Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-17 / 46. szám

4 Békés 1912. november 17. amelyeknek lábazata téglából készítendő, döngölt i fold legyen, hanem azt kivánja, hogy az alapfal okvetlenül téglából készíttessék. Egyben elrendeli, hogy a cselédlakásokra vonatkozó rendelkezések a szabályrendeletből hagyassanak ki és az idevonat­kozó rendelkezések külön szabályrendeletbe foglal­tassanak, amely szabályrendeletre a földmivelésügyi minister jóváhagyása kérendő ki. A gyulai állomás kibővítésének közigazgatási bejárása november 12-én tartatott meg dr Ftnaczy Béla ministeri titkár vezetése alatt. A közigazgatási bejáráson képviselve volt a földmivelésügyi minis- terium, a hadügyministerium, a vármegye közönsége és közigazgatási bizottsága, a vasúti és hajózási fő­felügyelőség, a város, valamint az államvasutak aradi özletvezetŐsége Pfeiffer üzletvezető személyében. Ezenfelül több mint száz gyulai lakos is megjelent a tárgyaláson, akik annak menetét aszerint, amint az ő kívánságaik értelmében vagy azok ellen történt felszólalás, zajos éljenzéssel vagy élénk ellentmon­dással kisérték. Az elkészített tervek szerint az állomás kibővítése aképen terveztetik, hogy egyrészt a Bak-major felőli részen lesz a vasút területéhez egy tekintélyes terület hozzávéve, másrészt az állo­másnak Várad felőli részén a gyula—dobozi törvény- hatósági utón fekvő útátjáró beszüntetésével, a tör­vényhatósági ut s az Erkel-malom előtt letérne a betömendő Szt Pál-árokra és 180 méter hosszban haladva, a város régi gátjánál szelné át a vasutat és ugyanily hosszban visszafordulva, betorkollana a dobozi útba. Ezek szerint 360 métert tenne ki a kerülő a mostani állapothoz képest. A jelenlegi ut- ! átjáró az Erkel-malom előtt azért nem maradhat fenn, mert a jelenlegi egy sínpár helyett 4 sínpár lefektetése van tervbe véve ezen a helyen, tehát az átjárás a tolatások miatt legyőzhetlen nehézségbe I ütköznék. Az állomás kibővítésnek most említett ki-' vitele ellen igen nagy volt a tiltakozás és a megje­lent magánérdekeltség hallani sem akart a gyula— dobozi törvényhatósági útátjáró beszüntetéséről, ille­tőleg annak kitolásáról. A város kívánságát dr. Lovich Ödön polgármester higgadt beszédben ügyesen cso­portosított érvekkel adta elő. Kívánsága az volt, hogy tekintettel az állomás mindkét oldalán jelen­leg fennálló útátjárók nagy forgalmára és különösen figyelembe véve a vasúton túl már kiépült s mind­inkább terjeszkedő városrésznek köz és tüzrendészeti érdekeit mindkét útátjáró maradjon meg, illetőleg a közlekedés akadálytalan lebonyolítására mindkét helyen felüljárók építtessenek a személy és kocsi- közlekedés számára. Kérte továbbá a polgármester, hogy a jelenleg fennálló, az állomási épülettől balra eső gyalogátjáró, melynek a beszüntetése van tervbe véve, továbbra is megmaradjon s végül, hogy, a két marharakodó fenntartassák, esetleg az állomás másik oldalán — megfelelő elhelyezéssel — egy uj marha­rakodó létesittessék. Azt a kérelmet, hogy az állomás mindkét oldalán ' felüljáró létesittessék, az állam­vasutak képviselői és az üzletvezető lehetetlenségnek mondották, sőt még ezt se helyezhették kilátásba, hogy egy felüljáró létesittetik, mert egy felüljáró egymaga 200000 koronába kerü1, az egész állomás kibővítésére pedig összesen 5000U0 korona van fel­véve. A tárgyaláson jelen volt üzletvezető a felül­járók létesítéséhez nem járult hozzá és csupán azt koncedálta, hogy az esetben, ha a marharakodó az állomás túlsó oldalára helyeztetnék át, az esetben a Békéscsaba felőli oldalon a felüljáró létesítésére »szükség leheti.. Ha egy felüljáró engedélyeztetik, úgy az csakis a Békéscsaba felőli útátjáró helyén fog létesülni, arról tehát szó se lehet\ hogy a gyula- dobozi törvényhatósági útátjáró helyén is vagy csak ott létesüljön felüljáró. A Békéscsaba felőli oldalon a felüljáró fontos kereskedelmi és ipari érdekek szempontjából való előbbre, mint a Nagyvárad felőli részen a gyula—dobozi törvényhatósági útátjáró helyén Minthogy az üzletvezető látta a kiegyenlit- hetetlen ellentétet, amely a vasút és az érdekelt magánosok illetőleg a város álláspontja között van, azt a kijelentést tette, hogy ily körülmények között visszavonja az egész tervezetet és az állomás kibő­vítés terveit aként fogja elkészíttetni, hogy a kibőví­tés teljes egészében Békéscsaba felé tolassék el. A tervek visszavonása azonban a kibővítésnek legalább egy-ké évvel való elodázását jelentené. Ez ellen ter­mészetesen állást foglaltak úgy a város, valamint a kereskedelmi és ipari érdekeknek jelen volt képviselői. Hosszas vitatkozások, tárgyalások, kapacitálások, vala­mint a helyi viszonyoknak alapos megtekintése után mindegyik fél bediktálta a jegyzőkönyvbe a kíván­ságát és abban a tekintetben egyetértő megállapodás jött létre, hogy az esetben, ha a gyula—dobozi tör­vényhatósági utón levő útátjáró beszűntettetik, úgy ne a terven jelzett és fentebb leirt módon létesit­tessék a gyula—dobozi törvényhatósági ut elveze­tése, hanem aképen, hogy az ut az Erkel-malomnál levő s a sarkadi útra vezető töltés felhasználásával aképen vezettessék a vasúton át, hogy a községi temetőhöz való hozzájutás érdekeit is szolgálja az által, hogy az elvezetett gyula—dobozi útszakaszt a vasút makadamszerüleg építteti ki. A polgármester jegyzőkönyvbe vétette azt a kérelmet is, hogy ha ez a most említett megoldás kivitelre is kerül, még az esetben is tartsa fenn a vasút az Erkel-malom­nál levő jelenlegi útátjárót, hogy az uj útvonalat csak az esetben vegye igénybe a közönség, ha a mostani útátjárónál tolatás vagy egyéb okokból nem lesz lehetséges a közlekedés. A fentebb említett gyalog átjáró továbbra is megmarad, illetőleg egy gyalog felülátjáróvá alakittatik át. A halottak napján tartott gyűjtés eredménye. Lapunk november 3-iki számában megemlékeztünk arról, hogy halottak napján a temetőkben a szegény- sorsú tüdőbetegek javára városunk úri hölgyei gyűj­tést rendeztek. Mint megígértük, beszámolunk róla, hogy a nemes szivü úri nők fáradozása, a temetőben, egész napon át hideg időben való kint időzésük, szóval terhes tisztük szép eredménnyel járt. Emlí­tettük, hogy gyűjtők voltak a rom. kath. temető­ben : Yincz Sándor ezredes neje vezetésével Adorján őrnagyné, Zöld örnagyné, Kulcsár századosné, Hum­mel századosné, Pulay főhadnagyné, Ulioska Margit és Kovács Erzsi, továbbá Destek Margit és Haviár Iza. Itt volt a gyűjtés a legeredményesebb, mert a nemes buzgóság 340 koronát hozott be a tuberkuló­zis elleni küzdelem céljaira. A német és a kolera­temetőben: Lovich Ödönné, Zádor Mórné, dr. Konrád Ernőné, Horti Béláné, Hubay Ilonka és Nagy Gabi gyűjtése 68 koronát eredményezett, végül a ref te­metőben : Ambrus Sándorné, Lindl Jolán és Eta, Dobay Bella, Winkler Edith, Czecz Ica, Mócsy Jo­lán, Yangyel Adrienne és Lukács Incsi 30 koronát gyűjtöttek és igy a gyűjtés összeredménye 438 korona. Államsegély a patronázsnak. A földmivelés­ügyi miniszter a békésmegyei pártfogó egyesület ál­tal Gyulán emelendő szeretetházzal kapcsolatban létesítendő konyhakertészet öntözési berendezéseire 26500 korona államsegélyt utalványozott az egyesü­let elnökségének. Az ujoncjutalékon felül besorozattakból, vagyis a fölösszámuakból a póttartalékba helyezendők ügyé­ben döntésre hivatott vegyes bizottságot a bizottság elnöke: a vámegye alispánja — amiut már meg­írtuk — e hó 25-re hívta össze. Tekintettel azonban arra, hogy ezen bizottság csak akkor ülhet össze, ha a végleges számbavétel megtörtént, ez pedig az említett időpontig el nem készülhet, ennélfogva az alispán — a katonai hatóság előterjesztésére — az említett határnapot hatálytalanította. Az uj határ­idő rendes időben kitüzetik és az érdekeltekkel kö- zöltetni fog. Kísérleti előadás a főgimnáziumban. Ma dél­után félhat órakor a főgimnázium természettani elő­adó termében (II. emelet) kísérleti előadás lesz. Az előadást Mérey Gyula főgimn. tanár tartja, tárgya : a meleg. Folytatását képezi ezen előadás az október hóban megtartott hasonló cimü előadásnak. Ezúttal a melegvezetésről, sugárzásról és a különféle hőfor­rásokról fog szólani az előadó. Belépődíj személyen- kint 40 fillér. Rossz idő. A derűs életkedvü embert is bus- komorrá teheti a ködös, esős november, de sokkal végzetesebb most a mezőgazdaságra a már több mint kedvezőtlen, mert rossz és felette káros idő­járás. Talán sohasem lett volna oly nagy szükség derült és száraz őszutóra, mint az idén ; az emlé­kezésnek évtizedekre kell visszatekinteni, hogy a mezei munka annyira visszamaradt volna, mint az idén. Csaknem hétről-hétre megírtuk, hogy van osépeletlen és nyomtatatlan búza, töretlen tengeri, de ha ez csak elvétve s minimálisan fordul elő, — sajnos — annál több, sőt igen gyakori, hogy a ve- temények, igy a krumpli is a földben marad, a cu­korrépáról nem is szólva, amelynek felszedése hetek óta stagnál. Pár órai eső, amiben — fájdalom — igen gyakran van részünk, ha az idő szárazra for­dulna is, ami azonban nem történik, nyolc napra visszaveti a munkát. Gazdaközönségünk rezignáció- val és mélységes aggodalommal fogadja a novem­beri kedvezőtlen időt, ami ugyan — novemberről lévén szó — abnormisnak ugyan nem, de az idén végzetszerünek mondható. Hangverseny. A gyulai fiatalság a »Szegény Gyermekeket Felruházó Egyesület« javára, a Békés­vármegyei Casinó helyiségében november hó 23-án jótékonycélu hangversenyt rendez. Közreműködnek : Lindl Etelka, Mócsy Jolán, Dobay Bella, Gallacz Irma, dr. Kovalszky Róbert, Czinczár Dezső, Réthy Andor, Pongrácz Sándor és Terényi Péter. Hang­verseny után tánc. Belépti-dij személyenként 2 ko­rona. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kezdete pontban este 8 és fél órakor.} Az újvárosi olvasókör november hó 24-én sa­ját helyiségének nagytermében zártkörű Katalin-bált rendez. Belépődíj személyenként 1 korona. Kezdete este pontban fél 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a Békésben nyugtáztatnak. A zenét Rácz Tóni zenekara szolgáltatja. A meghívó másra át nem ruházható és kívánatra előmutatandó. Házasság. Adler Miksa fővárosi fényképész f. hó 10-én délután esküdött hűséget Feldmann Mór gyulai hitközségi alkalmazott Rezsin leányának. Szobatüz. Az elmúlt héten veszedelmessé vál­ható szobatüz támadt Hummel Gyula gyulai honvéd­százados lakásán. A kályhához közel állított fakosár a nagy hőségtől meggyuladt s a lángok belekaptak az egyik ablakfüggönybe. A házbeliek még elég jó­kor észrevették a veszedelmet s a tüzet eloltották, így is mintegy 80 korona a kár, amely biztosítás­ból megtérül. Ellopott ezüstnemüek. Kedden a déli órákban Gyulán egy ismeretlen tolvaj besurrant Markovicsné Kövér Ella lakására és nagy ügyességgel elemeit több száz korona értékű ezüstneműt. A lakást ugyanis rövid időre magára hagyták, a cseléd a közeli boltba ment vásárolni. A szobák ajtai zárva voltak, csupán a konyhaajtó maradt nyitva. A konyhából azonban be lehet jutni a szobákba. Egy ismeretlen valaki felhasználva a lakás el hagyatottságát, a kony­hán keresztül bement az ebédlőbe s a szekrény zá- ratlan fiókjából nagy sietve összemarkolt 6 drb ezüst kanalat, 6 drb villát, 6 drb kis villát, 7 drb kávéskanalat, 1 tejmerő kanalat, melyek K, illető­leg K. E. monogrammal vannak ellátva, — azután észrevétlenül eltávozott. Valami nesz megzavarhatta, mert a szekrényen és asztalon álló értékesebb tár­gyakat nem vitte magával. A lopást a hazatérő há­ziasszony rögtön észrevette s jelentést tett a rend­őrségen. Miután gyanú senki ellen sem merült fel, a nyomozás rendkívül nehéz. A főkapitányság az elemeit tárgyak rajzát és leírását megküldte a kör­nyékbeli és fővárosi rendőrségeknek és zálogházak­nak, mert legkönyebben ezúton remélhető -a tettes kézrekeritése. A Józsefvárosi Olvasókör november ho 24-én házépítése javára Wiszt József vendéglős összes he­lyiségeiben Katalin-bálat rendez. Belépti dij szemé- lyenkint 1 korona, csatádjegy 3 korona. Kezdete este fél 8 órakor. A zenét a békési zenekar szol­gáltatja. Felülfizetések köszönettel vétetnek és a Békésben nyugtáztatnak. Házasság. Sehr iff ért József, a Gyulai Rész­vénytársulati Gőzmalom lisztüzletének vezetője folyó hó 11-én vezette oltárhoz özv. Kórmóczky Györgyné leányát, Erzsikét. Gaal Mózes mesedélutánja Szarvason A szarvasi »Gróf Bolza Pálné Leányegyesület« e hó 10-én, vasárnap rendes előadó-gyűlés keretében tartotta Gaal Mózes a népszerű és jeles paedagogus mese­délutánját. A leányegyesület meghívásának Gaal Mózes ez alkalommal is a legnagyobb szívességgel és előzékenységgel tett eleget. Annak idején, midőn az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta, kijelen­tette Gaal, hogy nem tiszteletbeli, hanem munkás, dolgozó tagja kíván lenni ennek a kultúrintézmény­nek s igyekezni fog, hogy amennyire ideje engedi, szerény munkájával is előmozdítsa annak hasznos törekvését. Ez a nemes intenció vezette Gaal Mózest mostani eljövetelével is, hogy Szarvas nőtársadat ina, illetőleg a »Gróf Bolza Pálné Leányegyesület« iránt érzett elismerésének és hálájának adóját egy élve­zetes mesedélután tartásával lerójja. A vasárnap déli vonattal érkező Gaal Mózest a szarvasi pályaudvaron a leányegyesületnek Szenes Jolán, Holéezy Gizella és Mariska, Haviár Margit, Grünwald Yali, Mikolay Böske, Péczely Boriska tagokból álló küldöttsége — élén Weinberger Fanni igazgató-elnök és Lukes Ilona titkárral— fogadta. Az előadás az állami polg. leányiskola tornacsarnokában d. u. 4 órakor kezdő­dött A gyűlést Weinberger Fanni igazgató-elnök nyitotta meg ; nehány szives szóval üdvözölte Gaal Mózest s köszönetét mondott a leányegyesület ne­vében eljöveteléért s felkérte előadásának megtartá­sára. Gaal Mózes — elnök szavaira reflektálva —- kéri, hogy azt a gyöngéd figyelmet, mellyel Szarvas társadalma első megjelenése óta mindig az ő szerény egyéniségét elhalmozta: jövőre is tartsa meg. Gaal ez alkalommal legújabb munkájának a aszociális mesékt-n&k egy sorozatát — Bölcső és koporsó, Pénz őfelsége, Tegnap és Ma király, Két párna, Komon­dor és öleb cimüeket — mutatta be. A tanulságos, szép meséknek gazdagon színezett előadásával nagy hatást ért el s minden egyes mese bevégzése után meg-megujult az az élénk tetszésnyilvánítás, mellyel a kedves előadót jutalmazta hálás közönsége. Gaal

Next

/
Oldalképek
Tartalom