul nem is tud, neve Rauter Anna. Érdekes, hogy a lopás után a szobalány még na­pokig ott maradt szolgálati helyén és nyugodt lel­kiismerettel nézte, mint fognak gyanúba mást az ő cselekménye miatt. Rendőrség járt-kelt a házban és Rauter Anna nyugodtan készülődött vissza a lopott dolgokkal sziklás hazájába. Csak akkor ijedt meg, midőn a detektívek is megjelentek a nyomozás szin­terén. Most már aztán megszökött. Ez volt a veszte. Azonnal gyanúba került, de mikor kihallgatták, egyszerűen és nemesen tagadott. A detektívek ki­kutatták, hogy Rauter Anna kevéssel a lopás után (jan. 23-án) megjelent Schön Herman szabómester­nél és nejénél, Keller Ellánál és a náluk a maga részére megrendelt ruha árában 100 koronát adott át azzal, hogy a fenmaradó összegből részére egy pár cipőt, egy pár harisnyát, egy pár harisnyakö­tőt és egy pár keztyüt vásároljanak. A detektívek Luxenburger lakásán házkutatást tartva, egy félre­eső helyen megtalálták az elveszett dobozt, a benne maradt értékekkel együtt, tovább kutatva aztán a tyúkól padlásán gályák között elrejtve megtaláltak 3 darab 100 koronás bankjegyet. Most már a de­tektívek előkeritették a megszökött, de Békéscsa­bán elrejtőzött Rauter Annát, akinek elébe tárták a felfedezett bizonyítékokat. Rauter Anna ezután meg­tört. Beismerte bűnösségét és előadta a következő­ket : Januér 15-én este fél hét óra után a károsult fogorvos távollétében Janovszky János 12 éves fogtechnikus tanulóval a fáskamrából fát hordottak a lakásba, mikor a második Ízben vittek be fát, észlelte, hogy a műteremben az Íróasztal fiókja, melyben a pénzt és értékpapírokat tartalmazó do­boz volt, nyitva van és ő miután többször látta, hogy pénzt tartanak a dobozban, gondolta, hogy a dobozt elveszi és a benne levő összeget eltulajdo­nítja, eztán a dobozt eldobja. Úgy háromnegyed hét óra után a tanuló fiú egy Valentin Károly nevű villanyszerelővel, ki a lakásban villanylámpát javított, elment hátra az udvarra létrát keresni, ő pedig ezt az alkalmas időt felhasználta és a dobozt az asztalfiókból kiemelte és a tyúkól padlásán rej­tette el Folyó hó 21-én reggel körülbelül 7 óra körül a dobozkulcsot, mely a hálószoba tükörasz­talán volt, magához vette, azzal a dobozt kinyi­totta s az abban volt 4 darab 100 koronás bank­jegyet kivette, a dobozt ismét bezárta, az udvaron levő félreeső helyre dugta és ujságpapirossal be­takarta, a pénzt pedig a tyúkól padlására galy közé rejtette el Ezen összegből 23-án reggel 6 órakor magához vett egy darab 100 koronást, azzal el­ment Schön Hermann békéscsabai lakos szabó­mesterhez és Schön Hermannak átadta a 100 ko­ronát azzal, hogy a részére készített ruhát kifizeti és a még maradó összegből vásároljanak neki egy pár cipőt, egy pár harisnyát, egy pár fekete bőr- keztyüt s egy pár harisnyakötőt s azokért később utánna fog jönni. Midőn Schön kérdezte, honnan van annyi pénze, ő azt felelte, hogy dr. Luxen- burgeréktól kilépett és most fizették ki. Ezután tör­tént a detektívek megjelenése, kik az esetet felde­rítették s a leányt letartóztatták, a bűnjeleket pe­dig előkeritették. A kir. törvényszék a múlt héten tartott főtár­gyaláson Rauter Annát 3 hónapi fogházra Ítélte, melyből előzetes letartóztatás által 16 napot kitöl­töttnek vett. Csalás. Pocsai Mátyásné sz. Lipcsei Mária békési 40 éves tudósasszony állítólagos, de a valóságban nem létező tudományát nagyszerűen tudta értékesíteni. Mindenkire, a kivel összejött, ráfogta, hogy ilyen­olyan rémes betegségben szenved és azután ajánl­kozott, hogy ő azt majd meggyógyítja Persze drága j volt az orvosság, meg a gyógykezelés és szép kis j összegeket vágott zsebre a derék nő mindaddig, I mig egy esetben tulment minden határon és ekkor | rajtavesztett. Ez az eset a mely egyúttal a köz- j nép véghetetlen hiszékenységére is klaszikus példa, következő. 1910. évi augusztus hó 26-án Máté And- rásné a saját lakása előtt összetalálkozva Pocsai- néval panaszkodott neki. hogy gyamorbaja van Egyéb se kellett Pocsainénak, majd meggyógyítja | ő ! Másnap el is ment Máténéhoz, azt megvizsgálta I és kijelentette, hogy súlyos betegség forog fent. Gyógyítás céljából általa oda vitt orvossággal be­fecskendezéseket eszközölt s az orvosságért 25 ko­ronát kért. Ezután még három ízben használta ugyan­azt az orvosságot, melyért mindarnyiszor 25 koro­nát fizettetett magának. Midőn már gondolta, hogy ezt a módszert nem lesz tanácsos folytatnia, azt mondotta Máté Andrásnénak, hogy üszkösödés állott be, a mit csak igen drága orvosággal lehet gyógyítani. Ezért az orvosságért 71 koronát kapott, majd ugyanazt másodízben is használva, újból 37 koronát kellett fizetni Máté Andrásnénak. Látva Po- csainé a Máténé hiszékenységét, ismét újabb be­tegséget gondolt ki, s azt mondta, hogy az ennek gyógykezelésére szolgáló orvosság 30 koronába ke­rül. Kapott tehát Pocsainé a harmadik betegség or­vosságáért előbb 20, utóbb 15, majd 4 koronát. A kezelésért magáért Pocsainé egy Ízben 100 koronát, másodízben 200 koronát, harmadizben 120 koronát kért és kapott Máténétól s midőn annak pénze el­fogyott, 10 kg. tollat 52 kor. értékben és 15 kg. szappant 8 kor értékben adott a tudós asszonynak, a ki ezek szerint összesen készpénzben és érték­ben 740 koronát (!) szerzett össze. A törvényszék annak idején csalásért 6 hónapi börtönre ítélte el Pocsai Mátyásnét, a ki azonban az ítélet ellen fe- lebbezett. A kir. törvényszék a múlt héten hir­dette ki a kir Ítélő tábla Ítéletét, mely Pocsainé büntetését 1 hónapra leszállította. Lopás. Vern Gusztáv 35 éves szarvasi kovács-segéd, a ki Szarvason együtt dolgozott Temesvári Pál ko­vács-segéddel Oszterland Gyulánál ez év január elején Temesvári Pálnál disznót ölni segített és ki­tanulta a helyszíni viszonyokat. Vern Gusztávnak, ki már több ízben volt büntetve lopásért, szeretője panaszkodott, hogy nincs zsir a háznál, mire a hü lovag 1912. január 26-án késő este megjelent Te­mesvári Pálnak özv. Behán Samunétól birt lakása előtt, átmászott az 1 és félméteres kerítésen és a könnyen nyitható kamarából egy oldal szalonnát és 5 szál kolbászt ellopott s azt elvitte a szeretője la­kására, a hol az udvaron egy pádon letette Vem Gusztáv maga beszélte az esetet el igy, de az asz- szony erősen tagadta, hogy látta volna a szalonnát és a zsírt így tehát Vern Gusztávnak egyedül kel­lett helytállani a lopásért. Az önfeláldozó gavallért letartóztatták és a múlt héten ítéltek felőle ; neveze­tesen az előzetesen letartóztatás beszámításával 2 hónapot kapott. Magánlak-sértés. Lakatos Gyula békési tapasztó-cigány 1911. évi október hó 27-én délután 5 órakor beállított Kovács Gábor sértett füszerkereskedésébe, a hol fenyegető magatartást tanúsított, miért is kiutasí­tották. Lakatos Gyula elment, de csakhamar vissza­tért. Kovács Gábor és neje ezt látva, az üzletajta­jának neki feküdtek, hogy be ne mehessen az üz­letbe, de Lakatos az ajtót nagy erő kifejtésével be­felé nyomta, a támadt résen benyúlt és a kezébe került osjornyelekkel Kovácsot és nejét ütni akarta, ekként azokat visszavonulásra kényszerűvé, az üz­letbe erőszakkal behatolt. A kir. törvényszék ma- gánlak-sértésért 7 napi fogházra Ítélte. Nyilttér*)­Schillinger Margitkát eljegyezte JLiöwinger D. Tivadar (Minden külön értesítés helyett.) 84 I—1 Fellilvái! Gerber Jusztina gyulai kereskedő üzletét megvettem, felhívom hitelezőit, hogy nyolc na­pon holül követeléseik összegét velem közöljék. 90 1-1 Lihvinger llílvld Schillinger Lipót vaskereskedő gyulai lakos címén. ,»«»»»»» »»»»»» »»»»»»»» *»»»»*» »»»*»*« »I » <• Bármikorra legkedveltebb meglepetés. Saját találmá­ny u 3 palackot tartalmazó kosár finom régi bánáti szilvorium melyet 7 K-ért bérmentve utánvéttel, vagy az összeg előzetes beküldése mel­lett szállit az 1859. év óta számtalanszor kitüntetett bánáti szivoriumtöményitő cég §cliatteSei Iflihsily Sjigos, 201. Krassószörény-megyc. 645 10—10 * * ♦ » *■ » ♦ ♦ ♦ ♦ » » *• * * * ♦ ♦ » * *• > * >* ♦ *• ♦ *­*) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom