Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-04 / 5. szám
XLIV. éviolyam Crynla, 1919. Február 4 5. szám. > Előfizetési árak: Egész évrt ......... 10 K — f Fé l évre .................. 5 K — f Év negyedre_ _ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. r r Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÖHN ÖÁVID Megjelenik minden vasárnap. A dohánytermesztés válsága. Minden nagyobb beharangozás nélkül, a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének egyszerű meghívására száz és száz dohány- termesztő gazda gyűlt össze a napokban Aradon, a dohánytermelés válságos helyzetének megvitatása és a válságos helyzet orvoslása legmegfelelőbb módjainak megbeszélése céljából. Ez az értekezlet az első volt azok között az országrészi gyűlések között, amelyeket Komáromban, Miskolcon, Nyíregyházán és Cegléden fognak folytatni. Országos bajról lévén szó, az egész ország meg íog mozdulni, hogy a bajra orvoslást sürgessen, hogy a dohánytermesztés mai súlyos helyzetét megismertesse a széleskörű nyilvánossággal is. Nem első mozgalma ez a dohánytermesztőknek. Alig van esztendő, hogy a dohánytermesztő gazdák fel ne tárnák a maguk sérelmeit, addig azonban, ainig csak félig-meddig is kielégítő a dohánytermés, rendszerint beérik a gazdák apróbb-cseprőbb reformokkal, ámde ha gyors egymásutánban jönnek az oly nyomorúságos esztendők a dohánytermesztés szempontjából, mint a tavalyi is volt, már is igen csekély értékűek a helyzet javítására irá-1 nyúló intézkedések, a melyek jóformán csakis a dohányjövedéki központi igazgatóság jóindulatából fakadnak. A dohány a legkényesebb növények egyike, pedig az állam háztartásának nagyon nagy szüksége van azokra a milliókra, a mik a dohánytermés beváltása és füstölni való anyaggá feldolgozásából és értékesítéséből előálló különbözetet tesz ki. Az állam azonban soha sem veszthet a dohányon, mert a dohányárát úgy ! a gazdától való beváltásnál, mint pedig a trafikokban az állam szabja meg. Annál többet veszíthet azonban a gazda, mert hiszen a dohánytermesztés egyike a legköltségesebb mezőgazdasági művelési ágának, igy kedvezőtlen termés esetén igen sokszor megesik, hogy a gazda a dohánybeváltáskor még fáradozásainak a legcsekélyebb ellenértékét is alig kapja meg. Ma pedig éppenséggel olyan válságos a helyzet, hogy a gazdák túlnyomó nagy része fel akar hagyni a dohánytermeléssel. Igazuk is is van. Azt a prima földet, a mit a dohány megkíván, felhasználhatnák a nagyon is drága pénzen eladható élelmiszerek, kerti vetemények termesztésére és sokkal nagyobb lenne a hasznuk, mint ma a dohánytermesztésből. Az illetékes köröknek okvetlenül meg kell hallgatniok tehát a gazdák kívánságát, amelyek már az aradi értekezleten is kiformálódták. Emelni kell a kincstárnak midének előtt a dohány beváltási árát. A dohány osztályozásánál is kedvezőbb kulcsot kell megállapítania. Állandó panasz ugyanis az, hogy a dohánybeváltó állami tisztviselők a dohány kiválóságára kevés tekintettel vannak és túl szigorúak a dohány minősége megállapításánál a gazdák rovására. Az első rendű dohányért csak annyit fizetnek, a mennyiben a másod-, vagy harmadrendű dohányértékét szabta meg a kincstár. A második igen fontos kívánsága a dohánytermesztő gazdáknak az, hogy a dohány jégkár ellen való biztosításának aránytalan nagy terheit csökkentsék. A kincstár érdeke T A R C A. Hitetlenek. Az Istenháza mindig állni fog, Mi<r lesz az ember előtt egy titok, Amelynek egyéb megfejtése nincsen, Csak 0, az Isteni A költészet, a dal örökre él, Mig az ember, hisz, szeret s remél, Mig lesz a szívben bánat, mely megenyhül, Ha dallá csendül! — Hitünk, dalunk, eszményünk csillaga: Világítónk, sok sivár éjszaka. Bolond mind, aki esek ellen fordid, E földi sor buli Szabolcsba Mihály. Jön a viz! Irta: Farkas Ernőd. Korhadt, vén szomorufüz törzsén ült az aggastyán. Várt valakit, vagy rettegve gondolt valamire, mert sovány, beesett, pergamen arcán ideges remegés futott végig s gyakran egész testében össze- rándult. Nem messze tőle a Duna hömpölygette zúgva kavargó, sárga hullámait. A folyó medre ki- szélesedett. A parti kavicsok fölött tajtékos habok verődtek össze, dobálva, harapdálva egymást, majd szerető gyöngédséggel egymásba omolva. A szál egyre harsogóbb riadással pattogtatta szilajul suhogtatott korbácsát. A hullámok felrohantak, mint domboldalra a riadozó gyermeksereg, majd ismét lefutottak, mély völgyeket hasítva a folyam ágyában. A viz szemlátomást nőtt, habos taraja duzzadt, szélesedett s majd mint egy óriáskígyó nyújtózott ki, rrmjd mint egy hernyó húzódott össze. A lankás part kiálló kavicsait, beiszapolt sziklaköveit egymásután nyelte el a növekvő áradat. Az aggastyán szeme mozdulatlanul tapadt rá, pupillája kitágult s olyan tűz villant föl benne, mint az esőtől vert pásztortüz Iszonyú kin és keserű vád hörgött a hangjában A Duna felé szaladt, de hirtelen megállt és riadtan hátrált. Lábai remegtek, mint a meghajtott paripáé. Arcán vörös lázfoltok ütöttek ki, amiknek a szegélye sárga volt és szemében a düh és félelem birkóztak egymással. Néhány pillanatig mozdulatlanul állott, majd nyers, állati üvöltéssel fordult meg és Laczháza felé rohant. Lábai meg-megrogytak. A melle besüppedt, a válla előre bukott, de lihegve, fújva, fuldokolva rohant tovább. Mikor az első házakhoz ért, megfogódzott egy akácfa törzsében és levegő után kapkodva harsogta: — Jön a viz ! Iszonyat és rettegés nyöszörgött ebben a fuldokló kiáltásban. Az emberek szánakozó részvéttel mondták: — Igazán jön, András bácsi ? — Jön, jön, a tulajdon két szememmel láttam, mentsétek meg gyermekeiteket. Aztán eleresztette az akácfa törzsét és tovább rohant az, hogy minél több dohány teremjen, mert hiszen a belföldön el nem fogyó kitűnő magyar dohányt a kincstár amúgy is el tudja helyezni külföldre. Méltányos dolog tehát, hogy a jégkár biztosítás egyrészét, a mely rendkívül megdrágítja a dohány termesztést, vállalja magára a kincstár. Igen lényeges a gazdák kívánságai között a dohánykertészek kiképzésére, nevelésére vonatkozó is. Kevés a dohánykertész Magyarországon. A dohány művelése bizonyos szaktudást igényel, a mire a magyar földmivelőt nevelni kell. Gondoskodni kell tehát arról, hogy minél több dohánykertész legyen, hogy a dohánykertészkedéshez szükséges ismereteket a földmivelő munkás nép elsajátíthassa. A munkásviszonyok mostohasága szintén sújtja a gazdát és ha a gazdatársadalomnál is hatalmasabb tényező az állam nem nyújt a mostoha viszonyok javításához segédkezet, akkor a dohány- termelő gazdák a legjobb akarattal sem tudják megtalálni számításaikat Van természetesen az elősoroltakon kivid még több igen lényeges kívánsága a gazdáknak, a mik a következő értekezleteken fognak leginkább kiformálódni. Nincs is kétségünk az iránt, hogy a kincstár ez óhajtások teljesítése elől nem fog mereven elzárkózni. A gazdasági helyzet ugyanis ma a termesztőkre kedvező, mert földjeiket másként is értékesíthetik. Ha a gazdák tényleg felhagynának a dohánytermeléssel, abból az államnak volna legnagyobb vesztesége. így mondották el az ő történetét. — A neve Balogh András, 1876 február 26. szomorú emlékű napja Lacházának. Reggel megj indult a jégzajlás a Dunán. Délután két órakor megtorlódott a jég s estére már hatalmas jégtáblákat sodort felénk az ár. A nép fáklyákat gyújtott, a férfiak csónakokba ültek és csáklyákkal tördelték a jeget. Majd a gátakat erősítették meg. De az áradat percről-percre nőtt, a gátakat összezúzta és elsodorta. Egész éjjel kongott a vészharang és pörgött a dob. A nép sirva, jajveszékelve menekült a magasabban fekvő helyekre. Az ár féktelen erővel tört városunkra. Hatalmas hegyi zuhatagok dörgésével rohant keresztül az utcákon. Három oldalról nyomult a városba. A temető felőli városrészben, ahol a szegényebb nép lakik, ölmagasan harsogtak a hullámok. A város északi oldalán magányosan állott egy kis ház. Egy beteges özvegy ember lakott benne két kis árvájával Senki sem tudta,, hová lettek ; a mentők nem mertek odáig hatolni a dereglyékkel. Hajnalban észrevettük, — mondja az elbeszélő — hogy a ház meginog és düledezni kezd. A házat minden oldalról széles jégtáblák törték, ostromolták. Néha akkorát reccsent, mintha rájuk omlott volna. A falak már erősen ingadoztak. Tudtuk, hogy a viskó bármely pillanatban összedőlhet. A nők kezüket tördelve zokogták : — Jaj, a két kis árva! — De egyszerre csak a tömeg komor arcán átcsillant a remény szivárványa. A beteg Balogh András lóháton jelent meg a bedőlt kapu helyén. Sárga volt, mintha ravatalról kelt volna föl. Két kis gyermekét ölébe szorítva, egyetlen lovára bízta a Lapta-nls: mai szama S oldal.
