Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-22 / 51. szám
6 Beké 1912. december 22. Dombi Lajos Ünneplése. (December 19.5 Lapunk múlt heti számában megemlékeztünk arról a jelentős eseményről, hogy Ő Felsége egy arra különösképen rászolgált férfit, társadalmi és közéletünk egyik értékes tagját, a köztiszteletben álló Dombi Lajos ref. lelkészt a kir. tanácsossággal tüntette ki. A szeretet vallását saját élete tisztaságával, erényeivel és példaadásával is hirdető lelkészünket, a ki egyházi és egyházkormányzati funkcióján kívül a város és a vármegye önkormányzatában is az ő egyéniségének megfelelő komolysággal és méltósággal vett részt, a megérdemelt kitüntetés alkalmából minden oldalról * a leglelkesebben üdvözölték. Minthogy a királyi tanácsosság külső jelvények átadásával nem jár, Dombi Lajos tisztelői elhatározták, hogy a királyi kitüntetés ünnepélyességét egy diszlakoma keretében fogják kifejezésre juttatni. Ez a diszlakoma csütörtökön este folyt le a ,,Komló“-szálló éttermében. Este 8 órára együtt volt az ünneplő társaság. A város intelligenciájának csaknem minden számottevő tagját ott láttuk a fehérasztal mellett, mintegy 100-at. Képviselve voltak a megye, a város, az ösz- szes állami hivatalok, a háziezred, a gyulai róm. kath., a gör. kel. és izr., valamint a szentesi, békési, gyomai, köröstarcsai, gyulavárii, orosházi stb. református egyházak. Városunk társadalma régen nem volt együtt ilyen egységesen, társadalmi rétegekre, foglalkozásra és vallásra való tekintet nélkül. Az ünnepeltért 8 óra előtt Tanczik Lajos vezetése mellett küldöttség ment. Mintegy 10 perccel 8 óra után jelent meg a teremben Dombi Lajos, a kit e pillanatban hatalmas éljenzés és taps fogadott. Most már megkezdődött a Fodor testvéreknek minden tekintetben becsületére valló kitünően szervírozott, ízletes vacsora. — A lakoma közepén szólásra emelkedett az ünnepelt. Hasonlatokban gazdag beszédének az volt az alapgondolata, hogy boldog a mi nemzetünk, melyet hosszú élet tapasztalataira támaszkodó királyi bölcsesség vezet. Befejezésül rövid imát mondott azért, hogy ,,a békeszerető király egészségét őrizze meg a magyarok Istene“. Poharát „éljen a haza, éljen a király“ felkiáltással Ő Felségére ürítette. A dörgő éljenzés, mely felhangzott, a leglelkesebb hangulat kifejezője volt. És a lelkes hangulat egy pillanat alatt abba a legszebb jelenetbe ment át, mely a magyar ember mutatásának mindig oly megbecsülhetetlen komoly tartalmat kölcsönöz : az egész szép nagy társaság felállott és meghatottan, megille- tődve, de önmagában bízva énekelte el a hazáját szerető magyar örökszép dalát: a Hymnust. Csakhamar következett ezután az ünnepi est kimagasló és legünnepélyesebb eseménye : Kéry Gyula főispán ünnepi diszbeszéde. A mikor a főispán magas, athletikus alakja felemelkedik, azonnal várakozásteljes néma csönd támadt. És ez a csönd megmaradt a beszéd egész folyamán mindvégig. Harminc percig száz ember figyelmét és egész lelki életét köti le az a beszéd, mely egy kellemes orgánum közvetítésével értelem szerinti tökéletes tagolásban a legszebb elo- quentiával előadva egy hatalmas philosophus lélek mélységes gondalatait tárja fel az ember erkölcsi életének egyik leghatalmasabb tényezőjéről: a valláserkölcsről. Nagy tudás, széles látkör, az emberi történelmet egész végtelenségében átható műveltség volt az alapja e beszéd tömör tartalmának. Ezt csak olyan tudás produkálhatta, mely már ismeri az emberi szellem minden kiválóbb müvét s mely műveltségénél fogva a nagy szellemek birodalmában nem téved el a bizonytalanság, a habozás, a kétely labyrintusában, de a mely azokat áttekintve, az egybefoglalás és a maga véleménye megállapításának nehéz feladatára képes. Bármiképen jellemezzük azonban a szónoklatot, legszebben beszél az mégis önmagában és önmagáért, azért is közöljük azt egész terjedelmében. Kery Gyula főispán ünnepi beszéde. Nagyságos és Főtisztelendő Uram ! Igen Tisztelt Uraim és Barátaim ! Kétségtelen, hogy a phylosophikus műveltség erkölcsi alapot ád. De ez csak egyes kiváló elmék praemiuma. A nagy tömegek azonban sohasem fogják elérni a phylosophikus műveltségnek azt a fokát, — utópia ez — hogy az nekik erkölcsi alapul szolgáljon. Pedig koszorús költőnk szerint: „ Minden állam talp köve a tiszta erkölcs, — mely ha megvész — Róma eldől és rabigába görnyed !“ Gondoskodni kell tehát, a népek sorsát intéző bölcs férfiaknak egy más módról, mely a tömegeket erkölcsi korlátok között tartja. Ez a mód a világ kezdetétől fogva a mai napig egyes- egyedül, a vallás erkölcsi nevelés — mely, mint Törökország kataklysmájának, összeomlásának szomorú tapasztalata mutatja — és ezt Vámbéry Ármin hires tudósunk tndományosan demonstrálja, semmi mással nem pótolható — a kultúrának magas fokán álló Francia- országban sem. A Balkán-államoknak a háború kezdetén kigunyolt vallásossága fényes igazolást nyert. Különben a vallási érzület benne van minden embernek lelki organismusában. Kurt Breyszig hires anthropologus, berlini egyetemi tanár, most egy művön, egy egészen uj rendszer szerint az emberiség történelmén : „Die Geschichte der Menschheit“ dolgozik, t. i. nem krónikát, a történelmi események időszaki fölsorolásával, hanem történelmet ir természettudományi alapon, az emberiségnek természettudományi fejlődése alapján. Breyszig munkájának első kötete : „Die Völker der Urzeiten“ már megjelent. E szerint, somatikus jelenségek alapján ítélve, ép úgy mint a szeretet, gyülölség, harag, irigység, féltékenység érzete, benne van az ősi fajoktól kezdve minden emberi lényben egy felsőbb lénynek fogalma, természetesen ez a tulajdonság a legkülönbözőbben jut kifejezésre. A praechistorikus korszakokban is találkozunk ennek nyomaival. Az antik ókornak későbbi nemzetei, már határozott vallási formák közö t, positiv vallások alapítására törekedtek. így a klassikus Hellen nemzet, az úgynevezett mythologiai vallásnak hódolt. Minden fogalomnak meg volt a külön istene vagy félistene, igy tehát polytheistikus alapon nyugodott. Sajátságos, ezen polytheistikus vallás is, erkölcsi erőt adott a nagy műveltségű görög nemzetnek — mert midőn az nem hitt többé isteneiben, sőt azokat kigunyolta — bekövetkezett a hanyatlás. És még egy sajátságos körülményt emlitek meg itten. Sokratesnek Asebia, vagyis istentagadás cimén nyújtották a halálos méregpoharat, holott ép Sokrates bölcselkedéseiben már ott van a felsőbb lénynek, az egy istenségnek embriója. Az a világrész azonban, ahol a valláserkölcsi tanok a legmagasabb ethikai színvonalra emelkedtek és a mai világrendnek is egyedül erkölcsi támaszai, az a világrész: Ázsia. Keletázsiában Laotse, Konfutse, Gitano, Buddha nemes valláserkölcsi tanoknak hirdetői. Buddha egyben vallásalapitó is lett. A Buddhista valláshoz korunkban is, több száz millió hivő tartozik. Mig végre Előázsiában, a valláserkölcsi tanok három monotheistikus, egy istent imádó vallásban a tökély fokát érték el. Ázsia a monotheismus, az isteni megnyilatkozásoknak bölcsője. Mózes vallásának követői Jehovát, Mohamed próféta hivei Allaht imádják. A kettő között született az emberiség megváltója Nazaréni Jézus, a keresztény, a szeretet vallásának megalapítója ! Az az évezred, amely a monotheistikus vallások létesülése után következett, mély szomorúsággal töltheti el keblünket. A keresztes hadjáratok elfajultak. Az egy istent imádók egymást irtják, pusztítják, gyilkolják Istennek nagyobb dicsőségére. A félhold kegyetlenségeit a kereszt ellen ismerjük- mindannyian a történelemből. Úgyszólván folytonos volt a harc, a vérengzés. Mig azután még egy szégyenteljesebb korszak következett. Keresztény kereszténnyel állott szemben, kölcsönösen pusztítva egymást. Francia- országban egy diabolikus asszony Medici Katalin, ez a második Popäa felhasználván fiának IX. Károly királynak bárgyuságát, rendezi a Bertalan éji rémes vérfürdőt, lemészároltatja Coligny tengernagy nemes alakját és a Hugenották keresztény felekezetének minden követőjét Igaz, a nemezis nem késett. IX. Károly csakhamar váratlanul meghalt. A liga vezérei, a kegyetlen három Guise herceg meggyilkoltatott, III. Henrik király Clement jakobinus barát, IV. Henrik Ravillac tőreinek esnek áldozatul. A Valois ház magvaszakadt. Quis per quod peccat, per idem punitur et idem ! És hogy a kép teljes legyen, ellenkező oldalról egy példa. Az angolok meghódítják Irland szigetét, ott vandalok módjára kegyetlenkednek és amit az Islam hivei sem tettek, megteszik a kapzsi angolok, megfosztják a bennszülött íreket még földjeiktől is, a föld eddigi tulajdonosait megteszik ezen földek hűbéres bérlőivé. Kényszerítik az idegen anglikán kultus papjainak kitartására. Valóban! Iliacos extra, peccatur muros et intra ! Szégyenfolt ez a kereszténységen, reméljük ily gyászos idők többé ismétlődni nem fognak ! Csudálkozni fogtok talán tisztelt barátaim, hogy e per excellence vallási háborút, a harminc éves háborút nem említettem eddig ? Nem, nekem külön véleményem van e tekintetben. A harminc éves háború, vallási jelszavak, vallási jelleg alatt indult meg és folytatódott ugyan, de itt a vallási motívum csak eszköz volt, politikai és hatalmi célok, egyrészt a császári hatalom kiterjesztése, másrészt megdöntése érdekében. Hiszen ha Gusztáv Adolf svéd király a csatatéren el nem esik, egészen máskép festene mai napság Európa térképe; bizonyos, miszerint Németországnak épen protestáns részei az Oderáig és és Majnáig ma Svédhonhoz tartoznának. Továbbá a legkatholikusabb fejedelem a francia király hadserege Turenne Marschall vezérlete alatt ott harcolt a harminc éves háború utolsó szakában a Rénusnál a császári hadak ellen, sőt a fényes Kapu, a török Sultán szövetségét kereste! A történelmi traditió pedig feljegyzi, hogy az első magdeburgi csatának hírére, melyben Gustav Adolf győzött, a pápa Tedeumot, hála istentiszteletet tartott a sixtini kápolnában. Egyet azonban kostatálnom kell. Ezen általam ecsetelt több mint ezer év alatt volt ugyan vallási tudatlanság, vallási türelmetlenség, de sem Európában, sem Előázsiában atheisztikus velleitások nem léteztek. Tévedés azt hinni, hogy a renaissance kornak két lángelméje: Savanalora és Giurdano Bruno atheisták lettek volna ? Ők visszaélések ellen küzdöttek. Ép úgy nem volt atheista Leibnitz a német bölcsész, nem volt atheista Spinoza, mint a hogy későbbi korszakban jogtalanul vádolták az emberi szellemek legnagyobbikának egyikét: Goethét atheímussal ! A phylosophusok, az encyklopedisták százada, a 18- ik század az, melyben először lépett fel rendszerbe foglalva az atheismus. Tulajdonképen Hugó Grotius kezdette a „Civitas sine Deo“ munkájában, mintegy cáfolásul Augustinus egyházi atya „De civitate Dei“ theologiai Írásainak. Azonban leginkább Voltaire munkáiban található fel az atheismusnak propagálása. Voltaire után következtek mások, többen, egészen a 19- ik század közepéig, Strausz Dávid Frigyesig. A franciák forradalmi Conventje, beleszámítva egy eltévelyedett abbét, szintúgy atheista volt. Később mégis belátta egy vallás létesítésének szükségét. Létesített egy úgynevezett természeti korcs-vallást, a melynek semmi erkölcsi alapja nem lévén, csakhamar csúfos véget ért. Voltairetől Strauszig mindannyian philosophiai alapon tárgyalták az atheismust, ép azért egyes elmékben zavart, kételyt támasztottak ugyan, de a nagy tömegekre vallási veszedelmet nem képeztek. Ez a veszedelem akkor következett be, midőn a múlt század második felében, a természettudományoknak rohamos haladásával, az atheismust természettudományi alapon kezdették tárgyalni, a vallásta- lanságot, az atheismust, a felvilágosodás, sőt az emberi anyagi boldogulás panaceájának decretálni. Ekkor sok hivő lélek megingott. Darvin evolu- tionális theoriájával, Büchner „Kraft und Stoff“ cimü munkájával erős hullámzást idéztek elő a műveltebb elemeknél. De a legerősebb, legagressivebb adeptust hirdetőt találta, a természettudományokon alapuló atheismus, a jénai tudósban, Haeckl Ernőben. „Die generelle Morphologie“, „Die Lebenswunder“, „Die Welträthsel“ és mindenekfelett a „Monistische Phy- losophie“ cimü munkájában halomra igyekezett dönteni az Istenség fogalmát és ezzel kapcsolatosan a dualistikus test és lélek theoriát, a lélek, — a psyche — létezését, melyeket Descartes három szóban : ,,co- gitó ergo sum“ oly mélyen definiált, tagadásba vette, — mert szerinte csak a test létezik, egy chemiailag összeállított physikai gépezet, melynek természet, illetve gépszerü működése az, a melyet mi eddig tévesen léleknek képzeltünk. Harc volt ez tulajdonképen az összes vallások ellen. Jólehet Haeckl és társai, csak egymásnak ellentmondó hypothesiseket állíthattak fel argumentumokul — hiszen annak bizonyításával is adósok maradtak, mily chemiai processus utján jön létre az emberi physikum ? —■ mégis a természettudományi atheisták orgiákat ültek, elbizakodottságukban azt hívén, hogy megfejtik a .természet titkait, a természetnek titokzatos erőit, az ég, a föld, az állat és növényvilág csudáit, megfejtik a lét és nem lét kérdésének methaphysikai problémáját! Hiú vállalkozás ! mert igaz az, hogy a tudomány véges ! És e határpontnál csak aberratio következhető be, ha nincs hitünk ! Erre végre rájöttek a természet- tudományi tudósok is, további kutatásaikban és búvárkodásaikban. E századnak első tizedében a legnevesebb tudósok felfogásában nagy változás állott be in melius. A nemrég elhunyt Poincaré Henrik francia mathe- matikus és phylosophus a Cosmosnak, a mindenség- nek, a végtelenségnek, szóval a világrendnek teljes megfejtését, a tudományra nézve, mindenkorra lehetetlennek tartja, mert a föld planéta előbb fogja pályafutását befejezni, mint ez megtörténhetnék. Maeterlinck a természettudós, a hangyákról Írott, a francia akadémia által pályadijazott nagy munkáját azzal végzi, hogy a természetben mysterium előtt állunk. OstwaldVilmos lipcsei hires vegytani egyetemi tanár, a természet titkos erőit, energiának, energetikus imperativnek nevezi. — Ez az energetikus erő nyilvánulna meg, a többi között a madarak vándorlásánál is. Tudjuk, hogy például az annyira subtilis alkotásu fülemile, vándorlása alkalmával átrepül a közép tengeren. De ezzel szemben azt is tapasztaljuk, miszerint ugyanez a fülemile nem vándorlási, rendes időszakokban nem képes átrepülni egy három kilométeres tengeri öblözeten keresztül sem. Hol marad tehát ilyenkor az energetikus imperativ ? !
